Gyurcsány;propaganda;nyugdíjak;

2019-01-15 09:07:00

Az ördög maga

Ördögöt a falra festeni fél győzelem. Netán egész is. Ez a hatalmi propaganda és kommunikáció alapvetése. Az ördög pedig Gyurcsány személyesen, esetleg a múlt ködébe vesző Gyurcsány-Bajnai kormány. És nem csupán a mit sem sejtő óvodásokat ijesztgetik velük, hanem a sokat tapasztalt felnőtteket is. Gyakran be is jön. Főleg a hívek körében. De ha nem, az sem zavarja őket. 

Ha a nyugdíjak valami megmagyarázhatatlan, nyilván földöntúli okból nem érkeznek meg időben a számlákra, akkor máris előveszik a régi lemezt. Nem magyarázzák meg a késedelem okát – minek is -, viszont mutogatnak. Gyurcsányékra. Akik: hazudoznak, hergelik a nyugdíjasokat, különben is – kilenc évvel ezelőtti kormányzásuk idején – elvettek egy havi nyugdíjat, és még megszorításokat is életbe léptettek. Így a Fidesz közleménye. Amit Halász János szóvivő szóban még kiegészít annyival, hogy pofátlanok, hazudoznak, elvettek.

Arról persze nem esik szó, hogy a nyugdíjasokat nem kell hergelni. Maguktól is elég dühösek, ha – a decemberi, korai kifizetés után – nem kapják meg időben azt a pénzt, amire számítottak. És nem vigasztalja őket a hivatalos közlés, miszerint senki sem hibázott, különösen nem az utalásért felelős államkincstár. Más oka tehát nem lehet az ügymenet akadozásának, mint hogy Gyurcsány – vagy a Gyurcsány-Bajnai kormány – a maga galád módszereivel megakadályozta a pénz eljutását a bankszámlákig. 

Persze nem csak e ponton érvényesül az aknamunkájuk. A múlt héten azt is megtudhattuk, hogy a devizahiteleket is ők szabadították a magyar családokra. De ez sem elég nekik. Kiderült, hogy fizetőssé akarják tenni a kórházi étkezést, és meg akarják szüntetni az ingyenes gyermekétkeztetést is. És ki tudja, még mire készülnek.

Nagy szerencse, hogy a hatalom e retrográd erők minden megmozdulását éberen figyeli, és le is leplezi.