Brexit: kinek drukkolunk?

Publikálás dátuma
2019.01.05 13:02

Fotó: Marabu
A világ csak ámul. Legutóbb már Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi legendás elnöke is szörnyűségnek nevezte a 2016-os Brexit-népszavazást. 
Valóban Guinness rekord, hogy Európa gazdag és irigyelt nagyhatalma – néhány politikus ostobasága és felelőtlensége miatt – önmagát taszítja káoszba. Ráadásul a „brexitisták” még meg is sértődnek. Theresa May ugyanis üres kézzel távozott az Európai Tanács decemberi csúcsértekezletéről, ahol elutasították a korábban aláírt kilépési megállapodás újratárgyalását. Sajtóhírek szerint Londonban mindezt úgy fogadták, hogy az EU megint cserbenhagyott egy brit kormányfőt. Nem nyújtott neki segítséget a megállapodás parlamenti jóváhagyásához, pedig a szavazást a miniszterelnök egyszer már elhalasztotta. May-t tehát ugyanúgy áldozatnak tekintik, mint hivatali elődjét, David Cameront. A népszavazás kezdeményezője sem kapott engedményeket: állítólag ezért nem tudta megakadályozni a kilépéspártiak győzelmét.
Sajnos néha a véleményformálók is emlékezetkiesésben szenvednek. 2016 februárjában az Európai Tanács elvtelen – amúgy az uniós jogot is sértő – alkut ajánlott Cameronnak, kizárólag a britek bennmaradása érdekében. Az Európai Uniónak hosszú távú érdeke, hogy Nagy-Britanniával stabil gazdasági és politikai kapcsolata legyen. Arra azonban nem árt emlékeztetni, hogy a „brexitisták” – legalábbis szavakban – valóságos háborút indítottak Brüsszel ellen. A kilépési döntés a populista hazugságok és gazdasági álhírek következménye volt. A „hard Brexit” harcias jelszavai (például a „Vissza a pénzünket!”) egyáltalán nem a valóságról szóltak. Már-már azt sugallták, hogy a briteknek újra partra kell szállniuk Normandiában, hogy legyőzzék a jámbor brüsszeli bürokratákat.
Hogyan kezdődött?

Kevesen tudják, de Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása óta kerékkötője az integrációs folyamatnak. A munkáspárti Harold Wilson például már az 1974-es választási kampányában megígérte, hogy miniszterelnökként újra fogja tárgyalni Brüsszellel a csatlakozási feltételeket. A nyolcvanas években Margaret Thatcher nagy hangon követelte vissza a britek pénzét Brüsszeltől. A populizmus már akkor is hatott, s a Vaslady népszerűsége szárnyalt. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság GDP-jének kevesebb mint 1 százalékával járul hozzá az EU éves költségvetéséhez. A későbbi miniszterelnökök közül John Major sem korrekt Európa-politikával igyekezett a népszerűségét megalapozni. Egy 1993-as The Economist-interjúban például az integráció mindmáig legnagyobb sikeréről, az euró-projektről is arisztokratikus fensőbbséggel nyilatkozott. Emlékezetessé vált szavait azóta is gyakran idézik: „Érdekes, akár egy esőtánc – és nagyjából annyi haszna is van.”
Ma már látható, hogy David Cameron csak a nagy elődök szellemében politizált, amikor 2015-ben kampánytémává fokozta le az uniós tagságot. Kizárólag a parlamenti választás megnyerése érdekében ígérte meg a briteknek, hogy a Konzervatív Párt győzelme esetén szavazhatnak az ország esetleges kilépéséről is. A Brexit-kampányban főszerepet játszó uniós munkavállalók kérdése a kezdetektől hazugságra épült. Kétségtelen, hogy a más tagállamokból érkezők jelentős része az alacsony képzettséget igénylő szektorokban (vendéglátás, kiskereskedelem) dolgozik. Ugyanakkor tény az is, hogy a magasabb jövedelem és a jobb munkakörülmények miatt például az orvosok, a szakápolók, a műszaki végzettségűek, informatikusok is szívesen pályáznak brit munkahelyekre. Így az Egyesült Királyságban nem csupán „jóléti turisták” az uniós munkavállalók. Sőt: Nagy-Britannia a nemzetközi agyelszívás (brain drain) egyik célországává vált, ami a 2008-as válság óta még inkább felgyorsult. Hiába próbálta a Financial Times számokkal bizonyítani, hogy az Unióból érkezők adóban és járulékban többet fizetnek be a brit költségvetésbe, mint amennyi jóléti támogatások formájában megilleti őket. A "brexitistákat" csak zavarták a tények. A közösségi médiában továbbra is tömegek lájkolták a valótlan gazdasági híreszteléseket.
A kilépési megállapodás

Az Európai Uniót a példa nélküli kilépési história annyira váratlanul érte, hogy először túlságosan „megértőnek” bizonyult. Az állam- és kormányfők 2016 elején még azt is megígérték a briteknek, hogy – bennmaradásuk esetén – részlegesen korlátozhatják az uniós munkavállalók jogait. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azzal is egyetértett, hogy az uniós alapszerződésekben rögzített stratégiai cél, az „egyre szorosabb unió” egyszerűen ne vonatkozzon Nagy-Britanniára. Mindez nemcsak politikai rövidlátásról szólt, hanem jogot is sértett: az Európai Unióról szóló Szerződés szerint ugyanis az Európai Tanács nem láthat el jogalkotási feladatokat.
A kilépésről szóló tárgyalások rendkívül lassan csörgedeztek. Tulajdonképpen már 2017 decemberében látni lehetett, hogy baj lesz. A felek ekkor zárták le az első fordulót, s elvben három kérdésben sikerült megegyezniük: a) az Egyesült Királyságban az uniós polgárok, illetve az Unió területén a brit állampolgárok jogainak védelme; b) az Észak-Írország különleges helyzetére vonatkozó keretek; c) a pénzügyi rendezés elvei. A megállapodás azonban – árulkodó módon – azt is tartalmazta, hogy a még nyitott kérdésekben a munkát be kell fejezni. A Kilépési Megállapodás jogilag értelmezhető konkrétumairól azonban 2018 novemberéig szinte semmit nem lehetett tudni. Az régóta látható volt, hogy az ír kérdésében nem lesz megegyezés, miután brit részről két éve csak újabb és újabb politikai szándéknyilatkozatok születtek. Köztudott, hogy Nagy-Britannia kiválását követően az ír határ az EU külső határává válik, ahol az uniós jog szerint kötelező a személy- és áruforgalom ellenőrzése.
2018. november 14-én – az utolsó utáni pillanatban – érkezett a hír, hogy a Kilépési Megállapodás részleteiről az Unió megegyezett a brit kormánnyal. El kell ismernünk: a több száz oldalas jogi dokumentum valóban nem felel meg a „brexitisták” igényeinek, viszont megakadályozhatja az Európai Unió szétesését. A britek uniós tagsága ugyanis 2019. március 29-én megszűnik, s ezután egy 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak (transitional period) következik. Ezalatt az uniós jog és az uniós politikák teljes egészében kötelezőek Nagy-Britanniára, ugyanúgy mintha továbbra is tagállam lenne. Nem válogathatnak például abban, hogy az egységes piac négy alapszabadsága közül (az áruk, a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása) melyeket tartják magukra nézve kötelezőnek.
Nagy-Britannia tagsága megszűnése után már nem vehet részt az uniós döntéshozatalban, de a felmerülő esetleges jogviták eldöntésében továbbra is az Európai Unió Bírósága rendelkezik hatáskörrel. Az Egyesült Királyság az átmeneti időszak alatt azokban az ügyekben, amelyek kizárólagos uniós hatáskörbe tartoznak (ilyenek például a vámunió kérdései) csak abban az esetben köthet nemzetközi megállapodást másokkal, ha arra külön felhatalmazást kap. Emellett a britek és az Európai Unió létrehoznak egy közös bizottságot (Joint Committee), amely lényegében helyettesíti az uniós döntéshozatali fórumokat (Miniszterek Tanácsa, Európai Parlament, Európai Bizottság). Ha azonban nem sikerül megegyezésre jutniuk, akkor a végső szót ezekben a vitákban is az Európai Unió Bíróságának kell kimondania.
Ahogyan az várható volt, az ír határkérdés ügyében valóban nincs megegyezés. A Kilépési Megállapodás külön melléklete szól arról, hogy 2020 után – ha szükséges – a két Írország között egy egységes uniós-brit vámövezet jön létre (Single EU-UK customs territory), amelyben az uniós vámtarifákat kell alkalmazni. Az EU csak ezzel a feltétellel tartja lehetségesnek, hogy az ír határ továbbra is szabadon átjárható legyen. A "brexitisták" szerint ez elfogadhatatlan Nagy-Britannia számára, mert úgy vélik, hogy a megállapodás ezen része Észak-Írország elszakításáról szól. Az átmeneti időszak előírásait ugyanis nem lehet egyoldalúan felmondani. Az uniós szabályokat mindaddig alkalmazni kell, amíg a (mintegy harmincezer oldalra becsült) végleges szabadkereskedelmi megállapodás létre nem jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság között. Ennek időkeretei azonban megjósolhatatlanok. A nemzetközi tapasztalatok szerint a – valamennyi gazdasági területre lebontott – jogi részletek precíz kimunkálása és elfogadása négy-öt évig, de akár ennél is tovább tarthat.
Az EU viselkedik felelősen

Az Európai Tanács 2015 óta láthatóan semmit nem tett a populista gyújtogatók megfékezése érdekében. A Brexit az első olyan eset, amikor az állam- és kormányfők – legalábbis eddig – felelősen viselkedtek. Példamutató egységet és határozottságot mutatnak az integráció jövője és az uniós munkavállalók érdekében. Már éppen ideje volt.
Frissítve: 2019.01.05 13:02

Lengyel László: Döntések kora

Publikálás dátuma
2019.03.23 18:53

Fotó: AFP/ JOHN THYS
Az európai választásoknak most az a tétje, hogy a pártcsaládok hol látják a politikai törésvonalat Európában. Négy nagy pártcsalád – a konzervatív, a szocialista, a liberális és a zöld – az EU-párti, jogállami, liberális demokrata, klímavédő és szociális politika eszméit és gyakorlatát kívánja megvédeni az EU-szkeptikus, populista, nacionalista, illiberális és korrupt politikával szemben. Tudjuk, Orbán Fidesze és Salvini Ligája a migránspárti és a migránsellenes Európa között húzzák meg a határt. Végül, létezik határhúzás a jobb- és a baloldal között. Utóbbi felfogás a néppárti és szocialista elitek piszkos alkujának tekinti az eddigi ciklus nagykoalícióját, a Juncker-bizottság csődjeként írja le a gazdasági-, a szociális- és a migránsválságok elhibázott kezelését, a Brexitet, Dél- és Kelet-Európa elidegenítését.

Versengő kampányirányok

Ki és milyen kampányt folytasson az egységes, vagy a nemzetek Európájáért? A Macron-levél és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) válasza, Timmermans nyilatkozatai a szociális Európáról, Ska Kelleré a zöld Európáról megmutatták a „bevett pártok” egyszerre közös és egymással versengő kampányirányait. Orbán Juncker-Soros kampánya pedig megmutatta, hogy milyen negatív, karaktergyilkos, Brüsszel- és nagykoalíció-ellenes kampányt kell csinálnia mindenkinek - Salvinitől Le Penig, Kaczyńskitől Wildersig, sőt, Webertől Kurzig, AKK-tól Söderig. A Néppárt csak így győzhet, ha élére áll bírálatával a Juncker-Timmermans-bizottság, a Tajani elnökölte nagykoalíciós Európai Parlament (EP), de leginkább a bukott Merkel politikájának. Tönkretették Európát, mert kiegyeztek a szocialistákkal és a liberálisokkal. Kohl vagy Franz Josef Strauss sose kötött volna koalíciót a baloldallal! Legyen vége a nyílt és titkos nagykoalíciónak. Lépjünk az osztrák útra: támadjuk a szociálliberális, keresztényietlen és nemzetietlen tábort, mi, jobboldaliak, menjünk együtt! Egy a tábor, egy a zászló: előre a keresztény és nemzeti Európáért!
A Néppárt, és ezen belül meghatározó ereje, a német CDU eszmei és reálpolitikai okokból nem dönthetett az orbáni stratégia mellett. Eszmei oka, hogy nemcsak a párt elitje, de választói többsége is minden megpróbáltatás ellenére polgári liberális demokrata, a kereszténységről vallott álláspontja közelebb áll Ferenc pápáéhoz és Merkeléhez, mint Orbánéhoz. Reálpolitikai oka, hogy a jobbközépet megrémítették az AfD és a Pegida akciói, hogy a Seehofer-Söder páros orbáni szellemű bajor kampánya hatalmasat bukott. Merkel és a nagykoalíció nem bukott meg, és AKK soha nem engedné meg magának, hogy a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel köthető koalíción kívül az AfD-re gondoljon. Ennél még könyörtelenebb érv: ha a Néppárt a ma háromfelé oszló jobboldali radikálisokkal fog össze, nem tud többséget szerezni az EP-ben. A populistákat túlszámolva feltételezhető, hogy együtt annyit érhetnek el, mint a szocialisták, ami ugyanúgy nem elég, ahogy a néppárti-szocialista koalíció (300-310 képviselő a 705 fős EP-ben). Az összefogás a szélsőjobbal azonnali pártszakadást okozna, és a CDU-val az élen a többség távozna.
A Fidesz felfüggesztésével a Néppárt kinyilatkoztatta, hogy nem köt alkut a szélsőjobbal, nem csinál karaktergyilkos kampányt, és együtt szeretne kormányozni a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel. Ha kormányozni akar, nem tehet mást, mert csak a szocialistákkal és a liberálisokkal van 400, a zöldekkel együtt 440 képviselő körüli szilárd többsége. A Fidesz 10-13 mandátumára szüksége van, de még inkább az EP-ét és a Bizottságot vezető legszélesebb nagykoalícióra.

Alku Weberrel szemben

Timmermans szocialistái, Verhofstadt liberálisai és Keller zöldjei megkérdőjelezték Orbánon keresztül a Néppárt, Manfred Weber demokratikus és európai elkötelezettségét. A felfüggesztés kielégíthette a néppártiakat, de nem a koalíciós partnereket. Gyenge trükknek tartják, és kampányaikban minduntalan fel fog tűnni Orbán és a Néppárt azonosítása: ha a konzervatívokra voksolsz, Orbánra és vele Le Penre, a VOX-ra szavazol. A szocialisták és a liberálisok, akik együtt többen lesznek, mint a konzervatívok, már alkut kötöttek, hogy Weberrel szemben Timmermans-t ajánlják a Bizottság elnökének. Macron messzebb ment: miért kellene elfogadni a mostani ciklusban működő Spitzenkandidat-rendszert, miért ne térhetnénk vissza arra, hogy az országok vezetőiből álló Európai Tanács megegyezik a Bizottság elnökében, amit az EP megszavaz? Barnier nevét vetette fel, ezzel is gondot okozva a francia és az európai konzervatívoknak: közülük való.
Azzal, hogy Németországban Merkel és politikája, Franciaországban Macron és rendszere lábon maradtak, hogy Aachenben megköttetett a tartós szövetség a következő ciklusra, hogy a Brexit tragikomédiába fúl, talán eldőlt az európai irány. Konzervatív, szocialista, liberális és zöld intézményes együttműködés, ennek megfelelő Bizottság, EP vezetés és pénzelosztás. A felfüggesztéssel jelezték, nincs helye a populista-nacionalista vonalnak. A Fidesz, és sajnos Magyarország, kikerül a stratégiai és a taktikai döntések, az intézmények és döntéshozók köréből. Csak rendszerváltással fogunk visszatalálni.
EZ MÉG BARÁTI POFON VOLT - A Fidesz felfüggesztése azt jelenti, hogy a néppárt nem köt alkut a szélsőjobbal

Ellenzéki választói döntések

A Fidesz határozatlan idejű felfüggesztésével választóinak nincs európai helye. Mondhatja, hogy bent akar maradni a Néppártban, de ez nem rajta és választóin múlik. Ha kampánya finkelsteini-habonyi, véres és negatív lesz, bizonyosan kizárják vagy kiléptetik. Ha puha, „március 15-i” hangfogós, családbarát gügyögő, akkor nehéz lesz mozgósítania törzsszavazóit. A kampánynak nincs hőse. Orbán, mielőtt kirakták a ház elé, Európa meghódítója szerepében tetszelgett. Most kiderült, hogy a klub, amelyhez tartozni szeretne, nem akarja látni, jó ideig nem léphet be. Fenyegetően lebeg fölötte a 7. cikkely alapján elindított eljárás. A bizonytalan lengyeleken kívül, nincs állam- vagy kormányfő, aki mellette foglalna állást. Hová fognak ülni a képviselői, ki áll majd szóba velük?
Leegyszerűsödött az ellenzéki választók döntése is a májusi EP-, és az októberi önkormányzati választásokra. Nincs vezetője, vezérkara, vezérfonala az ellenzéki választóknak se. Nincs Európa-párti ellenzéki mozgalom. Az EP-választásra nem jött létre stratégiai megállapodás. De megérkezett a jelzés Európából: Orbánt és pártját nem kérjük! Jó lenne egy európai típusú hős, mint a szlovák Čaputova, de nincs. Ilyenkor a döntés a vezetés nélküli, de racionális választóra marad. Döntése nem ideológiai, nem offenzív és nem stratégiai, hanem taktikai: kizárólag az ellenfél, az állam-párt és párt-állam visszaszorítása a célja. A taktikai szavazás lépései a következők. Akarja-e, hogy a Fidesz-párt és az Orbán-állam képviselje Magyarországot Európában? Nem. Akarja-e, hogy az Orbán-rendszer miatt kizáródjunk Európából? Nem. Otthon akar-e maradni, hogy az állam-pártot támogassa? Nem. Akkor el kell mennie szavazni.
Akarja-e, hogy több magyar ellenzéki képviselő legyen az EP-ben, mint állam-párti? Igen. Akkor ellenzéki listára kell szavaznia. Nincs egységes és esélyes ellenzéki lista, hanem nagyobb bal- és jobboldali pártszövetségek és kisebb pártok vannak. Igaz. Akarja-e, hogy az esélytelen kisebbek miatt elvesszenek az ellenzékre leadott szavazatok? Nem. Akkor a nagyokra és esélyesekre kell szavaznia: az MSZP-PM-re, illetve a Jobbikra. Ne kérdezze, mitől ők a nagyobbak és esélyesebbek. Egyszerű: nekik van több választójuk. A kicsik lehetnek nagyszerűek, de nincs választójuk. Akar-e baloldaliként és/vagy liberálisként a Jobbik listájára szavazni? Nem. Akkor baloldaliként és liberálisként válassza az MSZP-PM listát. Akar-e jobboldaliként a szocialistákra szavazni? Nem. Akkor jobboldaliként döntsön a Jobbik listája mellett. A Jobbik leginkább azzal bizonyíthatná néppártosodását, ha felvételét kérné az Európai Néppártba. Hosszú út lesz, ha lesz ilyen út, amíg a Jobbik valóban konzervatív, mérsékelt nemzeti párt lesz. De ezen az úton támogatni kell, nem lelökdösni róla. Fidesz ki az európai szélre, Jobbik be az európai középre. Ne nézzünk személyre, múltra, ahogy a taktikai szavazók 2018-ban a parlamenti választásokon se néztek, csak arra, hogy ki esélyesebb a Fidesz ellen. E két lista, két pártcsoport ezer sebből vérzik, de az EU-ellenes Fidesz állam-párttal szemben EU-barátok, demokráciát és jogállamot hirdetnek. A két nagy ellenzéki lista eséllyel hozhatja össze az ellenzéki szavazók különböző csoportjait. Nem vesznének el az ellenzéki voksok.
A pártoknak, civil szervezeteknek, az ellenzéki és független önkormányzatoknak mozgósítaniuk kell az EP-választásra, mert az az önkormányzati választás első fordulója. Ha az ellenzék jó eredményt ér el, megfogja a Fideszt május 26-án, akkor nemcsak az ellenzéki választók éreznek nagyobb késztetést az októberi részvételre, hanem a potenciális jelöltek is az indulásra: van remény. Ha az ellenzék széttartása miatt súlyosan veszít májusban, a jelöltek és a választók elvesztik a reményt, s az állam-párt megint elfoglalja a városokat és falvakat.
Az önkormányzati választások előszele, hogy budapesti kerületekben és vidéki városokban kezdenek összeállni az ellenzéki koalíciók az egységes jelöltek mögött. Itt már fontos, hogy kik a jelöltek, akik mögé odaállnak. A helyi stratégiai koalíciók a bal- és jobboldal, a pártok és mozgalmak, civil szervezetek között eséllyel vehetik fel a harcot az állampárti jelöltekkel szemben. A Jobbikkal kötött megállapodások helyi alkuk az adott város vagy falu érdekében, nem ideológiai-politikai szövetségek. Szombathelytől a budapesti XI. kerületig, Egertől a II. kerületig, Pécstől a IV. kerületig sorra köttetnek az ellenzéki koalíciók.
Még nem tudjuk, hogy a néppárti csapás hogyan hat a valóban konzervatív, nemzeti érzelmű, Európa-párti, Ferenc pápa kereszténységében hívő, a tolvajlást és a hatalmi erőszakoskodást sokalló Fidesz szavazókra. Most már nemcsak a baloldali, liberális és zöld Európa üzeni, hogy elege van Orbán rendszeréből, hanem a jobboldali, keresztény és nemzeti Európa is. És e pártok ilyen vagy olyan koalíciója fogja Európát május 26-a után vezetni. A választásokat nem(csak) a hívő törzsszavazók, hanem a független, illetve a Fideszben csalódott választók fogják eldönteni. Akarják-e, hogy kizáródjunk az európai intézményekből, pénzekből, szellemi áramlatokból, vagy sem? Dönteni nekik kell.
A nyugtalanság völgyében járunk, írta Márai 1937-ben. „A civilizáció óriási szerkezete működik, csak nem bízunk benne. Ötven év előtt az emberek azzal a tudattal hajtották nyugalomra a fejüket, hogy Európa tíz év múlva nagyjából és egészen pontosan úgy lesz Európa, mint volt tegnap; ma tíz napra előre sem tudunk jósolni, s okunk van rá, hogy ne jósoljunk.”
Fordított Kasszandraként hogyan jósolhatnék. De most kékebb az ég, talán politikai tavasz jön.
Frissítve: 2019.03.23 19:02

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15