MTI;gyertyagyújtás;KKDSZ;

2019-01-21 17:27:54

A Békemenet belefér, a gyertyagyújtásos közleményt visszadobja az MTI sajtószolgálata

Elutasított az MTI Országos Sajtószolgálata egy szakszervezeti közleményt, mert az egy tervezett program időpontját is tartalmazza. A CÖF-CÖKA tavalyi közleménye érdekes módon mégis átment a rostájukon.

 Gyertyagyújtással szeretne megemlékezni a Magyar Kultúra Napjáról három szakszervezet: a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) az MTA épülete előtt, Széchenyi szobránál tart majd rendezvényt, ahol a kulturális területen dolgozók érdekeiért, tisztességes bérezéséért is demonstrálnak.

A KKDSZ január 18-án el is küldte erről szóló közleményét az MTI Országos Sajtószolgálatának, ahol megtagadták a szöveg publikálást, szabályzatuk két pontjára, a 14.8-9-es pontokra hivatkozva. Ezek a közlemények tartalmára vonatkoznak, és kizárják, hogy a kommüniké bármilyen rendezvényre való részvételre mozgósítson, és hogy abban szerepeljen a rendezvény konkrét helye és időpontja.

Mivel a Népszava megkapta a KKDSZ közleményét, abból egyértelműen kiderül, hogy szárazon csak a tervezett programról számolnak be, részvételre való felhívás nélkül. A levél ugyan valóban megnevezi a program helyszínét és időpontját is, ami az MTI OS szabályaiba ütközik – csakhogy, a Sajtószolgálat más esetben nem ragaszkodik olyan szigorúan ehhez a tilalomhoz. 

A CÖF-CÖKA 2018. március 1-i közleményét például simán lehozták azzal együtt is, hogy a kormánybarát alapítvány bejelentette, március 15-ére újabb Békemenetet terveznek, „A választó polgárok, szellemi honvédők egyre erősödő akaratát tiszteletben tartva”. Itt valamiért a konkrétan megadott időpont sem jelentett problémát a sajtószolgálatnak.

Ami az MTI -nél nem fért bele, az megjelenthet a Népszava oldalán. Idézzük a KDSZSZ közleményét.   

„Január 22-én 17 óra 30-kor a Magyar Kultúra Napján 3 szakszervezet, a KKDSZ, az ÉSZT és a TUDOSZ közös mécsesgyújtással és a 3 szakszervezet vezetőinek beszédeivel áll ki a nemzeti kultúra és a tudomány értékei mellett az MTA előtti Széchenyi szobornál.”  

„A Magyar Kultúra Napján a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete hagyományosan demonstrációval és gyertyagyújtással áll ki kulturális területen dolgozók érdekeiért, tisztességes bérezéséért. Az idei évben a Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel és a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetével együtt az e területen dolgozók tisztességes béreiért és a magyar kultúra értékei között a tudományos élet méltó kereteinek fenntartásáért is demonstrálnak.”