Az Eiffel-torony Ulánbátorban - a Chicago Kaposváron

Publikálás dátuma
2019.01.15. 10:30
Kéri Kitty (középen) idegen test a darabban
Fotó: RADÓ FERENC
Kockázatmentes vállalás a kevés maradandó pillanatot okozó Bozsik Yvette-rendezés, a Chicago.
Ronggyá játszott, világsikerű musicalt műsorba venni egyfajta biztonságos igénytelenség egy színház részéről, hiszen a siker már csak a hírnév és az ismert slágerek miatt garantált, bukni tehát nem lehet vele, viszont művészi oldalról sem késztet nagy kihívásra, hiszen csak össze kell lapátolni a korábbi bemutatók kegyes pillanatait, s szépen átfésülve, egymás mellé rakosgatva ki kell pakolni a rivaldafénybe. Kivéve, ha a rendezőben valóban megmozdít valamit a darab, s nemcsak a leporolásig jut el, hanem sikerül lecsupaszítania, s saját, mélyebb, önálló gondolatokkal feltöltenie. A kaposvári Csiky Gergely Színház Chicagójának nagyjából az ötödik percében derül ki, Bozsik Yvette előadása az előbbi vonalat követi. Bár valódi rendezésről nem is lehet beszélni, ahogyan a koreográfus korábbi, kaposvári darabjai esetében sem, hiszen a prózai, illetve mozgásszínházi elemeket ezúttal sem sikerül harmonikusan ötvöznie, a hangsúly utóbbi felé tolódik el, ami még nem is lenne baj egy musical esetében, csakhogy míg a táncos elemek a lehetőségekhez – vagyis az aprócska, művelődési házas színpadhoz – mérten kidolgozottak, addig a színészi játék elegendő instrukció – gondolat? – híján esetleges. Ami persze magával hozza: a színpadra lépők saját ötleteik és tehetségük alapján formázzák szerepeiket – ki több, ki kevesebb sikerrel. Így viszont a kaposvári Chicago csak egy a sok, csontig lerágott Ebb-Fosse-Kander bemutatók közül, melyet nagyjából akkor felejt el az ember, amikor kilép az épületből, illetve marad a bosszankodás: ezt így minek? Merthogy azért az is kiderül, hogy a színpadra lépők egy része megfelelő instruálás esetén akár érdemi két és fél órás szórakoztatásra is képes lett volna. A kettősgyilkosságért lecsukott revüsztár Velma Kellyt megformáló Zsíros Linda énekhangja és mozgása például még ebben a konstrukcióban is érvényesül, ráadásul színészi játéka is harmonikusan idomul előbbiekhez, ahogyan a vendégként Billy Flinn védő bőrébe bújó Hüse Csaba prózai és musicales világa között sincsen éles kontraszt. Sarkadi Kiss János pedig tulajdonképpen szerencsésnek mondhatja magát, hiszen Amos Hartként jellemzően klasszikus színészi szerep jut neki, s karakterét maga alakítván kellemes színfoltja a produkciónak, ahogyan a Mary Sunshine-t megformáló Nyári Szilvia énekhangja is tökéletes. 
Mikecz Estilla halovány, Sarkadi Kiss János kellemes színfolt
Fotó: RADÓ FERENC
Talán éppen emiatt nagy a kontraszt a színpadon: Mikecz Estilla nagyravágyó Roxie Hartja ugyanis Velma és Mary mellett igencsak halovány, hangjában sokszor elcsúszó és erőtlen, mozgásában darabos. És még ordítóbb a különbség Morton mama láttán. Hogy mutatna az Eiffel-torony Ulánbátorban, vagy Türkménbasi szobra Genfben? – jut az ember eszébe Kéri Kittyt nézve, aki idegen test a darabban: a táncos részekből valamiért – khm… - kihagyták, az énekben gyengélkedik, színészi játéka pedig felszínes és semmitmondó. A tánckar viszont profi munkát végez, persze ezt a kaposváriak már megszokhatták Bozsik Yvette társulatának tagjaitól, akik közül Vati Tamás ezúttal is pluszfeladatot kap, ám konferansziéként nem tud hozzátenni a darabhoz, a játszóhely miatti kényszerű átkötésekben pedig zavaróan fárasztó: az éjjeliedény-step a legutolsó falusi Ki Mit Tud?-on is gyalázatos betét lenne. Nem úgy Gulyás Anna szólója: a Hattyú halála egy emeletes sodronyágyon a darab maradandó pillanatainak egyike. Kár, hogy ezekből kevés jut, ahogy a társadalmi mondanivaló-kritika sem kap megfelelő hangsúlyt. Egy ziccer megint kimaradt.
Mikecz Estilla halovány, Sarkadi Kiss János kellemes színfolt
Fotó: RADÓ FERENC
Szerző

Törőcsik Mari: Vissza akarok térni a színpadra

Publikálás dátuma
2019.01.15. 09:36

Fotó: Kertész Gábor
„Hiszem, hogy rövidesen láthatnak majd szerepelni” – mondta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő.
Ha orvosai és az egészségi állapota engedi, rögtön visszatér a színpadra Törőcsik Mari – írja a Blikk. A lap kiemeli, hogy a Nemzeti Színház Galilei élete című darabjának szereposztásában még mindig ott van a színésznő neve. A teátrumban bíznak a visszatérésében, őt pedig motiválja, hogy számítanak rá.   Törőcsik Mari még 2016-ban került hosszabb időre kórházba, azóta nem lépett pódiumra. A lapnak most azt mondta:
„nem tehetek mást, mint bízom abban, hogy eljön az idő, amikor újra szerepelhetek. Bennem megvan az elhatározás, vissza akarok térni a színpadra.”

„Az pedig, hogy a nevem szerepel a darab szereplői között, egyfelől nagyon jólesik, másrészről pedig megerősít abban, hogy visszatérhetek, ez fantasztikus dolog”

– tette hozzá.

A színésznő elmondta, hogy az élete a színház, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna rá.
„Persze, a közönségre is, hiszen ugyan rég nem szerepeltem már, de a mai napig elárasztanak a szeretetükkel. Az pedig, hogy gondolnak rám a Nemzetiben, nagyon jó érzés, ebből táplálkozhat az ember lelke. Hiszem, hogy rövidesen láthatnak majd szerepelni”

– közölte Törőcsik Mari.

Szerző

„Nincs fölöttünk senki, csak a csillagos ég” - Konrád György memoárja

Publikálás dátuma
2019.01.14. 11:15

Fotó: Vajda József / Népszava
Konrád György különös memoárja szellemi gazdagodással jutalmazza az olvasói türelmet és a figyelmet.
„Kedvem volt az ásáshoz a saját memóriámban, megy a meszesedés úgyis magamagától, és kedvem volt ahhoz is, hogy elmeséljem, amit találtam, ahogy bennem a múlt képei lassú mozgásokat végeztek egymás körül” – írja a szerző. Konrád új – tekintélyes méretű – műve helyenként valóban afféle írói tudatáramként is olvasható, időutazásként a szerző emlékvilágában, melynek természetesen nincs cselekménye, nincsenek tradicionális eszközökkel teremtett szereplői (persze, tudjuk: a műbeli én mindig teremtett), nincs benne szinte semmi a klasszikus epikai hagyományból. Néha felbukkan ugyan a korábbról már jól ismert hasonmás, Kalligaro, hogy aztán gyorsan elfelejtődjék. Megannyi részét tekinthetjük sajátos alkotói memoárnak is, hiszen sok bejegyzés előtt ott az eligazító évszám, a helyszín megjelölése. De vélhetjük munkanaplónak, melyben helyet kapnak korábbi megemlékezések, előadástöredékek, magára az írói mesterségre utaló reflexiók. Sőt, olvashatjuk akár szépirodalmi esszék végtelen sorozataként. A kötetnek tehát nincs egységes műfaja, nincs kronológiája: az egyoldalas szövegek nem időrendben követik egymást. Az egyetlen, ami mégis koherenciát teremt: a robusztus írói személyiség, az a független értelmiségi attitűd, mellyel önmagát, környezetét és a világot értelmezi. Egy kivételesen gazdag, drámai fordulatokban bővelkedő élet végső tapasztalatai összegződnek a könyvben, melynek így az elmélkedés az uralkodó szólama. A konkrét emlékek elvontabb fejtegetések alapjául szolgálnak, melyek témái természetesen a Konrád-életmű korábban is hangsúlyos toposzait alkotják. Szerepel közöttük például a holokauszt felfoghatatlan iszonyata, a diktatúrák természetrajza vagy a nagyváros kulturális-történelmi küldetése. Ez a mű kiváltképp nem tűri a gyors, kapkodó olvasást. A szöveg markánsan intellektuális jellege a lassabb haladást igényli, a meditatív befogadást részesíti előnyben. (Ezt jelzi a szerkezet is: az, hogy minden oldal külön egységet alkot, meg-megállásra késztet.) A türelem és figyelem jutalma a szellemi gazdagodás lesz, olyan szempontokkal gyarapodunk, melyek révén jóval árnyaltabban közelíthetünk világunk megannyi kihívásához. Új könyve csak megerősíti: életével és masszív műveivel Konrád György az antifasiszta humanizmus, a civil kurázsi reprezentatív képviselőjévé magasodott. A szellemi felvilágosultság és nagykorúság jegyében következetesen elutasít mindenféle vezérelvet, bármilyen vak tekintélytiszteletet. Szabadelvű mentalitása nem tűri a diktátumokat, helyettük a párbeszéd kultúráját ajánlja. A szürke egyformasággal szemben az izgalmas sokszínűséget kedveli. Olyan mintát nyújt olvasójának, mely fölötte áll a divatoknak, s amely – épp a lényegét illetően – nem válik anakronisztikussá. Infó:   Konrád György: Öreg erdő. (Ásatás 2.) Magvető, 2018
Témák
Konrád György