Rabszolgatörvény: a bértárgyalásoktól függ, hogy csatlakoznak-e a sztrájkhoz az óriási állami cégek

Publikálás dátuma
2019.01.03. 06:00

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Négypontos követeléslistában rögzítették az országos munkabeszüntetés céljait az előkészítő bizottságban együtt dolgozó szakszervezetek.
Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány! Ez lesz az első sztrájkkövetelés, amivel a szakszervezetek a szombati budapesti demonstráción meghirdetik a decemberi utcai megmozdulásokon sokak által követelt országos sztrájkot. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) székházában karácsony előtt megalakult operatív munkacsoport szerda délután ugyanott tartott idei első ülésén született tematika szerint a második pontban fogalmazzák meg béremelési elvárásaikat. Ebben benne lesz a minimálbér két számjegyű emelésétől a cafetéria visszaállításán át a közszféra béreinek rendezéséig sok, a szakszervezetek szerint régóta várt lépés. Harmadikként az érdekvédők követelik a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést várnak el a dolgozókat érintő törvények módosításánál. Végül külön pontban foglalták össze egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig. A szervezők tegnapi egyeztetésről egyedül a Munkástanácsok képviselői hiányoztak, de ott volt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) több tagszervezete, a közszférát képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői és a Liga Szakszervezetek egyik legerősebb tömörülésének, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke. A sztrájkköveteléseket a január 5-ére, szombatra meghirdetett fővárosi felvonulás szónokai közül várhatóan Kordás László MASZSZ elnöke olvassa majd fel az egybegyűlteknek. Az érdekvédő a Népszavának jelezte: több eddig nem aktív szakszervezet is várta a célok megfogalmazását, hogy elindíthassa tagjai körében a felmérést, hányan készek a munkabeszüntetésre ezekért a követelésekért. Kordás szavait igazolta lapunknak az egyetlen konföderációhoz sem tartozó Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke. Gulyás Attila arról tájékoztatott, hogy még nem tárgyaltak a csatlakozásról, mert várták a követeléslistát. Ha ezt hivatalosan bejelentik a szervezők, akkor januárban ők is kikérik tagjaik véleményét, hogy akarnak-e csatlakozni a megmozduláshoz. Szerinte jó döntés, hogy több célt is megjelölnek, mert a BKV-nál csak a túlóraszabályok megváltoztatása nem elég hívószó, hiszen náluk kollektív szerződés rögzíti a 300 órás éves túlórakeretet és nincs arról tudomásuk, hogy a közlekedési cég vezetése változtatni akarna a megállapodáson. A sztrájkbizottsági tárgyalásokon korábban sokszor eredményes közlekedési szakszervezetek a fővárosban a sztrájkjogukat szabályozó személyszállítási törvény alapján szervezhetnek akciókat. Gulyás Attila elmondása szerint minden munkabeszüntetés meghirdetése után gyűjtik a csatlakozni kész tagok aláírásait és csak akkor kezdik meg a sztrájk tényleges szervezését, ha a tagság 80 százaléka elszánt. A csatlakozás a BKV-nál függ a helyi bértárgyalásoktól is, s ez így van az ország számtalan pontján. A fővárosi közlekedési cég vezetői még nem tettek ajánlatot a 2019-es emelés mértékére, de a dolgozók érdekvédői az országos emelésként elfogadott 8 százalékot biztosan nem írják alá, csakis két számjegyű bérnövekedést tartanak elfogadhatónak – jelentette ki a VTDSZSZ elnöke. Nem tehetnek mást – érvelt, mert idén rengetegen mennek nyugdíjba a régi BKV-s dolgozók közül, a fiatalabbak, különösen a szakmunkások pedig már nemcsak külföldön találnak jobb munkát magasabb bérért, hanem itthon is.

Lázár nem becsülné le az ellenzéki tüntetéseket

Publikálás dátuma
2019.01.02. 21:58

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Nem lehet tudni, hol van ezeknek a tiltakozásoknak a határa – jelentette ki.
A makói tévének adott interjút Lázár János, a beszélgetés során pedig az MTVA székházában történtek is szóba kerültek – vette észre a hvg.hu.  A hírportál szerint Lázár azt mondta, a munka törvénykönyve módosításával kapcsolatos kritikákat eleve nem utasítja el,
„vitatható és vitatott lépése is a parlamenti többségnek és a kormányzatnak, majd meglátjuk, hogy ez a valóságban hogyan fog működni.”

Hozzátette: nem biztos benne, hogy a törvény elnyeri majd munkavállalók széles körű támogatását. Azonban – mint mondta – az, amit az ellenzék csinált, kizárta az értelmes párbeszéd lehetőségét.
 
Más kérdés, hogy miközben Lázár a jelek szerint vitathatónak tartja a törvényt, amely ráadásul szerinte a munkavállalók többségének akaratával ellentétes, a december 12-i parlamenti szavazáson – a frakciófegyelemnek megfelelően – ő is igennel voksolt rá.

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki politikusok bementek az MTVA székházába, Lázár közölte: az ellenzékiek ezt a feladatot külföldről kapták, de
„nekem az a véleményem, hogy egy országgyűlési képviselő, akit a nép megválasztott, minden körülmények között mentelmi jogot és tiszteletet érdemel. Az egy más kérdés, hogy ezzel él vagy visszaél.”

Lázár szerint sok fideszes lebecsüli az elmúlt hetek eseményeit, pedig nem lehet tudni, hol van ezeknek a tüntetéseknek a határa.
Szerző
Frissítve: 2019.01.03. 12:59

Nem működik a közvilágítás a bucsui határátkelőnél

Publikálás dátuma
2019.01.02. 21:34
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
Koromsötétben kell kanyarogniuk az autósoknak. A polgármester szerint az átkelő állapota is problémás.
Megint nem működik a közvilágítás a forgalmas bucsui határátkelőnél az osztrák–magyar határon, az elhagyott épületek és beton terelő tömbök között koromsötétben kell kanyarogniuk az autósoknak sötétedés után – hangzott el az RTL Klub híradójában. A Nemzeti Vagyonkezelő szerint a világítást egy szélvihar újra tönkretette, de napokon belül ismét helyreállítják. A határ osztrák oldalán működnek a lámpák, de Magyarország felé haladva 150 méter után már szinte semmit sem látni. Bucsu polgármestere szerint évek óta próbálják elérni, hogy történjen valami a határátkelővel, de tehetetlenek, mert az államé a terület. Hozzátette, hogy nem csak a világítás problémás, hanem az átkelő állapota is.
Szerző