Budapesti Állatkert;vombat;

2019-01-26 10:13:56

Már biztos: vombat született a budapesti állatkertben (videó)

Eddig még csak éjjellátó kamerával sikerült megfigyelni, de most már biztos, hogy kölyök cseperedik a nőstény vombat, Molly erszényében. A kicsi már a negyedik Budapesten született vombatkölyök - közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Újabb, nemzetközi szinten is jelentős esemény történt a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a nőstény vombat, Molly erszényében ugyanis egy kölyök cseperedik. Az apróság még tavaly ősszel született, ám mivel az ellést a legritkább esetben lehet látni, a gondozók az elmúlt hetekben az erszény egyre növekvő domborodása alapján tudták nyomon követni a kicsi gyarapodását. A napokban a vombatoknál elhelyezett éjjellátó, infravörös kamerák segítségével meg is figyelték az erszényből kikukucskáló kölyköt, akinek feje természetesen az anyaállat hátsó lábai között szokott feltűnni, minthogy a vombatok erszénye hátrafelé nyílik.

 

A kölyök korát az állatkerti szakemberek nagyjából fél évesre becsülik. Ennél a fajnál vemhességi idő nagyjából egy hónap, vagyis elég rövid, ahogy az erszényeseknél általában. Az aprócska újszülött szinte embriószerűen fejletlen, megszületése után fejlődése hónapokig a biztonságot nyújtó erszényben folytatódik. Közben kinő a szőre és a szeme is kinyílik, s általában hathónapos korára, de mindenképpen az ötödik hónap eltelte után végre ki is néz az erszényből. De még ezután hetek telnek el addig, amíg legalább néhány lépés erejéig kimerészkedik onnan.

A vombatkölyökből most még természetesen nem sokat lehet látni, maguk a gondozók is csak a kamerák által készített felvételen tudták őt megfigyelni. A városligeti intézmény munkatársainak becslése szerint nagyjából márciusra jön el az ideje annak, amikor már a látogatók is jó eséllyel láthatják a jövevényt. 

 

Azt természetesen még nem tudni, hogy a kölyök milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott még. Az állatkerti vombat tenyészpár, Molly és Wally frigyéből egyébként már korábban is születtek kölykök, a mostani kicsi a negyedik utódjuk.

Kevés állatkertben van vombat, még kevesebb helyen szaporodik

Az erszényesek közé tartozó vombatok rendkívül ritkán láthatók állatkertekben. Őshazájukon, Ausztrálián kívül a hivatalos adatok szerint jelenleg összesen 18 állatkertben tartanak vombatokat. Ezen belül a déli szőrösorrú vombatot (Lasiorhinus latifrons) 5 észak-amerikai és 1 európai, a csupaszorrú vombatot (Vombatus ursinus) pedig – ilyen van Budapesten is – 3 észak-amerikai, 2 ázsiai és 7 európai állatkertben mutatják be. Európában tehát összesen 8 olyan állatkert van, ahol a nagyközönség vombatokkal találkozhat, ám ezek az állatkertek szinte mind Európa nyugati felében, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Németországban, illetve Dániában találhatók. Az egykori vasfüggönytől keletre eső európai országok állatkertjei közül kizárólag Budapesten tartanak vombatokat!

Még ritkább, hogy a vombatok szaporodjanak is! Az ilyesmi ugyanis még az ausztráliai állatkertekben sem számít mindennapos dolognak. Ausztrálián kívül pedig mindössze 10 helyen (Antwerpen, Budapest, Chicago-Brookfiled, Duisburg, Halle, Hannover, Koppenhága, Londrina, Los Angeles, Whipsnade) születtek eddig vombatok. Az európai szaporulat több mint száz év alatt összesen 16 kölyök volt. Ebből egy Halléban (1914), egy Whipsnade-ben (1931), egy Antwerpenben (1972), négy Duisburgban (1975, 1978, 1983, 2017), szintén négy Hannoverben (1982, 1988, 1990, 1993), további négy Budapesten (2012, 2014, 2015, 2018), egy pedig Koppenhágában (2015) jött a világra. 

Vombatok Budapesten

A Fővárosi Állat- és Növénykertben több mint százesztendős múltja van a vombatok tartásának. Az első állat még 1897-ben érkezett, de a feljegyzések alapján nem állapítható meg, hogy pontosan melyik fajhoz tartozott. Az 1911-ben Budapestre került második vombatról viszont pontosan tudni lehet, hogy egy csupaszorrú vombat volt, aki Tasmania szigetéről, négy hónapos hajóút után érkezett a magyar fővárosba. A harmadik pesti vombatra az idősebb látogatók még emlékezhetnek: egy déli szőrösorrú – illetve akkoriban használatos nevén „széleshomlokú” – vombat volt, aki 1956. augusztus 22-én érkezett, és egészen 1973. január 3-ig volt látható.

Ezt követően évtizedekig nélkülözni kellett a vombatokat, mígnem 2011-ben – kétéves intenzív előkészítő munka után – két csupaszorrú vombat érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Ők a most született kölyök szülei. Molly, a nőstény 2008 januárjában, a hím, Wally pedig ugyanezen év márciusában született. A nőstény Tasmánia keleti feléből, a hím pedig a sziget északi vidékéről való, de mindkettő mesterséges körülmények között született, tehát nem vadon befogott állatokról van szó. Egészen fiatalon kerültek össze a tasmániai Richmondban működő Zoodoo Wildlife Parkban, majd onnan érkeztek végül Budapestre. A száz évvel korábbi viszonyokkal ellentétben viszont nekik nem kellett hónapokig hajózniuk, hiszen légi úton sokkal gyorsabban le lehetett bonyolítani a szállítást.