Múltfeldolgozás és szociális érzékenység - a képzőművészet legjei

Publikálás dátuma
2019.01.07 11:00

Fotó: / Vajda József
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. A mai művészeti ág a képzőművészet.

Az év legkülönlegesebb kiállítása

Bálványos Anna művészettörténész, Ludwig Múzeum, Velencei Biennálé iroda koordinátor Legyen szabad hazabeszélnem: számomra a legkülönlegesebb kiállítás a Közös ügyeink volt a Ludwig Múzeumban, mivel a kortárs képzőművészet egy nálunk sajnos kevésbé elismert vonatkozását mutatta be: az együttműködésen alapuló képzőművészeti projektek pozitív hatásait egy-egy közösségre. Azt bizonyítja, hogy a kortárs képzőművészet nemcsak egy szűk, beavatott elithez szólhat, hanem bárki életében fontos szerepet játszhat, aki nyitott rá. Cseke Szilárd képzőművész Nagyon aktuális témát dolgoz fel Dr. Eckhart Gillen , Dr. Ulrike Lorenz és Dr. Sebastian Baden kurátorok vezetésével a Kunsthalle Mannheim jövő évre is átnyúló grandiózus kiállítása. Külön öröm számomra, hogy három magyar képzőművész alkotását is beválasztották a jelentős nemzetközi anyagba. Az 1919-39-ig tartó időszakba Moholy- Nagy László, Suba Miklós, valamint a 2008-18-ig terjedő időszak világgazdaságát meghatározó munkaerő vállságára reflektáló két fényinstallációm is szerepel. David Stuart Sutherland képzőművész Számomra az, hogy a munkáimat az absztrakt festészet úttörőjének – aki mindig is a művészet határait feszegette – alkotásai mellett láthattam kiállítva az Innen és Túl az érzékelés határain című kiállításon a Rugógyár Galériában. Szurcsik József képzőművész, tanszékvezető egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem Több ilyen van. Sok ilyen van. A legkülönlegesebből is. Különleges a különlegesek között például a Magyar Nemzeti Galériában szervezett „Élő gyűjtemény” című kiállítássorozat. A budapesti Műcsarnok több kiállítását is megemlíthetném, kiemelném Gaál József „Vezeklések kora” című tárlatát. Számomra a saját kiállításom is kiemelten fontos volt, hiszen hosszú ideig és nagyon sokat dolgoztam a kiállított műveken. A legkülönlegesebb az volt ebben a munkában, hogy kellőképpen kifejeződjön az, miként tudom megragadni az érkezők és távozók érzelmeit és vívódásait úgy, hogy a realisztikusnak tűnő környezet ellenére és a tárgyias valóságoktól nem eltávolodva a többféle igazság megfogalmazódása ölthessen testet műveimben. (Helykeresők, Szurcsik József kiállítása a Godot Galériában.) Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője Egy sorozatot mondanék, Szalipszki Judit csinált kiállítást a FKSE Rottenbiller utcai kiállítótermében, és a Koreai Kulturális Központban, de aztán ezt követte egy vacsora-szeánsz a Trafóban, amit Mucsi Emesével közösen találtak ki és „celebráltak”. A kiállítások és vacsora-esemény is az étel jövőjével, és az étkezéssel kapcsolatos problémákkal foglalkozott. A másik legkülönlegesebb Benczúr Emese kiállítása volt Debrecenben, a MODEM-ben, a LET IT BE, fényinstallációkkal, hatalmas, csillogó aranypapírművekkel, fényes cukorkáspapírokból kirakott DOLCE VITA-val. 

Mit tekint a legnagyobb hazai képzőművészeti sikernek 2018-ban?

Bálványos Anna Ez a legnehezebb kérdés: én sajnos nem tudok magyar művész kiemelkedő nagy sikeréről. Több jelentős sikert értek el kortárs alkotók nemzetközi vásárokon, illetve szép eredmény Forgács Péter és a Molnár Ani Galéria díja a LOOP Barcelonán. Muszáj megemlítenem ugyanakkor a Permanens forradalom című kortárs ukrán képzőművészetet bemutató kiállításunkat, melyet jelöltek a Global Fine Art Awards díjra az Amerikai Egyesült Államokban. Erről csak jövőre lesz döntés, de fontos megjegyezni, hogy magyarországi kiállítás még sohasem jutott be ebbe a válogatásba. Cseke Szilárd Az év legjobb kortárs művészeti kiállítása, a Global Fine Art Awards 2019 díjára jelölték a Ludwig Múzeum Permanens Forradalom. Mai ukrán képzőművészet című tárlatát. David Stuart Sutherland Mindig is csodáltam és inspirálónak találtam Vajda Lajos alkotásait. A Világok között című kiállítást igazi gyöngyszemnek gondolom. Szurcsik József Nagyon sok ilyen sikerünk van. De ezekről összességében sajnos kevés információnk van. Olyan kiállításokat emelnék ki, amelyek csoportos bemutatkozásokról szólnak, tehát bővebb merítésben mutatják be a művészeket és alkotásaikat. A Derkovits Gyula ösztöndíjasok kiállítása, a debreceni MODEM kiállításai: Tisztelt Németh Lajos professzor! Az Antal-Lusztig-gyűjtemény 50 éves! című jubileumi tárlata. A művészeti felsőoktatásban tanuló fiatalok kiállításai: a Magyar Képzőművészeti Egyetem diplomakiállításai különleges élményt nyújtottak számomra. Sajnálatosan kevesek látogattak el ezekre a rövid időtartamú bemutatkozókra. A diplomamunkákból válogatott „Best of diploma” című tárlatot a hazai képzőművészet sikerének tartom. Graphics now – Recent Works 2018, Az MKE Grafika Tanszékének oktatói és hallgatói kiállítása, Kortárs reflexiók a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakos hallgatóitól. Topor Tünde Egyértelműen Keserü Ilona végérvényesnek mondható bekerülését a nemzetközi kánonba. Idén Londonban már a legnagyobb nevekkel együtt szerepelt a Stephen Friedman Galley-ben, a legutóbbi hír pedig az, hogy Falikárpit sírkőformákkal című, 1969-es varrott műve, amit a New York-i The Metropolitan Museum of Arts tavaly megvásárolt, kikerült a Met legújabb, 2018. december 17-én nyíló Epic Abstraction című kiállítására. Amennyiben a kérdést úgy kell érteni, hogy itthon mi volt a legsikeresebb kiállítás, akkor a Frida Kahlo-tárlat volt az. 

Az év legfontosabb magyar és/vagy külföldi képzőművészeti eseménye

Bálványos Anna Nekem úgy tűnik, az idei évben nem volt igazán nagy szenzáció. Budapesten nyilván Frida Kahlo kiállítása mozgatta meg a legtöbb embert. Mégsem képzőművészeti szempontból tartom elsősorban jelentősnek ezt a tárlatot. A nagyvilágban sok komoly kiállítást láthatott idén is a közönség, melyek közül Bruegel bécsi kiállításáról lehetett hallani a legtöbbet. Kiválóan megszerkesztett tárlat. Jelentősége épp egy kicsit a hátránya: a kiállított művek mennyisége szerintem meghaladja még egy szakértő befogadási kapacitását is. Cseke Szilárd A Sao Paulo Biennále. David Stuart Sutherland Nagyon jó volt látni azokat a munkákat a Bacon, Freud és a londoni iskola festészete című kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában, amelyek angliai diákévemben inspiráltak. Szurcsik József A hazai kortársművészek nemzetközi sikereiről vajmi kevés hír jut el a magyarországi sajtón keresztül a közönséghez. Sokszor a magán szervezésű, személyes kapcsolatrendszerek alapján működő nemzetközi megjelenéseknek köszönhetően sok olyan jelentősnek mondható sikert tudhat pedig maga mögött a szakma, amely sikerek méltán erősítik a hazai képzőművészet hírnevét a világ más részein is. Pedig hazai és külföldi kurátorok figyelmének köszönhetően kiváló művészek kapnak meghívást időről időre különböző művészeti projektekben történő együttműködésre, kiállításokra, szimpozionokra és előadásokra, szakmai konferenciákra, valamint helyspecifikus alkotómunkára is. Ezek a szakmai teljesítmények legtöbbször azonban valóban úgy születnek meg, hogy közben idehaza szinte senki sem tud ezekről az eseményekről. A külföldi megjelenések egyik legeredményesebb fajtája a nagy nemzetközi művészeti vásárokon történő szereplések sora. Ezekben a kereskedelmi galériáké a legjelentősebb szerepvállalás, igazából ezt a missziósnak is tekinthető munkát gyakorlatilag csak és kizárólag ők végzik. Ennek köszönhetően teljesen természetes módon a nagy nemzetközi sajtó és szakmai figyelem közepette lezajló eseményeken az ezeknek a galériáknak a holdudvarához tartozó művészek vagy projektek képviselik a magyarországi művészetet. Idehaza ezekről is jó esetben csak és kizárólag a szaksajtóban és a szűkre szabott szakmai csatornákon informálódhat az érdeklődő. A nemzetközi művészeti vásárokon egyéni jelölteknek nincsen módjuk részt venni. A szakmai szövetségeknek, egyesületeknek sincs egyáltalán pénzük megfizetni a magas részvételi díjat, az állami szerepvállalás, kultúra finanszírozás pedig semmiképpen sem fordul – hagyományosan – a műkereskedelmi ágazat felé. Ezzel együtt könnyen lehet, hogy nem is felelhetnének meg a szigorú feltételeknek és szakmai elvárásoknak sem az egyesületek, sem pedig az állami szervezetek – minden igyekezet ellenére sem. Ezért is tartom fontosnak és nemzetközi felületen is számottevőnek az Art Market Budapest jelentőségét és sikereit. Jelentős nemzetközi érdeklődés övezi évek óta ezt a rendezvényt, eddig 5 kontinensről több mint 40 országból érkeztek kiállítók. „A 30.000 látogatót számláló nemzetközi közönség egyértelművé tette, hogy a művészeti világnak és a széles közönségnek egyaránt igénye van egy ilyen különleges művészeti platformra, amely friss impulzusokkal szolgál mind az európai, mind a globális művészeti színtér számára.” Topor Tünde A külföldi események közül számomra a Manifesta. Ami egy mindig más városban megrendezésre kerülő képzőművészeti biennálé. Idén Palermóban volt, és az ottani világhírű botanikus kert kapcsán az együttélés különböző formáit vizsgálta. A művek többsége amiket látni lehetett, direkt ide készült; egy sok stílusréteggel rendelkező, kultúrtörténeti szempontból csodálatos, de gyakorlatilag a környezeti katasztrófa szélén működő Földközi-tengeri elosztóhelyre. Itthon nagyon fontos volt a Ludwig Múzeum Permanens forradalom című, ukrán kortárs művészetet bemutató kiállítása, de mindenkinek ajánlom a nemrég megnyílt 1971- Párhuzamos különidők című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, mert azt még február 28-ig meg lehet nézni. 

Mi hiányzott az év hazai képzőművészeti palettájáról?

Bálványos Anna Nehéz lenne megnevezni valamiféle konkrét hiányt. Kiváló kiállításokat láthatott a közönség ebben az évben, melyek sokféle kérdést vetettek fel. A múzeumokban, galériákban sok kitűnő kapcsolódó programot is szerveznek a kollégák. Jó lenne, ha még többen látogatnának kiállításokat és részt vennének ezeken a programokon! Cseke Szilárd Legfájóbban a frissességet a fiatalabb generáció törekvéseinek reprezentatív bemutatását hiányolom a Műcsarnok palettájáról. David Stuart Sutherland A hangművészet megjelenítése. Szurcsik József Bár több kisebb kísérlet zajlott már e területen, mégis ahogy a korábbi években is, véleményem szerint sokkal nagyobb felületen és jelentős helyszíneken, gyakrabban kellene megmutatni a fiatal művészek műveit, a pályakezdőkét és a művészeti felsőoktatásban tanuló fiatalok művészetét. Mindezt pedig nemzetközi kontextusba helyezve, szakszerűen feldolgozva, „kurálva”, méltó módon bemutatva. Fontos lenne megmutatni a vidéki szakmai jelenlétet, az egyes alkotócsoportok, műhelyek munkáját, akár rendszeresen is. Fontos lenne felkutatni a kortárs művészetben munkálkodók olyan teljesítményeit is, amelyek nem valamely támogatásból vagy intézményben, szervezett módon jöttek életre, hanem magányosan, egyéni alkotói útjukat járó művészek alkotásaiként. De nem csak a fiatalokra lett volna érdemes fókuszálni. Az idős művészek, a mai nyolcvan év felettiek, akik szakmai életútjuk csúcsán az 1960-as, 70-es, 80-as években kifejezetten aktívak és munkájukkal gyakorlatilag meghatározóak voltak ezekben az évtizedekben. A kor összetetebb, árnyaltabb bemutatására születtek kiállítások az MNG-ben és a Kiscelli Múzeumban is. Kevés kivételtől eltekintve azonban az életműveket gyakorlatilag még részlegesen sem dolgozták fel. Ennek oka elsősorban nyilvánvalóan forráshiány, de a történelmi okok vagyis a rendszerváltozás utáni paradigma váltás is lényegében eltérítette a figyelem fókuszát ezekről az egyébként nem jelentéktelen életművekről. A műkereskedelem sajátosan csak a számára érdekes egyes példányokat emeli ki, ám erre az időszakra vonatkozó piaci érdektelenségnek köszönhetően még nem tud megfelelő üzleti eredményt elérni. Viszont ennek a generációnak a tagjai lassan eltávoznak közülünk és jelentős életművük feldolgozás híján válik tárgyi hagyatékká. A hagyatékok kezelése óriási feladatként szakad az örökösökre, mellyel a legtöbben egyáltalán nem tudnak mit kezdeni, sem tárolni, sem óvni, sem pedig feldolgozni nem áll módjukban, s a művek, dokumentumok, stb. a megsemmisülés veszélyének vannak kitéve. A rejtőzködő életművek bemutatása nagyon fontos feladat. A közelmúlt művészete és műtárgyai is jelentős kulturális, művészeti értéket képviselnek még akkor is, ha ezidáig nem vettünk róluk tudomást. Topor Tünde Mindig vannak alkotók, akikkel épp senki sem foglalkozik. De egész irányzatok maradnak ki, akár évtizedekre is a fősodorból. Ezen enyhít most valamennyire a Budapest Galéria Látomásos realizmus című kiállítása. De nekem hiányzik mondjuk, egy Simsay Ildikó kiállítás. És nagyon hiányoznak a jó köztéri szobrok. 

Mi volt Ön szerint az a három legfontosabb téma, amelyet érintettek az év hazai kiállításai?

Bálványos Anna Egy témát emelnék ki, aminek viszont számos aspektusa van.: több kiállítás is foglalkozott a közelmúlt feldolgozásával. A tavalyról áthúzódott Keretek között című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, a Centrális Galériában a Búcsú a tavasztól című kiállítás vagy a Kiscelli Múzeumban most is látható Párhuzamos különidők. Ezeken a tárlatokon komoly analízisnek vetik alá a közelmúltat, ami természetesen sokat segít a jelenünk értelmezésében. Cseke Szilárd Reflexió a nyugati világ válságjelenségeire, a politikai múlt és a művészet viszonyának feldolgozása, szociális érzékenység. David Stuart Sutherland A határtalanság, a szeretet és a környezet. Szurcsik József Számomra kiemelten fontos a jelen kor kérdéseit feszegető mai művészet. Erre ragyogó példákat láthattunk az idén országszerte. Ebben az évben is találkozhatott a közönség olyan művekkel, amelyek nagy társadalmi, morális, erkölcsi, etikai témákkal foglalkoztak. Jellemzően ezeken a kiállításokon szereplő alkotások nem nélkülözték a személyességet és az egyéni hangvételt, a kritikai szemléletet, a humanizmust és szakmai alázatot sem. Mindezek mellett a jelenkori művészet társadalomra irányuló hatása is képes lenne kifejeződni, amennyiben sokkal szélesebb körben juthatna el korunk emberéhez, a befogadókhoz. Topor Tünde A testünkhöz, a múltunkhoz és a hatalomhoz fűződő viszony. 
2019.01.07 11:00
Frissítve: 2019.01.07 11:00

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11