Ukrajna;Petro Porsenko;

2019-01-29 15:10:28

Porosenko újraindul az ukrán elnöki posztért

Azt mondta, nem akarja félúton abbahagyni „az állam fejlesztését”.

Petro Porosenko ukrán államfő kedden egy kijevi fórumon bejelentette, hogy ismét indul márciusban az elnökválasztáson.

Porosenko az MTI összefoglalója szerint azt mondta: azért kér még egy ciklusra mandátumot a választóktól,

Továbbá – mint az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint kifejtette – folytatni kívánja „az ország területi egységének helyreállítását és egy Ukrajna számára előnyös béke megteremtését, hogy befejeződjön egy erős és sikeres állam felépítése, amely képes biztosítani a rendet, a jólétet és a biztonságot minden ukrán számára”.

Hozzáfűzte, hogy a jólét a biztonság és a rend nem kevésé fontosak, mint „a hadsereg, a nyelv és a hit”, utalva utóbbi hárommal saját kampány jelszavaira.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása szerint kijelentette, hogy elnöki munkáját tekintve

Porosenko az UNIAN szerint leszögezte, hogy Ukrajna 2024-ben benyújtja az Európai Uniónak csatlakozási kérelmét, amit meggyőződése szerint az EU elfogad, és megkezdi a NATO tagsági cselekvési tervének teljesítését.

A fórumon mások mellett jelen volt Epifanyij metropolita, az új autokefál, azaz önálló ukrán ortodox egyház feje és Dmitro Jaros, a nacionalista Jobboldali Szektor (PSZ) volt vezetője is.

Közvélemény-kutatások alapján az első helyen Julija Timosenko áll, de az esélyesek között van a színészből és komikusból lett jelölt, Vologyimir Zelenszkij Zelenszkij is.