– A legjobbak mennek?
– Nyilván a legjobbak, de ne csak OKTV-győztes olimpikonokat képzeljen el. A négy évre tervezett oktatási modell lényegében bárki számára lehetővé teszi, hogy megtalálja az érdeklődését és abban elmélyítse a tudását, hogy aztán a legjobbak között ösztöndíjjal tanulhasson. Ma már 85 középiskolából érkeznek hozzánk a diákok – alapvető célunk volt, hogy ne csak fazekasos meg radnótis tanulók jöjjenek, hanem országos merítésünk legyen. Már a kezdet kezdetén 10 éves etapokban gondolkodtunk: az első 10 inkább a kijutások időszaka volt, a most induló következő 10 pedig a hazajövéseké lesz.
– Nem érzi úgy, hogy az intézet asszisztál az agyelszíváshoz?
– Az agyelszívásra mi mindig is lehetőségként tekintettünk. Vagyis, hogy Magyarországon létrejöjjön egy olyan típusú vezetői réteg a következő 10-20 évben, melynek tagjai a világ legjobb egyetemein, meritokratikus keretek között (a meritokrácia egy olyan társadalmi forma, amelyben az egyén társadalmi pozíciója kizárólag a tehetségétől, tudásától, szorgalmától és teljesítményétől függ – a szerk.) eltöltöttek 8 vagy 10 évet. Egyszerűen csak kihasználjuk, hogy a protestáns vagy angloamerikai oktatási modell arra épül, hogy elszívja az okos embereket – a provinciális gondolkodás felszámolásához nagy szükségünk van olyanokra, akik megjárták a Harvardot, Yale-t, Stanfordot, Oxfordot, Camebridge-t. Akik egyszerre látnak rá Magyarország és a világ dolgaira.
– Ezek szerint cél a visszaszívás is. Van már tapasztalatuk arról, hogy ténylegesen visszajönnek-e?
– A legidősebb diákjaink épp hogy túl vannak a mesterképzésen – az első évfolyamunkról, akiket alapító diákoknak nevezünk, tudok konkrét adatokat mondani, viszont, szemben a mostani 800 fős öregdiák tagságunkkal és a 325 még felvételi előtt álló hallgatónkkal, ott még csak öten voltak. Viszont az ötből hárman Magyarországon dolgoznak. Ha ezt az arányt tartani tudnánk minden évfolyamon, az hatalmas eredmény lenne.
– Szorgalmazzák a tudás hazahozását is?
– Rengeteget beszélünk társadalmi felelősségvállalásról, Magyarországról, Magyarország jövőjéről, hogy mi a szerepe az értelmiségnek, elitnek egy társadalomban. Hangsúlyozzuk, hogy az, hogy bekerülhetnek hozzánk, illetve, hogy a legjobb külföldi egyetemre mehetnek, nemcsak önös érdekeket szolgál. Felelősséget ad. Rengeteg beszélgetés, előadás, mentorálás van a puszta tanulás mögött, melybe bele vannak építve az alapértékek. Politikától függetlenül. Egy jobboldali, konzervatív diák tudása ugyanannyira értékes Magyarországnak, mint egy ultrabaloldali anarchistáé, aki hazajön, és itthon kezd például újságot írni. Két alapérték fix: a társadalmi érzékenység és az értelmiség szerepének a felelőssége. Hiszem, hogy Magyarország majdani vezetői a mi közösségünkből kerülnek majd ki, legyen szó gazdaságról, tudományról vagy akár politikáról. Jó eséllyel ebből a körből kerülnek majd ki azok, akik az országban vezető pozíciót töltenek be.
– Úgy látja, hogy a szándék megvan? Ezek a fiatalok haza akarnak jönni?
– Közel 10 év távlatából azt látjuk, hogy az anyaországhoz való viszony nagyon hullámzó. Vannak olyan időszakok egy értelmiségi migráns életében, amikor nagyon kötődik az anyaországhoz, és van, amikor annyira jól elvan – új barátok, új közeg, új opciók –, hogy köszöni szépen, hallani sem akar az otthoni ügyekről. Aztán az alap- és mesterképzés között megint nagyon keresnek minket – milyen lehetőségek vannak, hová menjenek mesterre, mit csináljanak –, majd ismét lazul a kapcsolat. Mesterképzés után aztán újra felbukkannak: első munkahelyet, gyakornoki pozíciót szívesen keresnének itthon. A kötelék velük nem egy konstans, mérhető valami. Most, ennyi év távlatából kezdjük látni, hogyan működnek ezek a hullámok, milyen mintázatot mutat az, ahogyan időszakonként hozzánk, illetve az országhoz fordulnak. Erre kell nekünk reagálnunk és az adott pillanatban lehetőséget kínálni számukra. Hogy akár csak egy évet eltölthessenek egy itthoni vállalatnál. Rajtunk keresztül kötődnek Magyarországhoz, mi testesítjük meg számukra a köldökzsinórt az anyaországhoz. A Milestone szerepe egyfajta tudáskikötő: jönnek-mennek a hajók, hoznak rakományt, ami vagy a tudás, vagy az ember, aztán megint elmennek, később újra visszajönnek.
– Szóval nem is feltétlen a hazaköltözés a cél.
– Nagyon sokféleképpen lehet kötődni, a hazaköltözés a legradikálisabb módja. Nem gondolom, hogy feltétlenül itthon kell élni ahhoz, hogy befolyással lehessünk. Ha 1000 diákból 100 ténylegesen hazajön, az már nagyon jó eredmény. Mi elsősorban azt szorgalmazzuk, hogy a többiek is maradjanak aktívak Magyarország ügyeiben. Most is van olyan volt diákunk, akinek esze ágában sem lesz a Harvard után a Wall Streetről hazaköltözni a következő 15 évben, viszont kintről, 25 évesen, szociálisan rászoruló tanulókat támogat. Kifizet egy roma ösztöndíjast két évre a Milestone-ba, pusztán azért, mert megteheti. Ezzel együtt feladatunknak tekintjük, hogy kapaszkodót adjunk azoknak, akik haza szeretnének jönni – többek között erre hoztuk létre a Solutions Labot, ami az üzleti szférában egész jó lehetőségeket kínál, de például annak, aki tudományos munkát akar folytatni, és az Akadémiára pályázik, jelenleg még nem tudok mit mondani. Mivel nagyon egyediek a motivációk, nehéz létrehozni egy konstans programot. Viszont az jól látszik, hogy amikor munkát keresnek, hamar szembesülnek vele, hogy például a szociális háló, ami itthon megvan, az Londonban nulla. Ők ott migránsok. Hiába a jó diploma, másnak is van olyan, a verseny pedig hatalmas. Itthon sokkal könnyebb munkát kezdeni, mint külföldön. Főleg azoknak, akik saját céget akarnak csinálni. Londonban szinte lehetetlen társadalmi beágyazottság nélkül létrehozni egy sikeres vállalkozást. Arra is hamar rájönnek, hogy aki szeretne toptanácsadó lenni, azt itthon kevesebb év alatt meg tudja csinálni, mint mondjuk a Cityben. Ezek a motivációk is egyre erősebbek a fiatalok körében.
– Mintha azt mondaná, hogy a Milestone előbb-utóbb fordulópont lesz az agyelszívás tendenciáiban.
– Ha nem hinnék benne, hogy mi leszünk a fordulópont, bele sem vágtam volna. Nemzetgazdasági szempontból egyébként az értelmiségi migráció érték. Ezek az emberek iszonyatosan értékesek. Érdemes odafigyelni rájuk, foglalkozni velük. Önmagában nem élem meg hátrányként a diplomás migrációt. Nagyon sok ország expanzív gazdasága abból él, hogy okos embereik vannak szanaszét a világban. Iszonyatosan nagy potenciál az, ha egy világbank alelnöke vagy egy nemzetközi cég elnöke 10-15 év múlva magyar lehet. Elsősorban azt keresném, milyen módon lehet megtartani ezeknek az embereknek az anyaországhoz való becsatornázottságát – hogy tudjon a magyar ügyekről, maradjon meg a magyar identitása. Nagyon nagy lehetőség egy országnak, ha tehetséges emberei vannak vezető pozícióban a világban.
