„Délkelet-Afrika az emberiség bölcsője, éppen ezért filozofikus élmény egy ilyen út, hiszen azokat a gránithegyeket, ahol járunk, a mi elődeink is láthatták. A bokros szavanna is ugyanígy nézett ki évezredekkel korábban. Mélyen megérint egy ilyen látogatás. Minden ismerős, de valahogy mégis másmilyen. Más a csillagos ég, a növények, az állatok, az ízek, illatok. Európán belül szinte minden ugyanolyan, ezért itt nem lehet megtapasztalni ezt a fajta másságot” – foglalja össze élményeit Bagó Attila idegsebész főorvos, aki tavaly első alkalommal vett részt a Malawi Angyal idegsebészeti misszióban.
„Malawinak jelenleg nincs egészségügyi költségvetése. Minden, amijük van – gyógyszerek, diagnosztikai eszközök –, külföldi adományokból származik. Szeretnénk, ha annyit tanulnának tőlünk, amennyit lehet.
A cél, hogy idővel már csak a nehezebb műtéteket kelljen nekünk elvégezni és később átadhassuk a stafétát nekik” – mondja a főorvos, és véleményét kollégái is osztják. „Az, hogy egy ötfős orvoscsoport egy évben egyszer kimegy, és ingyen elvégez két tucat beavatkozást, csak csepp a tengerben. Ezzel nincs megoldva semmi. Óriási teljesítmény az egyetlen kinti idegsebésztől, hogy létrehozott egy osztályt és alapfeltételeket a beavatkozásokhoz, most ennek működtetésében próbáljuk támogatni. Tanítani és motiválni szeretnénk a kinti orvosokat” – mondja Nagy Gábor, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet idegsebész főorvosa, aki már második alkalommal utazott Afrikába.
A magyar szakemberek olyan beavatkozásokat végeztek, amelyek alapjaiban változtathatják meg az ottaniak életét. Nagy Gábor mesélt egy kislányról, akit még az első misszió alkalmával műtöttek. „Tíz év körüli, gerincvelőcisztás gyerek volt, aki az állapota miatt már évek óta nem állt lábra. Mikor elaltatták, megkérdezte: mi fog vele történni? Ahogy megtudta, hogy azért operáljuk meg, hogy végre meggyógyuljon, elsírta magát. Nagy reményeink persze nem voltak, hiszen aki évek óta nem tud járni, annál rizikós, hogy erre képes lesz-e ismét az operáció után. De neki sikerült. Ez azért nagyon jó érzés” – idézte fel a főorvos.
Elkobzott gyógyszerek
A cél tehát nemes, de a második missziónál már a munka kezdetén komoly nehézségekbe ütköztek. „Már a reptéren, a vámnál elkobozták a kivitt gyógyszereink nagy részét, ez óriási veszteség volt” – erről már Kelemen József Árpád aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos mesél. „A kinti jogszabályok szerint nem vihetünk be olyan gyógyszert az országba, aminek lejárati határideje egy éven belüli, de ezt nem tudtuk, és hiába mondtuk, hogy a fel nem használt mennyiséget visszavisszük, nem engedték. Voltak olyan elkobzott gyógyszerek is, amelyeknek rendben volt a lejárata, de nem volt hozzájuk angol nyelvű betegtájékoztató. Nagy könyörgések árán azért sikerült megmenteni néhányat a legszükségesebb szerekből, de így is aggódtam, hogy fogok altatni” – emlékszik vissza az aneszteziológus. Ezzel végül szerencsére nem volt probléma, a malawi kórház ugyanis – hála a korábbi missziónak – már felkészültebb volt, és bizonyos szereket előre beszereztek.
Kintlétük alatt összesen huszonegy beteget sikerült megoperálni. Leginkább agydaganatokat kezeltek, de koponyasérült és porckorongsérves beteg is feküdt a magyarok műtőasztalán. Voltak, akik a Facebookról tudták meg, hogy idegsebészek érkeznek az országba, és azonnal megkeresték őket, de akadt, akit baleset miatt kellett operálni. A műtétek mellett persze a kirándulásra, kikapcsolódásra is fordítottak időt, hiszen ahogy mindenkinek, nekik is szükségük volt a feltöltődésre az egész napos, komoly koncentrációt igénylő műszak után. „Mindenhol megbámultak minket, a fehér ember valódi látványosságnak számít arrafelé. De melegszívűek, vendégszeretőek és befogadóak az ottaniak. Mivel már másodszorra mentem ki, számomra ez bensőségesebb út volt, hiszen többekkel is tartottam a kapcsolatot az első misszió után. Jó volt őket viszontlátni” – idézi fel Kelemen doktor.
Az Afrikában tapasztalt megdöbbentő körülményekről Hlatky-Schlichter Hubert, a Segítő Angyalok Alapítvány alapítója blogot is vezetett. A férfi önkéntesként vett részt a misszióban, és a WMN.hu oldalán számolt be az utazásról. „Mindennap voltam eddig a kórházakban, és megfigyeltem, hogy az életnek más itt az értéke. A halál gyakorlatilag természetes, a jelenléte teljesen normális, nem tabu, nem félelem tárgya. Mindez a helyiek természetközeliségéből és a körülményekből – a szegénységből, a tudatlanságból, az infrastruktúra hiányából és a szervezetlenségből – adódik. A helyiek nagyjából kéthetente temetésre járnak… A higiénia ismeretlen fogalom. Az egyszer használatos eszközöket kint szárítják elmosva a kórházi udvarokon. Az egyszer használatos ruhámat kiszedték a kukából, és másnap abban dolgoztak” – foglalta össze élményeit Hlatky-Schlichter Hubert.
Ritkábbak a kórházi fertőzések
Miközben Magyarországon nem kérdés, hogy rosszindulatú agydaganattal megoperáljanak-e egy 70 éves embert, addig Afrikában a számunkra elképzelhetetlen szegénység miatt egy fiatalt sem feltétlen műtenek ilyen betegséggel. Nincs megfelelő utógondozás, sem onkológiai hálózat. A kopásos gerincbetegségekkel el sem jutnak orvoshoz. Kevés a szakember, mindössze egyetlen MRI-berendezés van az egész országban, a CT pedig csak fizetős vizsgálatként érhető el. Azt csak a gazdagabbak engedhetik meg maguknak.
Ugyanakkor Nagy Gábor szerint nem olyan elterjedtek az Európában komoly kihívást jelentő, antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett multirezisztens baktériumok. „Nem találkoztunk műtét utáni kórházi fertőzésekkel. A betegek anatómiája, fizikuma egész más. Nagyon izmosak, és az immunrendszerük is erősebb. De ez azért is van, mert alig elérhetők az antibiotikumok, nincs túlhasználat” – mondta a főorvos.
Annak ellenére, hogy Afrikában egyes orvosszakmákban számunkra elképzelhetetlenül kevés szakember dolgozik, az orvoslás nagyon vonzó hivatás, és rendesen meg is fizetik. Állami alkalmazottként és magánkórházban is jól lehet keresni. Ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy kevesebb felé megy a pénz. „Nincs annyi szakember és nem költenek például eszközökre, ezeket mind adományként kapják. A Norvégiában leselejtezett és Afrikába adományozott mikroszkópjuk például sokkal jobb volt, mint amivel mi dolgozunk” – mondja Nagy Gábor.
Életet mentő segítség
A magyar orvosok már évek óta igyekeznek javítani az Afrikában élő betegek helyzetén. A Magyar Afrika Társaság tavaly nyáron már a 19. orvosi missziót szervezte a kontinensre. Akkor egy fül-orr-gégész csapat ment Malawiba, ahol sebészeti beavatkozásokat végeztek a Queen Elizabeth kórházban. Ugyanott, ahol most az idegsebészek is gyógyítottak. El is kél a segítség, hiszen ahogy erre már utaltunk, a 19 milliós lakosú Malawi az egyik legszegényebb afrikai ország. Ahhoz, hogy valaki oda utazhasson, vízumra van szükség, és a malária elleni védőoltásról sem szabad megfeledkezni. Sőt, a tetanusz is ajánlott. Kommunikációs nehézségekre azonban az angol nyelv ismerete esetében nem kell számítani, ez ugyanis – a chichewa mellett – hivatalos nyelv.
Az ott tapasztalható, számunkra elképzelhetetlen szegénységen nemcsak az orvosok, hanem a segélyszervezetek és celebek is igyekeznek változtatni. Madonna például a Raising Malawi alapítványán keresztül eddig 10 iskolát építtetett fel, de neki és rajongóinak hála felépült egy gyermekkórház is. Az énekesnő finanszírozta az első emelet elkészítését, míg az intézmény többi részét a rajongói adományokból húzták fel. Segíteni akarásból tehát nincs hiány, és ahogy ez a példából is jól látszik, a legkisebb adomány is életeket menthet.
