Nincs idő, sokan vagyunk – utasította el csütörtökön a kormányinfón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hogy a Reuters öt kérdést tehessen fel. Pedig a híréhség érthető lett volna. Kivételesen ugyanis maga Orbán Viktor kormányfő állt a pulpituson, hogy a megígért december helyett most válaszoljon a médiának - igaz, a Klubrádió, az Azonnali, a Mérce, vagy a konzervatív Magyar Hang eleve nem nyert bebocsátást a szeánszra. Az okokról a Népszava kérdésére a kormányfő csak annyit mondott: nem akar bikaviadalt vívni az újságírókkal. Ami viszont csak annyit tesz: neki nem kötelessége a közönséget pénteki rádiós szónoklatain túl tájékoztatni.
Most sem kaptunk többet. A gazdaságról fújt rózsaszín köd után jött a készülődés az európai parlamenti választásokra, amiben nem volt, nem lehetett újdonság. Magyarország célja Orbán szerint, hogy az EU minden intézményében kerüljenek többségbe a bevándorlásellenes erők. A kormányfő 2015 januárja óta nem tud szabadulni menekültfóbiájától, de ha tudna sem akarna, hiszen olyan örökízűnek remélt rágógumira lelt akkor, amit szándéka szerint időtlen időkig rághat, elégedetten tekintve mindazokra, akik utánozzák a szájmozgását.
Csütörtökön is ezt rágta: „A migráció nem egyszerűen az európai parlamenti választás fő kérdése lesz. Egy olyan témáról van szó ugyanis, amely mélységében alakítja át a teljes európai politikát. A pártok hagyományos jobb- és baloldali felosztása átadja a helyét a bevándorláspárti-bevándorlásellenes dimenziónak, továbbá a migrációs vita újraértelmezi a kereszténységhez való viszonyt is, a keresztény kultúra védelmét szinte politikai kötelezettséggé teszi. A bevándorlásról szóló vita újraértelmezi a szuverenitásvitát is, a bevándorláspártiak ugyanis nem tartják tiszteletben azoknak a döntését, akik nem akarnak migránsokat befogadni." Mindezek közben nem maradt el a liberalizmus és a liberálisok kitagadása sem a világból.
Feleslegesnek tartjuk a kormányfő szembesítését korábbi liberális önmagával. Az sem vezet sehová, ha leírjuk, hogyan lett nemzetközi szappanopera abból a szimpla átverésből, amely 2015 őszén egy humanitárius katasztrófa képeit közvetítette Budapestről Bécsbe és Berlinbe. Az autoriterré lett Orbán akkor ráébredt élete lehetőségére: a menekültkérdés populista hullámán nemcsak Magyarország, hanem Közép-Kelet Európa, s talán az Unió meghatározó politikusa lehet. Ez az áhított haszon mindent megért: a parlamentarizmus itthoni lebontását, a nemzet gyűlöletbe és félelembe kergetését, a nemzeti szuverenitás délibábjának kergetését, az európai közösség gyalázását - extra élvezet, hogy mindez európai pénzből zajlik.
Ennyi volt a lényeg, a többi a kormánymédiából ömlő mindennapi mellébeszélés. Most egy darabig nélkülözzük Orbán személyes megszólalását az ország és a világ dolgairól, amiből kitetszik: nem sok köze van a valósághoz, annál több saját monomániájához. A következő útmutatás február 10. körül esedékes. Akkor lesz az évértékelő beszéd. De a valóság kérdéseire akkor sem lesznek válaszai.