Miskolc;emberölés;

2019-01-03 12:48:06

Gyilkosság Miskolcon - Őrizetben a gyanúsított

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint karácsonykor megölt egy idős embert Miskolcon.

rendőrség tájékoztatása szerint emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság H. Béla 38 éves miskolci lakossal szemben.

A gyanúsított 2018. december 26-án, a kora reggeli órákban bement a korábban megismert áldozatának lakásába. Többször megszúrta a 70 éves férfit, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A támadó ezt követően értékek után kutatott a lakásban, majd több mint százezer forintot zsákmányolva elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a nyomozók az ügyben indított eljárás eredményeként azonosították, majd Debrecenben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 30 éves férfit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 2019. január 2-án őrizetbe vett H. Bélával szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.