Nem esett túlzásba az MTVA székházbeli akciójával?
Nem, és mélyen felháborít, amit a kormánypropaganda terjeszt. Néhány napot gondolkodtak, majd szokás szerint elkezdtek hazudni. Én a jogszabályoknak megfelelően jártam el. Lépcsőre mászni nem törvénytelen, annak a tetején ráadásul nem a stúdiók voltak, hanem az irodák. Képviselői jogomnál fogva tájékoztatást akartam kérni az ott dolgozóktól. A biztonságiak viszont megfogtak és lerángattak a lépcsőről. Ezzel hetvenéves tabut döntöttek le: a hatalom fizikai agressziót alkalmazott mentelmi joggal bíró képviselővel szemben. Ebben a helyzetben tehát a kormány esett túlzásba, a biztonságiak ugyanis utasításra intézkedtek. Az pedig még súlyosabb, hogy a rendőrség nem csinált semmit.
Miért nem?
Nem kaptunk indoklást. Szemtanúi voltak annak, amikor több társammal együtt kidobtak bennünket a közmédia épületéből. Felhívtam Szél Bernadettel a segélyhívót, érkezett is egy egyenruhás, aki az adatainkat sem vette fel. Egy papírra felírt a „vallomásunkból” egy mondatot, majd bekopogott a közmédia ajtaján. Nem engedték be, ezután beült az autóba és elhajtott. Pedig egy rendőrnek kötelessége intézkednie, ha szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja áll fenn. Az biztos, hogy törvényes jogunk van közintézményekbe bemenni. Tény, hogy aránytalanul nem zavarhatjuk a működés rendjét, de erre lehetőségünk sem volt, hiszen nem találkozhattunk senkivel. Csak kérdéseket tettünk volna fel a hírhamisító Papp Dánielnek, vagy valamelyik szerkesztőnek.
Mi történt volna, ha valamikor az éjszaka közepén olvassák be az ötpontos követeléseiket? Vélhetően senki sem nézte volna az adást, és önök is megnyugszanak.
Ez is mutatja, hogy hatalom elveszítette racionális gondolkodását. Ha este 11-kor leadják a híradóban, valóban vége a történetnek. Aki viszont józanul gondolkodik ezek után látja, hogy nagyon is okkal mentünk oda.
Szeptember végén kezdett aláírásokat gyűjteni az Európai Uniós ügyészséghez való csatlakozásért. Lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy sikerül összeszedni egymillió támogatót...
Nem telt még három hónap sem és több mint 380 ezer aláírásnál tartunk. Májusig szeretnénk összegyűjteni egymilliót, szerintem sikerülni fog. Az ügynek van támogatottsága és csak azon múlik a siker, hogy hányan dolgoznak rajta. Dunaújvárosban például csak arra volt időm, hogy egy aktivistával felkeressünk egy tízemeletes ház minden lakását. Huszonöten voltak otthon, és huszonegyen aláírták az ívemet. Szombathelyen másfél óra alatt 40 szignót tudtam összeszedni, három kétfős csapat összesen 120-at. Ha ezren naponta csak 3-4 órát szánnak rá, az már napi 30-40 ezer aláírás. A nyomásgyakorlásnak sok formája van, a tüntetések mellett az aláírásgyűjtés legalább ilyen fontos.
Még ha össze is gyűlne egymillió szignó, ez kevésnek tűnik a Fidesz bukásához.
Három komoly bástyája van a hatalomnak: Polt Péter legfőbb ügyészsége, a kormánypropaganda és a közmédia, valamint a most felálló fideszes különbíróságok. Ha ezeket nem döntjük le, nem fogjuk tudni megverni a Fideszt. Minél nagyobb elégedetlenséget mérnek majd, annyival jobban korlátozzák majd a sajtót és annyival többet fognak csalni. Soha nem fogják önként átadni a hatalmat, mert tudják, annyit loptak, hogy az a börtönt jelentené számukra.
Van egy másik projektje is, Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomban alelnök. Nem kontraproduktív ráerőltetni az összefogást az ellenzéki pártokra, éppen akkor, amikor sok év után úgy néz ki, összefogtak?
Nem a legjobb szó a ráerőltetés. Az igaz, hogy talán könnyebb dolgunk lesz, az elmúlt hetekben „megdöbbentő” élmények érték az ellenzéki kollégákat. Meglepődtek, hogy a választóik mennyire helyeslik az együttműködést a politikai paletta más oldalán lévő képviselőkkel. Jót mosolyogtam ezen, remélem, hogy minden képviselő érti: nemcsak a rabszolgatörvény kapcsán kell együtt dolgozni. A mozgalomnak egyébként nem csak az összefogás a célja. Ez ugyanis alapfeltétel, de nem elégséges. Fontos a megújulás és egy valódi ellenzéki hálózat kiépülése. Amíg ugyanis nincs minden faluban legalább egy-két olyan ember, aki felvállalja, hogy ellenzéki, addig reménytelen a helyzet. Jelen pillanatban pedig így néz ki. A mozgalom célja az is, hogy újabb és újabb cselekedni, politizálni hajlandó embereket találjunk.
Ki merné ezt felvállalni, és leginkább: hogyan akarják őket megtalálni?
A legnagyobb feladatunk megkeresni őket. Még, vagy már nincs elegendő embere az ellenzéknek. De azt is tudni kell, hogy választásról csak akkor beszélhetünk, ha a minimum feltételek megvannak. Ha az európai uniós ügyészség hiányában továbbra is szabadon lophatják a pénzeket, ha nem sikerül kiharcolni, hogy megszűnjön a gátlástalanul fizetett kormánypropaganda, és nem vonják vissza a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló jogszabályt, akkor el kell gondolkodni, hogy egy ilyen „álvoksoláson”, minek induljunk.
Idén két választás lesz. Ön szerint tehát ezeknek nem lesz sok értelme?
Nem azt mondom, hogy ne induljunk el a választáson, hanem azt, a végsőkig el kell mennünk, hogy valódi választáson vehessünk részt. De ki kell mondani azt is, hogy nincs "B-terv", azaz színjátékon nem fogunk részt venni. A kormány akkor fordítható meg az útján, ha látják, hogy valóban elszántak és kérlelhetetlenek vagyunk. Ha azt érzékelik, hogy megpróbáltuk, de ha nem sikerült, azért Brüsszelbe kiküldünk 5-6 ellenzéki képviselőt, akkor nem vesznek komolyan. Ami a nagyobb baj, hogy a társadalom sem. Azért indultak tavaly év végén a meglehetősen erős tiltakozások, mert látták az emberek, hogy komolyan vesszük az ellenállást és nem asszisztálunk tovább a kormány munkájához. Sok képviselőnek még be kell látnia, hogy bármennyire összefoghatunk, az önmagában még nagyon kevés, ha nincs valódi elszántság mögötte. Nagy örömmel láttam, hogy szerdán a Parlamentben és előtte is sok képviselő megesküdött, hogy mindent megtett az öt pontért. Az kicsit fáj, hogy két párt nem tette meg, de még pótolhatják.
Mit szólt ahhoz, hogy december végén két állatorvos bepanaszolta önt a kamaránál, mert álláspontjuk szerint az MTVA-s akciójával "deviáns magatartást" tanúsított?
Remélem a közvélemény érezte miről volt szó. Az 1950-60-as éveket idézi ez a magatartás. Akkor is buzgó házmesterek országa voltunk, akik úgy igyekeztek jó pontot szerezni a hatalomnál, hogy feljelentgették a "gyanús" lakóikat. Sok tekintetben hasonlítunk az 50-60-as évekhez, de tavaly év végéig fizikai kényszert nem alkalmaztak a rendszer ellenfeleivel szemben. Továbbra is azt állítom azonban, hogy a fő verőlegények a kormánypropaganda munkatársai. Ők ugyanazt csinálják, mint anno az ÁVO-sok. Elhallgattatnak és büntetnek.
Amikor otthon bekapcsolják a tévét, mit mond arra a családja, hogy gyakorlatilag maga az ördög?
Ez nehéz dolog, de megértik mi a helyzet. Szerencsére az utcán járva gyakran látják azt is, hogy sok támogatást kapok. Érzik azt is, hogy értük harcolok. Sajnos sokszor hallom, hogy valaki azért nem cselekszik, mert bár egyetért, de "neki családja van". Pont ezért kellene cselekedniük, hogy a gyermekei, unokái ne egy tönkremenő, lecsúszó országban nőjenek fel, amit az első lehetőségkor elhagynak. Addig fogom csak csinálni, amíg a család támogat. Ha azt mondják, hogy nem bírják, hagyjam abba, azonnal megteszem, de eddig megkaptam a támogatást. Az egyik kisfiam egyébként jobban látja a helyzetet, mint sok politikus. Egyszer azt mondta, hogy ha kimennék a Kossuth térre és a saját torkomat vágnám el tiltakozásul, akkor sem lenne semmi, mert a magyar emberek 70-80 százaléka nem is hallana róla. Ez a lényeg. Az ellenzék munkája csak annyit ér, amennyi látszik belőle. Ezért fontos folytatni a kormánypropaganda elleni harcot.
Ma újabb nagy tüntetés előtt vagyunk, nem fél a kifulladástól?
Nem látom előre a jövőt, de ha a társadalom azt érzékeli, hogy elszántak vagyunk, az emberek is azok lesznek. A napokban sok minden eldőlhet. A szakszervezetek felől kis hiányérzetem van eddig, de remélem, a mai napon komoly bejelentéseket tesznek. Nagy feladat még, hogy minden képviselőt meggyőzzünk arról: amíg a hatalom bástyái állnak, addig nem lehet eltakarítani a Fideszt.
