Honvéd Kórház;Benkő Tibor;

2019-01-23 08:10:17

Szűkítette a koraszülött-ellátást a Honvédkórház

A Honvédkórház koraszülött osztálya keddtől az intézmény orvosigazgatójának a kérésére nem fogadja a legsúlyosabb állapotban lévő és legbonyolultabb ellátást igénylő koraszülötteket, akiket az ország más helyein lévő centrumokba kell a mentőknek vinniük.

Egy lapunk birtokába került levél szerint a Honvédkórház helyett hét másik - két fővárosi, öt vidéki - intézményt jelöltek ki a legsúlyosabb állapotú és a legbonyolultabb, úgynevezett III. progresszivitási szintű PIC szakellátást igénylő ellátására.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter ugyanakkor azt nyilatkozta, a Honvédkórház minden osztályán továbbra is zökkenőmentes a betegek ellátása. A miniszter egyúttal minden valóságalapot nélkülöző, a közvéleményt szándékosan megtévesztő, felesleges pánikkeltésnek nevezte a honvédelmi alkalmazotti jogállás bevezetésével kapcsolatos vádakat az MTI-nek adott nyilatkozatában. Elmondta, hogy a honvédségnél dolgozó mintegy 7200 közalkalmazott több mint 99 százaléka elfogadta az új jogállást, az azzal járó többletjuttatásokat és egyben kötelezettségeket.

Benkő Tibor szerint felesleges volt az elmúlt napokban a Honvédkórházzal kapcsolatos hisztériakeltés is, hiszen semmilyen valós alapja nem volt. Közölte: a Honvédkórház mintegy 3000 érintett dolgozója közül 54 közalkalmazott döntött úgy, hogy nem vállalja a honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt. Az új státuszt többségében  szerinte azok nem fogadták el, akik korábban már elhatározták, hogy távozni akarnak az intézménytől.