időjárás;ónos eső;előrejezés;

2019-01-11 14:53:00

Havazással és ónos esővel kezdődik a hétvége

Öt megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra. Néhol -10 foknál is hidegebb lehet.

Szombaton jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben. Keleten, északkeleten többfelé, máshol egyre kevesebb helyen számíthatunk havazásra, főként a Dunántúlon havas eső is lehet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az előrejelzés szerint többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik a nyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet az éjszaka első felében áll be, általában -2 és -10 fok között, de a kezdetben derült, szélcsendes, hóval borított területeken helyenként -10 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -4 és +5 fok között várható, az alacsonyabb értékekre északkeleten számíthatunk.

Budapestre és PestBács-Kiskun, FejérGyőr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső veszélye miatt.

Vasárnap általában erősen felhős lesz az ég, de átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Hajnalban még több helyen, napközben inkább már csak elszórtan lehet csapadék. Többnyire eső és havas eső, északkeleten, keleten havas eső, hó várható.(Hajnalban nyugaton és délen néhol ónos eső is lehet. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.