És Mária mit tegyen?

Máriának, a kórházi ápolónak a 2018. évi CXVI. törvénynek, azaz a „rabszolgatörvény” rendelkezésének megfelelően az orra alá dugnak egy papírt, hogy írja alá, miszerint 150 óra önként vállalt túlmunkát kell végeznie. Ha már az évi 250 óra rendkívüli munkaidőt, meg persze a normál munkaidőt és az ügyeletet letöltötte. Az önkéntesség elvének szigorú betartásával persze.
A munkaadó és a menedzsment, ha törik, ha szakad, végre fogja hajtani a törvényt. Nem kérdez vissza, hogy megfelel-e a munkaidőre és a részmunkaidőre vonatkozó, 1993-ban és 1997-ben megfogalmazott uniós irányelveknek. A vezetés Máriával fogja megvívni a maga ketrecharcát, a betegek felett. Hogyan értelmezzék, mi minek minősül? Ha Máriának félórát ott kell maradni, mert nem érkezik a váltás, azért nem kap semmi kompenzációt. Nincs, aki megmondja, mi minősül túlmunkának, mert a kétkezi munkát soha nem látott képviselők csak pont a nemzetközi szakirodalom szókészletét felejtették el alkalmazni. 
Áder János köztársasági elnök pedig kijelentette: „összevetettem az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapítottam, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.” Csakhogy a heti munkaidő Dániában 37, Franciaországban 35, Belgiumban 38 óra. Egy ápoló mindenhol 6 beteget lát el egy műszakban, a magyarországi 40 beteg helyett. Az 1000 lakosra jutó ápolók száma Dániában 16,9, Belgiumban 11,1 Franciaországban 10,5, Magyarországon 6,4. ( OECD 2016) Egy orvosra nálunk, 1,2 ápoló jut, Európában 5-9 fő ápoló teljesíti az utasításait ugyanolyan műszakban.
A törvény nem írja körül a "normális” órák pontos fogalmát. Nem tudni, percre pontosan mennyi a munkaidő, a norma, amely után a "túlóra" elnevezésű órák kezdődhetnek. Mária és a többiek nem tudják, mit vállalnak. Eszükbe sem jut, hogy felpanaszolják, hogy rengeteg "extra időt" töltenek a munkahelyükön. Olyan munkaórákat, amelyek a szokásos munkaidőt meghaladják ugyan, de egy küszöbérték alatt vannak, pl. 40 perc az időtartamuk. Nem tervezhetők, kiszámíthatatlanok. Ezek a „meghosszabbított” órák egyszerűen eltűnnek. 
Az a több tízezer egészségügyi dolgozó sem számít, akik részmunkaidőben dolgoznak. Róluk tökéletesen megfeledkeztek. De nem így az uniós direktívákban, melyek szerint a részmunkaidős munkavállalókat nem szabad kedvezőtlenebb módon kezelni, mint a teljes munkaidőseket.
Bár kötelező, hogy a dolgozó a kórházban bejelentse, hogy átmegy egy másik intézetbe dolgozni, a valóságban ez nincs így. Ha pedig a plázába megy pakolni, ugyan kit érdekel? A bérnővéreket alkalmazó emberkereskedőkről már nem is beszélek. Így azt sem tudjuk, hogy ha az ápoló az egészségügyben különböző munkahelyeken dolgozik, hány órát teljesíthet anélkül, hogy az a betegbiztonságot veszélyeztetné.
A dolgozók állítólag még örülnek is, hogy most a saját munkahelyükön túlórázhatnak. Az egészségügyben évek óta évi 416 óra a munkáltató oldaláról egyoldalúan elrendelhető ügyelet és túlmunka. Ezen felül lehet további 416 óra az önként vállalható túlmunka, vagy 832 ügyelet. Ez együtt 1248 óra a törvényes munkaidőn felül évente. De ápolásetikusként nem tudom elfogadni, hogy embereket kizsigerelje a politika, és végtelenül kiszolgáltatottá tegye őket. Ez a törvény nem szolgálja a betegek biztonságát, a dolgozók egészségét, a családok egybemaradását. Én azt akarom hallani, hogy a dolgozók a megélhetéshez szükséges jövedelmet a főmunkaidőben szerzik meg.
Annak meggondolása sem látszik, hogy ha hirtelen megnövekszik a munkateher, vagy folyamatossá válik a túlmunka - különösen a sürgősségin -, akkor emelkedne a túlmunka díjazása vagy kompenzálása. Közben azt sem tudják, hány szakdolgozó van az országban. Ha mindenki mindenhol minden papírt aláír a túlmunkáról, akkor a kórházigazgatók fogják egymás haját tépni; ha pedig nem engedik a magánellátásba maszekolni a dolgozókat, akkor az a rendszer fog összeomlani. 
Mária nem tudja, hogyan kérdezze meg a szakszervezetis Cser Ágnestől, milyen egyeztetési folyamatot harcoltak ki. Hogyan szabotálhatták el a kormányok az elmúlt 20 év alatt az ápolókra vonatkozó ILO nemzetközi ajánlások aláírását? A bérmegállapodásokat illetően eltérőek a nemzeti rendszerek. Munkabéke csak azokban az országokban van, ahol kollektív tárgyalásokon állapodtak meg, és nem kizárólag a jogszabályi rendszerek döntenek mindenről. Magyarországon viszont még odáig sem jutott el a hatalom, hogy a fogalmakat tisztességesen definiálja, azok tartalmában megegyezésre jussanak a felek, és ezek a közvélemény előtt is ismertté váljanak. 
A szabályozás szinte minden apró részlete a kétharmados felhatalmazású jogalkotó hatáskörében van. Költői hát a kérdés, hogy kinek a felelőssége, ha Mária nem tudja, mit írjon alá.
Frissítve: 2019.01.15. 09:13

Lopakodó korona

Ebben az országban már csak úgy mennek a dolgok, hogy ami nincs napirenden, amin csak gondolkodik néhány „prominens”, ami a közönség nagy része szerint elképzelhetetlen, az másnapra valóra válik. A kormányzás így teremtett párhuzamos valóságot. A nemzetet lépésről-lépésre  irracionalitásba kényszeríti a hatalom, s közben megtanult élni a párhuzamos valóságban. Mondhatja a miniszterelnök, hogy a magyar szabadságszerető nép, nem az. Inkább háborogva alkalmazkodó, túlélő, semmint lázadó, amely bélyeget talán a Habsburgok ragasztották rá, hogy aztán e magát kurucnak lefestő hatalom fényesre sikálja a jelzőt, cserébe a nemzet béklyóban tartásáért. A nemzet nem lázad, hanem háborog, de tűri a rákényszerített, jobboldali „sorsot”.
Most éppen azon "tépelődik" a jobboldali elit, hogyan vigye lopakodva a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe cipelt királyi koronát Orbán Viktor után a Várba. Az ATV még a múlt héten kérdezett meg néhány prominenst „az ügyről”. Mintha bizonytalankodást tapasztalnánk: Náray-Szabó Gábor,  a Professzorok Batthyány Körének  elnöke a Ház mellett érvel, L. Simon László, a hatalom egyik leghiggadtabb – és talán ezért is magányos  – kultúrpolitikusa viszont már évek óta támogatja az ötletet, de azt mondja: ne most. A legédesebb Boross Péter volt kormányfőnek a válasza: a Szent Koronának a mostaninál több tisztelet járna. Mert az Országház kupolacsarnokában nem kapja meg azt a tiszteletet, mely évszázadokon át bevésődött a generációkba. Borosst zavarja, hogy a Szent Koronához bárki odamehet, a férfiak egy gatyában, a fiatal nők lenge, semmit sem takaró öltözetben is látogathatják. A volt kormányfő szerint egyszerűen nem kellene közszemlére tenni a koronát, elég lenne évenként megmutatni, elsősorban pedig nem is a Szent Korona helye az elsődleges, hanem az, hogy miként őrzik.
De ha valóban az őrzés a lényeg, akkor minek kellett kihozni onnan, ahol történelmi ereklyeként a helye volna, a Nemzeti Múzeumból? Olyat már tapasztaltunk, hogy  templomba nem engednek be nőket fedetlen vállal - ha ez volna csak a követendő példa, akkor mit keresnek az illetlen öltözetű hölgyek egyáltalán a Parlamentben? Szerintünk azonban legkevésbé a fedetlen dekoltázsról van szó. Hanem arról, hogy a múlt átírásából remekül meg lehet élni (lásd a 880 milliós közpénzből létrehozott legújabb magyarságkutató intézetet). Meg arról, hogy a kereszténydemokrácia fügefalevelével takargatott illiberalizmusnak a kifulladt, mert okafogyott antikommunizmus és menekültügy után találnia kell valamilyen eszmét, amellyel megpróbálhatja a nemzet őt hatalmon tartó részét összedrótozni. Ezért aztán az ideológiaellenes kormányfő ha akarna, sem tudna megszabadulni a szellemi mamelukoktól: ha már egyszer kitűzte az etnikai homogenitás célját, kénytelen lesz visszatérni a Szent Korona-tanhoz.
Ez az ország – a világ álmélkodására - volt már király nélküli királyság; most majd lesz egy történelmi ereklye szellemi rabja addig, míg fel nem ismeri: a jövője a fontos, nem a múltja, amiről ez a hatalom egyébként is csak hazudni tud.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.01.15. 09:12

Az ördög maga

Ördögöt a falra festeni fél győzelem. Netán egész is. Ez a hatalmi propaganda és kommunikáció alapvetése. Az ördög pedig Gyurcsány személyesen, esetleg a múlt ködébe vesző Gyurcsány-Bajnai kormány. És nem csupán a mit sem sejtő óvodásokat ijesztgetik velük, hanem a sokat tapasztalt felnőtteket is. Gyakran be is jön. Főleg a hívek körében. De ha nem, az sem zavarja őket. 
Ha a nyugdíjak valami megmagyarázhatatlan, nyilván földöntúli okból nem érkeznek meg időben a számlákra, akkor máris előveszik a régi lemezt. Nem magyarázzák meg a késedelem okát – minek is -, viszont mutogatnak. Gyurcsányékra. Akik: hazudoznak, hergelik a nyugdíjasokat, különben is – kilenc évvel ezelőtti kormányzásuk idején – elvettek egy havi nyugdíjat, és még megszorításokat is életbe léptettek. Így a Fidesz közleménye. Amit Halász János szóvivő szóban még kiegészít annyival, hogy pofátlanok, hazudoznak, elvettek.
Arról persze nem esik szó, hogy a nyugdíjasokat nem kell hergelni. Maguktól is elég dühösek, ha – a decemberi, korai kifizetés után – nem kapják meg időben azt a pénzt, amire számítottak. És nem vigasztalja őket a hivatalos közlés, miszerint senki sem hibázott, különösen nem az utalásért felelős államkincstár. Más oka tehát nem lehet az ügymenet akadozásának, mint hogy Gyurcsány – vagy a Gyurcsány-Bajnai kormány – a maga galád módszereivel megakadályozta a pénz eljutását a bankszámlákig. 
Persze nem csak e ponton érvényesül az aknamunkájuk. A múlt héten azt is megtudhattuk, hogy a devizahiteleket is ők szabadították a magyar családokra. De ez sem elég nekik. Kiderült, hogy fizetőssé akarják tenni a kórházi étkezést, és meg akarják szüntetni az ingyenes gyermekétkeztetést is. És ki tudja, még mire készülnek. Nagy szerencse, hogy a hatalom e retrográd erők minden megmozdulását éberen figyeli, és le is leplezi.
Frissítve: 2019.01.15. 09:12