Meddig él vissza türelmünkkel Trump?

Publikálás dátuma
2019.01.20 13:00
NIXON BEJELENTI LEMONDÁSÁT 1974 NYARÁN - A Watergate-ügyet is egy vádalku zúdította az elnök nyakába
Fotó: AFP/ RADIOPHOTO CONSOLIDATED
Drámai jogi csatára van esély. Mint a Watergate-botrányban, amikor Nixon próbált – embereinek szóhasználatával – „kőfalat emelni”, az elnöki privilégiumokra hivatkozva felülemelkedni a jogrenden.
Tünete az elnöksége félidejéhez ért Donald Trump az amerikai társadalom törzsekre szakadásának, nem igazi okozója. Már két évvel ezelőtti – mindenkit, őt magát is meglepő – győzelme is ezzel magyarázható: másként hogyan szavaztak volna tömegesen nem szélsőséges republikánusok a szerintük is alkalmatlanra, „Nehogy Hillary!” felkiáltással. De a hetekig elhúzódó államszünet is az elnökségről elnökségre fokozódó kompromisszum-képtelenség megnyilvánulása. Az ősszel megszerzett képviselőházi többségükkel a demokraták végre alkupozícióba kerültek, ám ha felednék is Obama kormányzásának módszeres republikánus szabotálását, Trump torzításai és tirádái lehetetlenné teszik a vele való szót értést. Hasonlóan az általa immár túszként tartott pártjához, amelynek politikusai tudják, hogy az elnök hithű, bár kisebbségi szavazótömbje megtorol minden lázadási kísérletet.

Tényeken túli világ elnöke

Nem a 22-es, hanem Trump csapdájában vergődik két éve az amerikai demokrácia. Ebből kitörni nem ellenére, hanem csak nélküle lehet. Mind több komoly véleményben megjelenik a jogos cicerói kérdés: meddig tűrhető az elnöki kötelmek minimumát sem teljesítő, az alkotmányos kötelékeket feszegető, Amerika félszázados külkapcsolati hálózatát szétszabdaló, ráadásul gyanús üzleti és külföldi szálakat rejtegető ember a legnagyobb hatalom élén?
Aki (nem pártértelemben vett) demokratákkal hadakozik és diktátoroknak kedveskedik. Akinek ellenségei a saját hazájában vannak, barátai pedig rendszeridegen országokban. Kipécézett már minden céltáblát: az ellentáborból éppúgy, mint a sajátjából, mindkét párt politikusait, kormányzata minisztereit és apparátusát, pláne a „nép ellenségének” és hamis hírgyártónak kinevezett médiát, szövetséges államokat és hagyományos partnereket. A török tekintélyúr egy telefonhívására kivonulna Szíriából, emberei nem győzik visszacsinálni kapkodó húzásait. Kedvenc tévéműsora befolyásolja döntéseit, Twitter-üzenetek (benne helyesírási hibák) formálják politikáját. Tényleg: meddig mehet ez így?
Egy pszichológus szerint Trump nem hazudik, amikor zavartalanul terjeszt valótlanságokat: ahhoz ugyanis kapiskálnia kellene az igazságot. De ő a tényeken túli világ elnöke, aki egy virtuális – neki tetsző – valóságban él. Ha migránsválságot vizionál, akkor hiába jönnek ellentmondó adatokkal. Rá se ránt a cáfolatokra, hiszen neki az a fő, hogy tartsa a lelket rémhírekkel riogatott, s ekként törzsi idegengyűlöletre hergelt táborában. Annál rosszabb a tényeknek – mondhatná a filozófus, Fichte nyomán. Ezért is magasztalja ismétlődően, csakis felsőfokon önmagát; superman ő saját elvarázsolt kastélyának tükrében. Más politikusokhoz képest neki nem munkaeszköze a tódítás, hanem lételeme. Elnökként is valóság-show celeb, noha csak tévéshow-jában volt nagy sikerű üzletember. A New York-i ingatlanpiacon korántsem, sorozatosan csődbe ment, még kaszinóval is, már bankkölcsönt sem kapott. Pontosabban csak attól a Deutsche Banktól, amelyet a német hatóságok most vizsgálnak, mert orosz oligarchák pénzmosodája hírébe került. Akik valamiért előszeretettel üzleteltek Trumppal, sorban vettek ingatlanokat toronyházában. Nem csoda, hogy – elődeivel ellentétben – konokul megtagadja adóbevallásai közzétételét.

Mueller jószerivel bekerítette

Meg lehet érteni az FBI elhárítóit, akik a Trump-kampány orosz kapcsolatait vizsgáló és lojalitási esküre (keresztapának kézcsókra?) felszólítására sem hajlandó Comey FBI-igazgató kirúgása nyomán komolyan kezdték latolgatni: netán valóban (az egykori kémfilmet idéző) „mandzsúriai jelölt”, Moszkva – tudatos vagy öntudatlan – ügynöke került-e a Fehér Házba? E kutakodást aztán Mueller különleges ügyész folytatta, s eddig már száz konkrét kapcsolatot mutatott ki a Trump-csapat és az oroszok között. Összegző jelentése mostanság várható, a Fehér Ház fel is állította jogászcsapatát a közzététel megakadályozására. Az elnök tavaly már menesztette a vizsgálódás felügyeletéből magát kivonó, vagyis azt korlátozni nem hajlandó igazságügy-miniszterét. S olyan ügyvivőt tett a tárca élére, aki vele együtt „boszorkányüldözésnek” tartja Mueller vizsgálatát, s olyan új minisztert jelölt, aki szintén ellenezte azt. Ám a politikai célú titkosítási trükközés Amerikában nem szokott beválni. (Bill Clinton két évtizede úgy tett vallomást zárt ajtók mögött, hogy tudta, hamarosan közkincs lesz minden szava. S lett is, ezért eleve a majdani tévéközönségének beszélt hatásosan.) De annyit máris sejtünk, hogy Mueller jószerivel bekerítette Trumpot. Talán az államszünet, illetve az elnök fenyegetőzése a „rendkívüli állapot” meghirdetésével és a kongresszus megkerülésével, az első kitörési kísérlet.
Drámai jogi csatára van esély. Mint a Watergate-botrányban, amikor Nixon próbált – embereinek szóhasználatával – „kőfalat emelni”, az elnöki privilégiumokra hivatkozva felülemelkedni a jogrenden. Az utolsó pillanatig megtagadta a bíróilag beidézett bűnjelek, a hírhedt magnótekercsek kiadását, amelyeken önmagát mártja be, saját szavaival. Akkor végül a Legfelsőbb Bíróság döntött, s amint a republikánus politikusok meghallgatták a hangszalagokat, vitték is a selyemzsinórt elnöküknek. Az Alapító Atyák nem – a jogrend fölött álló – királyt akartak államfőnek, az alkotmányértelmező főbírák nem dönthettek másként. Vagy ma már másként döntenének? Sokan gyanakodva néznek a Trump őszi főbírói kinevezésével jobbra billentett testületre. Most kiderülhet, mennyit változtatott Amerikán közéletének tragikus kettészakadása. Amikor Nixon megpróbálta kirúgatni az akkori különleges ügyészt, a lakosság és a politika egyöntetű felháborodása visszakozásra késztette. A hangszalagok kiadásáról döntő főbírák közt pedig három saját kinevezettje is volt.
Trump régóta kacérkodik Mueller menesztésével, s az igazságügyi tárca most olyanok kezébe kerül, akik netán hajlandók is erre (hajdan a miniszter és helyettese inkább lemondott). De alighanem már elkésett. Az ügyész jórészt végzett feltáró vizsgálatával, s megkötött egy sor vádalkut Trump korábbi kulcsembereivel, akik enyhítenék büntetésüket. A Watergate-lavinát is egy vádalku zúdította Nixonékra, s Trumpnak kísértetiesen hasonló a nemezise: bizalmi jogásza, piszkos ügyeinek elsimítója, aki – stílszerűen szólva – nem kívánta elvinni a balhét. Nixon erre maga próbálta rávenni John Deant. Trump rákente Michael Cohenre, hogy annak vádalkuja hallatán lepatkányozza (a "rat" szó vamzert, spiclit is jelent), maffiózók szóhasználatával - mintha nem is ő volna a bűnüldöző állam feje…

Ismétlődő történelem?

Február 7-én is ismétlődhet a történelem. 1973 júniusában a szenátusi bizottság előtt a Fehér Ház ex-jogásza pakolt ki, most Trump személyes ügyvédje készül ugyanerre. Cohent már az ősszel úgy emlegették barátai, hogy ő az „új Dean”. A "régi" Dean ráadásul nemcsak vallott volt főnökére, hanem hangot adott gyanújának, hogy az Ovális Irodában titkos hangfelvételek készülnek. Cohentől tudjuk, hogy maga Trump  utasította őt törvénysértő hallgatási pénzek kifizetésére könnyű hölgyeknek, míg Dean a Watergate-be betörő nehéz fiúk némaságát vásárolta meg. Cohen már elárulta azt is, hogy a moszkvai Trump Torony tervéről egészen az elnöki kampány kezdetéig tárgyaltak Putyin embereivel. De vajon miért kellett titkolniuk egy "hétköznapi" üzletet? S elnökként Trump miért titkolta még a saját emberei előtt is, miről tárgyalt Putyinnal? Február 7-én Cohent is, ahogyan egykor Deant, óriási országos tévéközönség fogja követni. S ahogy hajdan, ez is megrendítheti a mindent tagadó elnök táborát.
Sokfrontos háborúba keveredett Trump, ami végzetes lehet. Cohent az immár demokrata vezetésű képviselőház egyik bizottsága hallgatja meg, s egy másik bizottság új irányítója közben elküldi Muellernek azt a több tucat jegyzőkönyvet Trump embereinek - közte fiának és vejének - zárt ajtók mögötti meghallgatásáról, amelyeket eddig a testület republikánus elnöke visszatartott. Bennük sejthetően sok – a büntetőjogba ütköző – hamis vallomással. S akkor az ügyész akár vádindítványt is tehet az elnök családtagjai ellen. Hogy esetleg az elnököt magát is megvádolhatná, az heves jogi viták tárgya, s ez végül szintén a Legfelsőbb Bíróságnál köthet ki.
S ekkor eljöhet akár az igazi vádalku pillanata is. Volt már példa erre. 1973 őszén Richardson igazságügy-miniszter azzal az Amerika tekintélyét fenyegető lehetőséggel szembesült, hogy a Watergate-botrányba már nyakig belebonyolódott elnök mellett a második ember ellen is kongresszusi alkotmányos elmozdítási eljárást kellene indítani. A marylandi kormányzóból lett alelnök, Spiro Agnew a Fehér Házban lévő irodájában vette át vállalkozók pénzes borítékjait. Richardson közérdekből futni hagyta a korrupt alelnököt: az alku szerint Agnew elment a baltimore-i bíróságra, ahol felolvasták neki a (sokéves börtönt indokoló) vádiratot, amit ő „nem vitatott”, s ugyanabban a percben megérkezett a szenátusba a tisztségéről lemondó levele. Agnew egykori ügyvédje októberben e megoldást ajánlotta Trump figyelmébe, ha meg szeretné óvni családtagjait, s végül – akár már elnöksége után – önmagát is a börtöntől.
Frissítve: 2019.01.20 13:12

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.