Csíksomlyóra is ellátogat Ferenc pápa

Publikálás dátuma
2019.01.11. 13:26

Fotó: FILIPPO MONTEFORTE / AFP
A katolikus egyházfő június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben.
Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi – közölte pénteken a román elnöki hivatal. Ferenc pápa május 31. és június 2. között lesz Romániában, és Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy. Az elnöki hivatal rövid közleménye szerint a látogatás további részleteit a későbbiekben ismertetik. Ferenc pápát 2017-ben hívták meg a román hatóságok és a romániai római katolikus egyház. A látogatásra beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége is, hiszen Románia lakosságának nagy többsége görögkeleti vallású, a pápa csak az ortodox egyház beleegyezésével érkezhet Romániába. Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába. Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében. A romániai római katolikus püspökkari konferencia pénteki közleménye szerint az apostoli látogatás a Menjünk együtt! mottó alatt zajlik. A püspökök örömmel és hálával fogadták a látogatás hírét. Reményüket fejezték ki, hogy sikerül megtalálni az akaratot, hogy folytatódjon a másság tiszteletén alapuló, keresztény egyházak közötti párbeszéd – olvasható a közleményben. Tájékoztatásuk szerint a részletes programot a Vatikán fogja közzé tenni.
Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense az MTI-vel közölte: Ferenc pápa június 1-jén, szombaton tart szentmisét. Mint mondta, a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani. Hozzátette, hogy mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának a lehetősége. Azonban leszögezte, hogy erről még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek.
Szerző
Frissítve: 2019.01.11. 14:53

Lavina zúdult egy svájci szálloda éttermébe

Publikálás dátuma
2019.01.11. 12:20

Többen megsérültek, egy embert a hó alól kellett kiásni.
Három ember könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor csütörtökön – az ablakokat betörve – lavina zúdult egy svájci szálloda éttermébe – írja a Local Switzerland. Az eset az ország keleti részén található Schwägalp településen, a Hotel Santisban történt. Egy szemtanú az egyik helyi lapnak arról számot be, hogy az étteremben szerencsére kevesen tartózkodtak, de legalább egy embert ki kellett ásni a hó alól.
A svájci Sankt Gallen kantonban szerda óta legalább 45 balesetet okozott a havazás.
Szerző
Témák
Svájc lavina
Frissítve: 2019.01.11. 13:48

Ugrásra készen a populisták

Publikálás dátuma
2019.01.11. 12:00
Salvini a közelmúltban tárgyalt Marine Le Pennel, francia elvbarátjával
Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP
Európa átmeneti időszakot él át a német-francia-tengely gyengélkedése miatt. Az európai parlamenti választás nem ad választ arra, merre halad tovább a kontinens.
Még harminc éve, a vasfüggöny lebontásának idején is általános volt a meggyőződés,  hogy a közös európai politizálás alapja a nyugati típusú demokrácia. Ebben nem is volt vita a feltörekvő politikai erők vezetői között. Az amerikai filozófus, Francis Fukuyama egyenesen úgy látta, a történelem a végéhez érkezik, mert a demokratikus jogállamnak nincs alternatívája, s el kell juttatni a fejletlen társadalmakba. Ezzel a demokráciát az arab világba exportálni kívánó George W. Bush adminisztrációjának kedvence lett. A tíz éve elhunyt Samuel P. Huntington - akire a populisták hivatkoznak - viszont úgy vélte, nincs szó a történelem végéről, civilizációk kerülnek konfliktusba egymással, s az iszlám a legfőbb ellenség. Az utóbbi években megrendült a demokráciába vetett hit. Ki gondolta volna tíz éve, hogy az Európai Unió egyik tagállamának miniszterelnöke az „illiberális demokráciákat” – Kínát, Oroszországot, Törökországot – nevezi követendő példának, olyan államokat, amelyekben a többpártrendszer csak papíron, vagy még úgy sem létezik. A demokráciát elvető populizmus előretörése más és más okokra vezethető vissza. Görögországban és Olaszországban egyértelműen a gazdasági- és menekültválság „elegye” vezetett ehhez, Hollandiában a menekültek jelenléte, míg akadtak régiók, ahol elvileg semmi sem indokolná a jobboldali populisták térnyerését. Kelet-Németországban például sosem volt ennyire erős a gazdaság, illetve alacsony a munkanélküliség, mégis három keleti tartományban is az Alternatíva (AfD) a legerősebb párt. A volt NDK területén az újraegyesítés előtti korból származó kisebbségi érzés is kellett a jobboldali radikalizmus térnyeréséhez. (Ezért is érdekes, hogy a modern nyugati gondolkodás letéteményese épp a keletnémet Angela Merkel lett.) Általánosságban is megállapítható, Közép-Európában azok a vezetők váltak igazán népszerűvé, akik a vasfüggöny előtti korból megmaradt gondolkodást, illetve az évtizedeken át elfojtott nacionalizmust elegyítették a populizmussal, az ellenségkép kreálásával. A populisták megerősödésében szerepet játszik az Európai Unióval szembeni elégedetlenség is. Bár az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka tartja jó dolognak az uniós tagságot, az uniós polgárok fele szerint rossz irányba tart az EU. Jellemző módon Olaszországban sosem volt ennyire alacsony az uniós tagság támogatóinak aránya, az euróban azonban a lakosság több mint kétharmada bízik, ami azért megköti az Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciójának kezét. Közvélemény-kutatók szerint a májusi európai parlamenti választáson a mandátumok mintegy ötödét szerezhetik meg a populisták, amire még sosem volt példa az EU fennállása óta. Minél sokoldalúbb egy társadalom, annál ellenállóbb a populistákkal szemben – állapította meg nemrégiben a német Die Zeit egyik véleménycikke. Való igaz, Magyarországon egy párt uralja a társadalom minden szegmensét, Olaszországban annak köszönhetően jött létre populista kormány, hogy a társadalom egy nem is csekély része az Európai Uniót, illetve a menekülteket kárhoztatta az ország gondjaiért. A nyugati típusú társadalmi berendezkedés mostani válságát csak elmélyíti, hogy a demokrácia őshazájának tartott Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is az illiberális demokráciával kacérkodik. Ugyanakkor nem lenne igaz az a megállapítás, hogy a populizmus magvait egy társadalomban csak egyes politikusok hintik el. Előfordul, hogy a lakosság egy része fordít hátat a demokráciának, amint ez Fülöp-szigeteken történt Rodrigo Duterte megválasztásával, vagy a brazil társadalomban, ami aztán Jair Bolsonaro megválasztásához vezetett. Ezek után felmerül a kérdés, 2019 a populisták éve lesz-e? A jobboldali radikálisok már 2017-ben, majd 2018-ban is nagy áttörésre készültek. A 2016-os Brexit-sokk, illetve Trump megválasztása után logikusnak is tűnt, hogy az egyes választásokon a szélsőségesek jelentős előretörésére lehet számítani. A legsötétebb jóslatok nem váltak ugyan  valóra, de a világ még messze nem lélegezhet fel, a bizonytalanság időszaka elhúzódik, ki tudja meddig. Európa jövője a német-francia-tengelytől függ, ez azonban most gyengébb mint valaha. A 2017 tavaszán tartot francia elnökválasztást megnyerte ugyan Emmanuel Macron a jobboldali radikális Marine Le Pennel szemben, s Európa józanabbik része fellélegezhetett, ám Macron példája mutatja: nem elég  egy választást megnyerni, a kormányzás is rendkívül nehéz. A francia államfőt azzal vádolják, hogy túl sok engedményt tett az elitnek, a tehetősebbeknek, ám elhanyagolta a szegényebb rétegeket, s ez vezetett a sárga mellényesek mozgalmához. Macron ugyan át akarta alakítani a régi struktúrákat, az ezer sebből vérző gazdaságot, csökkenteni próbálta az állami kiadásokat, hogy növelje a versenyképességet, a gyakran erőszakba torkolló tüntetések miatt azonban év végén olyan engedményekre kényszerült, ami miatt teljes gazdaságpolitikáját újra kell gondolnia. A 2019-es év arról is szól majd, mennyire képes konszolidálni hatalmát a francia elnök, mennyire tud talpon maradni a populista – legyen szó akár jobb- vagy baloldaliról – ígéretdömping viharaiban. Németország szintén átmeneti időszakot élhet át, aminek a végkimenetele bizonytalan. Ha a három őszi keletnémet választáson túlnyeri magát a jobboldali radikális Alternatíva (AfD), akkor védekezésre kényszerülhet a kormánykoalíció, s akár az is elképzelhető, hogy kilépnek belőle a szociáldemokraták. Az országban tavaly érdekes átrendeződés volt tapasztalható a pártpreferenciákban, a baloldalon a Zöldek megelőzték az SPD-t, s az uniópártok népszerűsége is történelmi mélységekbe zuhant, ezek a változások azonban csak időlegesek. Az őszi keletnémet tartományi választásoktól mindenesetre teljes joggal tartanak a tradicionális pártok, hiszen az Alternatíva túl jó szereplése egész Európában lendületet adhat a populistáknak. Ki lehet a populisták vezetője? Orbán Viktort már többször emlegették a bevándorlásellenesek potenciális vezéreként, már csak azért is, mert úgy állítja be magát, mintha a magyarok teljes támogatását élvezné. A magyar miniszterelnöknek a jobboldali radikálisok körében tapasztalható jó hírét, nemzetközi nimbuszát azonban megtépázhatják a magyarországi sok ezres tüntetések. A képsorok ugyanis azt igazolják: Orbánnak saját hazájában is jócskán vannak ellenfelei. S hogy a populisták éve lesz-e 2019? Nem éppen jó előjel, hogy a spanyol szélsőjobboldali Vox kívülről támogatja az andalúziai kormányt. Méghozzá a polgári-liberális Ciudadanos partnereként.

Egymással sem értenek szót

Matteo Salvini kérlelhetetlenül építi euroszkeptikus hálózatát. Az olasz jobboldali radikális Liga elnöke, aki egyben belügyminiszter tavaly nyár végén Milánóban Orbán Viktort látta vendégül, szerdán pedig Jaroslaw Kaczynskinél, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökénél járt vendégségben. Célja, hogy a „mainstream” politikai erőkkel szembeni bevándorlásellenes koalíciót hozzon létre a májusi európai parlamenti választás előtt. Orbánt szívesen látná ebben, a magyar miniszterelnök és pártja, a Fidesz azonban aligha csatlakozik, hiszen politikailag sokkal jobban megéri az Európai Néppártból (EPP) bomlasztani az EU-t. Az átfogó jobboldali radikális hálózat kialakítása rendre falakba ütközik. Ezek a pártok gyakran egymással sem szívesen állnak szóba. A brit UKIP volt vezetője, a Nigel Farage által fémjelzett Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD), illetve az egyebek mellett a Ligát és az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) magában foglaló ENF között alig van együttműködés az Európai Parlamentben. Az ENF-nél ráadásul a képviselők mindössze 69 százaléka tartja magát a frakciófegyelemhez, miközben ez az arány más uniós politikai erőknél eléri a 90 százalékot. A gyatra kooperációnak elsősorban az az oka, hogy a szélsőséges pártok gyakran még a célokban sem értenek egyet. Bár Salvini és Orbán Viktor egységet demonstráltak tavalyi találkozójukon, valójában az olasz belügyminiszter egyebek mellett azt akarja, igazságosabban osszák el a menekülteket az Unió területén, amit a magyar kormányfő elutasít. Az orosz kapcsolat ügyében sincs egyetértés. A lengyel PiS minden együttműködést elutasít a Kreml-lel, már csak történelmi okok miatt is. Orbánt, illetve Marine Le Pent viszont erős gazdasági és pénzügyi szálak is fűzik az orosz elnökhöz. Hiába veszi át a „sorosozást” Salvini, a PiS, vagy a bolgár nacionalisták, a magyar származású amerikai milliárdos elleni gyűlöletkampány még nem elég a szélsőségesek összefogásához. A német Alternatíva idegen test az európai populisták együttműködésében. A párt – szemben Marine Le Pennel – hallani sem akar arról, hogy Steve Bannon, Trump elnök volt főtanácsadója bármiféle szerepet játsszon egy bevándorlásellenes európai szövetség felépítésében. Másrészt a PiS idegenkedik egy német párttal való együttműködéstől. A költségvetés is megosztja az európai jobboldalt. Az AfD például tiltakozott amiatt, hogy Brüsszel végül beadta a derekát és engedményeket tett Olaszországnak a 2019-es költségvetés ügyében. Alice Weidel, az AfD frakcióvezetője szerint Róma az uniós pénz nélkül már rég csődöt jelentett volna – emlékeztet a Spiegel.