közbeszerzés;honvédség;hangár;

2019-01-24 10:37:39

Közel egymilliárdba került a honvédség új mobil hangárja

A két napon belül összelegózható épületet a SAAB gyártotta le, ez volt az első ilyen megrendelésük.

Kiderült, hogy mennyiért vásárolt mobil repülőgéphangárt a Gripenjeinek a honvédség: katonai létesítményt legyártó SAAB összesen 39,09 millió svéd koronáért, azaz 933,4 millió forintért vállalta a 37 méteres, elvileg két napon belül felállítható hangár elkészítését, illetve a honvédségi alkalmazottaknak tartott kezelői tanfolyamokat – derül ki az európai közbeszerzési értesítőből, vagyis a TED-ből.

Korábban az Index írt arról, a svéd Metal Supply cikkére hivatkozva, hogy a SAAB nyerte el a speciális, bárhol felállítható hangár gyártására kiírt honvédségi pályázatot. A telepíthető hangárban egyszerre két vadászgépet tudnak szerelni vagy négyet tárolni: a gyártó honlapján található animációból az is kiderül, hogy a komplexum tulajdonképpen konténerekből, merevítőszerkezetből és a merevítőre felhúzott speciális álcaburkolatból áll: utóbbi a leírás szerint radar és hőkamera elleni védelmet biztosít, a kamuflázs pedig vizuálisan rejti el a létesítményt. 

A honvédségi tenderleírás szerint a raktár beszerzésére kiírt pályázatot nem hirdették meg az uniós közbeszerzési értesítőben – a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal szerint azért, mert a szolgáltatások teljesítését műszaki okok kizárólag egy meghatározott ajánlattevő képes teljesíteni. Arra ugyanakkor a Metal Supply is kitér, hogy a SAAB-nak ez volt az első ilyen megrendelése.