Törőcsik Mari: Vissza akarok térni a színpadra

Publikálás dátuma
2019.01.15. 09:36

Fotó: Kertész Gábor
„Hiszem, hogy rövidesen láthatnak majd szerepelni” – mondta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő.
Ha orvosai és az egészségi állapota engedi, rögtön visszatér a színpadra Törőcsik Mari – írja a Blikk. A lap kiemeli, hogy a Nemzeti Színház Galilei élete című darabjának szereposztásában még mindig ott van a színésznő neve. A teátrumban bíznak a visszatérésében, őt pedig motiválja, hogy számítanak rá.   Törőcsik Mari még 2016-ban került hosszabb időre kórházba, azóta nem lépett pódiumra. A lapnak most azt mondta:
„nem tehetek mást, mint bízom abban, hogy eljön az idő, amikor újra szerepelhetek. Bennem megvan az elhatározás, vissza akarok térni a színpadra.”

„Az pedig, hogy a nevem szerepel a darab szereplői között, egyfelől nagyon jólesik, másrészről pedig megerősít abban, hogy visszatérhetek, ez fantasztikus dolog”

– tette hozzá.

A színésznő elmondta, hogy az élete a színház, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna rá.
„Persze, a közönségre is, hiszen ugyan rég nem szerepeltem már, de a mai napig elárasztanak a szeretetükkel. Az pedig, hogy gondolnak rám a Nemzetiben, nagyon jó érzés, ebből táplálkozhat az ember lelke. Hiszem, hogy rövidesen láthatnak majd szerepelni”

– közölte Törőcsik Mari.

Szerző

„Nincs fölöttünk senki, csak a csillagos ég” - Konrád György memoárja

Publikálás dátuma
2019.01.14. 11:15

Fotó: Vajda József / Népszava
Konrád György különös memoárja szellemi gazdagodással jutalmazza az olvasói türelmet és a figyelmet.
„Kedvem volt az ásáshoz a saját memóriámban, megy a meszesedés úgyis magamagától, és kedvem volt ahhoz is, hogy elmeséljem, amit találtam, ahogy bennem a múlt képei lassú mozgásokat végeztek egymás körül” – írja a szerző. Konrád új – tekintélyes méretű – műve helyenként valóban afféle írói tudatáramként is olvasható, időutazásként a szerző emlékvilágában, melynek természetesen nincs cselekménye, nincsenek tradicionális eszközökkel teremtett szereplői (persze, tudjuk: a műbeli én mindig teremtett), nincs benne szinte semmi a klasszikus epikai hagyományból. Néha felbukkan ugyan a korábbról már jól ismert hasonmás, Kalligaro, hogy aztán gyorsan elfelejtődjék. Megannyi részét tekinthetjük sajátos alkotói memoárnak is, hiszen sok bejegyzés előtt ott az eligazító évszám, a helyszín megjelölése. De vélhetjük munkanaplónak, melyben helyet kapnak korábbi megemlékezések, előadástöredékek, magára az írói mesterségre utaló reflexiók. Sőt, olvashatjuk akár szépirodalmi esszék végtelen sorozataként. A kötetnek tehát nincs egységes műfaja, nincs kronológiája: az egyoldalas szövegek nem időrendben követik egymást. Az egyetlen, ami mégis koherenciát teremt: a robusztus írói személyiség, az a független értelmiségi attitűd, mellyel önmagát, környezetét és a világot értelmezi. Egy kivételesen gazdag, drámai fordulatokban bővelkedő élet végső tapasztalatai összegződnek a könyvben, melynek így az elmélkedés az uralkodó szólama. A konkrét emlékek elvontabb fejtegetések alapjául szolgálnak, melyek témái természetesen a Konrád-életmű korábban is hangsúlyos toposzait alkotják. Szerepel közöttük például a holokauszt felfoghatatlan iszonyata, a diktatúrák természetrajza vagy a nagyváros kulturális-történelmi küldetése. Ez a mű kiváltképp nem tűri a gyors, kapkodó olvasást. A szöveg markánsan intellektuális jellege a lassabb haladást igényli, a meditatív befogadást részesíti előnyben. (Ezt jelzi a szerkezet is: az, hogy minden oldal külön egységet alkot, meg-megállásra késztet.) A türelem és figyelem jutalma a szellemi gazdagodás lesz, olyan szempontokkal gyarapodunk, melyek révén jóval árnyaltabban közelíthetünk világunk megannyi kihívásához. Új könyve csak megerősíti: életével és masszív műveivel Konrád György az antifasiszta humanizmus, a civil kurázsi reprezentatív képviselőjévé magasodott. A szellemi felvilágosultság és nagykorúság jegyében következetesen elutasít mindenféle vezérelvet, bármilyen vak tekintélytiszteletet. Szabadelvű mentalitása nem tűri a diktátumokat, helyettük a párbeszéd kultúráját ajánlja. A szürke egyformasággal szemben az izgalmas sokszínűséget kedveli. Olyan mintát nyújt olvasójának, mely fölötte áll a divatoknak, s amely – épp a lényegét illetően – nem válik anakronisztikussá. Infó:   Konrád György: Öreg erdő. (Ásatás 2.) Magvető, 2018
Témák
Konrád György

Az O1G és a fifikás népművészet

Publikálás dátuma
2019.01.14. 09:30

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az év végi tüntetéshullám újabb alapot szolgáltatott a kreatív elméknek. Kérdés, hogy művészet-e az O1G vizuális megjelenéseinek sora.
- A street art külföldön alapvetően hordoz magában olyan alműfajt, amelyet politikai üzenetekre használnak. Ez a fajta kifejezésmód nem áll távol a műfajtól, hiszen az utca elég jó közeg arra, hogy gyorsan, egyszerűen sok emberrel oszd meg a nézeteidet, gondolataidat, vagy a művészetedet – mondta lapunknak Nádudvari Noémi, a Színes Város kurátora a politikai vélemények utcai megjelenéseivel kapcsolatban. - Itthon a Magyar Kétfarkú Kutyapárt volt az első, amely próbált burkoltabban, vagy kevésbé burkoltan olyan akciókat véghez vinni – kátyúfestés, járdai repedések festése –, ami már abszolút street artnak minősül – részletezte. - De társadalomkritikának is felfoghatjuk, mert a városvezetéshez szól, arról, hogy milyen állapotban vannak a közterületek. Nádudvari Noémi szerint a Kétfarkú Kutyapárt tevékenysége, és akár a Basky-jelenség is előszobája lehet az O1G mozgalomnak. - A kisvasutazó Orbán Viktor nagyon sok év után az első markáns, konkrét politikai üzenettel is ellátott utcai jelenség volt. Valamint egy nagy geg: először megpróbálták megvezetni az embereket, és azt a hatást kelteni, hogy – a szinte mindenki által ismert utcai művész – Banksy járt Budapesten. Holott ő sosem írja alá, és ilyen mértékben belpolitikával nem foglalkozik. Végül azonban felvállalta a Kétfarkú Kutyapárt, tőlük nem is olyan meglepő az akció, és meg is alkották a Basky nevet. Azóta újabb és újabb művek bukkannak fel – mesélte a kurátor. Hasonló céllal készülhetett, mégis teljesen más megközelítést hordoz magában az év végi, rabszolgatörvény ellen kirobbant tüntetéseken feltűnt O1G felirat, amely Simicska Lajos 2015-ös, azóta már-már szállóigévé vált „Orbán egy geci” kijelentésének szókezdő betűiből áll össze. Az elmúlt időszakban számos, akár utcai, akár online megjelenését láthattunk: a skála a hóba vagy tengerparti homokba rajzolt, magyar zászlóra írt, paradicsomlevesben betűtésztából vagy mákos bejgliből kirakott kreatívabbnál kreatívabb változatokig terjed, de pólókra is nyomták a három betűt, és az Instagramon több mint ötezer képet találunk a hashtagre keresve. - Ha visszatekintünk a történelemben, már az egyiptomi piramisokon is találtak firkálást. Az ókori Rómában is hoztak törvényeket, mert összefirkálták a várost obszcén bujálkodással, politikai és vulgáris feliratokkal. Ilyen mindig is volt. Akkor az egy közönséges irkafirka volt, ma pedig esetleg múzeumban őrzik – mondta lapunknak Fekete Valér, művésznevén Sior street art művész. A két éve Edinburghban élő történelem-francia szakos tanár inkább a kétkezi munkát választotta, hogy családjának más életet tudjon nyújtani. Jelenleg tetőkön dolgozik, nagynyomású vízsugárral, és gyakran ő maga is felfest egy-egy O1G feliratot. Bár úgy tapasztalta, hogy politikai graffitiket sok esetben szélsőséges (skinhead, náci, rasszista) csoportok készítenek – amelyek gyakran végtelenül primitívek is –, az általa ismert művészek nem, „rosszarcú vagy kellemetlen alakok”, hanem becsületes, törekvő emberek. Ugyanezt gondolja az O1G felfestésében, vagy bármilyen megjelenítésében részt vállalókról: értelmes, gondolkodó emberekről van szó. Azt azonban, hogy a három betű az utcai művészetek közé sorolható-e, egyikőjük sem tudná meghatározni. Nádudvari Noémi szerint az O1G sokkal inkább jelenség, vagy mozgalom. - Nekem inkább firka, de közben mégsem az, mert konkrét jelentést hordoz magában, szükséges egyfajta belső tudás a megértéséhez, mint a graffiti esetében – hangsúlyozta. Majd hozzátette: abból a szempontból viszont elrugaszkodik a műfajtól, hogy nem feltétlenül kell utcai felületen megjelennie, és egy adott közönség – a tüntetésen résztvevők – előtt már ismert volt a jelentése, míg a graffitinél ez általában nem egyértelmű. - Inkább fifikás népművészetnek tartom. Mindenki lehet önjelölt alkotó, az egyedisége és izgalmassága pedig főként abban áll, hogy még milyen felületet, formátumot lehet rá kitalálni, milyen rejtett lehetőségei vannak – fűzte hozzá a kurátor. Fekete Valér úgy látja, a street art rendkívül változatos megjelenési formáit tekintve, akár e felirat megjelenítését is tekinthetjük annak. - Van több tízezer művész, és több millió ember, aki csak a maga kedvére firkálgat, van, aki, ruhát köt fához, más képeket ragaszt ki, van, aki leírja a nevét ötszázezerszer az életében, megint más csak vonatokat fest, vagy csak falakat, van, aki legálisan, míg más illegálisan – részletezte. S hozzáfűzte: - ahogy kortörténeti emlékké vált egy „Ruszkik haza!” felirat, vagy épp egy Gerő, Rákosi nevével összefirkált kirakat az ötvenes években, úgy elképzelhető, hogy ezek a feliratok is megmaradnak majd egy kor lenyomataiként. Az alkotó ugyanakkor hangsúlyozta, elkeserítőnek tartja, hogy mindez ilyen elementáris erővel tört ki az emberekből. - El lehetne gondolkodni, hogy kerül olyan helyzetbe egy ország, hogy egy nagyon frivol és mocskos mondatot ír boldog-boldogtalan mindenhova. Szomorú, ha oda jut egy úgynevezett fiatal demokrácia, hogy az állampolgárok így tudják kifejezni legmélyebb megvetésüket egy politikai kurzussal szemben.
Szerző