Több száz járatot töröltek a németországi reptéri sztrájkok miatt

Publikálás dátuma
2019.01.15. 12:10

Fotó: CHRISTIAN CHARISIUS / AFP
A munkabeszüntetés ott is szétzilálta a menetrendet, ahol nincs sztrájk.
Több száz járatot töröltek Németországban a nemzetközi repülőterek keddi menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak nyolc repülőtéren kezdett sztrájkja miatt. Az MTI összefoglalója szerint a munkabeszüntetés azokon a repülőtereken is szétzilálta a menetrendet, amelyeken nincs sztrájk, a berlini Tegel reptéren például akár 110 járat is kimaradhat vagy késhet. A szolgáltató szektor szakszervezeti szövetségének (Verdi) felhívására Frankfurtban, Hamburgban, Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban tartanak sztrájkot. Frankfurtban, a legnagyobb németországi repülőtéren a keddre tervezett 1200 járat közül 570-et előre töröltek, Hamburgban nagyjából 200 járat maradhat ki, és a többi helyszínen is súlyos fennakadások keletkeztek. A Budapest Airport járatinformációs rendszere alapján a sztrájk miatt több budapesti járatát is törölte hétfőn a Lufthansa-csoport, erről itt írtunk bővebben.
A Verdi egységesen 20 eurós (6420 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. A szakszervezet és a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen – BDLS) bértárgyalásán eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül. A szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban. A BDLS szerint a Verdi követelését egyes térségekben 40 százalékos béremeléssel lehetne teljesíteni, és ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni a munkaadók. A dolgozók sztrájksorozata a múlt héten kezdődött, munkabeszüntetést tartottak a berlini nemzetközi repülőtereken (Tegel, Schönefeld), a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti repülőtéren. A sztrájkok miatt akkor hatszáznál is több járatot kellett törölni.
Szerző

Huszonegy nőt zaklatott egy magyar biciklis Angliában

Publikálás dátuma
2019.01.15. 10:36
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy brit lap szerint a férfit – amint letöltötte büntetését – visszatoloncolják Magyarországra, ahol további két év fegyház vár rá.
Három év kilenc hónap börtönre ítélte a közép-angliai Derby city bírósága egy magyar férfit, aki alig három hónap alatt összesen 21 nőt zaklatott szexuálisan – írja a Daily Mail, a hírt a 444.hu vette észre. A cikk szerint a férfi biciklivel közlekedve molesztált, többnyire fogdosott, csókolgatott nőket, akik közül a legfiatalabb 13 éves volt. Volt egy 19 éves áldozata, akit kétszer is megtámadott. A zaklatásokat Derby belvárosában, 2018 júliusa és novembere között követte el. Mint írják, a támadó mindig ügyelt arra, hogy egyedül lévő nőket környékezzen és támadjon meg, és az esetek túlnyomó többségében kerékpárral közelített. A helyi rendőrség honlapja szerint a férfit – amint letöltötte büntetését – visszatoloncolják Magyarországra, ahol további két év fegyház vár rá, mert korábban tíz évet kapott egy csoportosan elkövetett fegyveres rablás miatt.
Szerző
Témák
zaklatás Anglia

3 ember halt meg a havazás miatt Boszniában, rendkívüli állapotot hirdettek Szerbiában

Publikálás dátuma
2019.01.15. 10:34

Fotó: Rasid Necati Aslim / AFP
Rendkívüli hóhelyzet van gyakorlatilag a bolygó egész északi felén, csak Európában legalább 26 áldozatot követelt már a havazás.
Többen életüket vesztették a heves havazás miatt már Kelet- és Közép-Európában is, írja az Euronews. Boszniában helyenként több min 2 méter hó esett. Három ember meghalt, tizenheten pedig megsebesültek a havas utakon balesetekben. Tizennégyen akkor sérültek meg, amikor az őket szállító busz lecsúszott az útról, és felborult. Felborult egy hókotró is Bosznia középső részén, miközben tisztította az autópályát.
Hét szerb településen még mindig érvényben van a pénteken kihirdetett rendkívüli állapot, a havazás ott is folytatódik.
Legkevesebb huszonhat ember vesztette életét a rendkívüli idő miatt Európa-szerte.

Európa nyugati részén is még mindig fennakadásokat okoz a téli időjárás. Bajorországban több mint kétszáz rendőr segít a havat takarító katonáknak és hómunkásoknak. Balderschwang településen lavina ütközött egy hotelnek, itt jelenleg a károkat mérik fel. Az épületet már korábban lezárták, a balesetben senki sem sérült meg. Az osztrák határ közelében mintegy ezer ember nem hagyhatja el otthonát, mert lavinaveszély miatt lezárták az utakat.
A rendkívüli időjárás gyakorlatilag a bolygó egész északi felén fennakadásokat okoz, vastag hótakaró borítja például az Egyesült Államok középnyugati részét és keleti partvidékét is.
Szerző