"Sorvezetőt" adott ki a Fidesz, hogyan magyarázzák a rabszolgatörvényt

Publikálás dátuma
2019.01.11 12:13

Fotó: Németh András Péter
"A Fidesz-KDNP a munkások oldalán áll, ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt" - áll abban a levélben, amelyet a pártközpontból küldtek a választókerületeknek azzal kapcsolatban, mit mondjanak a rabszolgatörvényről.
A lapunk birtokába került levelet azért küldték, mert az ellenzék szinte minden önkormányzatnál rendkívüli ülés összehívását követeli a rabszolgatörvény miatt. A Fidesz erre reagálva adott útmutatót a politikusainak, mit mondjanak a törvényről, milyen legyen az egységes kommunikáció. A levélben lényegében ugyanazok a sorosozós, migránsozós panelek szerepelnek, amelyet eddig is felmondtak a Fidesz politikusai, ha a sajtónak nyilatkoztak. Például ilyenek: "Az ellenzéki előterjesztést azért utasítjuk el, mert ez csak egy ürügy ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak, mindez már rég nem a Munka törvénykönyvéről szól. A mostani ellenzéki akciók Soros György európai parlamenti választási kampányának része. Azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll." 
A levélben az is áll, "a Munkatörvénykönyv (sic!) módosításának is az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A kormány ezért támogatta, hogy a dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget és így többet kereshessenek, de ehhez mindig a dolgozó beleegyezése szükséges."
Végezetül a fideszes sorvezető szerint azt is fel kell mondaniuk a párt politikusainak, képviselőinek, hogy "az EP-választáson a magyarok dönthetnek: az ellenzék közös listája egy bevándorláspárti Soros-lista lesz. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akik számára Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra."

Itt vannak a lottószámok - darabonként több mint 600 millió forintot érnek

Publikálás dátuma
2019.03.23 19:44
Illusztráció/Shutterstock
Minden idők harmadik legnagyobb nyereményét lehet szakítani, ha valaki egyedül találja el a helyes számokat, akkor menthetetlenül milliárdos lesz.
Szóval tessék a szelvényegyeztetésre felkészülni, és:
7;17;42;53;76
Témák
lottó

Novák Katalin: ha balra tolódik a Néppárt, nincs helyünk benne

Publikálás dátuma
2019.03.23 19:33

Fotó: kormany.hu/ Botár Gegely
A magyar emberek érdekeire hivatkozva sasszézna ki pártcsaládjából a Fidesz, ha nem tudja rendezni konfliktusait - derül ki a Novák Katalin által adott interjúból.
Szétköltözésként, de nem válásként jellemezte a Fidesz és a Néppárt konfliktusát a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Novák Katalin, aki két fideszes társával (Varga Judittal és Szájer Józseffel) magyar részről próbálja kezelni az EPP és a Fidesz konfliktusát.
Novák szerint Manfred Weber három, Fidesznek számára szabott feltételéből a a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült, a CEU Magyarországon maradása pedig még döntés kérdése. „Ami a CEU-t illeti, nem tekintem olyan kérdésnek, ami a Néppárt és a Fidesz kapcsolatában sorsdöntő lenne, de ott is megvizsgáljuk a javaslatukat” - fogalmazott Novák; igaz, Weber alapvetően nem az ő álláspontjára volt kíváncsi az ügyben.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a Néppártból háromtagú bizottság ellenőrzi majd, hogy teljesültek e a weberi követelések; ennek fogadására alakult a Varga-Novák-Szájer -féle delegáció, a helyzetet ugyanakkor párbeszédként és nem alá-felé rendeltségként jellemezte az interjúban. Novák Katalin szavaiból kitűnik az is, hogya Fidesz felkészült a pártcsaládból való kiválására. Mint fogalmazott, „megnézzük, mire számíthatunk május után, várhatóan hogyan alakul át a politikai színtér. (...) A kérdés az, melyik lesz az a politikai közösség, ahol a leginkább tudjuk képviselni a magyarok érdekeit” (...)
"Mindenképpen lesz átrendeződés, nagy kérdés, a tagpártok rádöbbennek-e végre, hogy vesztes pálya a balra tolódás. A Néppártnak csak akkor van jövője, ha jobbközép pártszövetség marad. Ha tovább tolódik balra, akkor nekünk nincs helyünk benne."
Novák szerint egyébként sokan a Fidesz győzelmének tekintették, amikor a Néppártban 190 igen és 3 nem voks, valamint 70 tartózkódás mellett döntöttek a párt felfüggesztéséről. Ezt a kommunikációs panelt ismételték itthon  felfüggesztés után a kormányközeli lapok, így a metróban ingyenesen terjesztett Lokál is.