Hazaköltözés nélkül is lehet Magyarországhoz kötődni

Publikálás dátuma
2019.01.13. 09:45
Fotó: Shutterstock
A Milestone Institute olyan egyedülálló oktatási modell dolgozott ki, mely Európában a leginkább segíti a diákokat abban, hogy bejussanak a világ legjobb egyetemeire. Zeitler Ádámmal, az intézet egyik alapítójával az el-, illetve visszaszivárgás mechanizmusáról beszélgettünk.
A legjobbak mennek? – Nyilván a legjobbak, de ne csak OKTV-győztes olimpikonokat képzeljen el. A négy évre tervezett oktatási modell lényegében bárki számára lehetővé teszi, hogy megtalálja az érdeklődését és abban elmélyítse a tudását, hogy aztán a legjobbak között ösztöndíjjal tanulhasson. Ma már 85 középiskolából érkeznek hozzánk a diákok – alapvető célunk volt, hogy ne csak fazekasos meg radnótis tanulók jöjjenek, hanem országos merítésünk legyen. Már a kezdet kezdetén 10 éves etapokban gondolkodtunk: az első 10 inkább a kijutások időszaka volt, a most induló következő 10 pedig a hazajövéseké lesz. – Nem érzi úgy, hogy az intézet asszisztál az agyelszíváshoz? – Az agyelszívásra mi mindig is lehetőségként tekintettünk. Vagyis, hogy Magyarországon létrejöjjön egy olyan típusú vezetői réteg a következő 10-20 évben, melynek tagjai a világ legjobb egyetemein, meritokratikus keretek között (a meritokrácia egy olyan társadalmi forma, amelyben az egyén társadalmi pozíciója kizárólag a tehetségétől, tudásától, szorgalmától és teljesítményétől függ – a szerk.) eltöltöttek 8 vagy 10 évet. Egyszerűen csak kihasználjuk, hogy a protestáns vagy angloamerikai oktatási modell arra épül, hogy elszívja az okos embereket – a provinciális gondolkodás felszámolásához nagy szükségünk van olyanokra, akik megjárták a Harvardot, Yale-t, Stanfordot, Oxfordot, Camebridge-t. Akik egyszerre látnak rá Magyarország és a világ dolgaira. – Ezek szerint cél a visszaszívás is. Van már tapasztalatuk arról, hogy ténylegesen visszajönnek-e? – A legidősebb diákjaink épp hogy túl vannak a mesterképzésen – az első évfolyamunkról, akiket alapító diákoknak nevezünk, tudok konkrét adatokat mondani, viszont, szemben a mostani 800 fős öregdiák tagságunkkal és a 325 még felvételi előtt álló hallgatónkkal, ott még csak öten voltak. Viszont az ötből hárman Magyarországon dolgoznak. Ha ezt az arányt tartani tudnánk minden évfolyamon, az hatalmas eredmény lenne. – Szorgalmazzák a tudás hazahozását is? – Rengeteget beszélünk társadalmi felelősségvállalásról, Magyarországról, Magyarország jövőjéről, hogy mi a szerepe az értelmiségnek, elitnek egy társadalomban. Hangsúlyozzuk, hogy az, hogy bekerülhetnek hozzánk, illetve, hogy a legjobb külföldi egyetemre mehetnek, nemcsak önös érdekeket szolgál. Felelősséget ad. Rengeteg beszélgetés, előadás, mentorálás van a puszta tanulás mögött, melybe bele vannak építve az alapértékek. Politikától függetlenül. Egy jobboldali, konzervatív diák tudása ugyanannyira értékes Magyarországnak, mint egy ultrabaloldali anarchistáé, aki hazajön, és itthon kezd például újságot írni. Két alapérték fix: a társadalmi érzékenység és az értelmiség szerepének a felelőssége. Hiszem, hogy Magyarország majdani vezetői a mi közösségünkből kerülnek majd ki, legyen szó gazdaságról, tudományról vagy akár politikáról. Jó eséllyel ebből a körből kerülnek majd ki azok, akik az országban vezető pozíciót töltenek be. – Úgy látja, hogy a szándék megvan? Ezek a fiatalok haza akarnak jönni? – Közel 10 év távlatából azt látjuk, hogy az anyaországhoz való viszony nagyon hullámzó. Vannak olyan időszakok egy értelmiségi migráns életében, amikor nagyon kötődik az anyaországhoz, és van, amikor annyira jól elvan – új barátok, új közeg, új opciók –, hogy köszöni szépen, hallani sem akar az otthoni ügyekről. Aztán az alap- és mesterképzés között megint nagyon keresnek minket – milyen lehetőségek vannak, hová menjenek mesterre, mit csináljanak –, majd ismét lazul a kapcsolat. Mesterképzés után aztán újra felbukkannak: első munkahelyet, gyakornoki pozíciót szívesen keresnének itthon. A kötelék velük nem egy konstans, mérhető valami. Most, ennyi év távlatából kezdjük látni, hogyan működnek ezek a hullámok, milyen mintázatot mutat az, ahogyan időszakonként hozzánk, illetve az országhoz fordulnak. Erre kell nekünk reagálnunk és az adott pillanatban lehetőséget kínálni számukra. Hogy akár csak egy évet eltölthessenek egy itthoni vállalatnál. Rajtunk keresztül kötődnek Magyarországhoz, mi testesítjük meg számukra a köldökzsinórt az anyaországhoz. A Milestone szerepe egyfajta tudáskikötő: jönnek-mennek a hajók, hoznak rakományt, ami vagy a tudás, vagy az ember, aztán megint elmennek, később újra visszajönnek. – Szóval nem is feltétlen a hazaköltözés a cél. – Nagyon sokféleképpen lehet kötődni, a hazaköltözés a legradikálisabb módja. Nem gondolom, hogy feltétlenül itthon kell élni ahhoz, hogy befolyással lehessünk. Ha 1000 diákból 100 ténylegesen hazajön, az már nagyon jó eredmény. Mi elsősorban azt szorgalmazzuk, hogy a többiek is maradjanak aktívak Magyarország ügyeiben. Most is van olyan volt diákunk, akinek esze ágában sem lesz a Harvard után a Wall Streetről hazaköltözni a következő 15 évben, viszont kintről, 25 évesen, szociálisan rászoruló tanulókat támogat. Kifizet egy roma ösztöndíjast két évre a Milestone-ba, pusztán azért, mert megteheti. Ezzel együtt feladatunknak tekintjük, hogy kapaszkodót adjunk azoknak, akik haza szeretnének jönni – többek között erre hoztuk létre a Solutions Labot, ami az üzleti szférában egész jó lehetőségeket kínál, de például annak, aki tudományos munkát akar folytatni, és az Akadémiára pályázik, jelenleg még nem tudok mit mondani. Mivel nagyon egyediek a motivációk, nehéz létrehozni egy konstans programot. Viszont az jól látszik, hogy amikor munkát keresnek, hamar szembesülnek vele, hogy például a szociális háló, ami itthon megvan, az Londonban nulla. Ők ott migránsok. Hiába a jó diploma, másnak is van olyan, a verseny pedig hatalmas. Itthon sokkal könnyebb munkát kezdeni, mint külföldön. Főleg azoknak, akik saját céget akarnak csinálni. Londonban szinte lehetetlen társadalmi beágyazottság nélkül létrehozni egy sikeres vállalkozást. Arra is hamar rájönnek, hogy aki szeretne toptanácsadó lenni, azt itthon kevesebb év alatt meg tudja csinálni, mint mondjuk a Cityben. Ezek a motivációk is egyre erősebbek a fiatalok körében. – Mintha azt mondaná, hogy a Milestone előbb-utóbb fordulópont lesz az agyelszívás tendenciáiban. – Ha nem hinnék benne, hogy mi leszünk a fordulópont, bele sem vágtam volna. Nemzetgazdasági szempontból egyébként az értelmiségi migráció érték. Ezek az emberek iszonyatosan értékesek. Érdemes odafigyelni rájuk, foglalkozni velük. Önmagában nem élem meg hátrányként a diplomás migrációt. Nagyon sok ország expanzív gazdasága abból él, hogy okos embereik vannak szanaszét a világban. Iszonyatosan nagy potenciál az, ha egy világbank alelnöke vagy egy nemzetközi cég elnöke 10-15 év múlva magyar lehet. Elsősorban azt keresném, milyen módon lehet megtartani ezeknek az embereknek az anyaországhoz való becsatornázottságát – hogy tudjon a magyar ügyekről, maradjon meg a magyar identitása. Nagyon nagy lehetőség egy országnak, ha tehetséges emberei vannak vezető pozícióban a világban. 
Szerző

Pénzkérdés: de hol a bérnövekedés?

Publikálás dátuma
2019.01.12. 19:45
Fotó:Népszava
Többet kerestek, többet költöttek és többet tettek félre a magyarok 2018-ban, mint az azt megelőző évben, a többség mégsem érzi úgy, hogy jobban élne – ezt mutatja a Pulzus friss felmérése, ami a 18–60 év közötti generációk „pénzérzetét” próbálta feltérképezni.
Kétségtelen: évek óta nő a minimálbér- és bérminimum, sőt a reálbér is – azonban a jövedelem tényleges emelkedését számos más tényező befolyásolja. A Visszhang a Pulzus közvélemény-kutató segítségével a lakosság anyagi érzetét vizsgálta, azaz ki érzi úgy, hogy egyre jobban él. Mélyen az emberek zsebébe nyúlt a kormány 2018 őszén, és gyorsan, de nem fájdalommentesen kivette belőle a cafetériakedvezmények többségét. A rövid távú kollektív memória talán már törölte, de ekkor mozdultak meg először a szakszervezetek: több ezren „fiesztáztak” az azóta megismert, dobként használt savanyúságos bödönökkel a Magyar Nemzeti Bank előtt. Azért ott, mert a Matolcsy György vezette jegybank mondta ki először, hogy több mint 2 millió munkavállaló nettó jövedelme csökkenhet az adótörvények megváltozása miatt. És valóban: a cafetéria csonkolása tízezreket is faragott a nettó jövedelmekből – csak kevés vállalat tudta megtartani a béren kívüli juttatásokat az idei magasabb adó- és járulékszint mellett. Ezt a munkavállalói veszteséget követték a decemberi bértárgyalások, amelyek szintén érinthetik a kisebb, jellemzően alacsony bért adó cégek jövedelmezőségét. A szakszervezetek a minimálbért 13, a garantált bérminimumot 15 százalékkal akarták izmosítani, ám a növekedésben az unió éllovasai közé vetített magyar gazdaság nem tudta ezt megajánlani: mindkét keresettípus esetében 8-8 százalék lesz a növekedés idén és jövőre is (a 2020-as többlet nem automatizmus, az infláció és a termelékenység függvénye). És hogy tudják-e az emberek, hogy valójában mennyi most a nettó minimálbér? Hát, elég gyér a találati pontosság. A válaszadók közül majdnem ugyanannyian lőtték be többé-kevésbé pontosan (90 és 100 ezer forint közé) a valós összeget, mint amennyien kellemesebb számra (100–110 ezer forint) emlékeztek a híradásokból. Ennek oka részint az lehet, hogy a bruttó érték 149 ezer forint (ezt lehetett a legtöbbet hallani Varga Mihály pénzügyminisztertől), aminek nettója csak 99 ezer. A válaszadók hatoda 70–90 ezer forint közötti summára tippelt – ők minden bizonnyal nem ezt a bért viszik haza havonta. Abban viszont majdnem mindenki (94 százalék) egyetértett, hogy a minimálbérből nem igazán lehet megélni, vagy egyenesen képtelenség – utóbbit az emberek több mint fele gondolja.
A nettó átlagbér már egy sokkal érdekesebb kérdés: ez az a bérszint, aminek közlése leginkább torzítja a munkavállalók valós jövedelmi helyzetéről kialakult képet. Az átlag ugyanis egy középérték – amit a sok százezres és többmilliós fizetések jelentősen felfelé húznak, holott tudható, hogy Magyarországon 1,1 millió ember kap minimálbért vagy a garantált bérminimumot. Nem véletlen, hogy Mellár Tamás közgazdászprofesszor szerint valójában csak harmadannyival nőnek a bérek, mint amennyit a kormány állít. Ez részint az átlagbér jelenlegi számítási módja miatt van, ugyanis a helyzet az, hogy valójában az úgynevezett medián alapján kellene számolni (ez annyit tesz, hogy az összes hazai fizetést sorba állítjuk, és a középső számot vesszük alapul). Ebben az esetben ugyanis kiderül, hogy a folyamatosan emlegetett nettó 215 700-es átlagbér a valóságban mintegy 155 ezer forint. Másrészt a közgazdász szerint a KSH számításaiban nem veszi figyelembe az öt főnél kisebb mikrovállalkozásokat, ahol biztosan kisebbek a fizetések az átlagnál. A Pulzus kérdéseire válaszolók egynegyede sem tippelte meg helyesen (200–220 ezer forint) a tavalyi átlagbér összegét. A valós érzet erősebbnek bizonyult: a megkérdezettek csaknem a fele gondolja, hogy csak 130–175 ezer forint között keres a magyar átlagdolgozó. Minden második megkérdezett (így valószínűleg jelentős részben azok, akik nem keresnek ennyit) azt válaszolta, hogy a nettó átlagkeresetből nagyjából meg lehet (lehetne) élni, míg egyharmadnyian vélik úgy, hogy ez nem valószínű vagy képtelenség. A lakosság észlelése is izgalmasan alakul: az emberek 2018-ban egyértelműen többet kerestek, többet költöttek és többet takarítottak meg, mint egy évvel korábban. Ez alapján határozottan azt kellene látnunk, hogy a megkérdezettek úgy érzik, jobban élnek, mint 2017-ben, ám ez csak részben igaz. Csaknem 60 százalék ugyanúgy él vagy rosszabbul, 38 százalék él jobban. Nem észlelt változást az életkörülményeiben a válaszadók 43 százaléka. A tavalyi keresetének a növekedéséről számolt be a válaszadók fele, tízből négyen ugyanannyit vagy kevesebbet vittek haza.
Szerző

Trükköznek a cégek: több fizetésért több munka

Publikálás dátuma
2019.01.12. 17:00

Fotó: Németh András Péter
Ha a hazai reálbérek szárnyalásáról szóló hírek mögé nézünk, valójában legfeljebb visszafogott emelkedést látunk, azt is jelentős földrajzi és ágazati különbségekkel. Sokan az átlagbért sem közelítik meg, a kiskeresetűeket pedig az infláció is fokozottabban sújtja.
Bár a munkavállalók nagy részének emelkedett a fizetése az utóbbi időszakban, a tényleges jövedelmük nem lett több, mivel a munkáltatók a kötelező béremelések miatt sok helyen elvették a cafetériajuttatásokat. Mindennek az állam lett a nyertese, mivel az eddigi adómentes juttatásokból adóköteles bér, tehát állami adóbevétel keletkezett. Ezt mondta a bértárgyalásokkal elégedetlen Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László is, aki szerint ahhoz, hogy a visegrádi országokat utolérjük, tartósan legalább évi 11-12 százalékos jövedelemnövekedésre volna szükség, az átlagbérek tekintetében ugyanis hozzájuk képest még mindig 25-30 százalékos lemaradásban vagyunk. Árnyaltabban látja a képet Vértes András, a Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. Szerinte a 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelés vállalható kompromisszum, és a gazdaság sem bír el többet. „Az elmúlt évek 8-10 százalékos reálbér-emelkedése mellett a GDP átlagosan 4 százalék körül növekedett, amit nem lehet hosszú távon csinálni. Muszáj volt, hogy ez a folyamat lelassuljon” – mondja a közgazdász. Szerinte a 8 százalék körüli bérnövekedésből a tavalyi 3 százalék körüli és az idén várható 3,5 százalékos infláció mellett legfeljebb 3-4 százalékos éves és országos átlagos reálbér-növekedés maradhat hosszabb távon. Ez nagyjából összhangban lesz a gazdaság teljesítményével is, amely a tavalyi kiugró 4,6 százalék körüli bővülés után a GKI szerint 3,2-3,5 százalékot tud produkálni idén, és hasonló ütemet vár az MNB is, mondja Vértes András. Az elmúlt években sokkal nagyobb mértékben nőtt a magasabb jövedelműek bére, így az olló tovább nyílt. Bár a szegénységi szintek csökkentek, viszont egyre távolodnak tőlük a magasabb jövedelműek. A minimálbért és szakképzett bérminimumot alkalmazó ágazatok közül kiemelkedik a mezőgazdaság, az építőipar, a vendéglátás és a szociális ellátás, írja a Portfólió. Ezek a szektorok gyakran zsebbe is fizetnek, így mélyen beágyazottak a feketegazdaságba. A területi különbségek is jellemzők: a keleti országrészben sokkal többen dolgoznak minimálbérért, mint a nyugati megyékben vagy Budapesten. Az sem meglepő, hogy a magyar tulajdonú cégeknél a dolgozók közel fele, míg a külföldieknél a munkavállalók negyede dolgozik a legkisebb bérekért. A minimálbér- és garantált bérminimum-emelés egyébként jellemzően nem a multikat érinti – emeli ki a GKI vezérigazgatója. Ez a kis cégeknek jelent kihívást, és Magyarországon ennek minősül a vállalkozások 90 százaléka. Ők nehezebben vagy egyáltalán nem tudják kigazdálkodni a bérnövekedést. Sokan közülük tönkremennek, ami részben piactisztító folyamat, de ezt nehéz elfogadni azoknak a vállalkozásoknak, amelyekkel megtörténik, mert nem tudnak fejleszteni, minőségi munkaerőt alkalmazni, vagy éppen rossz helyre „születtek”. Éppen ezért a kisebb cégek különféle praktikákat kénytelenek bevetni: a GKI kutatása szerint tavaly nagyjából minden tizedik cég élt a normák emelésével, vagyis arra törekedett: a munkavállaló dolgozzon is többet a több pénzért. Emellett népszerű volt az időszakos munkavégzésre szerződtetett munkaerő-kölcsönzés (8 százalék) is. A harmadik leggyakoribb „trükközés”, hogy más munkakörbe sorolták a munkavállalóikat (7 százalék), és a vállalatok közel azonos aránya (3-4 százaléka) bocsátott el alkalmazottakat, csökkentett cafetériát vagy munkaidőt. „Természetesen megjelennek a fekete- vagy szürkegazdaság jellegzetességei is: egyes felmérések szerint zsebbe is fizet a cégek 20-30, mások szerint akár 50 százaléka” – mondja a vezérigazgató. Vértes András szerint nagyobb béreket csak hatékonyabb gazdaság tud kitermelni, amihez Magyarországon erősebb teljesítménynövekedésre van szükség. Ehhez gépesíteni kell vagy át kell alakítani a gazdálkodást a versenyképesség érdekében. „A magyar gazdaságnak égető problémája a még kelet-közép-európai szinten is súlyosan elmaradott oktatás, a leromlott egészségügy, de az állam elmaradt modernizációja, a képzett munkaerő hiánya és a csökkenő külföldi befektetések is. A verseny hiánya is rendkívül hátrányos: az állam mélyen belenyúl a gazdaságba, és a korrupció is nagyon jelentős” – sorolja a jobb bérekhez szükséges teljesítménynövekedés ellen ható tényezőket a közgazdász. Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI) igazgatója szerint is aggasztó a nem megfelelő hatékonyság, a hozzáadott érték. A legtöbb iparág méretgazdaságossági problémákkal küzd, vagyis túl sok a kevésbé versenyképes kisvállalat, amely csak trükközéssel tud helytállni egy adott piacon. A közgazdász szerint a béremelés több csapdát is rejthet: a felpörgetett fogyasztás oly mértékben növelheti az importot, ami már rontja a külkereskedelmi mérleget. A növekvő fogyasztás az inflációt is emeli, amihez kamatemelés is társulhat. Romhányi Balázs szerint a világban már elindultak ezek a folyamatok, csoda, hogy a magyar jegybanki alapkamatban ez még nem jelentkezett. A rossz hír az, hogy a növekvő infláció és a várható kamatemelés egyaránt a reálbérnövekmény hatását fogja elemészteni. Ebben a helyzetben, az évek óta tartó konjunktúra éveiben a magyar költségvetésnek sokkal jobb állapotban kellene lennie, tartalékolnia kellett volna azokra az időkre, amelyek közeledtére egyre több szakértő int: a világgazdaság lassulni fog – figyelmeztet Romhányi Balázs.
Szerző