A családban marad?

Felkaptam a fejem a hírre: hét hónap tisztségviselés után, december elején lemondott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, Csoltó Gábor. Ez önmagában talán nem mindenki számára érdekes, de úgy már izgalmasabb a sztori, hogy Szatmáry Kristóf (államtitkár, miniszteri biztos, képviselő, pártelnök, klubelnök, parlamenti bizottsági alelnök stb.) korábbi BKIK elnök 2016-os bukása után Csoltó Gábor már a harmadik a budapesti kamarai vezetők sorában, aki nem tudta konszolidálni a fővárosi köztestület helyzetét. Lemondó leveléből egy mondatot idézek: „Mindeközben érzékelhetővé vált a kamarán belüli hatalmi harc erősödése. A közelmúltban lezajlott választások körülményeinek lebonyolításával sem tudok a magam részéről azonosulni.” 
Két és fél év alatt tehát három elnököt „zabált fel” a jól kistafírozott szervezet. Hozzávetőlegesen 300 ezer budapesti vállalkozás tartozik a BKIK-hoz, elvileg ennyien fizetik a kötelező kamarai hozzájárulást (5000 forint évente), ami cca. 1,5 milliárd forint. Ehhez jön az önkéntesen fizetett tagdíj és az egyéb források. A BKIK 2019-re vonatkozó teljes bevételi terve megközelíti a 2 milliárd forintot, amit a költségvetési előirányzat szerint csaknem maradéktalanul el fognak költeni. A kérdés csak az, hogy mire, kire.
A 2014-2015-évet érintő széleskörű vizsgálat megállapította – akkor Szatmáry Kristóf és édesanyja, Szatmáry-Jähl Angéla még együtt kamarázott -, hogy a tisztségviselők cégei csaknem 800 millió forint megbízást kaptak a fővárosi szervezettől. Nem kevesen közülük erre alapítottak vállalkozást, más bevételük nem is volt, csak a kamarai kifizetés. A revízió a gazdálkodást átláthatatlannak, a számviteli rendet áttekinthetetlennek minősítette. Külön kiemelte a belföldi és külföldi utak költségeinek magas összegét, vitatta azok egy részének indokoltságát. Nem boncolgatom tovább a múltat, de az mindenképpen szomorú, hogy az elnökök jövés-menésén túl érdemi felelősségre vonás nem történt, holott a Fővárosi Ügyészség hivatalos formában is tudomást szerzett az elfogadhatatlan gyakorlatról, a pazarló gazdálkodásról, a tisztségviselők egy részének immorális üzleteléséről. Beszéljünk inkább a jelenről és a jövőről.
Szatmáry Kristóf távozását követően édesanyját minden kamarai tisztségétől megfosztották, de az ősszel rehabilitálták, és ismét tisztségviselőnek választották, így napjainkban újra ő a BKIK Kereskedelmi Tagozatának elnöke. Úgy tűnik, hogy napjainkban a köztestület nem maradhat a Szatmáry családi felügyelete nélkül. Azt is tudni kell, hogy anya és fia elszánt híve volt a vasárnapi boltzárnak. Jähl Angéla a „nemes” cél elérése érdekében megalapította a kormányhoz mindig hű Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséget, amelynek elnöke is volt. Eközben fia jelentős megbízatást is betöltött: kinevezték a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosnak. Biztos, ami biztos.
A fiú ma az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának alelnöke, és ismét miniszteri biztos, csak most más területen: 2018. július 1-től a Budapesti Útépítési Program kapcsolatos feladatokat koordinálja. Az édesanya sem lazít: Szatmáry-Jähl Angéla a Budapesti Nagybani Piac Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke.
Említést érdemel, hogy a „rabszolgatörvénynek” átkeresztelt Munka Törvénykönyve módosítás egyik parlamenti előterjesztője Szatmáry Kristóf. Átnyergelt a munkaügy területére, mit mondjak, itt is felejthetetlent alkotott. A történet szokványos: egy család – a magánvagyona jelentős gyarapodása mellett - vállalkozásba vette a közélet (gazdaság, politika) egy szeletét. A pozíciókat és a személyi kapcsolatokat jól kihasználva mindannyiunk pénzéből folyamatosan etetik és hizlalják a hallgató és engedelmesen szavazó vazallusokat. Köztestületi (kamara), végrehajtói (miniszteri biztos) és törvényhozói (képviselő) jogosítványok egyidejű gyakorlásával uralják a terepet. Mindenki bólogat, de közben sokan dünnyögnek az orruk alatt: ez már tűrhetetlen. Az.
A jövőről. Szükség van egy markáns, a fővárosi vállalkozók számára vonzó, korszerű szolgáltatásokat biztosító, a verseny tisztaságát őrző és új piacokat feltáró gazdasági önkormányzatra. A BKIK-t nem kifosztani, hanem támogatni kell! Jó lenne – de nem lehet - elfelejteni a BKIK 168 éves történetének utolsó évtizedét, jó lenne hinni a megtisztulásban. A politikai és közéleti klíma ehhez most nem kedvező, mégis küzdeni kell a megújulásért. Erkölcs, erő, egyetértés – ez a fradisták ősi jelszava, de a „kamaristák” is élhetnek és alkothatnak ennek jegyében. 
A múltról. A tőzsde- és bankalapító báró Kochmeister Frigyes harminckét évig vezette a pesti, illetve a fővárosi kamarát. Nagyvonalú, komoly társadalmi szerepet vállaló és rendkívül sikeres üzletember volt, a Budapesti Értéktőzsde 2004-ben díjat is alapított a tiszteletére. Példakép tehát van. Tisztújítás közeleg. Reménykedjünk.
2019.01.07 09:16
Frissítve: 2019.01.07 09:22

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre. 
Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.
Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is. 
Ettől a pillanattól pedig lehull a lepel a valódi célokról. Hogy már a szakmai elismerések többsége is csak a rendszer erősítéséről szól. Ha plakátokkal, sorosozással, az unió elleni kampánnyal nem sikerült meggyőzni mindenkit, akkor próbálkoznak mással. Népszerű és elismerésre méltó embereket is maguk mellé állítanak, hogy ezzel igyekezzenek igazolni saját létjogosultságukat. És itt sem számít nekik semmi. Nincsenek korlátaik. 
Közben magukról mutatnak igaz képet.
2019.03.19 08:58
Frissítve: 2019.03.19 09:08

Helyreigazításaink

Egyesek szerint létezik valamiféle fejlődés a világegyetemben, amely nem engedi, hogy bizonyos események újra és újra ugyanúgy történjenek meg. Filozófusok és történettudósok ezen elvitatkozgatnak még egy darabig, én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha létezik is valamiféle dialektika, az emberi hülyeség legyőzhetetlen. 
Valamikor a 90-es évek legelején a Kurír című bulvárlap hétvégi vicc mellékletében, a boldogult emlékezetű Elefántban közöltünk egy tréfásnak szánt fotómontázst. Ezen G. Nagyné Maczó Ágnes volt látható fürdőruhában, virtigli szexbombaként. Fiatalabb olvasóink kedvéért: G. Nagyné a nemzeti jobboldal ikonja, a Független Kisgazdapárt és az Országgyűlés alelnöke volt, aki már sokkal korábban utálta a liberális sajtót, mint Bayer Zsolt, aki viszont történetünk idején éppen a Kurír című liberális bulvárlap publicistájának keserű kenyerét ette. Szóval ott volt a szexbombának korántsem nevezhető, ám fiatal és tettre kész Maczóné mint szexszimbólum, aki ezt a dolgot mélyen sérelmezte. A bíróságon azt állította, hogy a fürdőruhás képpel „félrevezettük az olvasót, különösen pedig az ő boldogkőváraljai választóit”, akik ezután majd azt fogják gondolni, hogy az ő képviselőjük fürdőruhában flangál a székesfővárosban. A pert első- és másodfokon a lap nyerte, ám a Legfelsőbb Bíróság végül Boldogkőváralja ellen ítélt. Már azzal, hogy feltételezte, a nógrádi faluban tényleg csupa elmebeteg lakik. A Kurírt helyreigazításra kötelezték, amelyben elnézést kértünk a képviselő asszonytól és választóitól, egyben biztosítottuk őket, hogy a képviselő asszony sokkal jobban kedveli a matyómintás pruszlikot, mint a bikinit. Különös tekintettel a fővárosra. 
Egészen a múlt hétig nálam Maczóné volt a befutó helyreigazításban, ám akkor jött a TV2 és Varju László. A valósághoz ma már csak laza szállal kötődő hírműsort, a Tényeket a Gundel-ügy után eresztették rá a DK politikusára, mondván: a filléres miniszterelnöki menza semmi ahhoz képest, ahogy a luxusbaloldal dőzsöl nap mint nap. Az említett tévés produkció munkatársai már évek óta úgy viselkednek, mintha a Monty Python vette volna át a Völkischer Beobachter szerkesztését, szóval az említett tudósítás fel sem tűnt. A bíróság azonban megvizsgálta a tényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tények hazudott, tehát kérjen bocsánatot. A következő szöveget kellene felolvasnia a műsorvezetőnek: „Valótlanul híreszteltük, hogy Varju László DK-s képviselő ételhordóval jár a törvényhozásba, és úgy viszi haza a kedvezményes bablevest és somlói galuskát.” „Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Varju László DK-s képviselő rendszeresen sorban áll a parlamenti menza mindennél olcsóbb ételeiért.”
Emlékeim szerint annak idején mi elég jól szórakoztunk a saját helyreigazításunkon, mert meg voltunk győződve arról, hogy mi vagyunk a normálisak, és a rendszer a hülye. Igaz, mi egy bulvárlap viccmellékletét szerkesztettük és nem egy országos hírműsort.
2019.03.19 08:57
Frissítve: 2019.03.19 09:07