Anya szeret minket úgy, ahogy vagyunk

Publikálás dátuma
2019.01.05 09:30

Fotó: Visszhang/ Draskovics Ádám
Nettó 104 ezer forint. Ennyit kapott eddig Nagy Anna az államtól azért, mert otthon ápolja két sérült gyermekét. Mégsem panaszkodik, lelkileg támogatják egymást és a családtól is kapnak anyagi segítséget. Több ezer magyar család azonban kénytelen a megalázóan alacsony otthonápolási díjból élni, miközben a társadalom peremére sodródik.
Meleg fényű, otthonos kislakás Budapesten. Mikulás-ajándék az asztalon, karácsonyi dekoráció, a falra akasztott képeken mosolygós gyerekek, díj a farsangi jelmezért. Eddig, úgy tűnik, minden rendben. A sarokban azonban két kerekes szék pihen. Tulajdonosaik, a sérült ikerlányok csak korlátozottan tudnak mozogni, beszélni is csak nehezen és lassan. A legtöbb dologban édesanyjuk segítségére szorulnak, akinek főállása, hogy róluk gondoskodik. „Már három hónapos terhes voltam, mire kiderült, hogy ikreket várok, de a gyerekek születéséig nem tudtam, hogy nagy baj van. Akkor, a gyulai kórházban derült ki, hogy Nóri nyelőcső nélkül született. Ez egy nagyon ritka rendellenesség, most is folyamatosan figyelni kell arra, hogy megfelelően feküdjön, ne hányjon például éjszaka. Valószínűleg a rendellenesség miatt lettek koraszülöttek, hat és fél hónaposan indult be a szülés. Akkor nem is nagyon fogtam fel, hogy mi történik, de mára feldolgoztam a történteket” – meséli Nagy Anna.   

Nem átlagos kamaszok

Az ikerlányok, Anna és Nóri most 15 évesek, Nóri gyermekként hónapokig volt kórházban, már nyolc műtéten van túl, kettejük közül ő az, aki fizikailag rosszabb állapotú. Mégis mosolyogva, izgatottan ülnek velem szemben, miközben arról mesélnek a tesóval, hogy ki mit szeret az is­kolában. Kiderül, hogy Nóri hobbiból zongorázik, Anna pedig énekel. Szeretnek koncertekre járni, de annak is örülnek, ha csak a friss levegőn lehetnek. Hétévesek voltak, mikor édesapjuk elhagyta a családot, de azért valamennyire tartják a ­kapcsolatot, vidéken olykor találkoznak. „Elég rossz volt, mikor apa elment. Most is vannak napok, mikor nagyon elkeseredünk a saját helyzetünktől, de aztán arra gondolunk, hogy vannak rosszabbak is, mi leg­alább valamennyire tudunk mozogni. Anya szeret minket úgy, ahogy vagyunk, nem akar megváltoztatni minket” – mondja Anna. Édesanyja ezen a ponton könnybe lábadt szemmel hozzáteszi, hogy igen, bele lehetne rokkanni a helyzetbe, de ők mégis inkább igyekeznek turbózni a lelkiállapotukat. „A lényeg, hogy szeretjük egymást.” A család Békés megyéből származik, ott speciális óvodába jártak a lányok, de a Pető Intézet miatt a fővárosba költöztek, hogy a számukra legmegfelelőbb általános iskolában tanulhassanak. A normál intellektusú, de mozgásukban korlátozott, ezért tolószéket használó lányok számára Békésben nem volt megfelelő intézmény. A Pető azonban középiskolai oktatást már nem biztosít, ezért a család most azon töri a fejét, hogy hogyan tovább. Valószínűleg Békéscsabára költöznek. A kis lakás, ahol most élnek, nem akadálymentesített, így nehéz a közlekedés, a lányok mindenben édesanyjuk segítségére szorulnak. „Egyre nagyobbak, Annával már csak néhány kiló van közöttünk, nem könnyű besegíteni a fürdőkádba, emelgetni. Annak viszont örülök, most, hogy nagyobbak már, sok mindent meg tudok beszélni velük. Az álmom, hogy legyen egy számukra megfelelő, akadálymentes otthon, ahol a lehető legönállóbban élhetnek” – mondja Nagy Anna. „Nagy változás lesz megint költözni, aggódunk, kicsit félünk is. Már hozzászoktunk az itteni légkörhöz” – jegyzi meg lassú, halk, de érthető beszéddel Nóri.  

Nyitottságra lenne szükség

„Az emberek többségének szerintem fogalma sincs arról, hogy mi az az otthonápolás, de megértem őket. Mikor nem voltak sérült gyerekeim, engem sem foglalkoztatott annyira a dolog. Mégis, fontos lenne, hogy kicsit többet foglalkozzunk a témával, nyitottabb legyen a társadalom” – mondja az édesanya. „Van, aki tartózkodik tőlünk, mások megijednek, de olyan is volt, hogy úgy kezeltek minket, mintha babák lennénk, és gügyögtek nekünk” – foglalja össze Nóri, milyen tapasztalatai vannak az idegenekkel. Amíg a lányok a Petőben tanulnak, Anna takarít, intézi azokat a dolgokat, amiket a lányokkal nem tud, hiszen két kerekes székes gyerekkel egy bevásárlás is a szinte lehetetlen kategóriába esik. Főállásban nem tud dolgozni. Az édesapa támogatásából, családi pótlékból az ápolási díjból élnek. Megdöbbenek, mikor kiderül: utóbbi kettő együtt nettó 104 ezer forint. Ennyiből kellene eltartania az állam szerint önmagát és két sérült kamasz gyerekét. „Képtelenség beosztani ezt a pénzt, édesanyám is támogat, és bár soha nem kérek, a testvérem is mindig segít. Nem élünk nagy lábon, de megvagyunk. Hála a családnak” – meséli Nagy Anna. Sokan azonban nem kapnak ilyen segítséget, nekik még kilátástalanabb a helyzetük.  

Megélni a semmiből

„Megkeresett minket egy 60 éves asszony, aki otthon ápolta nemrég elhunyt gyermekét. Egész életében ezt a munkát végezte, így most nehéz elhelyezkednie, de még nem nyugdíjaskorú. Nincs bevétele, tanácstalan, kiszolgáltatott” – ezt már Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület elnöke mondja lapunknak, aki maga is fogyatékkal élő gyermeket ápol otthon. Társaival azon dolgoznak, hogy az otthonápolás megbecsülése társadalmi ügy legyen. A legfontosabb céljuk, hogy elérjék: minden otthonápoló számára hivatalosan is munkaviszonynak számítson ez a tevékenység, annak minden társadalombiztosítási és nyugdíjvonzatával. Most ugyanis, ha egy otthonápoló kiesik a munkából, 40 nap után megszűnik az ingyenes egészségügyi ellátása. Az egyesület által az aHang platformon indított kampányhoz május óta 40 szervezet csatlakozott és több mint 42 ezer ember írta alá a petíciót, amely azért indult, hogy munkaként ismerjék el az otthonápolást és annak megfelelően díjazzák. Az otthoni ápolást végzők jelenleg ugyanis csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában, például Nagy Annáék esetében is alig több mint 50 ezer forint. Tizenkétezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját, további 40 ezer ember még ennél is kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni. Ezért hatalmas civil siker, hogy a kampánynak hála a gyerekek esetében az ápolási díjat bruttó 100 ezer forintra emelte január 1-jétől a kormány. Két gyermek esetében pedig bruttó 150 ezer forintot kaphat a szülő. Nem egy családnak ez azt jelenti, hogy tüzelőt és élelmet tud vásárolni. A felnőtteket otthon ápolók azonban nem ilyen szerencsések, náluk ugyanis csupán 15 százalékos volt az emelés. Arról pedig, hogy mi lesz velük akkor, ha családtagjuk halála miatt már a segélyre sem jogosultak, de nyugdíjat sem kaphatnak, szinte senki nem beszél. „Nagyon bánt, hogy az állam beteg és beteg között tesz különbséget. Pedig egy 90 százalékosan fogyatékos gyerek és felnőtt között egyetlen különbség van, a súlya” – mondja Soós Éva, aki 2005 óta ápolja otthon stroke-ot kapott férjét.  

Órákig diagnózis nélkül

„Ájultan találtam, mikor hazaértem a munkából. Mentővel a sárvári kórházba vitték, infúziót kapott, de akkor még azt mondták, valószínűleg epilepsziás rohama volt. Közben hidegrázása lett és egyre rosszabb állapotba került. Az orvos mentőt hívott, hogy a szombathelyi kórházba vigyék. Több mint egy órát vártunk. Közben a kórházban kapott ­stroke-ot, de akkor nem nézte meg orvos” – emlékezik vissza az asszony. A férfi fél négykor lett rosszul, de háromnegyed hatkor Szombathelyen még nem volt diagnózis. Később kiderült: a nyaki főverőér záródott el. Felesége szerint, ha azonnal csináltak volna egy nyaki ultrahangot és műtétet, akkor a férje akár teljes életet is élhetett volna. Az agya nem sérült volna az oxigénhiánytól. Az akkor 49 éves férfi azonban jobb oldalára teljesen lebénult, beszélni is csak minimálisan tud. Mára gondnokság alá került, cukorbeteg, és valóban epilepsziás. „Egy év után ismert meg először, addigra tanítottam meg neki újra az ábécét. Egész nap kerekes székben van, de mivel nem akadálymentes a ház, mindent ide hordok ki neki a nappaliba. Fürdetni is csak itt tudom egy lavór vízzel” – meséli Soós Éva. Nem panaszkodik, de néha elcsuklik a hangja, miközben a mindennapok rutinját sorolja. Etetés, fürdetés, inzulin beadása, főzés, pakolás, fogmosás… Minden perc be van osztva. „Együtt élünk az unokáinkkal. Nekik sajnos már nem az az első, hogy családot szeretnének, mert csak azt látják, hogy milyen küszködés lehet egy fogyatékkal élő embert ápolni” – jegyzi meg szomorúan.  

Rémisztő kiszolgáltatottságban

A 61 éves asszony egészségi állapota mára leromlott. Aggódik, hiszen az otthonápolás nem számít jogviszonynak, ő pedig 48 éves kora óta ezt csinálja. A nyugdíja így szinte minimális lesz. „Szerencse, hogy a férjemnek korábban jó fizetése volt, ez alapján állapították meg a rokkantságit. Így az 52 ezer forintos ápolási díjjal együtt eddig havonta 200 ezer forintot kaptunk, de télen csak a gázszámla 40-50 ezer forint. Mégis, azt mondom, nem a pénz, hanem a kiszolgáltatottság a legnagyobb baj. Ha én lebetegszem, akkor a férjemet a rokkantsági járadékáért cserébe elhelyezik egy intézményben. De az ő nyugdíja nélkül nekem semmi nem marad, amiből megélhetnék” – mondja Soós Éva. Később panaszkodik arra is: ezek a gondozó intézmények nem a legjobbak. Előfordult, hogy rászorultak a segítségükre, de a férfi fogát egyáltalán nem mosták meg, hetente egyszer fürdették, és mikor elhozták, a szájában óriási tályogok voltak. „Szerintem egy évig sem tudna ott élni.” Éppen ezért, ameddig ereje engedi, ő gondoskodik a férjéről. Kérdés, mi lesz vele, ha már nem képes ellátni ezt a feladatot.

Havi 37 ezer forint

A felnőtteket otthon ápolók esetében a 15 százalékos emelés után január 1-jétől az alapösszegű bruttó ápolási díj a jelenleg havi 32 600 forintról 37 490 forintra emelkedik. Az emelt összegű díj 48 900 forintról 56 235 forintra, a kiemelt juttatás pedig 58 680 forintról 67 482 forintra nő. Ennyiből kell megélnie az ápoltnak és az ápolónak egy hónapban.

Frissítve: 2019.01.05 09:30

Álmatlanságunk kora

Publikálás dátuma
2019.03.17 17:20

Fotó: AFP or licensors/ MLADEN ANTONOV
Nem alszunk eleget. Vagy ha igen, nem pihentető az alvásunk. Pedig elemi szükségletünk a regeneráció, enélkül krónikus és szomatikus betegségek támadnak meg bennünket. De az alvatlanság eleve már meglévő betegségeink tünete is lehet. Jól kell tudnunk tehát aludni – a hosszú, egészséges élet feltételeként. Az alvás világnapja alkalmából megjelent Magyar alváskönyvnél jobb sorvezetőt pedig álmodni sem lehet.
Az emberek egyharmada nem alszik megfelelően, állítják felmérések alapján a szakemberek. Nem reprezentatív kutatásom igazolja az állítás igazát. Jobbik énem, éjszaka a jobbomon fekvő feleségem napi szinten mutat rá alvásproblémájára. Aki a balján fekszik, horkol és túl korán kel. Pedig az ő jó közérzetéhez tíz óra alvás lenne szükséges. Legalább. Alvásigénye aztán a hétvégéken csúcsosodik ki, amikor is pótolni igyekszik a hétközi elmaradást. Én mint az emancipációban a végletekig hívő férj pedig lehetőséget látok végre az elhanyagolt teendőim ellátására, csakhogy meglepetésszerűen kápráztassam el a nejemet. Hajnalban a szokottnál is korábban kelek, teszek-veszek, csörgök-zörgök, mosogatok, porszívózok (a sövényvágást direkt későbbre hagyom). És nem, egyszerűen nem tudok a kedvére tenni mindezzel. Sőt, azt sem értem, miért nézi rosszalló tekintettel, hogy ebéd után egy órára bebólintok, szunyókálok egy kicsit. Hiszen én keltem korán, nem ő. 

Rosszalvó magyarok

A válóperek jelentős hányada a hálótárs horkolásával, pontosabban annak a másik fél felé tagadásával magyarázható – tudtam meg a Magyar Alvás Szövetség (MASZ) által március 12-én, kedden, az alvás világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián. (Az alvás világnapja március 15-én van hivatalosan, de a magyar nemzeti ünnep miatt nálunk előrébb hozták pár nappal – forradalom idején nincs alvás!) Az egészséges élet egyik kulcsának számító egészséges alvás érdekében, figyelemfelhívó szándékkal rendezett világnapot 65 országban ülik (fekszik?) meg, Magyarországon ezúttal a 11. alkalommal. Sőt, az Alvás Világszövetség (World Sleep Society) egy éve alakult hazai tagjának rendezvényét már kormányfigyelem is övezi, államtitkári jelenlét is pártolta (dr. Horváth Ildikó személyében), hogy (amiként elhangzott) a hazai egészségügyi átrendeződés, mely nem beteg-, hanem egészségközpontú (tehát a megelőzésre koncentráló) kíván lenni, az egészséges alvás megteremtésére is figyelmet szán, nemcsak a megfelelő táplálkozás, mozgás és életmód kialakításának támogatására. Már csak annál is inkább, mert a jelen társadalmak munkavégzési szokásai alaposan felforgatták természetes, biológiai szükségleteinket, így az alvási ciklusunkat is. Nem annyit és nem úgy alszunk, ahogy azt igényelné a szervezetünk. Ebből aztán mindenféle komplikáció származik: vérnyomás- és cukorbetegség, mentális problémák, elhízás, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. S ha nem ijedtem volna meg már ettől, akkor a konferencia idejére kiértékelt, legfrissebb alváskutatások eredményei igencsak felébresztettek – nagyon úgy néz ki, ha továbbra is házasságban kívánok élni (kívánok!), teljes körű életmódváltozást leszek kénytelen bevezetni. Húszezer éjszakányi alvás monitorozása alapján állítható, hogy a magyar emberek kevesebb mint 20 százaléka gondolja úgy, az alvás számára igazán pihentető – értékeli az adatokat a MASZ alelnöke, Vada Gergely. Harmincöt százalékuk véli csak úgy, hogy az éjszakák alkalmasak számukra a regenerációra – a kétharmaduk tehát nem! Míg egy ember alvásigényét átlagosan 7–9 órára szokás belőni, addig a magyar életkörülmények mindössze 7 óra 20 percet tesznek lehetővé. Az alelnök ehhez még hozzáteszi, hogy ez a 7.20-as átlag összességében az idegrendszer 55 százalékának tényleges regenerációjára elég. Ha még ez sem lenne elég a hervadáshoz, azt is megtudom, hogy a magyar alvók egynegyedének éjszakai ­pihenése fizikai túlterhelésről tanúskodik. G. Németh György, a MASZ elnöke és a Benyovszky Budapesti Alvásközpont vezetője az adatok summázatában utal a mindmáig legfrissebb európai és a párhuzamként általuk végzett, 4 éve készült országos alváskutatás eredményeire is: az unióban a lakosság 29,6 százaléka, itthon 31,3 százaléka szenved alváspanaszoktól. A magyarok harmada tehát – amibe ezek szerint a feleségem és én is tartozunk – komoly egészségügyi problémával küszködik. Ahhoz, hogy megfeleljünk a világnap aktuális jelmondatának – „Aludj jól, élj sokáig!” –, tennünk kell valamit. 

Álomfejtés helyett

De mit? Az alvásnapi konferencia, mely tulajdonképpen egy ünnepi könyvbemutató volt, erre mindenekelőtt az olvasást ajánlja. Nevezetesen a MASZ által felkért szakemberek (pszichológusok, neurológusok, tüdőgyógyászok, fül-orr-gégészek, ortopéd szakorvosok, dietetikusok, szexológusok, fogászok stb.) által jegyzett és a Galenus Kiadó gondozta Magyar alváskönyvet, mely nemcsak pihentető olvasmány, de hasznos is, mert útmutatóul és gyakorlati tanácsokkal szolgál az alvásismeretek és -nyugtalanságok terén. Ami annál is inkább fontos, mert az alváshiány (vagy éppen a túlzott aluszékonyság), a nem minőségi pihenés az esetek döntő többségében társbetegségek tünete. (Pél­dául, ha hátfájás miatt nem hunyjuk le a szemünket egy pillanatra sem éjszaka, akkor mozgásszervi problémáink lehetnek, a horkolásból adódó hálótársi csetepaté okai pedig légzőszervi elégtelenség, elhízás felé mutatnak. Ha pedig hajnali 3-kor azon morfondírozunk, miért nem tudunk aludni, s nem azon, hogy „jaj, de jó, van még 3 óránk szunyálni”, akkor pszichés eredetű gondjainkkal nem árt orvoshoz fordulni.) Jó hír, hogy mindezek holisztikus és komplex diagnosztizálását a jövőben a most bejelentett alvásterapeuta-képzést elvégzőknél orvosolhatjuk majd. 

Pihenj jól, hasznosan!

De ma már az egyénileg használható technológia is nagy segítségünkre lehet az alvásunk optimalizálásában. Köztudott, hogy a Távol-Keleten külön nevük van a túlmunkától, a túlterheltségtől bekövetkező haláleseteknek: Japánban „karosi”, Dél-Koreában „gvarosza”, Kínában az öngyilkosságba menekülő extrém munkaerő elnevezése „kolaoszi”. Az asztalra boruló, alvó kollégák látványa mindennapos ezen országok munkahelyein, megkülönböztetett tisztelettel is bánnak velük, suttogva, lábujjhegyen közlekednek a munkaérdemrendes, szuszogó társuk mellett. Ám a vállalattulajdonosok nem ennyire udvariasak és elégedettek, mivel a kialvatlan munkaerő kevésbé hatékony és döntéseiben is megbízhatatlan. Végeredményben kevesebb pénzt termel. Így aztán a hasznosság érdekében érdemes a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosítani számára. Ezzel a szó szerinti be- és lefektetéssel ugyanis még több hozam várható. Bár attól még némileg távol vagyunk, hogy alvószobák álljanak rendelkezésre a munkahelyeinken, ha ledőlnénk vagy 20 percre szundikálni (ebéd után főleg, ugye-ugye!), de az alvás szerepét az egészségmegőrzésben már felismerték a nagyobb cégeknél. És minden mai technológiát be is vetnek a dolgozóik ágyban töltött minőségi pihenése érdekében. Az alvásipar felívelő szakaszú ágazat. Okospaplan, okosmatrac, okospárna, szenzoros csuklópánt, ami az éjszakai off módunkban figyeli a légzés-, vérnyomás-, szívverés-, testhőmérséklet-változásainkat – ma már nemcsak a munkahelyi egészségmegőrzés érdekében és az alvásbarát szállodákban (távol a lift, az utca zaja, párnázott csöndszoba a lakosztályunk, masszázs- és spa-szolgáltatások) érhetők el ezek a diagnosztikai monitorozásra képes kütyük. Megvásárlásukkor azonban érdemes a szenzoros kivitelezésűt választani, mert egy okostelefonra letölthető applikáció pusztán az éjszakai zörejekből képes méréseket végezni – okosít ki minket a kötetben az alvásipar legújabb vívmányairól Vada Gergely. Ami pedig a feleségem alvásproblémáit (engem) illeti… Nos, a horkolás elmulasztására számos megoldás akad (fogyás, kevesebb alkoholbevitel, cigaretta elhagyása stb.), hogy nemalvótárskénti neszezésem okozta sokkhatást kerülendő pedig magam is jóízűen, stresszmentesen aludjak – akár szenzorok hálója nélkül is.

Nem mindegy, mikor

A cirkadiánritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapta 2017-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. Azaz az emberek (és más élőlények) belső, biológiai órájának (ez a cirkadiánritmus) vizsgálatáért, biokémiai működésének elkülönítéséért díjazták az amerikai tudósokat. A természetes környezet (bolygónk forgása, a nappali és éjjeli órák [fény-sötétség]) váltakozása nagyban hatással van az életműködésünkre, jóllétünkre – ezért sem mindegy, mikor alszunk. Nem véletlen, hogy a WHO 2017-ben rákkeltő hatásúnak nevezte a váltott műszakot.

Téli vagy nyári?

2021-től minden valószínűség szerint megszűnik az évszakokhoz kötött óraátállítás, mely sokak időérzékét zavarta össze és alvásszükségletét tette tönkre ideig-óráig. Az Európai Parlament már tavaly nyáron támogatásáról biztosította a tervezetet (miután a konzultáció­ján 4,6 millió EU-s állampolgár 80%-a a megszüntetésre voksolt, a magyarok 2/3-a), de időt szeretne hagyni a tagországoknak a harmonizációra. Ugyanis, hogy nyári vagy téli időszámításra tér-e át maradandóan egy ország, az nemzeti hatáskör. De hasznos lenne például a légi közlekedés terén, ha nem kellene Londonig repülve háromszor átállítanunk az óránkat. A jelenlegi évszaki váltást Magyarországon 1980-ban vezették be. A Magyar Alvás Szövetség az egészségünkre károsan ható átállítás eltörlése mellett tette le a voksát, és az eredeti, vagyis a téli időszámítás megtartását szorgalmazza.

Életünk egyharmadát átalusszuk

26 évet alszik egy átlagos magyar – nem valami Rip Van Winkle-szindróma áldozatai vagyunk, de ha a születéskor várható élettartam (kb. 78 év) alvással töltött harmadát nézzük, akkor összesen ennyi évet alszunk életünk során. Nem mindegy, hogyan!

Frissítve: 2019.03.17 17:20

Szudoku: a kihívás, a megfejtés misztériuma

Publikálás dátuma
2019.03.17 15:00

Fotó: YASUYOSHI CHIBA
Egy ráérős külföldi turista az újságoshoz lépett Tokióban, és rejtvényfüzetet vásárolt, hogy agyonüsse a várakozás perceit. Nem sejthette, mit indít el. Az általa „felfedezett” szudoku azóta népszerűbb lett a világban, mint bármely logikai játék Rubik Ernő bűvös kockája óta.
Van, aki nem próbálta még? A szudoku egyszerű játék. Adott egy 9×9-es négyzetháló, amely 9 darab 3×3-as kisebb táblázatra oszlik. Minden számjegy (1–9) csak egyszer szerepelhet minden sorban, minden oszlopban és minden kis négyzetben is. A számjegyek egy részét előre beírják, a többit ezekből kell kikövetkeztetnie a játékosnak. Ábrával illusztrálva szempillantás alatt felfogható a fel­adat. Ebben rejlik a vonzerő: csupán a fenti szabályt kell tudni, semmi mást. Elég a feladvány meg egy ceruza vagy internetkapcsolat, és már lehet is próbálkozni. A megfejtés fortélyaira menet közben jön rá az ember. A jutalom a sikerélmény, ahogy egyre nehezebb feladványokat oldunk meg, egyre könnyebben és gyorsabban. 

Japán varázsa

A szudoku elnevezése japán eredetű, a szúdzsi va dokusin ni kagiru kifejezés rövidítése, ami annyit tesz: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek”. A játék távol-keleti szigetországból indult világhódító útjára, miután a bevezetőben említett turista, Wayne Gould hongkongi bíró véletlenül rábukkant egy tokiói standon, 1997-ben. Megkedvelte, majd népszerűsíteni kezdte Nagy-Britanniában, méghozzá elképesztő eredménnyel. A londoni Timesban 2004. november 12-én jelent meg az első szudokufeladvány, onnantól futótűzként terjedt el. Hamarosan már Pesten, a körúti villamoson sem okozott meglepetést, aki ezzel múlatta az időt. Ami vicces, hogy Nyugaton „egzotikus ázsiai játékként” hódított az újdonság, pedig… Pedig a szudoku nem szamuráj­vívmány. Svájci matematikusok már a 18. században foglalkoztak a „mágikus latin négyzet” hasonló problémájával. 1895-től párizsi lapok publikáltak számrejtvényeket, amelyek alig különböztek a modern változattól, aztán ezek pár év elteltével érdeklődés hiányában elmaradtak. Howard Garns amerikai fejlesztő pedig pontosan ugyanazt találta ki 1979-ben, ami negyedszázaddal később világsiker lett, de az általa Number Place névre keresztelt játék még akkor sem izgatta fel a nagyközönséget. Japánban csak öt évvel később indult a szudoku, ott viszont nyomban bejött, az ezredfordulóra már százezrek ismerték. Kézenfekvő magyarázat, hogy a szó- és szótagírás nem alkalmas betűs keresztrejtvény készítésére, ezért a japán ingázók hiánypótló szórakozást kaptak a hosszú munkába vonatozásra. Az viszont talány, 2000 után miért (miért pont akkor) lett szenzáció a szudoku világszerte. Másfél évtized alatt hatalmasan kinőtte magát. A legtöbb lap rendszeresen közöl feladványokat, online portálok ajánlanak ingyen felületet játékosok mil­lióinak. Ma már sokan sportként űzik, egymással vetélkedve, időre; nagy nemzetközi versenyeket rendeznek. Tavaly, a prágai világbajnokságon új világrekordot állított fel egy 14 éves kínai lány: Vang Si-jao 54,44 másodperc alatt oldotta meg a rejtvényt. (Csapatban és egyéniben is a japánok nyertek.) A novemberi vb-n 33 ország 247 versenyzője vett részt. A szervezők szerint látványos a fejlődés, egyre gyorsabban töltik ki az üres mezőket a versenyzők. Nem ritka, hogy a menők tehetségesnek bizonyulnak sakkban is. Ha valaki lesajnálja, komolytalannak tartja a szudokut mint sportágat, annak éppen a sakk példájával vágnak vissza. 

Agytorna vagy függőség?

A rajongók szerint a szudoku nagy jótétemény. Serkentő agytorna, pozitív hatások sokaságával. Kikapcsol a hétköznapi stresszből, eltérít a fölösleges gondolatoktól, miközben figyelemre és logikus gondolkodásra ösztönöz. Dolgoztatja a memóriát, segít átlátni struktúrákat. A megoldás szellemi kielégülést okoz, önbizalmat ad a játékosnak. Az amerikai Alzheimer-kórosok szervezete kifejezetten javasolja is a szudokuzást, egészségmegőrző céllal. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a kognitív tréning stimulálja az agyműködést, segíthet az időskori elbutulás (demencia) megelőzésében, illetve lelassításában. Az igazi megszállottak némelyike a meditációhoz vagy ezoterikus élményhez hasonlítja a hiányzó számok kitalálását. És itt kezdődnek a gondok. Gyorsan kiderült az is, hogy az eltúlzott szudokuzás kóros függőséget okoz. Van, akit csúnyán beszippant, különösen, amióta online is játszható. Max Davidson az angol Telegraph hasáb­jain osztotta meg gyötrelmes történetét. Másfél évig kényszeresen szudokuzott az okostelefonján, nem tudta abbahagyni; több időt töltött ezzel, mint amennyit utólag be mer vallani. Amikor pedig elhatározta, hogy leszokik, a szenvedélybetegek jellegzetes elvonási tüneteitől szenvedett. Másra sem bírt gondolni, csak a bűvös négyzethálóra, azt látta mindenütt, kínzó vágyat érzett a játék után. Az átéltek hatására lesújtó véleménnyel van a szudokuról: „Puszta habarcs, időkitöltés, mentális gyakorlat pancsereknek, agytakarmány egy generációnak, amelyik elveszítette örömérzetét.” Will Shortz feladványszerkesztő, eredeti végzettsége szerint enigmatológus, azaz a rejtvények tudora. Nem titkolja, ő maga is rákattant a szudokura. Így értelmezte a játék varázsát a Newsweeknek adott interjúban: „Ugyanazért csábító, amiért bármelyik rejtvény. Ott a kihívás, ott a megfejtés misztériuma, ott a jó megoldás öröme. A szudoku az egyik legaddiktívabb rejtvényjáték, amit valaha kitaláltak.” Ehhez laikusként, illő tisztelettel csak annyit tehetünk hozzá: minden játékot, a legjobbat is túlzásba lehet vinni, de arról a játékos tehet. A szudoku esetében sem lehet másként. Aki nem ismer mértéket, az a négyzethálóra és a számjegyekre haragudhat a legkevésbé.   

Matek és káosz

A szudoku egészen másfajta problémákat is felvet, nevezetesen matematikaiakat. Ahogy említettük, meglehetősen egyszerű játék – de csak amíg elemezni nem kezdik. Márpedig sok tudós fantáziáját mozgatta meg a szudoku. Ma már bizonyított tény például, hogy legalább 17 számjegyet kell megadni a táblán, hogy a feladványnak egyértelmű megoldása legyen. Ha ennél kevesebb van a kiinduláskor, akkor mindig többféle megoldás létezik. Ezt tapasztalatból régóta gyanították a játékosok, de hosszú évek munkájába telt, mire megtalálták rá a formailag tökéletes algebrai levezetést. Bármilyen meghökkentő, még olyan feladvány is készíthető, ahol a 81 számból 77 adott, ám a fennmaradó 4 üres helyet mégis kétféleképpen lehet helyesen kitölteni. Kiszámolták, hogy a 9×9-es négyzetben 6 670 903 752 021 072 936 960 különféle módon rendezhetők el a számjegyek az alapszabálynak megfelelően. Ha ebből leszámítják a szimmetriákat és permutációkat, még mindig jóval több mint 5 milliárd jó megoldás létezik – attól tehát a mániákus fogyasztóknak sem kell félniük, hogy elfogynak az új feladványok, amilyennel korábban még nem találkoztak. A szudoku számos további matematikai és számítógépes programozási tanulsággal szolgált a tudománynak, ezeket ne bolygassuk – a bonyolult képletek józan szerénységet parancsolnak. A káoszelméletet is alkalmazták a szudokura; szívme­lengető, hogy a téma élenjáró kutatói között két magyar elméleti fizikus, Toroczkai Zoltán és Ercsey-Ravasz Mária neve is felbukkan. 

5 472 730 538

„esszenciálisan különböző” szudoku-feladvány készíthető a matematikusok számítása szerint.

Frissítve: 2019.03.17 15:00