A méltóságról

Hihetnénk, a méltóság - már csak hivatalból is - hozzátartozik bizonyos emberekhez és bizonyos intézményekhez. Szomorú megélni, hogy napjainkban már rég nincs így. És ez előkelő helyet foglal el a jelenlegi hatalom bűnei sorában. A parlament maga és képviselői egyenként, az egykor közszolgálati, ma már legfeljebb csak annak gúnyolt média, valamint az ügyészség a legújabb játék vesztesei. Mert hiába igyekszik a hatalom bizonygatni, hogy neki van igaza – mint mindig -, valamennyien méltatlan helyzetbe kerültek. Itt nincsenek győztesek.

Hogy ki a felelős ezért a helyzetért, végül is mindegy. Orbán Viktor, amiért mindent alárendel annak, hogy kezében tarthassa az országot, s ha véletlenül eljut hozzá egy lényegi kérdés, csak cinikusan válaszol? Kövér László, aki folyamatosan leckézteti képviselőtársait, ha nem úgy viselkednek, ahogy ő jónak tartaná? Áder János, akinek magas államfői hivatalából nincs szava e cirkuszhoz?

Mindannyian egyformán tehetnek róla, hogy a közmédia kiszolgálója a hatalomnak. Az ő kedvükre hoz a Központi Nyomozó Főügyészség az uralkodó rezsimnek tetsző döntéseket. Miattuk kényszerülnek ellenzéki képviselők olyan helyzetbe, amit normális körülmények között maguk is nevetségesnek tartanának és elítélnének. Csakhogy a szent Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincs más módjuk sem a tiltakozásra, sem arra, hogy felhívják a figyelmet a demokrácia sérüléseire. Olyan eszközöket kénytelenek igénybe venni, amilyeneket egyáltalán tudnak. Hol a parlamenti ülés méltóságát sértik, hol a magukét – mondjuk a tévé székházában -, mert nincs más lehetőségük. Persze, csendben is maradhatnának, de azzal ugyancsak a rendszert segítenék.

Most senkinek nincs jó választása. Ezt már képtelenség méltósággal megoldani. Már csak azért is, mert a propaganda ráerősít. A hatalom emberei vég nélkül harsogják az előírt, betanult szövegeket, gyilkolják a karaktereket. Nem számít nekik semmi. Meg sem próbálnak méltó módon viselkedni.

A régi dal ma is aktuális: miért hagytuk, hogy így legyen?