Ugrásra készen a populisták

Publikálás dátuma
2019.01.11 12:00
Salvini a közelmúltban tárgyalt Marine Le Pennel, francia elvbarátjával
Fotó: AFP/ ALBERTO PIZZOLI
Európa átmeneti időszakot él át a német-francia-tengely gyengélkedése miatt. Az európai parlamenti választás nem ad választ arra, merre halad tovább a kontinens.
Még harminc éve, a vasfüggöny lebontásának idején is általános volt a meggyőződés,  hogy a közös európai politizálás alapja a nyugati típusú demokrácia. Ebben nem is volt vita a feltörekvő politikai erők vezetői között. Az amerikai filozófus, Francis Fukuyama egyenesen úgy látta, a történelem a végéhez érkezik, mert a demokratikus jogállamnak nincs alternatívája, s el kell juttatni a fejletlen társadalmakba. Ezzel a demokráciát az arab világba exportálni kívánó George W. Bush adminisztrációjának kedvence lett. A tíz éve elhunyt Samuel P. Huntington - akire a populisták hivatkoznak - viszont úgy vélte, nincs szó a történelem végéről, civilizációk kerülnek konfliktusba egymással, s az iszlám a legfőbb ellenség. Az utóbbi években megrendült a demokráciába vetett hit. Ki gondolta volna tíz éve, hogy az Európai Unió egyik tagállamának miniszterelnöke az „illiberális demokráciákat” – Kínát, Oroszországot, Törökországot – nevezi követendő példának, olyan államokat, amelyekben a többpártrendszer csak papíron, vagy még úgy sem létezik. A demokráciát elvető populizmus előretörése más és más okokra vezethető vissza. Görögországban és Olaszországban egyértelműen a gazdasági- és menekültválság „elegye” vezetett ehhez, Hollandiában a menekültek jelenléte, míg akadtak régiók, ahol elvileg semmi sem indokolná a jobboldali populisták térnyerését. Kelet-Németországban például sosem volt ennyire erős a gazdaság, illetve alacsony a munkanélküliség, mégis három keleti tartományban is az Alternatíva (AfD) a legerősebb párt. A volt NDK területén az újraegyesítés előtti korból származó kisebbségi érzés is kellett a jobboldali radikalizmus térnyeréséhez. (Ezért is érdekes, hogy a modern nyugati gondolkodás letéteményese épp a keletnémet Angela Merkel lett.) Általánosságban is megállapítható, Közép-Európában azok a vezetők váltak igazán népszerűvé, akik a vasfüggöny előtti korból megmaradt gondolkodást, illetve az évtizedeken át elfojtott nacionalizmust elegyítették a populizmussal, az ellenségkép kreálásával. A populisták megerősödésében szerepet játszik az Európai Unióval szembeni elégedetlenség is. Bár az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka tartja jó dolognak az uniós tagságot, az uniós polgárok fele szerint rossz irányba tart az EU. Jellemző módon Olaszországban sosem volt ennyire alacsony az uniós tagság támogatóinak aránya, az euróban azonban a lakosság több mint kétharmada bízik, ami azért megköti az Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciójának kezét. Közvélemény-kutatók szerint a májusi európai parlamenti választáson a mandátumok mintegy ötödét szerezhetik meg a populisták, amire még sosem volt példa az EU fennállása óta. Minél sokoldalúbb egy társadalom, annál ellenállóbb a populistákkal szemben – állapította meg nemrégiben a német Die Zeit egyik véleménycikke. Való igaz, Magyarországon egy párt uralja a társadalom minden szegmensét, Olaszországban annak köszönhetően jött létre populista kormány, hogy a társadalom egy nem is csekély része az Európai Uniót, illetve a menekülteket kárhoztatta az ország gondjaiért. A nyugati típusú társadalmi berendezkedés mostani válságát csak elmélyíti, hogy a demokrácia őshazájának tartott Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is az illiberális demokráciával kacérkodik. Ugyanakkor nem lenne igaz az a megállapítás, hogy a populizmus magvait egy társadalomban csak egyes politikusok hintik el. Előfordul, hogy a lakosság egy része fordít hátat a demokráciának, amint ez Fülöp-szigeteken történt Rodrigo Duterte megválasztásával, vagy a brazil társadalomban, ami aztán Jair Bolsonaro megválasztásához vezetett. Ezek után felmerül a kérdés, 2019 a populisták éve lesz-e? A jobboldali radikálisok már 2017-ben, majd 2018-ban is nagy áttörésre készültek. A 2016-os Brexit-sokk, illetve Trump megválasztása után logikusnak is tűnt, hogy az egyes választásokon a szélsőségesek jelentős előretörésére lehet számítani. A legsötétebb jóslatok nem váltak ugyan  valóra, de a világ még messze nem lélegezhet fel, a bizonytalanság időszaka elhúzódik, ki tudja meddig. Európa jövője a német-francia-tengelytől függ, ez azonban most gyengébb mint valaha. A 2017 tavaszán tartot francia elnökválasztást megnyerte ugyan Emmanuel Macron a jobboldali radikális Marine Le Pennel szemben, s Európa józanabbik része fellélegezhetett, ám Macron példája mutatja: nem elég  egy választást megnyerni, a kormányzás is rendkívül nehéz. A francia államfőt azzal vádolják, hogy túl sok engedményt tett az elitnek, a tehetősebbeknek, ám elhanyagolta a szegényebb rétegeket, s ez vezetett a sárga mellényesek mozgalmához. Macron ugyan át akarta alakítani a régi struktúrákat, az ezer sebből vérző gazdaságot, csökkenteni próbálta az állami kiadásokat, hogy növelje a versenyképességet, a gyakran erőszakba torkolló tüntetések miatt azonban év végén olyan engedményekre kényszerült, ami miatt teljes gazdaságpolitikáját újra kell gondolnia. A 2019-es év arról is szól majd, mennyire képes konszolidálni hatalmát a francia elnök, mennyire tud talpon maradni a populista – legyen szó akár jobb- vagy baloldaliról – ígéretdömping viharaiban. Németország szintén átmeneti időszakot élhet át, aminek a végkimenetele bizonytalan. Ha a három őszi keletnémet választáson túlnyeri magát a jobboldali radikális Alternatíva (AfD), akkor védekezésre kényszerülhet a kormánykoalíció, s akár az is elképzelhető, hogy kilépnek belőle a szociáldemokraták. Az országban tavaly érdekes átrendeződés volt tapasztalható a pártpreferenciákban, a baloldalon a Zöldek megelőzték az SPD-t, s az uniópártok népszerűsége is történelmi mélységekbe zuhant, ezek a változások azonban csak időlegesek. Az őszi keletnémet tartományi választásoktól mindenesetre teljes joggal tartanak a tradicionális pártok, hiszen az Alternatíva túl jó szereplése egész Európában lendületet adhat a populistáknak. Ki lehet a populisták vezetője? Orbán Viktort már többször emlegették a bevándorlásellenesek potenciális vezéreként, már csak azért is, mert úgy állítja be magát, mintha a magyarok teljes támogatását élvezné. A magyar miniszterelnöknek a jobboldali radikálisok körében tapasztalható jó hírét, nemzetközi nimbuszát azonban megtépázhatják a magyarországi sok ezres tüntetések. A képsorok ugyanis azt igazolják: Orbánnak saját hazájában is jócskán vannak ellenfelei. S hogy a populisták éve lesz-e 2019? Nem éppen jó előjel, hogy a spanyol szélsőjobboldali Vox kívülről támogatja az andalúziai kormányt. Méghozzá a polgári-liberális Ciudadanos partnereként.

Egymással sem értenek szót

Matteo Salvini kérlelhetetlenül építi euroszkeptikus hálózatát. Az olasz jobboldali radikális Liga elnöke, aki egyben belügyminiszter tavaly nyár végén Milánóban Orbán Viktort látta vendégül, szerdán pedig Jaroslaw Kaczynskinél, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökénél járt vendégségben. Célja, hogy a „mainstream” politikai erőkkel szembeni bevándorlásellenes koalíciót hozzon létre a májusi európai parlamenti választás előtt. Orbánt szívesen látná ebben, a magyar miniszterelnök és pártja, a Fidesz azonban aligha csatlakozik, hiszen politikailag sokkal jobban megéri az Európai Néppártból (EPP) bomlasztani az EU-t. Az átfogó jobboldali radikális hálózat kialakítása rendre falakba ütközik. Ezek a pártok gyakran egymással sem szívesen állnak szóba. A brit UKIP volt vezetője, a Nigel Farage által fémjelzett Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD), illetve az egyebek mellett a Ligát és az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) magában foglaló ENF között alig van együttműködés az Európai Parlamentben. Az ENF-nél ráadásul a képviselők mindössze 69 százaléka tartja magát a frakciófegyelemhez, miközben ez az arány más uniós politikai erőknél eléri a 90 százalékot. A gyatra kooperációnak elsősorban az az oka, hogy a szélsőséges pártok gyakran még a célokban sem értenek egyet. Bár Salvini és Orbán Viktor egységet demonstráltak tavalyi találkozójukon, valójában az olasz belügyminiszter egyebek mellett azt akarja, igazságosabban osszák el a menekülteket az Unió területén, amit a magyar kormányfő elutasít. Az orosz kapcsolat ügyében sincs egyetértés. A lengyel PiS minden együttműködést elutasít a Kreml-lel, már csak történelmi okok miatt is. Orbánt, illetve Marine Le Pent viszont erős gazdasági és pénzügyi szálak is fűzik az orosz elnökhöz. Hiába veszi át a „sorosozást” Salvini, a PiS, vagy a bolgár nacionalisták, a magyar származású amerikai milliárdos elleni gyűlöletkampány még nem elég a szélsőségesek összefogásához. A német Alternatíva idegen test az európai populisták együttműködésében. A párt – szemben Marine Le Pennel – hallani sem akar arról, hogy Steve Bannon, Trump elnök volt főtanácsadója bármiféle szerepet játsszon egy bevándorlásellenes európai szövetség felépítésében. Másrészt a PiS idegenkedik egy német párttal való együttműködéstől. A költségvetés is megosztja az európai jobboldalt. Az AfD például tiltakozott amiatt, hogy Brüsszel végül beadta a derekát és engedményeket tett Olaszországnak a 2019-es költségvetés ügyében. Alice Weidel, az AfD frakcióvezetője szerint Róma az uniós pénz nélkül már rég csődöt jelentett volna – emlékeztet a Spiegel.

2019.01.11 12:00
Frissítve: 2019.01.11 12:00

Trump ügyvédje nem zárja ki, hogy a kampánycsapat tagjai összejátszottak az oroszokkal

Publikálás dátuma
2019.01.17 21:05

Fotó: / Chris Kleponis
Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Rudolph Giuliani egy televíziós interjúban csütörtökön kijelentette: az elnök ugyan nem játszott össze az oroszokkal, de kampánycsapatának tagjaival kapcsolatban ezt már nem zárja ki.
Giuliani, aki korábban többször is azt hangoztatta, hogy az elnök környezetéből soha senki nem játszott össze oroszokkal, a CNN hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: "soha nem mondtam azt, hogy nem volt összejátszás a kampánycsapat vagy egyes tagjai részéről. Fogalmam sincs erről."

Hangsúlyozta ugyanakkor: nincs bizonyíték arra, hogy Donald Trump összejátszott volna oroszokkal, hogy meghekkeljék a Demokrata Párt vezető szerve, a Demokrata Országos Bizottság elektronikus leveleit. Giuliani ezzel a bizottság e-mailjeinek a 2016-os elnökválasztási kampányban történt meghekkelésére utalt, amelynek nyomán az ellopott elektronikus leveleket a sajtóban hozták nyilvánosságra. "Az elnök nem játszott össze Oroszországgal" - szögezte le az ügyvéd.

Szavaira több demokrata párti törvényhozó reagált. Richard Durbin szenátor például az MSNBC televíziónak azt nyilatkozta: Giuliani ezzel mintha elismerte volna, hogy tudomása van a Trump kampánycsapata és oroszok közötti összejátszásról. "Ez beismerés az elnök ügyvédje részéről" - fogalmazott Durbin.

A The Wall Street Journal csütörtökön arról közölt értesüléseket, hogy Michael Cohen, Trump volt személyes ügyvédje - akit több mint háromévi börtönre ítéltek adó- és banki csalásért és a kampányfinanszírozási törvények megsértéséért - 2016-ban egy technológiai vállalatot felkért arra, hogy manipuláljon két közvélemény-kutatást Trump érdekében. Cohen a cikk megjelenése után Twitter - üzenetében elismerte ezt, hozzátéve, hogy Donald Trump utasítására cselekedett.
2019.01.17 21:05

Tovább tart a Brexit-dráma

Publikálás dátuma
2019.01.17 20:22

Fotó: AFP/ EMMANUEL DUNAND
Theresa May megkezdte a majdnem összpárti konzultációt a parlament számára elfogadhatónak látszó forgatókönyvekről.
Csütörtökön a westminsteri parlament alsóházának nyomasztóan zsúfolt ülésterméből a Downing Street 10.-be helyeződött át a Brexitet végleges formájába öntő keserves folyamat. 24 órával “történelmi” veresége után Theresa May számszerűen szerény, de annál fontosabb győzelmet aratott, amikor 325-306 arányban visszaverte a kormány ellen Jeremy Corbyn által benyújtott bizalmatlansági indítványt. A miniszterelnök öröme rövid életű is lehet. Lapértesülés szerint a Munkáspárt vezetője a következő hetekben-hónapokban többször is kezdeményez majd bizalmatlansági szavazást, amíg egyszer szerencsés lesz és kiharcolja az idő előtti parlamenti választást. Most az északír Demokratikus Unionista Párt tíz képviselőjének támogatása mentette meg a kormányt. Ha May akárcsak egy DUP honatya rokonszenvét nem élvezte volna, csütörtökön már egy új kormány létrehozásán gondolkozott volna a szigetország.    A szavazópolgárok a Brexit-megegyezés parlamenti elutasítását megelőző napokban továbbra is Theresa May-t akarták a Downing Street 10.-ben látni. A The Times által rendelt friss YouGov közvélemény-kutatás szerint a kormányfő támogatottsága 36, Jeremy Corbyné 20 százalékos, ám feltűnően magas a bizonytalanok 41 százalékos aránya. A kormány szerény hazai és nemzetközi megítélése ellenére a Konzervatív Párt 39 százalékos, a Munkáspárt 34, a Liberális Demokraták 11 százalékos népszerűségnek örvendenek. Különösen a Brexit-párti voksolók vonzódnak a torykhoz. 59 százalékuk szavazna most a Konzervatívokra és csak 19 százalékuk a Munkáspártra. Közben Andrea Leadsom, az alsóház kormánypárti többségének vezetője bejelentette, hogy a kormány jövő hétfőn benyújtja a Brexittel kapcsolatos “következő lépések” tervét. Az indítványról kedden egész napos vitát rendeznek, amit este újabb szavazás követ. Theresa May közvetlenül a bizalmatlansági indítvány megnyerése után konzultációra hívta meg a parlamenti pártok vezetőit és a Ház legbefolyásosabb tisztségviselőit. A kormányfő, sőt saját pártja “csalódottságát” kiváltva Jeremy Corbyn, mint ezt csütörtökön Theresa May-hez intézett levelében is kifejtette, csak abban az esetben hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, ha May elhatárolódik a “no-deal” lehetőségétől. Ezt az álláspontot a Munkáspárt 2017-es választási programjában és 2018-as éves konferenciáján is rögzítette. Az ellenzék vezére szerint azt a 4,2 milliárd fontot, amit a kormány a megállapodás nélküli kilépés fájdalmainak enyhítésére félretett, a közszolgáltatások és a szociális támogatások javítására kellene fordítani.  Twitter üzenetében Mike Gapes Labour-képviselő felvetette, “úgy látszik, Corbyn a Hamásszal, a Hezbollah-al, Asszáddal és Iránnal minden előfeltétel nélkül kész dialógust folytatni, az Egyesült Királyság miniszterelnökével azonban nem, Vajon miért?”. A szigetország vitathatatlan válsága közepette képviselők különböző csoportjai, sőt a kormány tagjai legalább négy B-tervben gondolkoznak. Úgy tűnik, a mérleg nyelve a “puha” Brexit” felé tolódik el. A parlamenti aritmetika arra kényszerítheti Theresa May-t, hogy eddigi hajthatatlanságát feladva fogadjon el - legalább ideiglenesen - egyfajta vámuniót. Az egységes piaci és vámuniós tagságot jelentő norvég minta követői abban bíznak, hogy ezzel a megoldással a képviselők többsége egyet tudna érteni. Sir Vince Cable, a Liberális Demokraták vezetője és Dominic Grieve, a Konzervatívok volt legfőbb ügyésze a nép véleményének meghallgatása, azaz egy második népszavazás mellett kardoskodik. A Munkáspárt javaslata Corbyn levele szerint egy új, átfogó vámunió és egy erős egységes piaci szabályozás az EU és az Egyesült Királyság között, valamint a munkavállalói jogok és a környezet védelme. Amiben szinte mindenki egyetért, az az északír “backstop” rendezés veszélyének eltávolítása az egyezmény szövegéből. Hetven nappal az EU-tagság lefújása előtt egyre nagyobb annak a valószínűsége, hogy az Egyesült Királyság felkéri Brüsszelt, hosszabbítsa meg a március 29-i határidőt. Az unió több vezetője is jelezte már, erre lehetősége lát. Philip Hammond pénzügyminiszter a Brexit-deal katasztrofális fogadtatása után több száz üzletembert próbált megnyugtatni egy telefonkonferencián, és az egyik felvetett opció éppen az “extra time” volt.  
2019.01.17 20:22