A családban marad?

Felkaptam a fejem a hírre: hét hónap tisztségviselés után, december elején lemondott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, Csoltó Gábor. Ez önmagában talán nem mindenki számára érdekes, de úgy már izgalmasabb a sztori, hogy Szatmáry Kristóf (államtitkár, miniszteri biztos, képviselő, pártelnök, klubelnök, parlamenti bizottsági alelnök stb.) korábbi BKIK elnök 2016-os bukása után Csoltó Gábor már a harmadik a budapesti kamarai vezetők sorában, aki nem tudta konszolidálni a fővárosi köztestület helyzetét. Lemondó leveléből egy mondatot idézek: „Mindeközben érzékelhetővé vált a kamarán belüli hatalmi harc erősödése. A közelmúltban lezajlott választások körülményeinek lebonyolításával sem tudok a magam részéről azonosulni.” 
Két és fél év alatt tehát három elnököt „zabált fel” a jól kistafírozott szervezet. Hozzávetőlegesen 300 ezer budapesti vállalkozás tartozik a BKIK-hoz, elvileg ennyien fizetik a kötelező kamarai hozzájárulást (5000 forint évente), ami cca. 1,5 milliárd forint. Ehhez jön az önkéntesen fizetett tagdíj és az egyéb források. A BKIK 2019-re vonatkozó teljes bevételi terve megközelíti a 2 milliárd forintot, amit a költségvetési előirányzat szerint csaknem maradéktalanul el fognak költeni. A kérdés csak az, hogy mire, kire.
A 2014-2015-évet érintő széleskörű vizsgálat megállapította – akkor Szatmáry Kristóf és édesanyja, Szatmáry-Jähl Angéla még együtt kamarázott -, hogy a tisztségviselők cégei csaknem 800 millió forint megbízást kaptak a fővárosi szervezettől. Nem kevesen közülük erre alapítottak vállalkozást, más bevételük nem is volt, csak a kamarai kifizetés. A revízió a gazdálkodást átláthatatlannak, a számviteli rendet áttekinthetetlennek minősítette. Külön kiemelte a belföldi és külföldi utak költségeinek magas összegét, vitatta azok egy részének indokoltságát. Nem boncolgatom tovább a múltat, de az mindenképpen szomorú, hogy az elnökök jövés-menésén túl érdemi felelősségre vonás nem történt, holott a Fővárosi Ügyészség hivatalos formában is tudomást szerzett az elfogadhatatlan gyakorlatról, a pazarló gazdálkodásról, a tisztségviselők egy részének immorális üzleteléséről. Beszéljünk inkább a jelenről és a jövőről.
Szatmáry Kristóf távozását követően édesanyját minden kamarai tisztségétől megfosztották, de az ősszel rehabilitálták, és ismét tisztségviselőnek választották, így napjainkban újra ő a BKIK Kereskedelmi Tagozatának elnöke. Úgy tűnik, hogy napjainkban a köztestület nem maradhat a Szatmáry családi felügyelete nélkül. Azt is tudni kell, hogy anya és fia elszánt híve volt a vasárnapi boltzárnak. Jähl Angéla a „nemes” cél elérése érdekében megalapította a kormányhoz mindig hű Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséget, amelynek elnöke is volt. Eközben fia jelentős megbízatást is betöltött: kinevezték a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosnak. Biztos, ami biztos.
A fiú ma az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának alelnöke, és ismét miniszteri biztos, csak most más területen: 2018. július 1-től a Budapesti Útépítési Program kapcsolatos feladatokat koordinálja. Az édesanya sem lazít: Szatmáry-Jähl Angéla a Budapesti Nagybani Piac Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke.
Említést érdemel, hogy a „rabszolgatörvénynek” átkeresztelt Munka Törvénykönyve módosítás egyik parlamenti előterjesztője Szatmáry Kristóf. Átnyergelt a munkaügy területére, mit mondjak, itt is felejthetetlent alkotott. A történet szokványos: egy család – a magánvagyona jelentős gyarapodása mellett - vállalkozásba vette a közélet (gazdaság, politika) egy szeletét. A pozíciókat és a személyi kapcsolatokat jól kihasználva mindannyiunk pénzéből folyamatosan etetik és hizlalják a hallgató és engedelmesen szavazó vazallusokat. Köztestületi (kamara), végrehajtói (miniszteri biztos) és törvényhozói (képviselő) jogosítványok egyidejű gyakorlásával uralják a terepet. Mindenki bólogat, de közben sokan dünnyögnek az orruk alatt: ez már tűrhetetlen. Az.
A jövőről. Szükség van egy markáns, a fővárosi vállalkozók számára vonzó, korszerű szolgáltatásokat biztosító, a verseny tisztaságát őrző és új piacokat feltáró gazdasági önkormányzatra. A BKIK-t nem kifosztani, hanem támogatni kell! Jó lenne – de nem lehet - elfelejteni a BKIK 168 éves történetének utolsó évtizedét, jó lenne hinni a megtisztulásban. A politikai és közéleti klíma ehhez most nem kedvező, mégis küzdeni kell a megújulásért. Erkölcs, erő, egyetértés – ez a fradisták ősi jelszava, de a „kamaristák” is élhetnek és alkothatnak ennek jegyében. 
A múltról. A tőzsde- és bankalapító báró Kochmeister Frigyes harminckét évig vezette a pesti, illetve a fővárosi kamarát. Nagyvonalú, komoly társadalmi szerepet vállaló és rendkívül sikeres üzletember volt, a Budapesti Értéktőzsde 2004-ben díjat is alapított a tiszteletére. Példakép tehát van. Tisztújítás közeleg. Reménykedjünk.
Frissítve: 2019.01.07. 09:22

Most már aztán elég!

Levitézlett sorosisták rendeztek fesztivált minap az MTV székháza előtt. Szánalmas hisztéria-realityvel fűszerezett, képmutató színjáték volt. Pár Skoda Octaviát fölgyújtottak, díszkövekkel és Molotov koktéllal dobálóztak, a félmeztelenül őrjöngő, szánalmas neobolsevikok pajszerekkel verték a rendőrök lábát. 113 sérült egyenruhás maradt a színen. 
A HírTV szerint „háború volt”, a helyzet „ugyanolyan, mint '56-ban”. 
A büfét kifosztották, a pénz eltűnt, a pultokról elfogytak az üdítők. Cigiből is csak mentolos maradt. A miniszterelnök másnap kifejtette, szerinte mindig voltak ilyen krakéler, arrogáns alakok, legjobb, ha messzire kerüljük őket. 
A provokátorok csuklyában voltak, sállal takarták el arcukat. „Menjünk nekik, menjünk nekik!”, skandálták, majd benzines palackkal és sörösüveggel indultak a rendőrsorfalnak. Rogán Antal nyilatkozatban kérte a rendőrkapitányt, fejezzék be végre az erőszakot. Az emberek is a brutális intézkedéseket panaszolták. Rendőrautók égtek a Blahánál, a lángok emeletnyi magasan lobogtak, jelzőtáblákat szaggattak ki az aszfaltból, a kiérkező rendfenntartókat a tömeg térburkoló-elemekkel támadta vissza. 
„Ínyencek forgatták fel az irodámat” – mesélte az ATV-nek másnap Rudi Zoltán, az MTV elnöke. Szobáját feldúlták, megittak egy üveg viszkit, valamint két üveg villányit is. Az egyik fosztogató elaludt az ülőgarnitúrán, reggel megtalálták az irodában. Cser-Palkovics András, a Fidesz szóvivője szerint Rudi könnyen megelőzhette volna a tragédiát, ha átveszi a tüntetők petícióját, magatartása kiváltó oka volt a későbbi eseményeknek. 
A Fidesz az Európai Újságírók Szövetséghez fordult a HírTV inzultálása miatt. Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást el kell választani a vandalizmustól, nyilatkozta a Magyar Időknek a miniszterelnök. Egy idős úr „Nép 24” feliratú kukát vonszolt magával. A Kossuth téren kések, csavarkulcsok, vasgolyók, zokniba csomagolt faszén, kövek, üveges és kannás benzin, valamint glicerin került elő, a tüntetők vezetője szerint e tárgyak a téren való tartózkodáshoz voltak szükségesek.
Egy díszlet-tankot is beindítottak. Sorosisták rohantak, szétvertek egy magára hagyott rendőrautót. Megérkeztek a Felvonulási térről a nemzeti érzelmű motorosok is, árpádzászlós fiatalok a Székely himnuszt énekelték, a dobogón Wittner Mária arról mesélt, mennyire unták 56 előtt a KISZ-t (a szervezet 1957-ben alakult).  
A bukott baloldalt kizárólagos felelősség terheli, hogy a fizikai fenyegetés és erőszak a politika eszköztárában megjelent, hangsúlyozta Gulyás Gergely miniszter. A Rákóczi úton mindenütt törmelék hevert, felborogatott vécék, a demonstrálók betörtek egy szaniter-kereskedésbe. Estére vasbeton elemekkel erősítették meg a torlaszt. 
Állítólag sürgős képviselői indítvány készül: a kétharmados többség a kettős mérce azonnali betiltását tervezi. 
Az Úttörő Áruház előtt hajnalban 600 utcaseprő gyülekezett.
Frissítve: 2019.01.07. 09:21

Fő az egészség

Pekingben egy vasárnap este kemény fájdalmat éreztem az oldalamban. Álmatlan éjszaka következett, reggel pedig bementünk az amerikai-kanadai irányítás alatt működő Egyesült Családi Kórházba, ahol mint diplomaták, megérkezésünk után nem sokkal megkaptuk „Arany Kártyánkat”. - Ez mit jelent? – kérdezem némi gyanakvással. - Ez azt jelenti, hogy ha sürgősségi ellátásra szorul, akkor felmutatja, és mi ellátjuk. A tagsági díj évente száz dollár. Az elegáns kórházban felmutattam az Arany Kártyát, senkit sem érdekelt. Tíz perc múlva viszont egy igen tekintélyes, ősz kanadai orvos vizsgálóágyán feküdtem, aki látható örömmel nyomogatta a hasamat. - Első látásra vesekő – jelentette ki. – De csinálunk egy röntgent. A röntgenkép a doktort igazolta. Bár nekem az az érzésem, hogy minden röntgenkép az orvosokat igazolja. - Átadom Doktor Ying-nek, az urológusunknak – mondta, és átkísért egy másik rendelőbe. Doktor Ying ugyancsak megnyomkodott néhányszor, elmondta, hogy a vesekő körülbelül egy centiméteres és „megakadt”. Más, hatékony gyógymód nem lévén, javasolta, hogy talán ürítsem ki természetes úton. Kifelé menet a portán elém tették a számlát, aminek végösszege ezerötszáz dollár volt. Mari vett a boltban négy üveg Carlsberget, egymás után megittam mint a négyet, estére minden fájdalmam elmúlt. Néhány hónappal később hasonló eset történt velem, akkor már egy kínai doktort kerestünk fel a pekingi Kínai-Japán Kórházban. - Nyugodtan mondja meg, ha rákom van – kértem nyíltan. - Meg fogom mondani – felelte nyíltan. Itt is csináltak egy rétegfelvételt, melynek alapos tanulmányozása után a kínai orvos nyíltan a szemembe nézett. - A jelenséget veseégésnek hívják, és kiszáradás okozza. Igyon meg napi két liter teát vagy vizet, akár többet is. Amúgy pedig nincs rákja. És nem is lesz. - Ezt meg honnan gondolja? - A tekintetéből. Harminc dollárt fizettünk vizitdíjjal együtt. Egy más alkalommal ügyvivőként a kereskedelmi miniszterhelyetteshez mentem tárgyalni. Kedves ember, jól beszél angolul, kellemesen társalogtunk, csupán az zavart, hogy éppen a légszabályozó alatt ültem, ahonnan valósággal zúdult rám a jéghideg levegő. Délután már merev volt a nyakam, fájt a fejem, alig tudtam mozgatni a vállam. Bevettem gyógyszereket, elmentem szaunába, próbálkoztam a konyakkal is, de semmi sem segített. Két álmatlan éjszaka után végül döntöttem, felkeresek egy masszőrt. Egy kis mellékutcában üzlethelyiségek sorakoztak, beléptem a „Chinese Traditional Clinic” nevű homályos helyiségbe: lepedővel leterített kezelőágy, mosdó, sámli, a falon néhány kínai okirat. A gyógymasszőrnő lelkesen fogadott, mutattam, hogy a nyakam, a vállam és a fejem fáj. Leültetett a sámlira, és harminc percig kőkemény kézzel, a könyökével, ujjaival, ököllel gyúrta a megjelölt részeket. - Harminc jüan – mondta aztán. Ez három euró volt. - Mikor jöjjek legközelebb? – kérdezem. - Nem kell jönni legközelebb. Meggyógyítottam. És így is volt.     
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.01.07. 09:21