Letaglóz és felröpít a tízparancsolatról szóló előadás a Radnótiban

Publikálás dátuma
2019.01.12 13:00

Fotó: Dömölky Dániel
Megrázó és egyben felemelő előadást rendezett Sebestyén Aba a Radnóti Színházban Székely Csaba új darabjából a 10-ből. Olyan mint egy fájdalmas zenemű, nem enged el, magában tart sokáig.
Úgy látszik a bűn problematikája slágertémává lett a mai magyar színházi életben. Lépten-nyomon olyan előadásokkal találkozhatunk ahol ez kerül a fókuszba. Évekkel ezelőtt, amikor még Alföldi Róbert vezette a Nemzetit, felkértek drámaírókat, hogy írjanak olyan művet, melyet a tízparancsolat valamelyike ihlet. Született is néhány, mindenki választhatott kedvére egyet a tíz közül. Székely Csaba új drámája, a 10 valamennyit, illetve az összes megszegését számba veszi, nem hagy ki egyet sem. A produkció teljes játékideje, vagyis a csaknem három és fél óra alatt a színpadon jelen van mind a tíz szereplő. A kivetítőn, egyébként is fontos eszköz a kamera, sorban jelennek meg egymás után a parancsolatok és mindegyikhez kapunk egy történetet. Ahogy haladunk előre úgy kapcsolódnak össze. Olyan az egész, mint egy kirakós játék, mindig újabb darab kerül egymáshoz, hogy a végén kirajzolódjon a teljes kép. A történetek egymásba nyúlnak, keresztezik egymást, mint ahogy a bűnök is. Az erdélyi Székely Csaba a Bánya trilógiájával lett népszerű kortárs szerző nálunk is. Azóta több drámát is írt, mindegyik hangvételében benne van a nyers, kendőzetlen, önkritikus tónus, ugyanakkor ezek a művek nem állnak meg a felszínen, igyekeznek a mélyre törni. Így van a 10-zel is. Az előadásban elmondott történetek bármelyikünkkel előfordulhatnak, mint ahogy a felvázolt bűnök is ismerősek. És a tétjük is, az életben maradás. El is hangzik a darab végén: „Anyám azt mondta, nincs a Földön ember, akit ne lenne miért szánni. Meg azt is mondta: a legszánnivalóbb az, aki mások számára nyűggé válik. Még egy tárgy is szánnivaló, amikor ki kell dobni. Hát még egy ember. Hogy miért? Mert mindennek élete van, amit szeretnek. Tárgynak, embernek, mindennek. És aminek élete van, az megérdemli, hogy éljen.” Igen, életben akarunk maradni, közben pedig bűnösökké válunk. Lehet, hogy ez az életben maradás feltétele? Sebestyén Aba, aki Székely Csaba első darabját a Bányavirágot rendezte több díjjal elismerten először Marosvásárhelyen, majd később a Nemzetiben is, most a 10-ből egy rendkívül hatásos, szívbe markoló szertartásjátékot vitt színre, úgy hogy közben megtartotta a történetek szikárságát, drámaiságát és az élességét. Kapott hozzá egy rendkívül erős csapatot. Tíz nagyszerű színészt: Vilmányi Bennetettet, Pál Andrást, Martinovics Dorinát, Kováts Adélt, az egyetemista Márfi Márkot, Sodró Elizát, Lovas Rozit, László Zsoltot, Schneider Zoltánt és Tóth Ildikót. Valamennyien végig bírják erővel és „csapatban” és „egyéniben” is mindig képesek rátenni még egy lapáttal. Fontos közreműködő a két zenész: Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter (Zeneszerző: Cári Tibor). Ahogy a színészek összekötik a különböző parancsolatokat, olyan mint egy oratórium. Az előadás pedig egyszerre letaglóz és felröpít. Az évad kiemelkedő teljesítménye. Info: Székely Csaba 10 Radnóti Színház Rendezte: Sebestyén Aba

Öröm és boldogság

Marosvásárhely legfiatalabb független színházi társulata, a 3G Színház nyílt célja, hogy a megoldandó társadalmi problémákra irányítsa a figyelmet, a Székely Csaba által jegyzett Öröm és boldogság Ándi Gherghe rendezésében pedig épp az egyik legfontosabb tabutémát dolgozza fel: az erdélyi homoszexuálisok helyzetét. Az előadást ma ötkor és nyolckor láthatják a Szkénében. A két előadás között hétkor beszélgetést rendeznek az alkotókkal. 

Frissítve: 2019.01.12 13:29

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Frissítve: 2019.03.23 11:30

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

Publikálás dátuma
2019.03.23 10:30
Lupita Nyong’o játssza a foszerepet. A fi lmet a UIP-Duna Film forgalmazza
A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.
Jordan Peele. Ezt a nevet már a 2017-es Tűnj el! című filmjénél érdemes volt megjegyezni, mert ez sokoldalú író-rendező kvázi laza könnyedséggel újradefiniálta a horror műfaját. Pedig nem csinált többet annál, hogy írt egy zseniális hátteret a karakterek mögé, méghozzá úgy, hogy belekódolta a rasszizmus kérdését is a cselekménybe. A műfajjal járó kliséket pedig így bőven elég volt a végkifejletben alkalmazni. Egyszóval, Peele már akkor tudta, mi a horror valódi lényege: nem a hang és vizuális effektekkel való sokkolás, hanem egy olyan élethelyzet megmutatás, mely a legbelső félelmeinket hívja elő.

A Mi ennek a koncepciónak a folytatása, mondhatni tökéletesre csiszolt alkotása. A nagybetűs művészhorror. Sajnos nem nekem jutott az eszembe a hasonlat, de alkalmazom: a Mi után egyértelmű, hogy Peele az amerikai Jean-Luc Godard, mert ugyanazzal szemiotikai módszerrel építi be a popkulturális utalásokat és referenciákat a filmbe, mint a svájci nagymester. Hogy csak egy példát mondjak: a műben szereplő nyulak által fémjelszett szimbolikát vagy Jeremiás könyve egyik fejezetének repetitív megidézését.

De hogyan is mesél rólunk a Mi? A történet középpontjában Adelaide Wilson (Lupita Nyong'o remek a szerepben) áll, a kétgyermekes családanya, aki nagyon nincs attól feldobva, hogy a családjával Santa Cruzba mennek nyaralni, mert ott történt valami vele gyerekkorában. A nyugtalansága rettegésbe megy át, amikor az este a nyaralójuk előtt megjelenik egy négytagú család. Akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, csak éppenséggel piros egyenruha van rajtuk, jobb kezükön kesztyű, melyben gigantikus olló ékeskedik fenyegetően. Visszatérve a korábban említett popkulturális utalásokra, külön okfejtés érdemelne a Michael Jackson Thriller című, John Landis rendezte videóklipje, mely önmagában is a Peele által feszegetett kettősségre utal (hősszerelmesből farkasember lesz a klipben), de a nemrég megjelent Neverland elhagyása című dokumentumfilm is bizonyította, Jackson civilként is kettős életet élt.

Na, ezzel, aztán totális hatást ért el Peele a mozivásznon. A kettősség nem csak ebben mutatkozik be a filmben, hanem szimbólumként végigvonul a művön, a modern Amerika betűszavaként. (A film eredeti címe: US. ) Például, amikor megismerjük Adelaide családjának barátait, egy jómódú fehér famíliát – a rendező ezzel is a társadalmi egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet. A cselekményről többet nem árulok el, mert azzal súlyosan károsítanám a potenciális moziélményt, csupán talán annyit, hogy a hasonmások megjelenés a legalapvetőbb félelemeinkre hat: mi van akkor, ha a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk? Miközben, ahogy telnek a percek az egyszerű home invasion moziból, szilárd lépésekkel vezet minket Peele az apokaliptikus hangvétel és mondanivaló felé. A Mi nagyon okos film.

Infó:
Mi
Rendezte Jordan Peele
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Frissítve: 2019.03.23 10:30