Hargitai Miklós: Vagy Ady, vagy Orbán

Publikálás dátuma
2019.01.27 17:19

Fotó: SZÉKELY ALADÁR
Ady Endre szerint „A jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…” Orbán Viktor szerint „Úgy nézünk ki, mint egy saját lábon álló, tisztességes, becsületes ország”. Nem lehet mindkettejüknek igaza. Nem lehet disznófejű nagyurakból "nemzeti tőkés osztályt" építeni. Nem lehet egyszerre teret elnevezni Széll Kálmánról; szobrot állítani Tisza Istvánnak - és fejet hajtani Ady előtt, aki (kortársként, szemtanúként) megalkuvónak, a nemzeti becsület sárbatiprójának nevezte Széll Kálmánt, Tiszát pedig a magyar nemzet sírásójának. Orbán azt mondta: "Soros György egy öreg spekuláns, a kaszinókapitalizmus képviselője, aki a pénzét a bevándorlás támogatására költi". Ady meg azt: "A zsidógyűlölet szítása azoknak áll érdekükben, kiknek reszketve kell gondolniok arra, hogy a jó, bárgyú nép egyszer csak megvilágosul, s róluk talál egy kicsit elgondolkozni". Orbán szerint "Ma egy konzervatív, keresztény, nemzeti, polgári értékrendű alkotmánybírósági többség van Magyarországon, amely döntéseivel igyekszik egyébként érvényt szerezni azoknak az alkotmányos fundamentumoknak, amiket a kereszténydemokratákkal közösen alkottunk meg". Ady szerint "Az avult hagyományok, szamár privilégiumok fölött győznie kell a munka érdemének, s ha a csökönyös konzervatizmus, babona, önzés, felekezeteskedés, olcsó nemzetieskedés, korlátoltság elénkbe feküsznek – hát keresztül kell rajtuk tiporni". Ady radikális liberális volt, Orbán a liberalizmustól jutott el a reakciós nacionalizmusig. Ady tiszta szívből gyűlölte a nacionalizmust. Azt írta róla: "Nem is kell, hogy Matuzsálem legyen valaki: megérhet egy gyönyörű földi dolgot, egy örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust. Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek. Valami csodálatos élősdi növénye az emberi kultúrának, mely gyökereit mélyre ereszti hirhedt bagolyvárak földjén. Rómában, Tibetben, Moszkvában, Sztambulban és más helyeken. Fojt és öl milliom karjával. Mennyi históriai gazság történt már általa. Népek összeuszítása, világosság-oltás, szabadságtiprás. Csoda, hogy addig eljutott az emberiség, ameddig eljutott. Beszédes, hatalmas jelek most azt hirdetik, hogy itt a leszámolás ideje. Ahol csak nem frázis a haladás, ott már mindenütt erős marokkal készül a lelkében világosulni kezdő nép, hogy az emberiség herbáriumából kitépje ezt a mérges, élősdi növényt. A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionalizmust födhesse. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua non-ja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló, becsületes, munkásemberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli (...) Ahogy különbözően fejlődtek az egyes embertársadalmak, úgy változtatta arcát a nacionalizmus. Allah nevében bolondítja az ottománt, gloire-ral részegíti a franciát, svédgyűlöletet gerjeszt a norvégban, pángermán álmokkal traktálná a németet. S amely társadalmakban esetleg sokféle náció él, gondoskodnak külön-külön a nacionalizmusról azok, kiknek érdekük, hogy régi tekintélyben, módban virágozzák az oligarchia. Mert a nacionalizmus arra jó mindenekfelett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki, s mihez van joga (...) Alapjában minden nacionalizmus közös gyökerű. És ha gúnyolódni kedvünk volna, a nacionalizmusnál internacionálisabb erő és idea nincs. A népek kezdenek látni, s ha Európát itt-ott néha elfogja egy-egy nacionalista rángatózás, ez vitus-tánc. Az elmúlás ellen rúgkapál a nacionalizmus. Talán már nemsokára nem lesz szégyen igazi hazafinak lenni sehol a világon." Vagy Ady, vagy Orbán. Csak egyikük lehet próféta. Választani kell.

Szél és Hadházy rég kiszállt, de hírnevük tovább tolja az LMP-t

Publikálás dátuma
2019.04.25 15:53
Demeter Márta és Keresztes László Lóránt az LMP jelenlegi elnökei
Fotó: Népszava
Az LMP-s szavazók jó része még mindig azt hiszi, hogy volt társelnökök még tagjai a pártnak.
Az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásaiból érdekes kép bontakozott ki a pártok népszerűségének alakulásáról. Miközben az LMP alig-alig van jelen a látványos ellenzéki akcióknál, de vezető szerepet biztosan nem vállal ezekben, a párt népszerűségén ez nem látszik, sőt, a Medián adatai szerint még erősödött is, a Závecz szerint 4 százalék környékén stagnál – írja 444.hu.   Ennek talán oka lehet, hogy a nagy ellenzéki mozgolódás két vezéralakja, Szél Bernadett és Hadházy Ákos nem is olyan rég, a 2018-as választási kampány idején még társelnökként vezették a pártot. Azt a pártot, amelyik a választások után mindkettejük ellen etikai eljárásokat, fegyelmi vizsgálatokat folytatott, mert visszalépésekről mertek egyeztetni a többi ellenzéki párttal. Ez akár történhetett volna csendben is, de nem így történt, a legemlékezetesebb tán az a botrány volt, amikor az LMP egykori parlamenti képviselője, Sallai Róbert Benedek tettlegességig fajuló vitába keveredett Hadházyval.
A hipotézis most megerősítést nyert. A HVG csütörtöki lapszámában jelent meg a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása. A kérdéssor részeként a Medián arra is rákérdezett a válaszolóknál, hogy tudják-e, melyik párt tagja Hadházy Ákos, és melyiké Szél Bernadett. Kérésünkre a Medián elküldte a kapott válaszokat. Az eredmény, különös tekintettel arra, hogy milyen heves volt a szakítás, egészen döbbenetes:
Szél Bernadettről az LMP szavazóinak 59, Hadházy Ákosról az LMP-szavazók 44 százaléka a mai napig azt hiszi, hogy LMP-tagok.
Ennél is meglepőbb, hogy a Hadházyt kedvelők 31, a Szél Bernadettet kedvelők 53 százaléka hiszi ugyanezt -teszi hozzá a 444.hu.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy Szélt az őt ismerő választók 28, Hadházyt a 27 százaléka látná szívesen fontos szerepben, míg a Medián politikusi népszerűségi rangsorában legnépszerűbb, valóban LMP-s politikusok, Demeter Márta és Ungár Péter esetén ez az arány már csak 17, a párt főpolgármesterjelöltje, Puzsér Róbert esetében pedig már csupán – 2010 óta ismert politikusok esetében mélypontnak számító – 13 százalék ez az arány, jogosnak tűnik a feltételezés, hogy az LMP népszerűségének motorja
két olyan politikus, aki botrányos körülmények között szakított az LMP-vel.

Félelemkeltésre volt csak jó a hajléktalantörvény

Publikálás dátuma
2019.04.25 15:05

Fotó: Draskovics Ádám
Csekély gyakorlati hatása volt a tavaly októberben bevezetett, hajléktalanságot tiltó rendeletnek, a közhangulat azonban romlott, a hajléktalan embereket egyre több erőszak éri – áll a Menhely Alapítvány és a Február Harmadika Munkacsoport jelentésében.
Érdemi hatása szinte nem volt, de a félelem érezhetően nőtt az utcán élő hajléktalan emberek körében – röviden így lehetne összegezni a szabálysértési törvény tavaly októberében bevezetett „hajléktalantörvényként” elhíresült, az „életvitelszerű” közterületen tartózkodást tiltó (és akár elzárással is büntető) módosításának eredményeit. A Február Harmadika Munkacsoport és a Menhely Alapítvány csütörtökön bemutatott éves jelentése is alátámasztotta: a korábbi évekhez képest nem nőtt számottevően a menedékhelyeket, szállókat igénybe vevő hajléktalanok száma, de egyre több lett a rejtőzködő és a közhangulat is érezhetően romlott. – Nemcsak a hatóságoktól félnek az utcán élő emberek, a közhangulat is sokkal rosszabb lett. Az elmúlt évben, közterületen minden harmadik hajléktalan embert ért fizikai bántalmazás, a verbális abúzus aránya is kiugró: a vizsgálatunkban megkérdezett hajléktalanok kétharmada számolt be arról, hogy érte valamilyen szóbeli bántalmazás, olykor hatósági személyek részéről is – mondta az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón a Menhely Alapítvány elnöke, Győri Péter. Az adatfelvételt minden évben február harmadikán végzik, és elsősorban azokra terjed ki, akik a szállókkal, utcai szolgálatokkal kapcsolatban vannak. Az idei felmérés során több mint 8500 hajléktalan embert sikerült elérniük. Vizsgálták, a 2018. október 15-étől érvényes szabálysértési jogszabály hogyan érte el az érintetteket: kiderült, a megkérdezettek csupán 5 százaléka ment be valamilyen menedékhelyre azért, mert rendőri figyelmeztetésben részesült, 69 százalékukat pedig se nem figyelmeztették, se nem fordult elő vele az elmúlt fél év során, hogy azért nem aludt közterületen, mert attól félt, hogy megbüntetik. Vagyis a hajléktalan emberek mintegy kétharmadát egyáltalán nem érte el az intézkedés. A hajléktalantörvénynek Budapesten volt csekély hatása: a frekventált közterületekről (például a forgalmasabb metróaluljárókból) valóban eltűntek a hajléktalanok, a fővárosban a szállók kihasználtsága is magasabb. A február 3-ai héten Budapesten „csupán” 40 százaléka aludt továbbra is közterületen azoknak, akik addig is az utcán éjszakáztak. Ugyanez az arány Pécsen 70 százalék, Miskolcon 78 százalék. Győri Péter szerint ez azért van, mert vidéken sokkal kevesebb a férőhely – ha akarnának, sem tudnának többen szálláshelyeket igénybe venni. Miközben a hajléktalanok kétharmada vidéki városokban él. A vizsgálat kiterjedt a hajléktalanok életkörülményeire is. Az éhezés minden negyedik fedélnélküli számára állandó jelenség, az utcán élők többsége koldulásból, gyűjtögetésből tartja el magát. A kedvezőbb munkaerőpiaci mozgások következtében a munkaképesebbek (jellemzően az átmeneti szállókon lakók) ugyan kikerülhettek a hajléktalan létből, ám az idősebbek, a fizikai és mentális fogyatékkal élők, a tartósan betegek, a függőségben szenvedők aránya jelentősen megnőtt a hajléktalanok körében. A szakértőket megdöbbentette az iskolázottság alakulása: megnőtt azoknak a 29 év alatti fiatal hajléktalanoknak az aránya, akiknek legfeljebb csak általános iskolai vagy szakiskolai végzettsége van. Az lett a jellemző, hogy minél fiatalabb egy hajléktalan ember, annál iskolázatlanabb. A kutatók azt is megkérdezték, hogy maguk az érintett hajléktalan emberek hogyan vélekednek a valódi megoldás módjáról. Túlnyomó többségük (79 százalék) szerint elsősorban emberi lakhatásra és olyan munkára, bérekre lenne szükség, amiből meg is lehetne élni. Sokan (kétharmaduk) válaszolták, hogy lakhatási támogatásra, több szociális-mentális segítségre, több szálláshelyre, ezek színvonalának a javítására, illetve elérhető bérű lakások felajánlására lenne szükség. Nagy többségük teljesen elutasítja a büntető jellegű helyzetmegoldást. A szociális segítők – a megkérdezettek személyre szabott diagnózisa alapján – legtöbb esetben az egyéni szociális munkát, a pénzbeli támogatást és a megfelelő lakhatás biztosítását látják szükségesnek. Szintén sok esetben – elsősorban a szállókon lakók körében – pszichiátriai, addiktológiai kezelésre, gyógyításra, sőt ápolás-gondozásra is szükség lenne.
Frissítve: 2019.04.25 15:16