Hasonlóan a versekhez, amelyek rejtett igazságokat sugallnak és különös történeteket mesélnek az olvasónak. Az emberi kapcsolatokban rejlő zsákutcák, a szenvedély és a szenvedés pillanatnyi változásainak megfogalmazhatatlansága, a tiszta, önmagáért való hit, és a halál - annak minden aspektusával - jelenik meg a kötet lapjain. A tíz ciklus tematikusan vezet végig az érzéki szépséggel, mindennapi nehézségekkel, politikai és társadalmi csatákkal, hittel és hitetlenséggel, és az elmúlással kikövezett sorsok kanyargós útjain, amelyeket valamiképp mindig a nyelviség szorítókötelei szegélyeznek. A hangvétel olykor tűpontos rímekbe faragott és játékos, máskor nagyon is komoly, már-már ünnepi, de szárnyalón szabad. Egyszerre találunk súlyos, majd rendkívül légies sorokat, s gyakran váratlan pofonként ér a következő oldalon található strófa.
A versek helyenként a magyar irodalom legszebb hagyományait és lírai alkotásait idézik meg, olykor azzal a játszi könnyedséggel, mintha nem tudnának az eredetiről, míg másutt annak folytatását adják. Szabó T. Anna prózájában gyakran mintha verset írna, s verseiben mintha betűnként összeszőtt prózai történeteket. E játék és mozgalmasság teszi azonban szerteágazóvá és egyszerre összetartóvá köteteit. Az Ár a nemrég megjelent Határ című novelláskötethez lágyan kapcsolódik, mégis teljesen új és más irányt szab. Azaz, sokkal inkább csak kínál az olvasónak: nézőpontokat és gondolati íveket, amelyek épp oly idegenek, mint amennyire ismerősek is. A versek minden élethelyzetben utat nyitnak - legyen szó párkapcsolati kérdésekről, őszinte és tiszta megemlékezésekről, vagy az identitás határainak feszegetéséről -, a szavakon, a mondatokon, és a nyelven túlról érkeznek, és oda is tartanak.
Infó: Szabó T. Anna: Ár, Magvető, 2019.
