Jogilag aggályos, etikailag elfogadhatatlan – tiltakoznak az akadémikusok az MTA helyzete miatt

Publikálás dátuma
2019.01.09. 12:56

Fotó: Népszava
Nyilatkozatban fejezte ki súlyos aggodalmát a Stádium 28 Kör az MTA kutatóintézeteinek jelenlegi szervezeti és finanszírozási helyzetével kapcsolatban.
A dokumentumban felidézték, hogy az MTA kutatóintézeteinek működési költségét átcsoportosították az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keretébe, és az MTA vezetése és az ITM minisztere, Palkovics László közötti tárgyalások során mindeddig nem vált világossá, hogy milyen konkrét célok érdekében történt az átcsoportosítás. 2018. decemberében kiderült, hogy az ITM-hez átcsoportosított költségvetésből Palkovics döntése alapján az MTA kutatóintézetei csak a 2019-es év első negyedévére szükséges alapfinanszírozást kapják meg.  „Ráadásul az ITM ezt a támogatást is csak részlegesen, csakis a munkabéreket fedező részben biztosítja, a dologi költségeket az intézeteknek meglévő (?) tartalékaikból lenne szükséges fedezni. Így az intézetek működése bizonytalanná válik, gyakorlatilag ellehetetlenül. Szakértői vélemények szerint, még ha az MTA saját hatáskörben esetleg képes is lenne megoldani az innovációs miniszter által visszatartott támogatás átmeneti pótlását, ez jogilag aggályos és a felelősséget az MTA vezetésére, illetve az intézeti vezetőkre terheli” – olvasható a nyilatkozatban.  
Az MTA kutatói által alapított 65 tagú szervezet hangsúlyozta, hogy ezek a tényezők – elsősorban az intézeti szerkezet és a működés finanszírozásának bizonytalan helyzete – az MTA intézeteiben folyó kutatómunkára máris súlyosan negatív hatást gyakorolnak, a kutatók elbizonytalanodását és elvándorlását idézik elő. Ezért – mint írták – a Stádium 28 Kör tagjai az ITM vezetése által kialakított helyzetet
nemcsak jogilag aggályosnak, de tudománypolitikailag és etikailag is elfogadhatatlannak tartják, ezért tiltakozásukat fejezik ki.

A Stádium 28 Kör

A Stádium 28 Kör – saját megfogalmazásuk szerint – az MTA köztestületi tagjaiból alakult társadalmi fórum, amelyet azzal a szándékkal hozott létre az MTA tudósainak egy csoportja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak a hazai társadalmi viszonyokkal kapcsolatos tudományos igényű vizsgálatok eredményei és a torzulások lehetséges orvoslására születő javaslatok. Tevékenységük a problémák feltárására, majd a közvélemény számára történő bemutatására irányul, miután számos olyan jelenséget észlelnek, amely súlyosan korlátozhatja Magyarország közép- és hosszútávú fejlődését. Alapítói tagjai között van mások mellett Csányi Vilmos, Ferge Zsuzsa, Mellár Tamás és Radnóti Sándor. Olyan tudósok is tagjai a körnek, mint például Bazsa György, a Magyar Rektori Konferencia korábbi elnöke, Csaba László közgazdász, Gyáni Gábor történész, Marosi Ernő művészettörténész.

Szerző
Frissítve: 2019.01.09. 13:51

Megdőlt a magyarországi áramfogyasztás rekordja

Publikálás dátuma
2019.01.09. 12:50
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
A tél eddigi leghidegebb napján, kedden mérték a valaha volt legnagyobb rendszerterhelést.
Kedden megdőlt az áramfogyasztás rekordja Magyarországon - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. szerdán az MTI-vel. A beszámoló szerint a negyedórás átlagteljesítmény csúcsértéke 6884 megawatt volt, amely a valaha mért legnagyobb rendszerterhelési adat Magyarországon. A korábbi csúcsot, 6869 megawattot tavaly december 19-én mérték. A portfolio cikke szerint amíg akkor  az év végi hajrá, a hideg időjárás és az ünnepi díszkivilágítás voltak a rekord fő okai, addig a mostani új csúcs már egyértelműen az alacsony külső hőmérséklettel hozható összefüggésbe. A mostani télen kedden mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet Magyarországon, hajnalban Vásárosnaményban mínusz 18,6 Celsius-fokig hűlt le a levegő.

Kósa Lajos Vadai Ágnesnek:"nyugodtan beszélhet, attól még se igaza nem lesz, se okosabb nem lesz"

Publikálás dátuma
2019.01.09. 12:30
Fotó: Molnár Ádám
Kivonult a honvédelmi és rendészeti bizottság üléséről az MSZP és a DK, miután a kormánypárti többség nem szavazta meg, hogy minisztereket hallgassanak meg az MTVA-nál történtekkel, a Gruevszki-üggyel és Orbán Viktor repülőútjaival kapcsolatban.
A két ellenzéki párt napirend-kiegészítésként szerette volna felvenni az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága mai ülésére a miniszteri meghallgatásokat, azonban a testület fideszes, illetve KDNP-s tagjai ezt leszavazták. Az ülést a Demokratikus Koalíció élő Facebook-videóban is közvetítette; ebből kiderül, hogy Kósa Lajos elnök nem hallgatta meg az ellenzéki képviselőket, Vadai Ágnesnek pedig egy ízben azt a kormánypárti politikusoktól korábbról már ismerős megjegyzést tette, hogy "nyugodtan folyamatosan beszélhet, attól még se igaza nem lesz, se okosabb nem lesz." 
Az atv.hu beszámolója szerint Vadai Ágnes (DK) és Harangozó Tamás (MSZP) azt akarták elérni, hogy a bizottság
  • hallgassa meg a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt az MTVA épületében ellenzéki képviselőket ért erőszakkal és a rendőri intézkedés elmaradásával kapcsolatban
  • hallgassa meg a belügyminisztert, a külügyminisztert, az országos rendőrfőkapitányt és a bevándorlási hivatal vezetőjét Nikola Gruevszki börtönre ítélt, volt macedón miniszterelnök Magyarországra szöktetésével összefüggésben
  • hallgassa meg a honvédelmi minisztert azokkal a honvédségi repülőgépekkel kapcsolatban, amelyeket Orbán Viktor rendszeresen saját luxusutazásaira használ.
A kormánypárti tagok elutasították a fenti ügyek napirendre vételét, így Vadai és Harangozó tiltakozásul elhagyták a termet. Később közleményben úgy fogalmaztak, "az nem parlamentarizmus, ahol a kormány mondja meg, hogy miről lehet beszélni és miről nem. Történelmi szégyen, hogy 2019 Magyarországán a két és fél millió magyar választópolgárt képviselő ellenzéki képviselők kérdéseket sem tehetnek fel a hatalomnak. Ma sem minket, hanem két és fél millió magyart köpött szembe az Orbán-rendszer. Ehhez nem fogunk asszisztálni, ezért kivonultunk a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság mai üléséről".
Szerző
Frissítve: 2019.01.09. 12:50