Visszatérnek az Országgyűlésbe az új ülésszak kezdetekor?
Semmi nem folytatódhat úgy, ahogy eddig. Vége annak az időnek, amikor úriemberek módjára kérdezgettük a minisztereket, és udvarias parlamenti formák segítségével próbáltuk érvényre juttatni igazunkat. Decemberben az MSZP egy másik útra lépett, és a rabszolgatörvény kapcsán szervezett országgyűlési akciók sikere igazolta a politikai stílusváltást.
Kint maradnak vagy visszamennek?
Hiba lenne, ha lemondanánk a parlament adta nyilvánosságról: az obstrukció sikere azt is bizonyította, hogy az embereket és a médiát egyaránt érdekli, mi történik a Tisztelt Házban. Az összes ellenzéki párt és független képviselő egyetért abban, hogy az Országgyűlés teljes bojkottja nem segíti céljaink elérését – viszont a jövőben nem vagyunk hajlandók a látszatdemokrácia parlamenti szabályai szerint dolgozni.
Meddig hajlandóak elmenni?
Maradjunk annyiban: az erőszakot nem akarjuk beengedni a parlamentbe. De az obstrukció minden eszközét bevetjük – persze ez csak akkor jelent elég erős nyomást, ha az ellenzék egységesen lép fel.
Az ellenzék egységét részben az utca kényszerítette ki. Akkor is kitart, ha nem lesznek demonstráló tömegek a közterületeken?
A választói nyomás nyilván meghatározza ennek az egységnek a keretét. De az, hogy az ellenzéki szavazók együttműködő pártokat szeretnének látni, már december előtt is egyértelmű volt. Azok a formációk, amelyek nem, vagy csak ímmel-ámmal működtek együtt a többiekkel, elvesztették támogatóik jó részét. Most az együttműködési elvárás megerősödött, már nem elég szavak szintjén együtt mozdulni, az emberek tetteket akarnak. Az, hogy 2019-ben két választás lesz, lehetőséget teremt a tevőleges együttműködésre – ami lehetőséget ad arra, hogy a demokratikus ellenzék üzenetértékű eredményt érjen el az EP-választáson, az önkormányzati választáson pedig komoly fordulatot. De a kettő csak együtt működik: ha egy rossz EP-szereplés megöli a rendszer leválthatóságába vetett hitet, akkor oda az önkormányzati választás – és bizony az országgyűlési is.
Az nem opció, hogy négy ellenzéki párt felszívja magát...
...bocsánat, egy dolgot hadd tegyek világossá. Készséggel elhiszem, hogy mindegyik ellenzéki párt megugorja az EP-be kerülés 5 százalékos küszöbét. De ha nem, akkor a rájuk adott szavazatok nem egyszerűen elvesznek, hanem a Fideszt erősítik. A rendszer ugyanis úgy működik, hogy a ki nem osztott mandátumokat elosztják, és végül a nagy tömbnél – Magyarország esetében a Fidesznél – landolnak, így a kormánypártnak aránytalanul sok képviselője lehetne.
Amikor együtt mozdulásról beszél, akkor koordinált akciókra, közös listára vagy mire gondol?
Az együttműködés alfájának én azt tekintem, amiben az MSZP kezdeményezésére ma megegyeztek az ellenzéki pártok, azaz közösen mozgósítanak az EP-választásra, együtt rázzák fel azt a több mint 2,5 millió szavazót, aki az ellenzéki pártokra voksolt tavasszal. Az omegája pedig a közös lista lehetne. És noha ezt tartom a legjobb megoldásnak, nem fogom erőltetni.
Mi készteti arra, hogy visszafogottságot tanúsítson?
Kapva-kapna az alkalmon a kormánymédia, hogy azt híresztelje, az ellenzéki pártok már megint belesüllyedtek a pozícióharc mocsarába, és ehhez hasonló hazugságokkal próbálja kitakarni a szakszervezetek követeléseit, az ellenzék petícióját, a rabszolgatörvényt, a bíróságok bedarálását.
Az MSZP veszítene vagy nyerne EP-képviselői helyeket a közös listával?
Pont ezt üzenték a választók, a tüntetők, hogy a jövőben ne az legyen a szempont, melyik párt mit nyer és veszít, ne egymástól próbáljuk elvenni a szavazatokat. Nem is vagyok hajlandó így számolni – mert ez a gondolkodásmód elve ellehetetleníti az egységes fellépést. A közös listát pedig mindenképp felvetem a többi ellenzéki pártnak, de mondom: nem fogom erőltetni.
Kiderül, hogy az ellenzék hogyan működik együtt. De mit tud mondani azoknak, akik az utcán protestálnak és nem akarnak három és fél évet várni a változásra?
Azt, hogy nem kell három és fél évet várniuk. Ha a nagyvárosokban ellenzéki polgármesterek vannak, ha Budapesten bukik Tarlós István, akkor októberben egy másik Magyarországra ébredünk.
A kabinet megkurtította az önkormányzatok hatáskörét, és kivéreztette őket anyagilag. Erről a bázisról jó szereplés esetén is nehéz lenne kormányt váltani.
Menjen végig egy falu vagy egy vidéki város főutcáján, és kérdezze meg az embereket, ki a legfontosabb személy a településen. Nem a kormányhivatal vezetőjét, nem az országgyűlési képviselőt és nem is a fideszes kiskirályt mondják majd, hanem a polgármestert. Mert ő az első ember. És ha sikerül bevenni az önkormányzatokat, akkor lesz a Fidesz-ellenes erőknek médiatere, mozgósítási lehetősége. Ha az önkormányzatokat elveszti, megreped a NER. Ráadásul az ellenzéki településeket, ahogy ezt Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, vagy Mellár Tamás, Pécs országgyűlési képviselője is javasolta, lehet hálózatban működtetni – és együtt, alulról szervezni a kormányváltást.
Pécsett független jelölt indul, mögötte az összes ellenzéki párt. Ez lesz a modell a nagyvárosokban?
Az MSZP választmánya felhatalmazta az összes helyi szervezetet, hogy mindenhol találják meg és segítsék azt az embert, aki a fideszes jelölt kihívója lehet. A pécsi szocialisták egy függetlenben látták az esélyt – és számos nagyvárosban körvonalazódik a jelölt személye.
A budapesti MSZP például előválasztással szemeli ki a legalkalmasabbat. Aki előre regisztrálni szeretne a megmérettetésre, az most teheti meg. Reményei szerint hány budapesti voksol?
Nem szeretem a számháborúkat, nincs semmi értelmük.
Jelen állás szerint a megmérettetés kétfordulós lesz: előbb a balpártok jelöltjei meccselnek, majd aki megnyeri, az Puzsér Róberttel mérkőzik. Pozitív üzenet az, hogy csak a legnépszerűbb balos politikus méltó arra, hogy egy elitellenes közíróval párbajozzon?
A helyzet ennél sokkal egyszerűbb. Puzsér Róbertet támogatja az LMP. Ha az LMP csak így hajlandó részt venni az előválasztáson, akkor ezt az MSZP elfogadja. Ugyanis mi mindent megteszünk azért, hogy egyetlen kihívó álljon Tarlós Istvánnal szemben, aki megnyeri a főpolgármester-választást.
