"Az egész országot nem lehet kirúgni" - Pécsett is a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Publikálás dátuma
2019.01.19 18:16

Fotó: Népszava
A kormánynak az a célja, hogy rabszolgák legyünk a Mészáros Lőrincek országában - hangzott el a pécsi tüntetésen.
Pécsett ezúttal is megtelt a város emblematikus főtere, itt valamivel több mint ezren demonstráltak a kormány ellen. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pécsi ügyvivője szólalt fel elsőnek, s minden munkavállalót arra biztatott, hogy lépjen be a munkahelyén a szakszervezetbe, mert csak teljes összefogással van esély a sikerre. Az ügyvivő hozzátette, hogy akkor is csatlakozzanak az érdekképviselethez, ha elégedetlenek annak munkájával, váltsák le a rossz vezetőket, helyettük válasszanak meg olyan embereket, akik valóban a dolgozókat képviselik. A később felszólalók is az összefogás fontosságát hangsúlyozták. Varga Orsolya egy, a nők jogaiért harcoló civil egyesület képviseletében azt mondta: a rabszolgatörvény csak a jéghegy csúcsa, mert a kormánynak már régóta az a célja, hogy rabszolgák legyünk Magyarországon, ami a Mészáros Lőrincek magánbirtokává vált, s ahol a hatalom emberei szabadon vegzálhatnak egy 18 éves diáklányt, ha az szót emel ellenük. Varga arra ösztönözte a hallgatóságot, hogy mindannyian álljanak ki önmagukért és a jogaikért, mert az egész országot nem tudják „kirúgni”.
Frissítve: 2019.01.19 18:17

Puzsérral Ungár Péter sem ért már egyet

Publikálás dátuma
2019.02.22 12:43

Fotó: Népszava
Abszurd, hogy egy új politikai kultúrát, demokratikus közepet meghirdető politikusnak gondja van azzal, hogy elemzők véleményt mondanak egy politikai versenyről, amelynek ő is részese – szögezte le az Azonnali.hu-n megjelent publicisztikájában Reiner Roland.
Az Integrity Lab alapítója Puzsér Róbert független, de LMP által támogatott főpolgármester-jelöltje minapi Facebook-posztjáról fejtette ki a véleményét. – Önmagában nem lenne hír, hogy egy politikus nem hisz a közvélemény-kutatásoknak: bármilyen nem megfelelőnek gondolt eredményre egyszerű válasz a kutatás hitelességének megkérdőjelezése. (..) Puzsér Róbert csütörtöki posztja mégis minőségileg más szintet képvisel, és most nem is feltétlenül a stílusra gondolok – a tartalmi állításai ugyanis sokkal súlyosabbak, semmint hogy a szóhasználaton akadjunk fönn – írta a politológus. 
Ungár Péter, az Azonnali többségi tulajdonosa és egyben az LMP politikusa a Népszava kérdésére elmondta: egyetért a portálon megjelent véleménnyel. Itt érdemes megemlíteni egy október 18-ai, az LMP-ből kiszivárgott levelet, amelyben Ungár még azt írta párttársainak: az LMP hatalmas ziccert hagy ki, ha nem áll be egységesen Puzsér Róbert mögé, főpolgármester-jelöltségének támogatása megalapozná a Jobbik-LMP együttműködés gyakorlatát is. A médiaszemélyiség azt közölte a közösségi-oldalán, hogy „jelzem Závecz Tibornak, ha még egyszer meghallom, hogy megpróbál egy demokratikus választást befolyásolni, akkor nem veszek részt semmiféle előválasztáson.” 
Az ügy előzménye, hogy – mint arról lapunk is beszámolt - „Előválasztás után, előválasztás előtt?” címmel tartott konferenciát szerdán a Republikon Intézet. A Závecz Research ügyvezető igazgatója, közvélemény-kutató szerint a belengetett, de még azóta sem biztos második fordulóban sem Puzsér Róbert LMP-által támogatott független jelöltnek, sem a liberális Sermer Ádámnak nincs esélye Karácsony Gergellyel, az első kör győztesével szemben. A Puzsér-problémát ugyanakkor Závecz szerint kezelni kell.„Ha elindul a publicista, akkor Karácsony nem biztos győzelmét Tarlós ellen biztos vereséggé fogja formálni” – jelentette ki. Puzsér Róbert szerint még el sem kezdődött a kampánya, még be sem mutatta a programját, még egyetlen vita sem zajlott Karácsony Gergely és közte „és Závecz Tibor máris az alávaló hazugságaira hivatkozva zsarolja a közvéleményt”. „Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon, aztán ha a budapestiek már ismerik a programomat, majd akkor ismertesse, mit kutatott ki! Karácsony Gergelyt jól ismerik a budapestiek, és láthatóan nem akarják – megtapasztalták, hogy minden szava hazugság. Nyilvánvaló, hogy velem szemben is van bennük szkepszis, mert félnek az ismeretlentől. Karácsony alkalmatlanságán nem lehet változtatni, a velem szemben táplált fenntartásokon azonban igen. Már ha Závecz Tibor meg a hozzá hasonló közvéleménybefolyásolók ezt engedik. Ha pedig nem, akkor nem lesz előválasztás. Na, ez az ultimátum hogy tetszik?” – tette fel a kérdést. 
Puzsér szavai ellen a konferenciát rendező Republikon Intézet is kiakadt: „Puzsér Róbert egy tartalmában hamis, stílusában teljességgel elfogadhatatlan támadást intézett konferenciánk egy felszólalója, Závecz Tibor ellen, pusztán azért, mert Závecz Tibor utalt azokra a kutatásokra, amelyek Puzsér esélyességét mérik. Puzsér a legrosszabb kormányzati gyakorlatok szellemét idézve a kutatások betiltását követeli a főpolgármester-választás kapcsán”. 
Szerző

Tarlós: Leaszfaltozzák a budapesti földutakat

Publikálás dátuma
2019.02.22 12:13

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Mintegy 225 kilométer földút van a fővárosban, első körben ennek húsz százalékát burkolják le
Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra – jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Tarlós István kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az útépítési program. Jelenleg Budapesten még 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le – mondta a főpolgármester. A repülőtéri zajterhelés ügyében megismételte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtéren éjszakai – éjfél és hajnali öt óra között – repülészárlatot javasolnak bevezetni.
Szerző