sztrájk;rabszolgatörvény;

2019-01-19 13:59:09

Nagy Blanka kigúnyolta Bayer Zsoltot, és azt üzente: a kis proliknak elegük van (videó)

Az ország sok tucatnyi pontján tüntetnek: demonstráció vagy útlezárás tudatja, hogy az embereknek elegük volt a hatalomból.

16:21 - És nagyjából itt a vége

16:02 - Így okosítható a kormány

Semmi másról nem volt szó itt eddig, mint a múltról és a jelenről, és ezzel nincs baj, ugyanis történésekből levont következtetések formálják a jövőt, lép színre a Történelemtanárok Egyletének elnöke. Aztán Miklósi László egy kicsit a szakszervezetek történetéből tart gyorstalpalót. Egyik konklúziója, hogy egy okos tulajdonos megállapodik a szakszervezetekkel. Persze a jelenlegi tulajdonos (értsd: a kormány) nem feltétlenül rendelkezik még kellő szellemi képességekkel, de szerencsére okosítható - az elmecsiszolás egyik legjobb módszere a sztrájk.

15:38 - Süketek a zs-kategóriás Döbrögik

A rabszolgatörvényt egyáltalán nem most léptették életbe, legalábbis a pedagógusokat és a gyerekeket már régóta nyomorítja a köznevelési törvény. Sok-sok gyerek heti 40 óránál többet tölt az iskolákban, a tanárok pedig évek óta ingyen túlóráznak - erősített rá Fehér Tiborra Törley Katalin. A Tanítanék Mozgalom egyik arca szerint a legnagyobb baj, hogy esély sincs a szakpolitika "átbeszélésére", amíg csalók, gazemberek zs-kategóriás Döbrögik irányítják az országot. Akik süketek, és csak akkor hajlandók odafigyelni, ha fáj nekik valami - fájni pedig a pénzük fáj, úgyhogy éljen a gazdasági károkozás, azaz éljen a sztrájk.

15:21 - Mi igazán tudjuk, milyen "önkéntesen" túlórázni

Sokan nem értik, miért zúgnak olyan hangosan a pedagógusok a rabszolgatörvény ellen, amikor az a versenyszférát érinti elvileg, csap bele Fehér Tibor. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője szerint azért, mert a tanárok pontosan tudják, milyen "önkéntesen túlórázni", milyen bármilyen térítés nélkül többletmunkát végezni. Ugyanis amikor 2013-ban a kormány belevágott a pedagógusbérek rendezésébe, akkor úgy alakította a szabályokat, hogy sokak fizetése nem nőtt érdemben, viszont sokkal többet kellett dolgozni. Az igazságtalanságok ellen viszont az érdekvédelmi szervezetek csak akkor léphetnek fel sikeresen, magyarázta Fehér, ha tömegesek, azaz számos a tagságuk - úgyhogy be a szakszervezetbe!

15:06 - Pártsátrak a háttérben

A tüntetők háta mögött négy sátor. Az egyikben az LMP politikusai beszélgetnek aktuális témákról, a másikban a Jobbik gyűjt aláírásokat a rabszolgatörvény ellen, a harmadikban pedig az MSZP foglal helyet. Utóbbi a Tarlós István kihívóját felmutató előválasztásra mozgósít - a szocialista párt jelöltje Horváth Csaba.

15:01 - Orbánt csöppet sem érdekli

Követelik a Munka törvénykönyvének átírását, a sztrájkjog újrafogalmazását, a bérek emberséges és méltányos rendezését (például a diplomás minimálbér vezetését), továbbá a rugalmas nyugdíjba vonulás megteremtésének követelését - summázzák a szervezők, mit követelnek a szakszervezetek. Amiről persze Orbán hallani se akar.

14:45 - Az ócska kis prolik a nép

Az Orbán-kormány egy daganat, amelyik fel akarja falni a több sejtet - pattan a színpadra Nagy Blanka. A szabad szájú gimnazista lány szerint nevetséges, hogy a hatalom hajtóvadászatot indított ellene, mert kritizálni merte. Emlékeztetőül: többek között a kormánymédia azt állította: Nagy Blanka három tárgyból bukott. "Hát a hatalom bukott három tárgyból: tisztességből, emberségből, őszinteségből" - riposztozott a szónok. Aki szerint bárki lehet a következő, azaz bármilyen fiatalt besározhat a média, ugyanis az Orbán-kormány egyedül a fiataloktól fél, például azért, mert a tagjai emlékeznek, mit tettek ők fiatalon.

És kedves Zsozsó (címezte szavait az őt pocskondiázó, és kis prolinak nevező Bayer Zsoltnak) Nagy Blanka, az ócska kis prolik a munkásosztályt jelentik, és ezt a rossz tanuló is tudja. " Ezek a prolik termelik a barátaid segge alá azt a pénzt, amiből a TV műsorodat finanszírozod." De az embereknek a szónok szerint elegük van abból, hogy amiért ők dolgoznak meg. azt a rezsim elveszi.

Különben a csendes többségből csak a csend marad

Molnár Tímea felelős magyar állampolgárként azokhoz szól, akik otthon maradnak, vagy ugyan vonulnak, és csendben azon lamentálnak, van-e értelme ennek. Nos a szónok szerint az embereknek joga van a véleménynyilvánításhoz és a tüntetéshez. És amikor valaki nem áll ki ezekért a jogokért, akkor a csendes többségből csak a csend marad. A hatalom meg csinál, amit akar. Úgyhogy mindenki éljen a jogával, és menjen el szavazni.

14:23 - Ébredjetek generációk!

A Noir formáció alapembere edukálja dalban a tüntetőket. A rezümé röviden: ébredjen fel végre az X, Y és Z generáció - ennek érdekében többek közt azt taglalja Molnár Áron, mi a különbség a migráns, a bevándorló és a menekült között. Aztán arról szól, hogy az emberek jó része funkcionális analfabéta - de nem véletlenül. Míg a hatalom Petőfit és a márciusi ifjakat magoltatja, az emberei jogokról szót sem ejt - például a tanulás jogáról.

  Közben a szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy aki az előzetes intencióknak megfelelően hozott magával lakatot, az csatolja fel a színpad elé kifeszített láncra. A lánc pedig a Parlament elé kerül, hogy világossá tegye a hatalom számára: az emberek nem rabszolgák.

14:17 - Nem akarunk örökké mamamhotelben élni!

Nem akarunk olyan országban élni, ahol ki vagyunk szolgáltatva a munkavállalóknak, ahol a Munka törvénykönyve nem védi, hanem fenyíti a dolgozókat, mondta Kiss Nikoletta. A Magyar Szakszervezetek Szövetségének ifjúsági tagozatának vezetője szerint a fiatalok nem akarnak örökké a mamahotelben lakni, mivel a bér olyan megalázóan alacsony, hogy nem telik belőle saját otthonra. Illetve, figyelmeztetett Kiss Nikoletta, semmiképpen nem akarunk olyan országban élni, ahol az utolsó munkanapon a halottaskocsi viszi el a dolgozót. Nem akarunk, mert nem vagyunk rabszolgák!

14:01 - Libsi teát tessék!

A vonulók maguk mögött hagyják a hivatalos helyszínként megjelölt Clark Ádám teret, és az Erzsébet híd felé tartanak. A jelek arra mutatnak, hogy a Várkert előtti terebélyes placcon áll össze a tömeg. A megmozdulás őrzi "politikai ökumenikus jellegét" - MSZP-s, momentumos, jobbikos zászlók a szélben, és az LMP aláírásgyűjtő pultja. A háttérből beszűrődik a Fidesz-maffia skandálás, a politikai dühöt "büfés irónia" festi alá: az egyik hölgy libsi (értsd: liberális) teát kínál.

13:38 - Még szerényen

Egyelőre nem hordozza magában a nagy tömeg ígéretét a fővárosi demonstráció. Például a Hősök terén lévő gyülekezési pontról száz ember sem startolt a Clark Ádám térre hirdetett demonstrációra. Mire a menet a Dunához ért, már mintegy hétszáz ember vonult - a résztvevők abban bíznak, hogy sokan kihagyják a vonulást, és a kapásból a Lánc híd budai hétfőjéhez mennek. A térre befutó tudósítónk már ezer főre tippel.