De hát nem lehet csendben maradni!

Publikálás dátuma
2019.01.15. 14:30

Fotó: OSCAR GONZALEZ / NURPHOTO
Schiff András, a világhírű magyar zongorista koncertet nem ad Magyarországon, most azonban egy újabb könyvvel örvendeztette meg rajongóit. Schiff az Orbán-kormány politikáját látva, és a - szerinte ettől nem függetlenül - felerősödő antiszemita hangokat saját bőrén is érzékelve -, hat évvel ezelőtt úgy döntött, bizonytalan ideig – azaz amíg a politikai helyzet nem változik -, sem koncertező művészként, sem magánemberként nem jön haza. Nevével fémjelzett, A zene a csendből jön című könyvvel azonban most megjelent Magyarországon. A kötet eredetije Németországban látott napvilágot, első felében Martin Meyer – a Neue Zürcher Zeitung tárcarovatának volt szerkesztője - beszélgetéseit olvashatjuk a művésszel, a második részt Schiff András válogatott írásai, esszéi teszik ki az elmúlt évekből, évtizedekből. Hasonló kötet 2003-ban jelent már meg, abban Győri László – jelen kiadvány egyik fordítója – jegyezte le, mit mesélt életéről a zongorista, a továbbiakban pedig szintén írások, vallomások olvashatók Hamburger Klára szerkesztésében és - részben – fordításában, zeneszerzőkről, zenésztársakról. Vannak átfedések, de sok az újdonság is. Mindkét helyen olvashatunk a családi gyökerekről, arról, milyen szörnyűségeket szenvedtek el a holokauszt alatt szülők és a rokonok, hogyan kellett zsidóságát megélnie gyerekként Schiffnek. És az új kötetből megtudhatjuk, a kis Andriska, nagyszájú élénk, gyerek volt, igaz rossz kisfiú, aki tíz éves koráig jobban szeretett focizni, mint zongorázni. Ismét főszereplők a tanárok, Kadosa Pál, Rados Ferenc, Kurtág György, Simon Albert. Utóbbi hármak: a guruk; megkérdőjelezhetetlen tudású óriási egyéniségek, akik éppen ezért talán túlságosan is rátelepedtek tanítványaik egyéniségére. Személyesen megélt történeteket olvashatunk, egyéni tapasztalatokról esik szó. Egy-két régebbi politikai írás is szerepel Schiff Andrástól, ezek 2016-ban a német kiadás szerkesztésekor, utószóban lettek aktualizálva, az pedig kifejezetten zavaró, hogy a 2018-ban megjelent kötetben két éves tények, gondolatok olvashatók frissítés címszóval. A zenei esszék nagyközönség számára legérdekesebb darabjai a már említett tanárok mellett a mesterekről szólók lehetnek, George Malcolm, Végh Sándor, Rudolf Serkin, csak néhány név a múlt meghatározó nagyjai közül. A műismertetések, elmélkedések némi zenei alapismereteket kívánnak, de még mindig sok olvasó érdeklődésére tarthatnak számot. Egy valamiben nem hasonlít az új kötet a régire: nincs benne CD-melléklet. 2003-ban három, egy évvel korábban a budapesti Zeneakadémián, koncerten készült felvételek jártak a könyvhöz. 2018-ban, ha a szerkesztők szerettek volna, akkor sem tudtak volna ilyet prezentálni. És ezt nyugodtan nevezhetjük több szempontból is tragédiának. Infó:  A zene a csendből jön Beszélgetések Martin Meyerrel, Esszék Schiff András, Martin Meyer Magvető Könyvkiadó, 2018
Szerző

Sarkából kifordított világ a Műcsarnokban

Publikálás dátuma
2019.01.15. 13:30
A fa univerzális elemként jelenik meg
Fotó: VAJDA JÓZSEF / Népszava
Egyedi anyaghasználat, jelentős vagy épp játékos gondolatok. Sajátos látásmóddal és perspektívaváltással is találkozhatunk a Műcsarnok két kiállításán.
Talált és kitalált tárgyak – Böröcz András képzőművész, szobrász alkotásai nem csupán e kettősségben helyezkednek el, egyszerre újak és régiek, őriznek emlékeket és teremtenek új életet. A művész Műcsarnokban kiállított munkái az újdonság erejével hatnak, holott gyakran mindannyiunk által ismert hétköznapi tárgyakat, anyagokat látunk más köntösben. A folyamatos kísérletező attitűd, az átalakítások, a határok feszegetése a legnemesebb keresztezésekhez, s új darabokhoz vezet. Böröcz András műveit nem lehet kategóriák szerint értelmezni, semmi sem fekete vagy fehér. Nincs csupán komoly vagy komolytalan alkotás sem, mindenben felfedezhető a fricska, egy leheletnyi humor vagy irónia. A tojásokon ülő kalapács, a dominózó kaktusz, a fejet formázó kenyér vagy a WC-pumpából készült ABC szökőkút csak néhány a remekek közül. A játékosság nem csupán az egyes darabok megjelenésében, de megalkotásuk módjában is központi szerepet kap: a művész úgy bánik az anyagokkal – különösen a fával –, mintha csupán papírlapot hajtogatna. Graffitceruzákból készült nagyméretű vagy apró, tökéletesre formált szobrai nem mindennapi látványt nyújtanak. De a vizuális élmény sem áll önmagában: a művek az általános iskolából ismerős HB-s ceruza illatát is felidézik a kiállításon. S az érzékelés egyre csak tágul: a hang és a mozgás szintén megjelenik a művész performanszaiba is bepillantva. Ezt követően pedig már nem is okoz nagy meglepetést a több méteren át végighúzódó „budipapír”, amely két WC-n ülő operaénekestől indul, és valószerűtlen történések felé tart. A talált és kitalált tárgyak gyakran összeérnek, s a hétköznapi termékek újraértelmezése nagyon sajátos, de rendkívül érvényes műveket eredményez. Mintha az alkotó szemén keresztül feje tetejéről látnánk a világot, kifordítva, és felrázva. A művész társadalmi és történelmi problémákra is reflektál. Minden szőnyeget felteker, hogy az alá söpört szeméttel szembesítsen. Nagyméretű installációja, a XX. század szenvedéseinek emléket állító Akasztottak a kiállítótérbe lépve arcul csapja a látogatót. Ezt követik a holokausztot, a zsidó hagyományokat, a Szent Sebestyén legendát, Liptont, a teakereskedelem atyját és Sztálint középpontjukba állító zajos, felforgató alkotások. A történetmesélés és a jelenetezés helyenként egészen meglepő, mégis természetes módon adódik a művek esetében, épp úgy ahogy az élet és halál szembeállítása is. Az anyag, a forma, a szín és az üzenet összetartó egészet alkot, amely nem kizárólag a művészet, hanem egy sarkaiból kifordított, különös világ teljességét tárja elénk. Infó: Talált és kitalált tárgyak Műcsarnok, nyitva: január 20-ig

Kozmikus vidék

Egy új univerzum kapuit nyitják meg Földi Péter Kossuth- és Prima Primissima díjas festőművész alkotásai is, amelyek a lét elviselhetetlenségéről, borzalmakról és szépségről egyaránt számot adnak. A Somoskőújfaluból származó alkotó tanulmányait követően szülőföldjére tért vissza, s művészetének alapját is a Nógrád megyei falu életéből meríti. Alkotásaival szinte saját mitológiát alkot, a helyi élet helyszíneit és mindennapi történéseit ugyanis sajátos formákká, növényekké és élőlényekké alakítva láttatja. Bár a kiindulópont nagyon is közeli a művész számára, munkái egy kozmikus univerzumot nyitnak meg előttünk, amelyben a népművészeti elemek keverednek a gyermeki képzelettel, a dráma a játékos és ironikus hangnemmel. A képeken megjelenő alakok – emberek, tehenek, madárfiókák és legyek – olyan felkavaróan színes és új perspektívából mutatják meg az életet, ahogy azt csak Földi Péter látja. 

Szerző

Az Eiffel-torony Ulánbátorban - a Chicago Kaposváron

Publikálás dátuma
2019.01.15. 10:30
Kéri Kitty (középen) idegen test a darabban
Fotó: RADÓ FERENC
Kockázatmentes vállalás a kevés maradandó pillanatot okozó Bozsik Yvette-rendezés, a Chicago.
Ronggyá játszott, világsikerű musicalt műsorba venni egyfajta biztonságos igénytelenség egy színház részéről, hiszen a siker már csak a hírnév és az ismert slágerek miatt garantált, bukni tehát nem lehet vele, viszont művészi oldalról sem késztet nagy kihívásra, hiszen csak össze kell lapátolni a korábbi bemutatók kegyes pillanatait, s szépen átfésülve, egymás mellé rakosgatva ki kell pakolni a rivaldafénybe. Kivéve, ha a rendezőben valóban megmozdít valamit a darab, s nemcsak a leporolásig jut el, hanem sikerül lecsupaszítania, s saját, mélyebb, önálló gondolatokkal feltöltenie. A kaposvári Csiky Gergely Színház Chicagójának nagyjából az ötödik percében derül ki, Bozsik Yvette előadása az előbbi vonalat követi. Bár valódi rendezésről nem is lehet beszélni, ahogyan a koreográfus korábbi, kaposvári darabjai esetében sem, hiszen a prózai, illetve mozgásszínházi elemeket ezúttal sem sikerül harmonikusan ötvöznie, a hangsúly utóbbi felé tolódik el, ami még nem is lenne baj egy musical esetében, csakhogy míg a táncos elemek a lehetőségekhez – vagyis az aprócska, művelődési házas színpadhoz – mérten kidolgozottak, addig a színészi játék elegendő instrukció – gondolat? – híján esetleges. Ami persze magával hozza: a színpadra lépők saját ötleteik és tehetségük alapján formázzák szerepeiket – ki több, ki kevesebb sikerrel. Így viszont a kaposvári Chicago csak egy a sok, csontig lerágott Ebb-Fosse-Kander bemutatók közül, melyet nagyjából akkor felejt el az ember, amikor kilép az épületből, illetve marad a bosszankodás: ezt így minek? Merthogy azért az is kiderül, hogy a színpadra lépők egy része megfelelő instruálás esetén akár érdemi két és fél órás szórakoztatásra is képes lett volna. A kettősgyilkosságért lecsukott revüsztár Velma Kellyt megformáló Zsíros Linda énekhangja és mozgása például még ebben a konstrukcióban is érvényesül, ráadásul színészi játéka is harmonikusan idomul előbbiekhez, ahogyan a vendégként Billy Flinn védő bőrébe bújó Hüse Csaba prózai és musicales világa között sincsen éles kontraszt. Sarkadi Kiss János pedig tulajdonképpen szerencsésnek mondhatja magát, hiszen Amos Hartként jellemzően klasszikus színészi szerep jut neki, s karakterét maga alakítván kellemes színfoltja a produkciónak, ahogyan a Mary Sunshine-t megformáló Nyári Szilvia énekhangja is tökéletes. 
Mikecz Estilla halovány, Sarkadi Kiss János kellemes színfolt
Fotó: RADÓ FERENC
Talán éppen emiatt nagy a kontraszt a színpadon: Mikecz Estilla nagyravágyó Roxie Hartja ugyanis Velma és Mary mellett igencsak halovány, hangjában sokszor elcsúszó és erőtlen, mozgásában darabos. És még ordítóbb a különbség Morton mama láttán. Hogy mutatna az Eiffel-torony Ulánbátorban, vagy Türkménbasi szobra Genfben? – jut az ember eszébe Kéri Kittyt nézve, aki idegen test a darabban: a táncos részekből valamiért – khm… - kihagyták, az énekben gyengélkedik, színészi játéka pedig felszínes és semmitmondó. A tánckar viszont profi munkát végez, persze ezt a kaposváriak már megszokhatták Bozsik Yvette társulatának tagjaitól, akik közül Vati Tamás ezúttal is pluszfeladatot kap, ám konferansziéként nem tud hozzátenni a darabhoz, a játszóhely miatti kényszerű átkötésekben pedig zavaróan fárasztó: az éjjeliedény-step a legutolsó falusi Ki Mit Tud?-on is gyalázatos betét lenne. Nem úgy Gulyás Anna szólója: a Hattyú halála egy emeletes sodronyágyon a darab maradandó pillanatainak egyike. Kár, hogy ezekből kevés jut, ahogy a társadalmi mondanivaló-kritika sem kap megfelelő hangsúlyt. Egy ziccer megint kimaradt.
Mikecz Estilla halovány, Sarkadi Kiss János kellemes színfolt
Fotó: RADÓ FERENC
Szerző