Jog itt már nem számít, a bírósági tilalom ellenére több településen még hétfőn is bedobták a postaládába a hazug Bors-különszámot

Tilos, de azért csinálják. A kiróható bírság a kiadónak, a Mediaworksnek nem nagy érvágás.

Különszámok a DPK hét végi szegedi gyűlésén. Nem engedik el

„Orbán Viktor megad nekünk mindent, a Tisza meg semmit se ad”

A falvak kormánymédiából tájékozódó, Fideszhez hű lakóit szeretné politikailag felvilágosítani a Tisza Párt kéthetente megjelenő újságja. Csekély eredménnyel. Az Orbán-hívők csak a saját istenüknek, hisznek még akkor is, ha tudják, hogy hazudik.

Ez az újság édeskevés ahhoz, hogy meggyőzze az idős Fidesz-­szavazókat – vélte egy nyilatkozónk

Kényszerzubbony

A katolikus püspökök ellenzik, hogy a kormány a mostaninál megengedőbb törvényt hozzon a petesejt-átültetésről, a hívők véleménye megoszlik a kérdésben

Arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekednek erről a katolikus hívők? Pécs templomai előtt faggattuk őket.

A pécsi Pálosok templomába járó hívők megosztottak a lombikprogram kérdésében

Felfüggesztett börtönt kapott költségvetési csalás miatt Versend volt polgármestere

Kárász István vezetése idején a község fizetésképtelenné vált. A falu kártérítési pert indít korábbi vezetője ellen.

A Baranya megyei Versend település.

Ártatlannak vallják magukat a finn szülők, akik a vád szerint embertelen körülmények között tartották geresdlaki házukban a Kínából örökbe fogadott gyermeküket

A kínai fiú 16 hónapja egy komlói nevelőintézet lakója. Az elmúlt évben tökéletesen megtanult magyarul, és ma már gyakran az ismételgeti, hogy: nagyon jól érzi magát.

Az Orbán-kormány egy háborúval riogató újsággal kimaxolja a félelemkeltést

A kabinet ezzel akarja maga mellett tartani és megnyerni a falusi választókat. 

„Te nem fideszes vagy, hanem elmebeteg” – Rajong Vlagyimir Putyinért a magyar vidék, de Oroszországba dolgozni inkább nem menne

A kistelepüléseken élő idős választók többsége elhiszi, hogy hazánk belesodródik az orosz-ukrán háborúba, ha a Tisza Párt nyer a választáson. Ez a választói réteg Ukrajnát gyűlöli és Vlagyimir Putyint kedveli. Azt viszont, hogy utódaik Oroszországba menjenek tanulni vagy dolgozni, semmiképp se szeretnék.

Ahogy egykor a rezsi vagy a migránsok, most a háború köré épül a fideszes kampány

A kényszerszülte jó

Kampányeszközzé vált a meddőség elleni küzdelem is, nem véletlen, hogy az Orbán-kormány éppen most mer szembemenni az egyházzal

A politikai vezetők nem egyszer hangsúlyozták, hogy a meddőségi kezelés jogi szabályozásának kidolgozásánál figyelemmel vannak a katolikus egyház véleményére. 

A 18–45 éves heteró párok nagyjából ötöde meddő

A bizonyíték

De miért van kevesebb koponya? – Jövőre lesz az 500 éves évforduló, de még arról is vitáznak, pontosan hol zajlott a mohácsi csata

Felerősödött a vita az elmúlt években arról, hogy pontosan hol is volt az 1526-os mohácsi csata. Jövőre, a nemzeti tragédia 500. évfordulóján a mohácsi emlékhely új arcot kap – kérdés, a hősök előtti állami főhajtás tartalmi elemeit befolyásolja-e az élesedő polémia?

Megújul az emlékhely, kérdés, jó helyen-e? Nyul Zoltán, az építési tárca helyettes államtitkára beszél 2025. október 2-án

Rabosították a Pécs Pride szervezőjét, nemmel felelt arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát

Kedden Pécsen szimpátiatüntetést tartottak Buzás-Hábel Géza mellett. Rendőrségi kihallgatásán elismerte, hogy ő szervezte meg a betiltott városi melegfelvonulást, de nem érzi bűnösnek magát.

„Ha Orbán Viktor üzente volna, hogy kapjuk be, már rég törvényjavaslat lett volna belőle”

Kedden lett volna 75 éves a tizenöt éve elhunyt Toller László. Pécs szocialista képviselője és polgármestere befolyásos, de lekezelt embere volt pártjának. Nyilatkozatai vitát kavartak, az idő gyakran őt igazolta.

Toller László (középen). Nyilatkozatai vitát kavartak, de az idő gyakran őt igazolta

Jogerősen is elítélték az Orbán-kormány plakátjait átfestő Heindl Pétert, de azt ígéri, nem fogja abbahagyni

Rongálásért jogerősen elítélte a bíróság az Orbán-kormány óriásplakátjait átfestő Heindl Pétert, aki azonban ezután se hagy fel ezzel a tevékenységével, sőt, inkább segítséget vár harcához.

Fábián Adrián jogászt javasolja rektornak a Pécsi Tudományegyetem szenátusa

A Pécsi Tudományegyetem szenátusa Fábián Adrián jogászprofesszor rektorrá választását támogatta a grémium hétfői ülésén. A 46 éves Fábián kinevezésébe döntő szava lesz a PTE kuratóriumának.

Több tízezer embert rágalmazott meg Semjén Zsolt, amikor legyilkosozta a meddőségi magánintézetek dolgozóit, Kaáli Nagy Géza szerint most visszakapta, amit ellenük tett

A sors igazságot szolgáltatott?

Semjén Zsolt azt sugallta, törvénysértő gyakorlat zajlik az intézetben

Baján az ellenzéki és a fideszes polgármester alatt is kirúgták a helyi médiacég vezetőjét, aki csak pártatlan akart lenni

Az önkormányzat médiáját vezető Kovács Zoltán a törvényt maradéktalanul betartva végezte a dolgát. Úgy tűnik, éppen ezért rúgták ki. Kétszer is. Másodszor végleg.

Üléseznek Baján. Visszatérhet a helyi sajtó a „normális” kerékvágásba

40 milliós kár okozásával vádolja az ügyészség Nagydobsza volt jegyzőjét

Fitos Harri Gábor a vádirat szerint a községek pénzéből rendszeresen a saját kiadásait finanszírozta. 

A Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal épülete

„Én elfogadom a homofóbiát, csak csinálják a négy fal között” – Riport az eddigi legnagyobb Pécs Pride-ról

Rekordrészvétellel zajlott le az ötödik Pécs Pride. A rendőrség nem gátolta meg az engedély nélkül tartott felvonulást.

Az ellentüntetők kérték, de a rendőrök nem oszlattak, elindult az V. Pécs Pride

Szombat délután egy órakor kezdtek gyülekezni a felvonulás résztvevői a város központjában, a Kossuth téren. 

Drámai a helyzet a magyarországi szőlőkben, egyes borászok már a jövőjük, a megélhetésük miatt aggódnak

A szőlőállományt egy nemrég felbukkant betegség miatt nagyon komoly veszély fenyegeti.

A védekezés egyedüli módja a fertőzött tőkék kivágása

A mami szerint Orbán Viktor egy szent, ha ő nem lenne, migránsok lepnék el a lakását

Az idősek többsége ragaszkodik a Fideszhez, a fiatalok kormányváltást akarnak. Családon belül még sincs vita, mivel az unokák meggyőzhetetlennek tartják más nézetet valló felmenőiket. Legalábbis ezt állítják a riportunkban megszólaló fiatalok.

Gúnyos transzparens egy ellenzéki tüntetésen

Péterffy Attila polgármester még nem döntötte el, részt vesz-e a Pécs Pride-on

A keretrendezvény megnyitójára megy el, beszédet is tart. 

Péterffy Attila szerint nem tesz jót, ha politikai felhangot kap a Pride

A pécsi klinikaigazgató a sziklacsontot fúrta, a beosztottja meg őt

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték a pécsi fülészeti klinika volt igazgatóját, mivel intézetében szabálytalanul használták fel a halottakból eltávolított sziklacsontokat.

Felmondtak az alsószentmártoni romáknak a főleg Romániából érkező vendégmunkásokért

Felmondott 17 alsószentmártoni dolgozójának a hulladékkezeléssel foglalkozó Dél-Kom Nkft. A szentmártoniak jogtalannak vélik elbocsátásukat, főleg, hogy a Dél-Kom „alulfizetett migránsokra” váltotta le őket. 

Heindl Péter jogvédő (balról) és az elbocsátott brigád néhány tagja

Fellebbeznek a szervezők a Pécs Pride-ot betiltó rendőrségi határozat ellen, mindenképpen megtartják a rendezvényt

A korábbi éveknél több résztvevőre számítanak. 

Népünnepély lett Majka koncertje, Pécsen még soha nem voltak ilyen sokan egy kulturális rendezvényen

Bár elszigetelten ezúttal is felhangzott a „Mocskos Fidesz!”, az estre nem ez volt jellemző, hanem a felhőtlen jókedv.

Zsúfolásig megtelt a tér, nagyjából 20 ezren voltak kíváncsiak a koncertre

„Csak Orbán Viktorban bízom, s ha ő azt mondja, hogy az Európai Unió háborúpárti, akkor az úgy is van”

A Fidesz hívei háborúpártinak gondolják az ellenzéket és az Európai Uniót. Az általunk kérdezett magyarok többsége viszont elmebetegnek látja azt, aki elhiszi a kormánypárt ellenzéket lejárató narratíváját – derült ki a Népszava körképéből.

Hatnak a plakátok – a saját táborban mindenképp

Nemrég leégett Mórágy ikonikus buszmegállója, ám a helybéliek azonnal hozzáfogtak, hogy újjáépítsék

A megálló két hónap múlva megint ott lehet a turisták bakancslistáján.

A közmunkások alig várják, hogy újra birtokba vehessék a megállót
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang