Előfizetés

Dobbantásra készülnek

Egy legalábbis tetszetős elmélet szerint a populizmus azért indult világhódító útjára az elmúlt esztendőkben, mert a hagyományos jobb- és baloldali formációk ideológiailag mostanra kiüresedtek. Tanúi lehettünk annak, hogy kormányon éppen szocdemek hajtottak végre neoliberális gazdaságpolitikai fordulatot, ahogyan az is előfordult, hogy konzervatív vezetők helyeztek hangsúlyt szociális szempontokra intézkedéseik során. A kompetitív pártok szavazatmaximálásra törekvő képviselői, helyezkedjenek el a politikai spektrum bármely szegmensében, többnyire nem ideológiák foglyaként, hanem reálpolitikusként viselkednek. 
Mivel a tradicionális jobb-, illetve baloldal ennél fogva kvázi megkülönböztethetetlenné vált egymástól, a politikai váltógazdaság logikája szerint a választók a fősodortól elfordulva újabban az elitellenességet hirdető szélsőséges erőket favorizálják. Míg azonban Nyugat-Európában a fenti szituációt sokszor marginális helyzetben vegetáló pártocskák igyekeznek a maguk javára fordítani, az egykori szovjet blokk országaiban nem ritkán kormányzati pozícióban lévő formációk vezetői kacérkodnak a populizmussal.
Utóbbi tény különös jelentőségre tesz szert most, hogy január elsejétől Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét. A helyzet pikantériája, egyúttal a pártok ideológiai kiüresedésének újabb bizonyítéka, hogy a bukaresti kabinet mögött álló Szociáldemokrata Pártnak éppúgy súlyos gondjai támadtak a jogállamisággal, ahogyan a szélsőjobbra tolódott magyar kormánypártnak. A renitens román szocdemek azonban egyelőre az EP-ben ülő szocialista pártcsalád jótékony védelmét élvezik, miként a Fidesz is bizton számíthat az Európai Néppártra, ha a régóta esedékes uniós büntetőintézkedéseket kell blokkolni. Ellenben nincs ilyen szerencséje a radikálisok táborát erősítő lengyel Jog és Igazságosságnak, melynek demokráciarombolása miatt Varsót a brüsszeli vezetők úgyszólván elsőként ültették szégyenpadra.
Az Orbán-kabinet elleni 7-es cikkelyes eljárás élesítésének ügye alighanem színvallásra fogja kényszeríteni Viorica Dancila román miniszterelnököt: lojalitása erősebb-e saját pártjának strasbourgi szövetségeseihez, mint az általa másolt magyar kormányfőhöz? A bukaresti vezetők névlegesen a kontinens politikai kohéziójának erősítésére helyezik a hangsúlyt. De ha a májusi EP-választáson szignifikánsan megerősödnek a populista erők, és a szocialista frakció által biztosított védőernyő feleslegessé válik számára, Dancila ugyanúgy a mélyebb integrációt ellenzőkhöz csatlakozhat, ahogyan Orbán Viktor. Ebbe az irányba mutat Soros György szapulása a román kormánypárt vezetőjének részéről, illetve Orbán brazíliai vizitje. Geert Wilders saját bevallása szerint máris tárt karokkal várja a dezertőröket. 
Rövidlátásról tanúskodik a fősodorhoz tartozó európai politikusok azon vélekedése, miszerint a renitensek megregulázásának legjobb módja a pártcsaládon belül tartás. Fél év sem fog beletelni, és a szóban forgó politikai kalandorok úgyis a populizmus hívei között foglalnak majd helyet.

Önök kérték?

Hosszas kutatómunkát követelt, míg kiderült, hogy a rabszolgatörvényt kik is kérték. De mielőtt a helyes megfejtést elárulnánk, érdemes végigkísérni a közfelháborodást kiváltó döntés felelősségáthárítási folyamatának rövid történetét. 
Kezdetben a kormány a tömeges munkavállalói igényekre hivatkozott, míg ki nem derült: a dolgozóknak elenyészően kis hányada kíván többletmunkával keresethez jutni. Ezután a multinacionális munkáltatókra, elsősorban az autógyárakra és az üzletláncokra szállt át az ötletadás vádja, de ez sem állta ki az igazság próbáját: az eddig engedélyezett éves 300 órás túlóra keretet általában meg sem közelítették.  A megoldással végül miniszterelnök állt elő: "Azt az illúziót fel kell adnunk, hogy a mai gazdasági növekedésünk új emberek munkába állításával érhető el. Nem érdemes olyan gazdaságpolitikát csinálni, ami ennél több ember munkáját igényli." A rabszolgatörvényt azért hozták - érvelt Orbán -, mert "sok vállalkozónak stikliket kell alkalmaznia, ha túlórában akarja alkalmazni az embereket. Ezen segít ez a törvény." 
A vállalkozói szervezetek azonban élénken tiltakoztak a meggyanúsítás ellen. Érdekképviselőik eskü alatt vallották: eszük ágában sem volt az illegális túlóráztatás törvényesítése. Viszont azt tapasztalták, hogy az egyre növekvő munkaerőhiány miatt a túldolgoztatott emberek tömegei váltanak munkahelyet, ezzel nehéz helyzetbe hozzák a tulajdonosok által kitűzött célok teljesítésére képtelen vezetőket, akik ezért maguk is gyakran vándorbotot vettek a kezükbe. A gazdaság bővülése, a kormányfő unalomig ismételt víziója, így lelassul. 
S hogy kik vágytak a rabszolgatörvényre? Hát a gázszerelők! Akiket ha napestig túlóráztatnának, akkor sem tudnának minden igényt időben kielégíteni. Viszont egyikük már a leggazdagabbak toplistájának az élére hágott.

Újévi csodatétel

Nem hatottak a varázsszavak. Pedig Kásler Miklós miniszter jogszabállyal tette kötelezővé, hogy január elsejétől legyen rend a kórházak sürgősségi osztályain. Aki odamegy, az öt percen beül tudja meg, hogy mi lesz vele, szüksége van-e komolyabb ellátásra. Ha pedig nincs, akkor az úgynevezett „akut alapellátási egységen” keresztül - akár orvosi vizsgálat nélkül is – bocsássák haza, így rövidítve a sort a leterhelt sürgősségi orvosoknál.
Aki régóta figyeli az egészségügy folyamatait, eleve tudhatta, hogy a megoldás azért nem lehet ennyire egyszerű. A sürgősségi osztályokon gyűlt fel ugyanis a magyar egészségügy szinte összes nyavalyája, itt vált láthatóvá az is, hogy nincs normális háziorvosi rendszer, 24 órás szakellátás. De azok sem lehettek igazán meglepve, akik csak pár hónapja figyelik, mi folyik az egészségügyben. Az októberi államtitkár-krízis alaposan megtépázta Kásler Miklós tekintélyét, létkérdés volt tehát számára néhány gyors siker az egészségügyben - a kormány hamarosan el is fogadta a sürgősségi ellátás reformjáról szóló koncepcióját. 
Ami utána történt, az viszont híven mutatta, hogy mivel jár, ha a politikai igényeket nem korlátozzák a józan szakmai megfontolások. A miniszter ugyan egyeztetett a sürgősségi orvoslás szakmai testületeivel, de javaslataik nem befolyásolták rapid intézkedését. A szakemberek óvatosabban korrigáltak volna, így például kezdetben csak hat-nyolc sürgősségi centrumban próbálták volna ki az új ellátásszervezési elemeket, és előbb egységesítették volna a betegosztályozást, triázsolást is, ugyanis a magyar kórházakban ma még ahány ház, annyiféle módon döntenek arról, mi sürgős és mi halasztható. 
De Kásler rendelete közvetlenül karácsony előtt megjelent, és január elsejével új világot hirdetett. Beszédes, hogy maga Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke nyilatkozta pénteken a kormánylapnak, hogy „egyetlen egészségügyi szolgáltatótól sem lehet elvárni, hogy tíz munkanap alatt egy pluszszolgáltatást elindítson a nulláról.” Semmi meglepő nincs hát abban, hogy nem is sikerült ennyi idő alatt új orvosokat, nővéreket, mentőtiszteket szerződtetni, új triázsolókat kiképezni. És persze az ellátást sokkal részletesebben dokumentáló szoftver sem készült el. 
Formailag persze mindenütt igyekeztek eleget tenni az előírásnak. Találtak ajtót, amire ráírhatták: akut alapellátási egység. És azt is kitalálták, hogy munkatársaik szükség szerint hogyan váltsanak szerepet, legyenek ápolók, triázsolók, betegirányítók. Ám volt főigazgató, akinek ilyen körülmények között sem engedte a szakmai lelkiismerete, hogy orvosi szemle nélkül engedje el a beteget. Így náluk az akut alapellátási egységhez sorolt könnyű páciensek is beállnak egy – igaz, másik - sorba a sürgősségi orvoshoz.
A tárca persze várja az eredményt, és kéri a pontos adatokat arról, hogy mennyire gyorsult az ellátás. Ám kész csoda lenne, ha a kórházakban még arra is akadna ember, hogy ezeket az adatokat összevadássza a napi több száz páciens papírjaiból.