Focilabirintus

December végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a társasági adóból (tao) a kiemelt látványsportokra fordítható támogatási összegeket megfelezik. Míg 2016-ban 113,milliárd, de még 2017-ben is 93 milliárd forintot költöttek erre, addig a 2019-2020-as időszakban legföljebb 50 milliárd közvetett állami támogatást kaphat a labdarúgás, a kosárlabda, kézilabda, vízilabda, röplabda, valamint a jégkorong. A kormányrendelet szerint viszont ezentúl a sportegyesületek az elnyert tao pénzekből már nemcsak az utánpótlás nevelésre, fejlesztésekre költhetnek, hanem például a stadionok fenntartására, működtetésére is.

A váratlan fordulatnak az lehet az oka, hogy aki jól viselkedik, az kap ugyan egy stadiont ajándékba (copyright by szombathelyi polgármester, Puskás Tivadar), de az első öröm elmúltával kénytelen a zsebében kotorászni az évi néhány százmilliós vagy egy-két milliárd forintos fenntartási költség kiguberálása végett. Ezt viszont előbb vagy utóbb a ”keményen dolgozó kisemberek” zokon veszik, és számon kérik a kormánypárti helyi hatalmasságokon.

Ez a rendelet gyakorlatilag annak a beismerése, hogy bár a miniszterelnök mert nagyot álmodni a világszínvonalú magyar fociról, ami majd tömegeket vonz a korszerű stadionokba, de még ő is kénytelen volt felébredni. A lelátókon alig lézeng néhány mazochista drukker, a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás - talán egyedüliként a világon - Magyarországon képtelen eltartani magát, és miközben az adófizetők nyögik a csilivili stadinonok terheit, a magyar foci a futottak még mezőny alsó harmadban tanyázik.

De legyünk méltányosak. Ha a teljesítmény javulása egyelőre az óriási ráfordítás ellenére sem látható szabad szemmel, legalább a pályán ténfergő „profik” éves jövedelmének adómentes felső határa 250 millióról 500 millióra emelkedett. Persze ezt a számlát is mi fizetjük.