időjárás;előrejelzés;figyelmeztetés;

2019-01-14 15:26:20

Marad az erős szél: keddre is figyelmeztetést adtak ki

Kisebb havazás, hózápor is jöhet. Az Északi-középhegység havas, szélvédettebb völgyeiben -7 foknál is hidegebb lehet.

Kedden is folytatódik a szeles idő, és a délutáni óráktól nedvesebb, kissé enyhébb léghullámok érkeznek térségünk fölé – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.

A nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a késő délutáni, esti óráktól az ország északkeleti felén megvastagszik a felhőzet. Elszórtan várható hózápor, nyugaton vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -7 fok között valószínű, de az Északi-középhegység havas, szélvédettebb völgyeiben több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.

A nap második felében főként északkeleten lehet kisebb havazás. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérik majd erős, több helyen viharos lökések. A szél miatt csaknem az egész országra (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyén kívül az összes megyére) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Szerdán nyugat, délnyugat felől csökken a felhőzet, és közepesen, illetve erősen felhős időszakok váltakoznak. Északkeleten viszont végig döntően erősen felhős lesz az ég. A nap első felében főként az északi és a keleti megyékben fordulhat elő gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, néhol átmeneti ónos eső sem kizárt. Kezdetben többfelé lesz erős, néhol viharos a nyugatira, délnyugatira forduló szél, majd fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az éjszaka első felében áll be, általában +2 és -6 fok között alakul, de a kezdetben derült, havas északkeleti vidékeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között várható, délnyugaton lesz a legenyhébb az idő. 

Csütörtökön napközben változóan felhős lesz az ég, csapadék nem várható. Este viszont felhősödés kezdődik, néhol eső is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, havas északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 13 fok között várható, de északkeleten ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek valószínűek. 

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, és több helyen valószínű eső, északkeleten havas eső is várható. Mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de északkeleten ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között várható.

Szombaton erősen felhős vagy borult időre van kilátás több helyen esővel, északon, északkeleten havas eső, és néhol hó is eshet. Mérsékelt légmozgásra számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. 

Vasárnap is erősen felhős vagy borult idő várható, és több helyen valószínű csapadék: az esőt észak, északnyugat felől egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel. Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +5 fok között valószínű.