Orbán semlegessége

Trump megválasztásakor Orbán szinte elalélt a gyönyörtől: "Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság és nagy ajándék." Vagyis, gondolta, végre azt csinálhat, amit csak akar. Nos, mint azt az Átlátszó és a Wall Street Journal közös cikkéből megtudtuk, olyan országot akar, mint Ausztria. Nem olyan jómódút, nem olyan demokratikusat, hanem olyan semlegeset.

Már az is sokat elárul, hogy egy ilyen horderejű kijelentés nem nyilvánosan hangzik el, és hónapos késéssel, kerülő úton szivárog le a polgárokhoz. Az is, hogy a külügyi tárcánál nem győzik visszaszívni - úgy látszik, mindent azért Orbánnak se szabad. (Már feltéve, hogy komolyan beszélt az amerikai nagykövettel, és az egész nem a pávatánc része.) Az is figyelemre méltó, hogy Orbán változó ürügyekre hivatkozva másfél éve halogatja a kétoldalú katonai megállapodást. Az amerikaiak lassan kezdenek rájönni arra, amit réges-régen tudniuk kellett volna: a magyar miniszterelnök se nem a barátjuk, se nem szavatartó ember. Nem világos a meglepetés, elvégre csak olvasták Eleni Kounalakis volt budapesti nagykövet és mostani kaliforniai alkormányzó nálunk szerzett tapasztalatairól szóló könyvét...

Magyarország formális semlegességére, NATO-tagságunk felmondására nem érdemes sok szót vesztegetni, annak valószínűsége nulla. A semlegesség méregdrága mulatság. A honvédség frissen vett helikopterei, tankjai és ágyúi sem garantálják az ország biztonságát, miközben például a szomszédos Ukrajna kénytelen fegyverrel védeni szuverenitását Oroszországtól. Ráadásul az észak-atlanti szövetség nem nyaggatja tagállamait fölösleges demokráciaféltéssel. Törökország is tag maradhat, miközben Erdogan talán még Orbánnál is gyakrabban randizik Putyinnal.

Annál érthetetlenebb, miért célozgat Orbán a semlegességre, miért veszélyezteti a magyar-amerikai kapcsolatrendszer legstabilabb pillérét, a katonai együttműködést. Az elmúlt években rendre a Pentagon csitítgatta a demokrácia állapota miatt aggódó külügyminisztériumot, mondván, az Orbán-kormány a harcias frázisok ellenére lojális a NATO-hoz és igyekszik teljesíteni az amerikai kéréseket. Ennek most vége, a hadügynek is meggyűlt a baja a beszólogatós magyarral. A katonai megállapodás hiányában pedig megnehezedik az amerikaiak áthaladása és magyar területen való gyakorlatozása, aminek Moszkvában nyilván ugyanúgy örülnek, mint a magyar-ukrán viszálynak.

A washingtoni külügyből a múlt héten távozott az európai ügyekért felelős helyettes államtitkár, Wess Mitchell, aki azt remélte, hogy némi orbánsimogatással el fogják tudni érni az amerikai diplomácia céljait. Nem tudták, a CEU-nak mennie kell, az oroszok és a kínaiak előtt ellenben szélesre tárulnak Budapest kapui. A Mitchell-doktrína halott, és utódjának aligha van más választása, mint újra a nyílt bírálat eszközéhez nyúlni.

Orbán "semlegessége" valójában az orosz és a kínai szövetség. Nem csoda, hogy nem mer róla nyíltan beszélni.