„Egyetlen könyörgés az életem, minden szabad percem, de nem tudom elképzelni, hogy lehetett kibírnia a telet ilyen körülmények közt. Csak azzal tudom biztatni magam, hogy annyi csoda történt velünk mindannyiunkkal, hát éppen Miklóstól tagadta volna meg Jézus a csodákat? Várni kell csak, változatlanul.” – áll 1945. április 9-én, hétfőn Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplójában, aki akkor még nem tudott, férjének, Radnóti Miklósnak öt hónappal korábbi, feltételezett haláláról.
A 2014-ben kiadott 1935 és 1946 között vezetett naplónak (amelynek 2018-ban jelent meg második, javított utánnyomása) párja Radnóti Miklós szintén 2018-ban megjelentetett, de az 1989-es és 2003-as kiadásokhoz képest részletesebb jegyzetekkel ellátott naplója, amelyet a költő 1934 és 1943 közt írt. A korrajzként és az életmű kiegészítéseként is olvasható feljegyzések azonban lényegesen különböznek a feleségéétől. „Radnóti naplója írói napló, amelynek a tények rögzítésén túl célja a költői énkép kialakítása. Radnóti azt írta meg, hogy milyen képet kíván hátrahagyni magáról az utókornak. Gyarmati Fanni naplója viszont éppen azért kivételes, mert nem a nyilvánosságnak szánta. Emiatt teljesen más az írásmódjának a jellege” – mondta lapunknak Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti Miklós monográfiájának szerzője, a kötetek szerkesztője.
„Gyarmati Fanni naplója több síkon is értelmezhető – emelte ki az irodalomtörténész. – Radnóti Miklós életének nélkülözhetetlen dokumentuma, valamint a holokausztirodalom értékes forrásműve: arról szól, hogy egy fiatal nő zsidó származása miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül. Továbbá gender-feminista nézőpontból is olvasható: egy nő a harmincas-negyvenes években kendőzetlenül beszámol mindennapjairól, munkájáról, szerelmi életéről, küzdelmeiről egy félfeudális konzervatív társadalomban. A rögzítés módja száraz, tényszerű. A napló egyben fejlődésregény is. Nagy a különbség a napló eleje és vége között – Gyarmati Fanni a napló vezetése során íróvá válik, de paradox módon a napló az egyetlen műve, amely megőrzi íróvá válásának történetét” – hangsúlyozta Ferencz Győző.
„Radnóti Miklós naplójának stílusa mindig megemelt, kifelé beszél. A költő többször belefogott a naplóírásba, de hamar abbahagyta. Komolyabban 1938-tól kezdte el írni. Költői stílusa addigra már kiforrott, de prózájában még érződik valamiféle irodalmiasság. Ez később visszaszorult” –fűzte hozzá.
„Minden szerző esetében fontosak az életműhöz kapcsolódó adalékok, amelyek művek perifériáján helyezkednek el” – mondta az irodalomtörténész, nem csupán a Napló, hanem a 2017-ben kiadott Bori notesz – Abdai dokumentumok című kötet megjelenése kapcsán is. Ez utóbbi hetedik alkalommal jelent meg, de ezúttal nem hasonmás formátumban, hanem kiegészítve az abdai tömegsír exhumálásakor a notesszel együtt előkerült személyes dokumentumokkal, fényképekkel, továbbá a költő barátja, Szalai Sándor által hazamenekített verskéziratokkal. „Ezek az anyagok most kerültek először nyilvánosság elé. Ez azért jelentős újdonság, mert a Bori noteszben szereplő tíz vers közül csak öt szövege olvasható, a többi megrongálódott, szétázott a föld alatt. Szerencsés módon éppen ezeket adta át Szalai Sándornak megőrzésre, amikor a bori munkatábor felszámolásakor a munkaszolgálatosok két lépcsőben elindultak Magyarország nyugati határa felé. A kötetben közölt dokumentumokból az is kiderül, hogy a Nyolcadik eclogának négy eltérő változata maradt fenn: a Szalai Sándor által hazajuttatott ép kézirat mellett egy változat külön lapon és két változat a Bori noteszben. A kötet közli ezek rekonstruált (de hiányos) szövegét is” – fűzte hozzá Ferencz Győző.
E kérdések mentén azonban gyakran felvetődik, hogy az irodalmi művek értékelését mennyiben befolyásolja szerzőjük tragikus sorsa. „Milyen jellemző, hogy a költő halálának időpontja is csupán szimbolikus. Az abdai tömegsír feltárásakor nem történt meg a holttestek szakszerű azonosítása. Gyarmati Fanni naplója tanúsítja, kétségei voltak, férje földi maradványait látta-e a deszkakoporsóban. Biztonsággal, annyit állíthatunk, hogy a tömegsírból előkerültek Radnóti Miklós személyes dokumentumai és utolsó versei. Minden egyéb csak valószínűsíthető feltételezés.” Az irodalomtörténész úgy véli, hogy a külső tényezők valóban megemelhetik egy-egy mű vagy életmű megítélését, de az ilyen kritikák többnyire tendenciózusak, ugyanakkor aligha tagadható, mennyire fontos lehet egy műnek és a róla való megnyilatkozásnak a kontextusa.
„François Furet fogalmazta meg, hogy nincs ártatlan, politikamentes olvasat. Senki sem képes egy művet kizárólag az önmagáért való szépségért olvasni, tele vagyunk különféle megrögződésekkel, elfogultságokkal. Radnóti Miklósnál kétségkívül vannak többszólamú, szélesebb spektrumú költők. Babits Mihály, József Attila, Weöres Sándor bizonnyal az. Ez azonban költészetének kivételességét nem csökkenti, sőt” – mondta Ferencz Győző. Az irodalomtörténész érzékeli, hogy 1989 után volt egy hullám, amely politikai okokból megpróbálta kicsinyíteni Radnóti Miklós líratörténeti helyét – ahogy például József Attiláét is – az olvasók véleményén és köteteinek fogyási statisztikáin azonban ez nem változtatott.
Sokkal inkább feltűnő a Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni iránti töretlen érdeklődés. Ez azonban összetett kérdés – fűzte hozzá az irodalomtörténész, s kiemelte, az életükkel kapcsolatos legkisebb hír is felfokozott izgalmakat vált ki: emlékezetes a Beck Judit-szerelem visszhangja, holott például Szabó Lőrinc szerelmi élete sokkal viharosabb volt. „Csakhogy Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni alakja összekapcsolódott az idill utáni vággyal, és ezt a képet megzavarta, hogy kiderült, Radnóti is csak ember volt. Részben érthető: A XX. században ritka az olyan gyengéd hangú szerelmi líra, mint Radnótié. Ráadásul kapcsolatuk tragikusan szakadt félbe Radnóti erőszakos halálával. A Bori notesz története, a negyedik Razglednica a kispolgári idill felől nézve valóságos gótikus rémtörténet. A szelíd költő örökké fiatal maradt, felesége hét évtizeden át őrizte nemcsak férje emlékét, hanem magánvilágukat is. Ez a helyzet alkalmas arra, hogy a közönség szentimentalizálja” – világított rá Ferencz Győző. Majd hozzátette: ezzel szemben Radnóti költészete a létezés alapjait érintő, felkavaró kérdéseket vet fel. „A katolizált, de baloldali zsidó sorsa, aki hivatalos megbélyegzése ellenére utolsó leheletéig ragaszkodik a szabad önmeghatározás jogához, és magyar költő akart lenni (ahogyan ezt a Bori notesz első oldalának bejegyzése oly megrendítő hiábavalósággal közli »Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza«), akit azonban származása miatt elpusztítanak, Magyarországon múlhatatlanul aktuális maradt” – mondta az irodalomtörténész.
Úgy gondolja, bármennyire is a tisztaság utáni vágyból fakad a Radnóti-kultusz, az antropológiai bűnbakképzés példája. „Egy tehetséges és tisztességes embert megölnek, és a közösség ezt valóságos megtisztulási történetként éli át. De a kultusz csak kultusz, Radnóti halálával, a halálát övező felháborodással és gyásszal a társadalom nem tisztult meg egy szemernyit sem. Sőt, félő, hogy a történet szentimentalizásával felmenti magát: Radnóti, az ártatlan áldozat megváltotta a magyarokat a világ bűneitől. Ebben én egy önmagával meghasonlott társadalom reakcióját látom. A költő testesítse meg mindazt, amire a közösség, amely asszisztált az elpusztításához, képtelen. Egyszerre legyen hősi áldozat és a nyárspolgári idill megtestesítője. De ez nem megy. Radnóti egyik sem volt” – fűzte hozzá Ferencz Győző. „Radnóti egy korábbi kornak, a kiegyezést követő időszaknak az eszméibe kapaszkodott. De a magyar líra egyik legnagyobb
teljesítménye született ebből a tragikus megkésettségből.”
A költő naplóját a németek bevonulásának másnapján az Országos Széchényi Könyvtárban
Halász Gábor íróasztalfiókjába helyezte el, s arról is rendelkezett, hogy csak halála után harminc évvel adható ki. Életműve, a hozzá kapcsolódó dokumentumok, illetve a Gyarmati Fannival kötött házasságuk és szerelmük iránti kíváncsiság vagy elismerő tisztelet és szeretet
azonban nem befolyásolhat minket, olvasókat annyira, hogy ne lássuk meg a sorok között –
vagy épp a sorokban – olvasható üzeneteket, amelyek nem csupán az idillről, hanem a politikai csaták kereszttüzében fészkelődő emberi természetről, és önmagunkról is éppúgy árulkodnak.
