Kántor Zsolt versei

Mogorva paplan

Terminál evangéliuma

A nyelv, mint a tudás pupillája,

éles képeket archivál.

Ott van a kisagy polcán egy szem meggy:

a nyár.

Itt a puhán ringó, mátrix-

szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt éj.

Áttetsző terepasztal. Mogorva paplan.

Pixel huszár fürdik benne.

Közben azt álmodja, hogy nincs jelen.

Minden pozícionálása lappangás.

Közben, mint egy könyvtekercs,

a félregombolt égbolt mögött megjelenik a múlt.

A nagyon távoli jövő.

Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít.

Heidegger felugrik egy induló vonatra.

Ami pillanatnyi kapaszkodó volt,

a másodperc törtrésze alatt foszlik szerte.

Megint a tenger látszik, nagyon közel.

Szinte a szemgolyóban érződik a dagály.

Felesel a felkorbácsolt víztükör.

Akár egy tekebábu vagy egy hajcsat.

Az időtlenség lassan múlik.

A könyv mélyen hallgat.

Szilva alakú embrió

Látószög

A bőröd alá költöznék végleg.

Elképzeltem, hogy beszippantasz, mint örvény az éjszakát.

És hirtelen megjön a hajnal.

Jól esne beléd csúszni.

Vissza a magzati létbe.

S a szájamba helyezem a lélegeztető köldökzsinórt.

A hangodon szólalnék meg.

A szemeddel látnám a saját életem.

Az ujjbegyek kiigazítanák a szívbillentyűket.

Kértelek, hogy engedd meg, hogy egész éjjel benned

tartózkodjam, amíg bírom szusszal.

Forrjunk össze!

És próbáljunk ne csak az érzelmekkel, hanem másként is.

Beszéljük meg előtte, mire fogunk gondolni.

Talán arra, hogy beleharapunk egy szilvába, ami édes.

Majd kiköpjük a magját.

S érezzük, hogy megy lefele a nyelőcsövünkön

a rost, az íz, a nyállal elegy idő.