Magyarország, az észvesztőhely

Publikálás dátuma
2019.01.13. 12:50

Bárcsak volnék fiatalabb, nem gondolkoznék egy percet sem a maradáson! – ezt a frusztrált mondatot a magyarok igen jelentős része kimondta már az elmúlt években. Vagy mondogatja, amikor csak teheti, Skype-on a gyereknek, unokának. A fiatalok ugyanis nemcsak mondják, hanem mennek is. És nagy részük nemcsak világot látni, szerencsét próbálni megy, hanem maga mögött hagy mindent, de legfőképpen is egy teljesen meghibbant, élhetetlen országot, ahol az emberek felének mindenről egy amerikai magyar öreg jut az eszébe. Miközben a pártjuk és a szócsőarzenáljuk különös emberkísérletbe fogott, éjt nappallá téve égbekiáltó baromságokat ismételget. És nincs senki, aki „odaát”, halkan megkérdezné: te, toszod, mi a bánatos kék égnek akarná Soros migránsokkal betelepíteni Magyarországot? És az ellenzék? Ezt nevezem agyelszívásnak! Ha Hidvéghi Balázs Fidesz-szóvivőt megnézhetnénk egymillió év múlva (én nem akarom), érdekes evolúciós mintázatát találnánk a mai gerinchúros emlősnek, elhalt beszédközponttal egy országnyi kerítés mögött, ami még Trump elnöknek is tetszene. A gond azzal van, hogy mindez nagyon drága mulatság. Felnevelni egy embert milliókban mérhető költség (tényleg, mibe kerülhet vajon?), egy MBA-diploma 2–4 millió forint, egy orvos taníttatási ráfordítása 15 millió forint körül lehet. Jó embert és jó szakembert faragni a fiatalok százezreiből, majd elüldözni őket (vegyük csak a direkt száműzött Soros-ügynököket, a liberális elhajlásúakat, a korrupciótól hányókat, a brazil-török-orosz szélsőségesen populista-nacionalista barátoktól irtózókat), aztán milliárdokat költeni a családok gyermekvállalási kedvének támogatására, az elmenők hazacsábítására: nos, ez olyan őrültség, ami még ennek a kótyomfitty alaptörvénynek is számos pontját meghágja, ahol és amikor éri. De mindig lesznek, akik a kellemes karibi cápaetetés vagy a himalájai serpaság helyett az itthon maradás egzotikus, de nem veszélytelen kalandját választják. Ők nem tanulnak semmiből. Szerencsére.
Szerző

Kína megoldotta az agyelszívás problémáját

Publikálás dátuma
2019.01.13. 12:45

Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP
Az agyelszívás Nyugat-Európának hatalmas nyereség, a kelet-európai régió számára viszont egyértelmű veszteség. A világon számos ország és régió küzd a jelenséggel, de egyedül Kína találta meg a megoldást, ami nem meglepő módon rengeteg pénzbe kerül.
Az agyelszívás (angolul: brain drain) kifejezés az ’50-es években, az Egyesült Államokba irányuló tömeges kivándorlás idején született. Főleg európaiak százezreit csábította a felfelé ívelő amerikai ipar, amivel komoly versenyelőnyre tett szert. Európa az utóbbi évtizedekre került olyan helyzetbe, hogy képes volt visszavágni. Ma már az USA mellett egyre inkább érvényesül Nyugat-­Európa elszívó hatása, a kiinduló országok pedig a kelet-európai országok. Ami Nyugat-Európának hatalmas nyereség, a kelet-európai régió számára viszont nettó veszteség. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) által nemrég készített tanulmány ráadásul arra a következtetésre jut, hogy a visszatelepülési ráta igen alacsony, egyes kelet-európai országok esetében mindössze 5 százalék körüli. Vagyis, aki egyszer kitelepült, az jó eséllyel kint is mard. Egy másik tanulmány azt állítja, hogy a kivándorlás által leginkább érintett régiós országok – a balti államok, Románia és Bulgária – éves GDP-növekedési üteme 0,6–0,9 százalékponttal lenne magasabb, ha nem lenne kivándorlás. A folyamat a kutatók szerint igen nehezen állítható meg, addig is a bérek emelkedését hozza Kelet-Európában, ami viszont hosszabb távon emelkedő inflációhoz vezethet. 

Előnyök, hátrányok

Arról, hogy az agyelszívás és a tehetségek vándorlása előnyt vagy hátrányt jelent a világgazdaság számára, sokan sokféleképpen gondolkodnak. A kutatók egy része állítja: a képzett munkavállalók nemzetközi mobilitása globális előnyökkel járhat, a többi között azért, mert a tudásáramlás általában javítja a fogadó ország munkavállalóinak különböző készségeit. Az egyes országok és térségek mellett különösen a kutatásban és fejlesztésben élen járó nagyvállalatok, vállalkozások, intézetek profitálnak a brain drainből, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai ország foglalkoztatja a legtöbb külföldön született Nobel-díjast. A kétirányú áramlás kulcsfontosságú lenne – állítja az IMF. Hogy a fejlődő országok tudnak-e profitálni az agyelszívásból, az attól függ, képesek-e (magasabb fizetéssel, vezető beosztás ígéretével stb.) visszacsábítani a magasan kvalifikált szakembereiket. Akik – nem mellékesen – értékes vezetői tapasztalatokat, vállalkozói készségeket és globális kapcsolatrendszert, sőt akár kockázati tőkét is hozhatnak.

Csábítás vízummal és zöld kártyával

Az 1990-es évek eleje óta több mint 1 millió magasan képzett szakember, főként informatikus (Indiából, Kínából, Oroszországból és néhány OECD-országból) költözött az USA-ba, elsősorban a H1B elnevezésű ideiglenes vízumprogram keretében. És mivel az amerikai cégek időben felismerték, hogy a képzett munkaerő toborzásának legfontosabb terepei az egyetemek és főiskolák, az ezredfordulóra a H1B vízum birtokosainak több mint 25 százaléka valamelyik amerikai egyetemen végzett. Ezután sok európai ország is kapcsolt. Franciaország és Németország is beindította a maga toborzóprogramját: elsősorban kelet-európai és ázsiai IT-szakembereket importálnak. A német parlament 2000-ben fogadta el azt a „zöld kártya” rendszert, amelynek segítségével első lépésben 20 ezer külföldi informatikus szakembert hoztak az országba, majd egy évvel később újabb 10 ezret. A dinamikusan fejlődő ázsiai gazdaságok is, mint például Szingapúr, igyekeznek az informatikai dolgozók hiányát a szomszédos Malajziából vagy akár Kínából pótolni. Az agyelszívás negatív hatásainak enyhítéséért meglehetősen sokat tehetnek a kormányok. Kutatóközpontok létrehozásával és finanszírozásával, az innovációs és a csúcstechnológiai fejlesztések feltételeinek megteremtésével tehetik vonzóvá országukat a magasan képzett munkavállalók számára. A feladat nem könnyű, és időbe telik; India például már az ’50-es évektől kezdve rengeteg pénzt és energiát fektetett saját K+F képességeinek fejlesztésébe. 

Feneketlen pénzeszsák

Az igazi csúcs azonban az, amit Kína csinál. Tavaly októberben még több mint 600 ezer kínai diák tanult tengerentúlon, több mint fele az USA-ban. 2012-ben a diplomát szerzetteknek még több mint 95 százaléka döntött úgy, hogy ott vállal munkát. A tavalyi év végére a trend megfordult: immár több mint 83 százalékuk visszatért Kínába. Mi kellett mindehhez? Peking első lépésben 100(!) egyetemet jelölt ki arra, hogy világszínvonalú intézményekké alakítsa át őket, amelyek nemcsak felsőoktatási képzést, hanem tudományos foglalkoztatási és kutatási lehetőségeket is kínálnak. Külföldön végzett szakembereiket pedig az ott kínált fizetések duplájával csábítják haza. Különös módon a kínai kormány egyik legfontosabb partnere ebben maga az Egyesült Államok elnöke. Donald Trump ellenséges retorikája egyre több kínai diákot ösztönöz arra, hogy inkább az anyaországban próbáljon szerencsét. Az elnök több beszédében is úgy fogalmazott: az országában tanuló kínai diákok többsége kém. És bár ezt konkrétumok nem támasztották alá, az ipari kémkedés soha nem állt távol a kínai kormánytól. „Az agyelszívás problémája ma már nem létezik” – mondta Csen Kopiang, a Csinghua Egyetem Szintetikus és Rendszerbiológiai Központjának vezetője a South Chinese Morning Post című angol nyelvű lapnak. – Az egyik fontos ok a fizetés. A másik Trump."
Szerző

A pozitív jövőkép hiánya miatt vándorolnak el a diplomások

Publikálás dátuma
2019.01.13. 11:20

Fotó: Shutterstock
Legtöbbjük fiatal és diplomás – ezt tudjuk biztosan arról a több százezer magyarról, akik külföldön keresik a boldogulás útját. Az „agyelszívásnak” Magyarország egyértelműen vesztese, a diplomásokat az értelmiségellenes politikai intézkedések is kifelé taszítják az országból.
Az idei karácsony előtti vásárlási szezonban született reklámok tűpontosan mutatták meg, hogy mi foglalkoztatja mostanság leginkább a magyar családokat. Nem egy tévéreklám ajánlgatott újabb és újabb megoldásokat, amivel az itthon ragadt nagyszülők és más családtagok tarthatják a kapcsolatot a külföldre távozott unokákkal az ünnepek alatt. A Skype-nagymamák kora már nem utópia, hanem mindennapi valóság. A kelet-közép-európai és balti államok uniós csatlakozása ajtót nyitott a munkaerő szabad áramlása számára. A demokratizálódó országok közül Magyarországról nem indult el hirtelen és gyors elvándorlás, szemben például a balti országokkal és Lengyelországgal, csak 2011 után „zárkóztunk fel” a mérsékeltebb kivándorló országokhoz. A folyamat intenzitását azonban mutatja, hogy 2012–2017 között az említett országok (Lengyelország, Észtország, Szlovákia) összevetésében az elvándorlás arányának éves átlagos növekedése Magyarországon volt a legerőteljesebb – állapítja meg a Kopint-Tárki 2018-as Társadalmi riportjában Hárs Ágnes vezető kutató közgazdász. Valójában nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyien hagyják vagy hagyták el évente az elmúlt időszakban az országot, hogy máshol vállaljanak munkát – árnyalja a képet Golovics József, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, aki kutatóként az EU-n belüli vándorlási folyamatokat vizsgálja. „Há­rom­száz­ezertől 500-600 ezerig sokféle szám látott napvilágot az utóbbi időszakban, de ezek valójában csak becslések, mivel senki nem regisztrálja a távozókat. Éppen ezért én sem tudok pontos számokat mondani, de az biztos, hogy az uniós csatlakozás után a környező országokból azonnal megindult egy nagyobb kivándorlási hullám. Magyarországon viszont jóval később indult be ez a folyamat igazán intenzíven” – mondja Golovics József, aki szerint hiába van bejelentési kötelezettsége azoknak, akik külföldön települnek le, ezt a legtöbb esetben elmulasztják. Ebből következően azt sem tudhatjuk pontosan, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek. A kutatók jobb híján a célországok bevándorlási statisztikáiból próbálnak adatokat kinyerni, de ezt nehezíti, hogy ahány ország, annyiféle nyilvántartás létezik. Ráadásul a kivándorló definíciója is képlékeny – vajon annak számít-e a külföldön tanuló egyetemista, vagy azok, akik naponta Ausztriába ingáznak dolgozni Győr-Moson-Sopron megyéből? Mind­ennek függvényében nagyon különböző számokat kaphatunk arról, hogy mennyi magyar él külföldön.  

A diplomások mennek

A Társadalmi riportban megjelent tanulmány aggasztó megállapításai szerint Magyarország az egyetlen ország, ahonnan a felsőfokú végzettségűek elvándorlásának az aránya bizonyult a legmagasabbnak, meghaladva az átlagos arányt és az alacsonyabb iskolázottságú csoportok elvándorlási arányát is. 2012–2017 között a diplomások elvándorlása növekedett évente átlagosan 0,7 százalékponttal, az intenzív kivándorlású országok közül Lettországban és Bulgáriában volt csaknem ekkora növekedés, és egyedül Romániában magasabb. „A vészharang kongatása nem indokolt, amennyiben a kivándorlás a többi országban is jelentős, de az aggasztó tény, hogy a magasan kvalifikált magyarok elvándorlásának az aránya jelentősebben nőtt a többi országhoz képest. Ebben valószínűsíthetően benne van a 2010 után közmunkába kényszerítettek nagy száma és az elmúlt nyolc év nyomott bérszínvonala is” – magyarázza az eredményeket Hárs Ágnes, aki több évtizede követi nyomon a munkaerő-migrációs folyamatokat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a diplomások a világon mindenhol hajlamosabbak az elvándorlásra, mivel a tudásuk jobban hasznosítható más országokban is, nagyobb eséllyel találnak munkát, nem is beszélve a nyelvtudás biztosította előnyökről – világít rá Golovics József. Ők könnyedén böngésznek más országok állás­ajánlatai között, és nem jönnek zavarba egy Skype-interjútól sem, ezért nem nehéz belátni, hogy miért könnyebb számukra a kivándorlás, mint az alacsonyabban képzett munkaerő számára, akik mások – közvetítők vagy már kint élő ismerőseik – segítségére szorulnak.

Kilátástalanság mint elhajtóerő

A diplomások fokozódó elvándorlásának okairól Hárs Ágnes azt mondja: az alacsony bérek alapvetőek, de emellett a perspektíva hiánya áll a folyamat mögött. Hiányoznak a vonzó munkahelyek, s a fejlődő, jövőt jelentő innovatív gazdaság. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy a végzettek elmennek, és a tudásukat külföldön kamatoztatják, mert sokszor nem diplomásként dolgoznak. De gond az is, hogy nem csak azok nem dogoznak a szakmájukban, akik elmennek, hanem sokszor azok sem, akik maradnak. „Gondoljunk a pedagógus-életpályamodell elakadására, az egészségügy mizériájára, az államigazgatásban érzékelhető ambivalenciákra, leépítésekre, a függőségi viszonyokra. A perspektívahiány talán nagyobb vagy hasonló jelentőségű az elvándorlásban – a diplomások számára különösen –, mint a megélhetés” – mondja a kutató. Tíz évvel ezelőtti brit kutatások vetették föl: az elvándorlás hátterében a bérszínvonalhoz hasonló vagy még súlyosabb érv az otthoni élettel és az ország helyzetével való elégedetlenség és Hárs Ágnes szerint jelenleg nagyfokú csalódottság érezhető az értelmiségben a politikai-gazdasági folyamatok, a munkaerő­piac átalakulását illetően. A kedvezőtlen folyamatokra emellett biztosan hatással van az általános csalódottság a rendszerváltás sikerében, és a magyar gazdasági eredmények gyengesége. Ugyanakkor a szakértő szerint nem lehet azt állítani, hogy kizárólag a baloldali, liberális pártok szavazóinak csalódása jelenne meg a kivándorlásban. Ezt igazolta egy a tavaszi választások idején külföldön készített exitpoll-felmérés, amely ugyan kis mintán készült, de megmutatta: például a Jobbik szavazói legalább olyan arányban külföldön vannak, mint a többi párt szimpatizánsai. Vagyis a kint élőkben nem az a közös, hogy ugyanazt gondolják a politikáról, hanem az, hogy nagy részük fiatal. Márpedig nem kérdés, a társadalom egyértelműen veszít azon, ha hosszú távon sok diplomás állampolgár vándorol el, hiszen a felsőfokú végzettségnek az egyéni nyereség mellett (jobb életszínvonal, magasabb bér) számos társadalmi haszna is van. „Az államok ezért is finanszírozzák közpénzből a felsőoktatást. A diplomások többet adóznak, kevésbé függenek az állami ellátórendszerektől, egészségesebbek, környezettudatosabbak és innovatívabbak. A távozók ezeket a közösségi hasznokat is viszik magukkal, pedig ezek elengedhetetlenül szükséges dolgok egy társadalomban a megfelelő egyensúly és a szellemi élet frissességének megőrzése érdekében” – mondja Golovics József, aki arra is felhívja a figyelmet: az elöregedő magyar társadalomban már ma is kétséges, hogy hogyan tartható fenn hosszú távon a nyugdíjrendszer, amely még ingatagabb lesz, ha éppen azok mennek el, akik nagyobb összeget lennének képesek befizetni a kasszába, és képesek az öngondoskodásra. 

Kiegyezés a korrupcióval

A tudomány szabadságának a korlátozása, a CEU ellehetetlenítése, a combosodó kultúrharc Hárs Ágnes szerint nyilvánvalóan nem segíti elő a diplomások Magyarországon tartását. Az, hogy a politika elveszi a szabad kutatástól a perspektívát, sok rétegben okoz negatív hatást, hiszen a középkorosztály és az annál fiatalabbak nyilvánvalóan inkább külföldön keresik majd a boldogulást. Emiatt erős szelekciót, és a maradókban erős kontraszelekciót lehet valószínűsíteni a kutatók körében. „Legalább ennyire kedvezőtlen az, hogy az egyetemre készülő fiatalok számára is erősödő opció a külföldre távozás. A többi rendszerváltó országhoz képest a legtöbben Magyarországról igyekeznek efelé. Ez megint csak erős kontraszelekciót okoz.” Annak a fiatalnak, aki vállalkozna, pályázna, ki kell egyeznie a NER törvényeivel. A korrupciós faktor, a közbeszerzések oligarchákat hizlaló lebonyolítása szintén nem az itthon maradást szorgalmazza – vetettük föl. „Azok számára, akik a korrupció kavarásában és a lavírozás világában szeretnének sikert elérni, perspektíva Magyarország. Csakhogy ez nem versenyképes megoldás, csak egyes csoportok nyerhetnek rajta. Nem véletlen, hogy folyamatosan nő a kereslet a liberálisabb, szabad és versenyképes képzésre a továbbtanulásra” – mondja a közgazdász. Éppen a fiatal diplomások elvándorlására reagálva vezette be Magyarország 2012-ben a hallgatói szerződés intézményét, amely akkoriban röghöz kötésként híresült el, és jelentős tiltakozást váltott ki a ­diákság körében. Azóta sokat puhultak a feltételei, ma már hallgatói nyilatkozat névre hallgat, és ennek értelmében az állami ösztöndíjas képzésben tanuló diákoknak a diplomájuk megszerzése utáni húsz évben legalább a tanulmányaiknak megfelelő ideig hazai munkaviszonyban kell dolgozniuk. Amennyiben ezt nem teljesítik, vissza kell fizetniük a képzésük költségeit az államnak. Ezt az intézkedést a kormány akkoriban egyértelműen a fiatal diplomások itthon tartása érdekében hozta, az eredményessége viszont erősen kérdéses. „Húsz évre előre kevesen gondolkodnak. Ki tudja, hogy a 2030-as években egyáltalán élni fog-e még ez a jogszabály, behajthatóak lesznek-e ezek az összegek?! Másrészt annak, aki tartósan Nyugatra megy dolgozni, jó eséllyel nem okoz majd gondot az oktatásának költségeit kifizetni két évtizeddel később” – mondja Golovics József. Ráadásul bizonyos szempontból kontraproduktív is volt az intézkedés, az elmúlt öt évben jelentősen növekedett a külföldi felsőoktatásba jelentkező magyar diákok száma, akiknek egy részét biztosan befolyásolta a hallgatói nyilatkozat döntése meghozatalakor. 

Ebből nem lesz bébibumm

Miután a fiatalok és a diplomások mennek el a legnagyobb arányban Magyarországról, nehezebb lesz megépíteni az utat egy innovatív gazdaság felé. Másrészt a hazai születések száma is visszaesik: ma már minden hatodik gyermek külföldön születik. Hárs Ágnesék az orvosmigrációt kutatva azt tapasztalták, hogy akinek már gyereke van, nehezebben megy el. Akinek viszont külföldön születik gyereke, nehezebben mozdul haza. Aki külföldön születik, kisebb valószínűséggel fog itthon élni, bár nem kizárt. „A hazatérés feltétele is a megfelelő perspektíva megléte. Ez minden törekvés ellenére – ilyen például az MTA sikeres Lendület programja – hiányzik. Ez persze nemcsak a mi problémánk, de Magyarország rosszabbul, erőből kezeli, miközben az ország gazdasági teljesítménye sem a visszavándorlást szorgalmazza” – teszi hozzá Hárs Ágnes. Márpedig a maradó, elöregedő társadalom nem fog komoly gyerekszám-növekedést elérni, minden támogatás ellenére sem, véli a kutató. 

Mennek, de nem jönnek

Magyarország a távozók pótlásában sem áll jól. Hárs Ágnes azt mondja: „az EU-n kívüli országokból érkező és nálunk végzett diplomások itt maradásának az ösztönzése gyenge, aki végzett, annak a maradását nem támogatja a szabályozás. Ez az utóbbi időben valamelyest javult, de még most sem vagyunk eléggé vonzóak. Láttunk szír orvosokat, patikusokat, akik itt maradtak, viszont az ideérkezőkre – ha nem határon túli magyarok – nincs semmilyen támogatás. Magyarország nagyon elzárkózó, miközben amire szükség van, azt mindenképpen kikényszerítik nem kontrollált folyamatok. Akkor már okosabb lenne kontrollált, tervezett hozzáállást tanúsítani.” Ha Hárs Ágnes tanácsot adhatna a kormánynak, akkor azt mondaná: adjanak perspektívát a diplomásoknak, tegyék fontossá az oktatást és a felsőoktatást a rendszer nyílttá tételével, a költségtérítés mellett erős ösztöndíjrendszerrel, legyen érték az alkalmazkodásra képes képzett munkaerő, és legyen nyitottság és kapcsolat azokkal, akik elmentek, mert ha külföldön dolgoznak is, hazahozhatnak tudást és kapcsolatrendszert egyaránt. Az Európai Unión belül általános vélemény, hogy még mindig nem elég nagy a mobilitás mértéke a tagországok között, viszont azzal már kevesebbet foglalkoznak, hogy a vándorlás egyelőre meglehetősen egyirányú – kelet felől nyugatra tart. Arra viszont nincs megoldási javaslat, hogy az „agyelszívási versenyből” vesztesként kijövő országok hogyan tudják pótolni a kieső humán tőkét. Golovics József szerint nagyon nehéz bármit is tenni a jelenség ellen. „Brutális mértékű jövedelemkülönbségek vannak a világban és az Európai Unión belül is. Márpedig a vándorlást mindig is elsősorban az életszínvonalbeli különbségek mozgatták és mozgatják most is. Amíg ezek a különbségek léteznek, és a migrációval jelentős nyereséget lehet elérni, ez a jelenség nem fog megszűnni” – mondja Golovics József, és hozzáteszi: a mobilitás költségei ma sokkal alacsonyabbak, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, így hosszú távon csak a gazdasági felzárkózás vezethet eredményre.

Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság a legvonzóbb

A magyarok egyik fő célországa Ausztria a közelsége, valamint a történelmi és kulturális kapcsolódások miatt, de sokan vannak, akik csak ingáznak Nyugat-Magyarországról. Emellett Németországnak és az Egyesült Királyságnak van a legnagyobb vonzereje, utóbbi különösen csábító a fiatal, nyelveket beszélő, magasabb végzettségű, diplomás munkavállalók számára. Golovics József szerint Németországba ezzel szemben jellemzően az alapfokú vagy szakmunkás végzettséggel rendelkezők mennek nagyobb számban. Korábban Észak-Amerika is vonzó célnak számított a magyarok körében, de az európai uniós csatlakozás óta jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a tengerentúlra költöznek.