horogkereszt;önkényuralmi jelkép;Pestszentlőrinc;

2019-01-29 14:50:02

Az O1G-t rögtön lefestik, a horogkereszt évekig maradhat

Náci szimbólumok sorakoztak egy pestszentlőrinci általános iskola tűzfalán, egy népszerű kirándulóhely és játszótér közelében: hiába van szó önkényuralmi jelképről, legalább három évig senki nem nyúlt hozzájuk.

Az útról és az iskolaudvarról nem is látszottak, a közeli erdőben kirándulók vagy a játszótérre tartó családok viszont évekig nézhették azt a három horogkeresztet, ami a pestszentlőrinci Kapocs utcai általános iskola tűzfalán virított. Helyzetük szimbolikusnak mondható: nem kimondottan szem előtt, de azért mégis csak jelen voltak, látványuk több ezer ember – tanulók, családok – tudatába égett

Évekig nem nyúltak hozzájuk

A három horogkeresztet Kassai Dániel pestszentlőrinci független önkormányzati képviselő fedezte fel séta közben – még három éve. A napokban újra arra járva döbbent rá, hogy azóta semmi sem változott. „Pedig telefonon bejelentést is tettem az önkormányzatnál, azt hittem, ez elég lesz” -mondta a Népszavának Kassai, aki vasárnap Kunhalmi Ágnessel, az MSZP választmányi elnökével és kerületi ellenzéki képviselőkkel együtt saját kézbe vette az ügyet: fehér festékkel takarták le az önkényuralmi jelképeket, jóvátételi gesztusként a holokauszt-emléknap után. 

„Ma Magyarországon ott tartunk, hogy újra 30 százalék feletti az antiszemiták aránya” - idézte a Závecz Research mérési eredményét Kunhalmi - „ ez pedig egyértelműen a kormány zsidóellenes Soros-propagandájának tudható be. Orbán hiába szereti magát a zsidók védelmezőjének beállítani, ha közben dübörög a gyűlöletkampány, és egyre több helyen bukkannak fel ilyen önkényuralmi jelképek”. Az MSZP-s politikus azt is kettős beszéd bizonyítékának látja, hogy miközben a miniszterelnök izraeli kollégájával barátkozik, rendszere újraéleszti a Horthy-korszakot, és olyan embereknek állítanának emlékművet, mint a nyíltan antiszemita Prohászka Ottokár.

Az O1G jobban fáj?

Cinizmus, hogy a horogkeresztek három évig itt lehettek, miközben a kormány, ha gazdasági érdeke fűződik hozzá, öt perc alatt nekiront bárkinek az önkényuralmi jelképekre hivatkozva – ezt már Komáromi Zoltán, a Momentum helyi elnöke tette hozzá, aki szintén részt vett a falfestésben. Komáromi a Heineken vörös csillaga elleni hadjáratra utalt, de ugyanennyire kézenfekvő lett volna az Orbánt gúnyoló graffitik ügyét felemlíteni is. 

A polgármester most hallott csak róla

Már ha egyáltalán tudott róla valaki: Ughy Attila fideszes XVIII. kerületi polgármester például állítólag tőlünk hallott először a horogkeresztes ügyről „Hozzám sem levél, sem más megkeresés nem érkezett, bár Kassai úr nyugodtan küldhetett volna erről levelet” - mondta Ughy, aki szerint az iskolával kapcsolatos kérdések már évek óta nem az önkormányzathoz, hanem a tankerülethez tartoznak. Hasonló esetben viszont azonnal intézkedtek, amikor Kispest határában, egy gázcsőről kellett eltüntetni egy önkényuralmi jelképet. Azóta csak a Heineken-üvegek vörös csillagaiba futok be - tette hozzá némi iróniával Ughy.

Szíveskedjen máshova fordulni

Megkerestük a Kapocs Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola vezetését és a Klebelsberg Központot is. Érdeklődtünk, hogy tudtak-e az önkényuralmi jelképekről, és ha igen, miért nem távolították el azokat, kinek a feladata lett volna ez.  Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy az oktatási központ egyetért-e Kunhalmiék fellépésével vagy készül-e valamilyen jogi válaszlépésre: bár a horogkereszt tiltott önkényuralmi jelkép, akárcsak az ötágú vörös csillag, más tulajdonának, kezelt vagyontárgyának lemázolása szintén szabálysértésnek számít.  

Tényszerű válaszokat egyelőre nem kaptunk,  a beérkező levelek inkább az iskolafenntartó-rendszer kafkai szövevényére és bürokratizmusára  világítottak rá. Az iskola igazgatója, Váradiné Szép Emese arra kért minket, hogy írjunk a Klebelsberg Központnak, „akiket a Külső-Pesti Tankerületi Központ tájékoztatott az üggyel kapcsolatosan.”

Csakhogy a Klebelsberg időközben jelezte nekünk, hogy bár tiltott önkényuralmi jelkép miatt nem érkezett hozzájuk bejelentés,  2017 januárjától nem is ők, hanem a tankerületi központok tartják fent az iskolákat, és ők látják el az ezzel járó feladatokat.

Biztos, ami biztos, nekik is írtunk. Ha a tankerület válaszol, frissítjük cikkünket.