Vádat emeltek Amerikában a Huawei ellen

Publikálás dátuma
2019.01.29. 06:52

Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP
Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatósági félrevezetése miatt két ügyben is vádat emelt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen - jelentette be sajtótájékoztatóján Matthew Whitaker ügyvezető igazságügyi miniszter.
A Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, Wilbur Ross, a kereskedelmi tárca irányítója és Christoper Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója jelenlétével tartott sajtótájékoztatón Whitaker közölte: az egyik ügyben tizenhárom rendbeli, a másikban pedig tíz rendbeli bűncselekmény gyanúja miatt kérte a vádemelést. Az egyik keresetet az igazságügyi tárca egy New York-i bíróságnál, a másikat Washington államban nyújtotta be. A tizenhárom rendbeli bűncselekmény miatti kérelem a Huawei Technologiesra és két leányvállalatára, valamint Meng Van-csoura vonatkozik. A vádpontok között banki és egyéb pénzügyi csalás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozását célzó összeesküvés szerepel. Az amerikaiak szerint a Huawei nem mondott igazat a két leányvállalatához, a Skycom Tech-hez és a Huawei Device USA-hoz fűződő kapcsolatairól annak érdekében, hogy Iránban folytasson üzleti tevékenységet. Ezt a Huawei tagadja. A másik ügyben kereskedelmi titkok ellopásával, banki és pénzügyi csalással és az amerikai hatóságok félrevezetésével vádol ugyancsak a két Huawei-leányvállalatot az igazságügyi minisztérium. A kereset szerint a Huawei seattle-i leányvállalatai a T-Mobile német telekommunikációs cég amerikai leányvállalatától a Tappy névre keresztelt, okostelefonok tesztelésére kifejlesztett robottechnológiát lopott el. Az FBI igazgatója hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a vádak egyúttal azt is jelentik, hogy az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie a Huawei-típusú vállalatok jelentette kockázatokat, ha lehetővé teszi az amerikai telekommunikációs infrastruktúrába történő belépésüket. Christopher Wray szerint a Huawei folyamatosan megpróbálta és megpróbálja kihasználni az amerikai vállalatokat és pénzügyi szolgáltatókat, és szakadatlanul fenyegeti a szabad és tisztességes világkereskedelmet. Wilbur Ross kereskedelmi miniszter mindazonáltal leszögezte: a Huawei elleni lépés "teljes mértékben elkülönül" az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoktól. A Fehér Ház egyébként hétfőn bejelentette, hogy Donald Trump a héten fogadja Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettest, aki a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulójára érkezik az amerikai fővárosba.
Szerző

Ír-északír határkérdés: „alternatív megoldásokat” kereshet a brit kormány

Publikálás dátuma
2019.01.28. 20:53

Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP
Sajtóhírek szerint May kötelező erővel arra fogja kérni a tory képviselőket, hogy hatalmazzák fel ezek kidolgozására és előterjesztésére.
Hétfői londoni médiaértesülések szerint a brit kormány „alternatív megoldásokat” keres az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott tartalékmechanizmus (backstop) helyett – írja az MTI. Theresa May miniszterelnök hétfő este megbeszélést tartott a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójával. A BBC és a Sky News hírtelevízióknak egybehangzóan nyilatkozó több kormányzati illetékes szerint May az ülésen közölte: a kormány a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) további folyamatával kapcsolatos kedd esti alsóházi szavazásokon kötelező erővel
arra fogja kérni a tory képviselőket, hogy hatalmazzák fel ilyen „alternatív megoldások” kidolgozására és előterjesztésére.

Theresa May ezzel gyakorlatilag annak a módosító indítványnak az elfogadását kéri a frakciótól, amelyet Sir Graham Brady, az alsóházi tory pártcsoport legbefolyásosabb nem kormányzati tisztviselője terjesztett be a Brexit-megállapodáshoz. A 499 kilométeres ír-északír határszakasz lesz az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára a Brexit után, tekintettel arra, hogy London ki akar lépni az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is. E határ szabad átjárhatóságának fenntartása azonban sarkalatos jelentőségű, mivel a korábbi évtizedekben katonai szigorral felügyelt határon az észak-írországi megbékélési folyamatot elindító, történelmi horderejű 1998-as nagypénteki megállapodás egyik legfőbb vívmányaként szűnt meg teljesen a fizikai ellenőrzés.
Szerző

Véget ért az amerikai történelem leghosszabb kormányzati leállása, minden hivatalban elkezdődött a munka

Publikálás dátuma
2019.01.28. 19:04

Fotó: SAUL LOEB / AFP
Az elmaradt fizetéseket még a héten utalják a dolgozóknak.
Az Egyesült Államokban hétfőn reggel ismét megkezdődött a munka valamennyi kormányzati hivatalban, és ezzel véget ért az amerikai történelem leghosszabb, 35 napig tartó részleges kormányzati leállása – írja az MTI. A leállás során mintegy 800 ezer alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra, vagy fizetés nélkül dolgoztak az emberek. A részleges leállás feloldásáról a kongresszusban pénteken született megállapodás, amelynek értelmében azonban ismét csak átmeneti időre, február 15-ig szavazták meg a kongresszusban a kormányzat működéséhez szükséges törvényt. Eddig kell a törvényhozóknak megkezdeniük az egyeztetést a Donald Trump elnök által az amerikai–mexikói határra építendő fal költségeiről. Az elnök a Wall Street Journal című lapnak vasárnap este adott interjújában fenntartásait hangoztatta, szerinte csak 50 százalékos esély van rá, hogy tető alá hozzák a megállapodást a mexikói határon létesítendő falépítésre kért 5,7 milliárd dolláros összegről, noha egy 17 törvényhozóból álló kétpárti bizottságot is létrehoztak az egyeztetésre. Trump hangsúlyozta azt is, hogy
nem hajlandó kompromisszumra a falra kért 5,7 milliárd dollár ügyében, és nem zárta ki, hogy február 15-e után egy második részleges kormányzati leállásra is sor kerülhet.

Trump korábban, a Fehér Ház Rózsakertjében tartott beszédében leszögezte, hogy nem tágít a határfal megépítésétől. Hangsúlyozta: „tényleg nincs más lehetőségünk, mint megépíteni egy hatékony falat, vagy acélkerítést”. Akkor elmondta, hogy ha nem sikerül erről korrekt megállapodásra jutni a kongresszussal, részlegesen leáll a kormányzati munka, vagy rendkívüli állapotot hirdet ki.
A Wall Street Journal és az NBC televízió hétfőn nyilvánosságra hozott, közös közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a részleges kormányzati leállás nem hozott különösebb változást Donald Trump megítélésében, illetve támogatottságában. Ez decemberben 44 százalékos volt, januárban 43 százalékot mértek. A lap elemzése ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a demokraták ugyan győztesen kerültek ki a részleges leállás feloldásáért folytatott vitából, de most veszélyek is leselkednek rájuk. Az elemzés ilyen veszélyként említi, hogy az NBC-vel közösen készített felmérés tanúsága szerint a demokraták támogatottsága csökkent, a decemberi 39 százalékról 35 százalékosra apadt, ami lényegében csak 1 százalékkal több a republikánusok iránti rokonszenvnél.
„Az amerikaiak elsöprő többsége azt szereti, ha vezetői képesek kompromisszumokat kötni és nem ragaszkodnak merev ideológiákhoz”

– idézte a Wall Street Journal John Delaney volt demokrata párti képviselőt.

Szerző