Szűkül a tér, de az irodalom jól teljesít

Publikálás dátuma
2019.01.02 12:30
Minden évben mintegy hatvanezren látogatják a könyvfesztivált
Fotó: DRASKOVICS ÁDÁM
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. A mai művészeti ág az irodalom.

Az év legfontosabb magyar és/vagy külföldi irodalmi eseménye

Garaczi László, író Számomra a Hazai Attila díj átadó ünnepsége volt a legfontosabb esemény a Nyitott Műhelyben, mivel az alapítvány elnökeként a kollégáimmal együtt sokat dolgozunk azért, hogy a díj minden évben sikeres legyen. Ezúttal a díjat nagy örömünkre Orcsik Roland nyerte, innen is gratulálunk neki. Emellett persze több nagyszerű könyvheti rendezvényen is részt vettem, és a Margó Fesztivált említeném még, ami évek óta minőségi és közönségbarát eseményeket kínál az irodalom kedvelőinek. Karafiáth Orsolya, író, költő Talán az, hogy nem osztották ki az idei irodalmi Nobelt? Ami nincs, az esemény? Kulcsár-Szabó Zoltán, irodalomtörténész Tandori Dezső 80 éves lett. Bizonyos értelemben eseménytelenül, hiszen az ünnepelt szokásosan tartózkodó jelenlétében, mégis, akár műfaji értelemben is rendkívül gazdagon, verssel, prózával, rajzzal, esszével, tanulmánnyal tett tanúságot a magyar irodalom a Tandori-életmű iránti tartós lekötelezettségéről és ragaszkodásáról. Esemény, hogy lezárult Márai naplóinak teljes kiadása, 18 kötetben. Nemrég fejeztem be az utolsót, nem kevés melankóliával, már nem lehet várni a következőre. Számomra eseményt jelentett Werner Hamacher, a tavaly elhunyt német irodalomtudós régóta várt Sprachgerechtigkeit című könyvének megjelenése is. Nem könnyű, de (tehát) páratlanul elgondolkodtató olvasmány jogról, igazságosságról, a jog és az igazságosság nyelveiről, a nyelvről mint igazságosságról. Remélem, hamarosan magyar fordításban is olvasható lesz néhány részlete. Mécs Anna, író Sok könyvbemutató, beszélgetés, felolvasás, irodalmi főzés és évforduló összessége az, ami együtt valami nagyon fontosat adott nekem 2018-ban. Ezek meghitt találkozások voltak tizen-huszonpár emberrel, amiket sokszor közös sörözések és anekdotázások zártak. Számomra az irodalmi közeg ilyen kis terekben él igazán. P. Szabó Dénes, a Népszava szerzője, prózaíró A két Margó Fesztivált emelném ki, melyek fontos erénye, hogy a nagy nevek mellett a fiatal írókat, költőket is megszólaltatják, miközben izgalmas programokkal népszerűsítik az irodalmat. És még a hangulat is remek!

A legizgalmasabb magyar és/vagy magyarul idén megjelent külföldi regény

Garaczi László Bartók Imre: Jerikó épül, David Foster Wallace: Végtelen tréfa. Karafiáth Orsolya Nagyon szerettem az Elena Ferrante nápolyi trilógiájának két megjelent aktuális folytatását és Roy Jacobsennek a Láthatatlanok című, International Man Booker díj short list-es könyvét, a szerzővel volt alkalmam élőben beszélgetni színpadon, imádtam. Kulcsár-Szabó Zoltán Feltűnő a regénysorozatok iránti, talán egyszerre alkotói és olvasói igény. Örömmel olvastam Garaczi László Hasítás című regényét, amely egy eredetileg ötkötetesnek hírlett, de úgy tűnik, még nem lezárt önéletrajzi sorozat ötödik tagja, mely tulajdonképpen egy prózapoétika önéletrajzát is nyújtja. Oravecz Imre regénysorozata, A rög gyermekei idén viszont lezárult, eggyel több kötet lett a tervezetnél. Talán nem az Ókontri a legerősebb darabja a sorozatnak, de nagyon jó, hogy továbbvitte az Árvai család történetét a 20. század közepéig. A regényciklus nagy hozzájárulást jelent a mai magyar társadalom kulturális és történeti önértelmezéséhez, jó lenne, ha akadna mód és vállalkozó a megfilmesítésére. A nemzetközi és hazai fogadtatása meggyőzött arról, hogy Karl Ove Knausgård Harcom című hatkötetes regénysorozata, amelynek a harmadik darabja jelent meg magyarul az idén, nem csak futó szenzációja a kortárs európai irodalomnak. Feltűnő volt végül a most harmincas éveiben járó nemzedék igénye valamiféle generációs tapasztalat elemzésére. Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem és Bartók Imre Jerikó épül című regényei keltették fel az érdeklődésemet, de még csak részleteket sikerült elolvasnom belőlük. Mécs Anna 2018-at nálam Paul Auster 4 3 2 1 című regénye vitte. Monumentalitása és játékossága lenyűgözött. Nemcsak felteszi a mi-lett-volna-ha kérdését, hanem négy, többszáz oldalas választ is ad rá. Ugyanaz az ember, ugyanaz a génállomány, mégis négyféle alternatív valósága létezhet. Írástechnikailag pedig duplán érdekes volt tanulmányozni ezt a monstrumot. Egyrészt nyomon követhettem, hogy egy-egy eseménynek, változtatásnak milyen következményei vannak, hogyan csorog végig egy életen; másrészt a főszereplő lételeme volt a kreativitás és az írás, így az ő írói pályáinak kibontakozását is izgatottan követtem. P. Szabó Dénes Számomra Szöllősi Mátyás ősszel megjelent Simon Péter című regénye, mely egy diakónus történetén keresztül járja körbe a bűn tematikáját, és tesz metafizikai utazást az én mélyére. A szerző a Dosztojevszkij által kijelölt úton halad, és ezt nagyon helyesen teszi. 

Mely 2018-ban megjelent magyar és/vagy magyarul idén megjelent verseskötetet emelné ki?

Garaczi László Takács Zsuzsa: Vak Remény. Karafiáth Orsolya Erdős Virág Ötven plusz című, saját fotóival illusztrált könyvét és Röhrig Géza angyalvakond című köteteit emelném ki. Mindkét szerző kötete túlmutat a verseken, és túlmutat a szerzőkön is: erős pillanatképek, vallomások és társadalmi látleletek egyaránt. Két bátor szerző, akik teljes arccal és lélekkel állnak a (kitűnő) versek mögött, akik nem félnek attól, hogy kiálljanak a számukra fontos ügyek mellé. Nem csupán verseik témájául teszik azokat, hanem küzdenek is - minden eszközzel az elesett, segítségre szoruló embertársaikért. E nélkül is fontos lenne ez a két kötet, de ezzel együtt számomra még fontosabb polcra kerültek. Kulcsár-Szabó Zoltán A kortárs magyar líra hihetetlenül gazdag. Ezt idén is tanúsította, nehezemre esik egy-egy alkotót kiemelni. Takács Zsuzsa összegyűjtött verseinek kiadását (A Vak Remény) említeném elsőként, amely egy jó ideje meghatározó életművet, a modern magyar versnyelv egy markánsan önálló változatának alakulástörténetét teszi könnyen áttekinthetővé, remélhetőleg előremozdítva az irodalomtörténeti-kritikai feldolgozását is, amely még messze nem nevezhető kimerítettnek. De van nagyon sok egyéb is. Emlékezetes verseket olvastam idén pl. Tóth Kingától, Závada Pétertől, Orcsik Rolandtól – és persze még sokaktól, ezek a nevek jutottak elsőként az eszembe. Mécs Anna Nehéz helyzetben vagyok, mert az olvasmányaim 4/5-e, 5/6-a, 6/7-e, nem is tudom, mekkora része, de túlnyomó többsége próza. Biztos azért, mert prózát írok, vagy azért írok prózát, mert prózát olvasok. Mindenesetre prózaaggyal, prózatempóban fogyasztom a szövegeket, ezért sokszor türelmetlen és igazságtalan vagyok a versekkel. Persze azért van, hogy meg tudnak fogni, mint például Tóth Krisztina „Velünk mennek a vonatok rossz irányba,/ és ha fizetünk, szétgurul az apró.” sorai a Magas Labda oldalain. P. Szabó Dénes Babiczky Tibor Félbehagyott költemények című kötete már az első versével megfogott, mígnem azon vettem észre magam, hogy már a kötet végénél járok. Sötét, nyomasztó hangulatú versek ezek, de egyben felszabadítóak is. A kötet címével ellentétben pedig nincsenek félbehagyva, hanem nagyon is teljesek. 

Az év "botránya" a hazai irodalmi életben

Garaczi László Inkább kínos ízléstelenségnek nevezném, hogy a kormánylapban hónapokon keresztül lejárató cikkek és feketelisták jelentek meg kortárs művészekről, ha jól értem, azzal a céllal, hogy e művészeket és szerzőket kiszorítsák a kulturális életből. Nem teljesen világos számomra a cikkek indítéka, amelyeket ráadásul többnyire egy tájékozatlan és szerény képességekkel rendelkező kolléga követ el. Legutóbbi dolgozatából egy részlet: „Természetesen van egy rossz hírünk is: ezeknél sokkal rettenetesebb kataklizma kopogtat a határon, Nyugat-Európában már azt kóstolgatják nagy kanállal”. Igen, közben pedig Karinthy és Örkény sátáni kacaja zúg tájfunként a háttérben. Nem hiszem, hogy a konzervatív íróknak, az Írószövetségnek vagy az MMA-nak szüksége van az ilyen segítségre céljai eléréséhez. Azt viszont sajnálom, hogy a szolidaritásnak semmilyen jelét nem tapasztaltam részükről. Karafiáth Orsolya Nem tudok egy botrányról. Botrányok sorozatáról, hatalmi szóval irányított csendről igen. Sokat írtam minden aspektusáról a dolognak, és tessék, van bedarált támogatási rendszer, van tündöklő semmi. És van tehetetlenség és gyávaság. Szomorú lettem, begubózó, vállalt kívülláló. Pontosítok: még csak botrányok sorozatáról sem beszélek. Lassú pusztulás ez. És már fel sem háborodik senki. A botrányhoz kell a megbotránkozás. Egy hallgató közeg maximum morog és hümmög az orra alatt. Kulcsár-Szabó Zoltán Nemigen lehet más, mint a „kultúrharc” néven elhíresült – vita- vagy eseménysorozat? Nem tudom, hogyan lehetne pontosan megnevezni. Erről nyilván már mindent elmondtak, magam csak két észrevételt tennék hozzá. Egyrészt megdöbbentő volt olyan beszédműveletekkel és szerepfelfogásokkal szembesülni, amelyekre elég régóta nem volt példa a kulturális újságírás területén. Másrészt: kár, hogy olyan, fontos és sokszor valóban elsikkadó kérdéseket, mint pl. a kortárs irodalom kanonizációjának sajátosságaira vagy éppen a világirodalmi kontextusban megjelenő arculatára vonatkozót most talán még nehezebb lesz értelmesen megbeszélni. Mécs Anna Van miből válogatni: Prőhle Gergely menesztése a PIM éléről; vagy a KMTG körüli ügyek, például a szakmai szervezetek meghívása nélkül odaítélt díj, vagy az állami pénzből rendezett regénypályázat átláthatatlansága. De a legnagyobb „botrány” a félelem, ami az ajtók alatt, a meg nem írt üzeneteken át beszivárgott mindenhová. Nem merem meghívni, nem merem bemutatni, nem merem kiadni, nem merek felszólalni ellene. Szűkül a tér. P. Szabó Dénes Továbbra sem kapnak kellő támogatást a folyóiratok. 

Az év legnagyobb irodalmi meglepetése

Garaczi László Hogy a rettenetes közhangulat és politikai acsarkodások ellenére úgy tűnik, az irodalom jól megvan, az írók és a kiadók dolgoznak, az olvasók olvasnak, fiatal tehetségek tűnnek fel, és bizonyos platformokon még értelmesen beszélgetni, vitatkozni is lehet a megjelenő művekről. Karafiáth Orsolya Semmin nem lepődtem meg. Kulcsár-Szabó Zoltán Nem igazán meglepetés, de – a működési körülményeit tekintve – mégis mindig meglepő a hazai folyóiratkultúra artikuláltsága, sokoldalúsága, színvonala. Idén is voltak nagyon jó számai az Alföldnek. Szerintem sokat javult a Műút, de érdekesnek tűnik egy másjellegű lap, az Irodalmi Magazin megújulása is. Sok esetben pályájuk elején álló fiatal szerkesztők elkötelezettsége és színvonalas munkája van ezek mögött. És idefűzném, hogy nagyon meggyőző tapasztalatokat szerezhettem a Fiatal Írók Szövetségének irodalomszervezői tevékenységéről. Ebben az évben közelről figyelhettem a munkájukat, mind tematikus, mind műfaji értelemben nagyon átgondolt kezdeményezésekkel találkozhattam, amelyek megerősíthettek abban, hogy az irodalom és az olvasók összetalálkoztatásának feladatában – az irodalom a legkompetensebb. Mécs Anna Talán az oda-nem-ítélt Nobel-díj. Persze negatív értelemben, bár a történetnek van pozitív olvasata is. Az már valami, ha a szexuális visszaélés és a korrupció nem marad következmények nélkül, és sokan elhatárolódnak morálisan bukott emberektől. Persze, ha ennek az a következménye, hogy olyannyira ellehetetlenül a Svéd Akadémia működése, hogy nem osztanak díjat, az szomorú. Persze lehet, hogy ilyen erőteljes jelzések kellenek ahhoz, hogy meg tudjuk húzni a határainkat. P. Szabó Dénes Nagy örömmel olvastam október végén a Könyvfesztivál Facebook-oldalán, hogy a jövő évi díszvendég a Harcom-sorozat hírhedt írója, Karl Ove Knausgård lesz. Már előre látom, hogy aznap korán kell kelnem, a dedikáláskor biztosan kígyózni fognak a sorok. 
Frissítve: 2019.01.02 12:30

Barbra Streisand már elnézést is kért, amiért mentegetni próbálta Michael Jacksont

Publikálás dátuma
2019.03.24 16:06
Barbra Streisand az idei Oscar-gálán
Fotó: AFP or licensors/ VALERIE MACON
Egy napja még úgy tűnt, a 76 éves színész- és énekesnőt - bár elhiszi, amit mondanak - nem hatja meg, ami a popsztár áldozataival történt. Most jelezte: szerencsétlenül fogalmazott.
Barbra Streisand még szombaton a Times magazinnak nyilatkozta, hogy a Michael Jackson által elmondásuk szerint molesztált gyerekek "végül is nem haltak bele" a történtekbe. Mint mondta, a popsztárnak megvoltak a maga "szexuális vágyai", a 10 év körüli fiatalok pedig örültek, hogy vele lehetettek - idézi fel a 24.hu. A kétszeres Oscar-díjas színésznő tehát nem úgy védte meg Jacksont, ahogy sokan mások, jelesül, hogy nem hiszi el, amit az áldozatok állítanak a nemrég bemutatott dokumentumfilmben, hanem úgy tűnt, nem kételkedik szavaik hitelességében, ám még így sem az énekest hibáztatta. Talán éppen utóbbi miatt gerjesztettek különösen nagy hullámokat a mondatai, amit látva egy nappal később máris visszakozott:
"Mélységesen sajnálom, ha a Michael Jacksonra és az áldozataira vonatkozó, szerencsétlenül megválogatott szavaimmal fájdalmat vagy félreértéseket okoztam,
mert a nyomtatásba kerülő szavak nem fejezik ki a valódi érzéseimet. Nem akarom semmibe venni a traumákat, amiket ezek a fiúk kénytelenek voltak átélni" - mondta most a 76 esztendős Streisand, hozzátéve, csodálja Wade-et és Jamest, amiért kiálltak az igazságukért.

Mint ismert, a 2009-ben elhunyt Michael Jackson hozzátartozói és ügyvédei tagadják a magyarul Elhagyni Neverlandet címmel bemutatott, a popikon feltételezett pedofil tetteit az áldozatok szemszögéből bemutató dokumentumfilmben elhangzott vádakat.
Frissítve: 2019.03.24 16:14

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Frissítve: 2019.03.24 13:08