új tulajdonos;Music Fm;rádiós piac;

2019-01-22 13:21:15

Rövid időn belül másodszor is tulajdonost váltott a Music FM

Meglehetősen furcsának tűnik, hogy megvette valaki a Budapesten és 100 kilométeres körzetében fogható rádiót, hiszen február 7-én lejár a médiaszolgáltatási jogosultsága.

Megint tulajdonost váltott a Music FM 89,5 rádiót működtető Prodo Voice Zrt. - közölte a Media1 portál értesüléseit a hvg.hu. A rádiós cég legújabb tulajdonosa a budapesti Ferenc körút 44-be bejegyzett CERES MANUFAKTÚRA Kft. lett, melynek ügyvezetője Bene Gábor, anyavállalata pedig egy Partner Project Kft. nevű cég, melynek Bene a tulajdonosa.

A tulajdonosváltásra a Music FM üzemeltetőjénél január 15-én került sor, ami azért is érdekes, mert a Music FM budapesti 89,5 MHz-re 7 évvel ezelőtt megszerzett médiaszolgáltatási jogosultsága idén február 7-én lejár. A Médiatanács ugyanis díjtartozásra és a médiatörvény megsértésére hivatkozva tavaly úgy döntött, nem hosszabbítja meg a rádió koncessziós szerződését 5 évvel.

A rádió dolgozói egyelőre bizonytalanok, arra ugyanis kevés az esély, hogy ideiglenes frekvenciaengedélyt kapjanak, ugyanis a Médiatanács nem írt ki rádiós pályázatot a frekvenciára, márpedig az ideiglenes frekvencia csak akkor jöhetne szóba. Emiatt veszélybe került többek közt a Bochkor Gábor és István Dániel vezette Önindító című reggeli műsor sorsa is. A változások ellenére egyébként - a cégjegyzék alapján - a Music FM-et huzamosabb ideje vezető Kiss Anikó, a Music FM vezérigazgatója a helyén maradhatott.

Tavaly december elején a Pentavia Kft. és a Hung-Ister Zrt. is kiszállt, és átadta a rádiós céget a CERES-céggel egyébként azonos székhelyen működő ABRAHAM Goldmann Bizalmi Vagyonkezelőnek. Ez azt jelenti, hogy a cég kikerülhetett Nyerges Zsolt – azaz a Fidesz-közeli, Orbán Viktorral és korábban Simicska Lajossal is jó kapcsolatot ápoló üzletember – környezetéből.