A külügy nem tud az állítólag Budapesten bujkáló, elítélt RMDSZ-es politikusról

Publikálás dátuma
2019.01.29. 16:39
Olosz Gergely
Fotó: oloszgergely.wordpress.com
A román sajtó szerint a decemberben befolyással való üzérkedés miatt három év börtönre ítélt, a magyar kormánnyal jó viszont ápoló Olosz Gergely Budapestre menekülhetett. Szijjártóéknak "nincs információjuk" róla.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, több román sajtótermék névtelen forrásokra hivatkozva azt feltételezi, hogy Olosz Gergely, aki ellen január elején nemzetközi körözést adtak ki, Budapest vendégszeretetét élvezi. Az Orbán Viktor és Semjén Zsolt ismert támogatójának számító RMDSZ-es politikust, volt Kovászna megyei szenátort, december 20-án ítélte három év letöltendő szabadságvesztésre korrupcióért a román legfelsőbb bíróság. A román média már december 21-én jelezte, hogy a rendőrség nem találja a politikust, aki nem jelentkezett a büntetés végrehajtására, ezért országos elfogató parancsot adtak ki a nevére, és személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjére.

A DK-s Vadai Ágnes ezért most rákérdezett a külügyminisztériumnál, a magyar hatóságok nyújtottak-e valamilyen, akár nem hivatalos menedéket Olosznak, tudnak-e arról, hogy Magyarországon tartózkodik, illetve hogy elfognák és kiadnák-e a román hatóságoknak, ha felbukkanna. A külügyminisztérium részéről Szijjártó Péter miniszter helyett Menczer Tamás helyettes államtitkár adott szűkszavú választ Vadainak, amelyben annyit írt, hogy a nemzetközi és hazai jogszabályok szerint járnak el, illetve hogy

"Olosz Gergely hollétéről a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs információja."

Oloszt többrendbeli befolyással való üzérkedésért ítélték letöltendő börtönbüntetésre, illetve 384 ezer euró (átszámítva mintegy 123 millió forint) és 400 ezer lej (kb. 28 millió forint) értékű vagyonelkobzásra. A székelyföldi szenátor a vádirat szerint 2010-ben, még parlamenti képviselőként követte el a bűncselekményt, azt kihasználva, hogy korábban az energiaár-szabályozó hatóság elnöke volt. Négy román vállalkozót hitegetett azzal, hogy előnyös szerződéshez segíti cégeiket. Olosz így félmillió euró illetéktelen haszonhoz jutott.

A politikus Magyarországra érkezésének egyébként a magyar hatóságoknál különösebb nyoma nem lenne, hiszen magyar állampolgársága is van, így vízumra nincs szüksége és menedékjogot sem kellene kérnie.
Szerző

Ideiglenesen lezárják a XXII. kerületi Dózsa György úti útátjárót

Publikálás dátuma
2019.01.29. 16:39

Az intézkedés a tervek szerint csütörtöktől február 22-ig tart, kerülni a Nagytétényi úton lehet.
Csütörtöktől ideiglenesen lezárják a XXII. kerületi Dózsa György úti útátjárót a Kelenföld–Százhalombatta vonalszakasz vasúti pályájának és kapcsolódó létesítményeinek korszerűsítése miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, hogy a lezárás várhatóan február 22-ig tart, kerülni a Nagytétényi úton lehet. Műtárgyépítési munkálatok miatt lezárják a Növény utcai aluljárót is. A lezárt átjárókban a gyalogos és a kerékpáros forgalom átvezetését a munkálatok ideje alatt folyamatosan biztosítják – tették hozzá. A fejlesztés részeként 20,5 kilométer hosszan korszerűsítik a vasúti pályát, amelynek köszönhetően nagyrész 120 kilométer per órás sebességgel lehet rajta közlekedni. Az állomásokon és megállóhelyeken peronaluljárókat, rámpákat, lifteket, perontetőket és 55 centiméter magas peronokat építenek korszerű térvilágítás rendszerrel. Továbbá teljes hosszában átépül a felsővezeték-rendszer – olvasható a közleményben.
Szerző

Az Alkotmánybírósághoz fordult az erdőtörvény módosítása miatt az ombudsman

Publikálás dátuma
2019.01.29. 16:29
Képünk illusztráció
Fotó: Németh András Péter
Székely László szerint az erdőgazdálkodói érdekekkel szemben háttérbe szorítják a természetvédelmi célokat.
Alkotmányossági aggályok miatt az Alkotmánybírósághoz fordult Székely László ombudsman, mert álláspontja szerint az erdőgazdálkodói érdekekkel szemben háttérbe szorítják a természetvédelmi célokat – tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-t. Közölték, hogy több országos természetvédelmi szervezet beadványa alapján Bándi Gyula biztoshelyettes, a jövő nemzedékek szószólója megvizsgálta az erdőtörvény előírásait. Mivel szerinte a jogszabály több ponton a visszalépés tilalmába ütközik, valamint a sérti a jogbiztonságot, kezdeményezte, hogy az alapvető jogok biztosa forduljon az Alkotmánybírósághoz a törvény több rendelkezésének megsemmisítése, az alkotmányos követelmények meghatározása miatt. Az ombudsman egyetértett helyettese szakmai álláspontjával, amelynek fő megállapítása, hogy

az erdőtörvény módosítása mind mennyiségi, mind minőségi értelemben csökkenti a védett és Natura 2000 területen álló erdőkre előírható természetvédelmi célú korlátozásokat.

Mint írták, az Alaptörvényből fakadó kényszerítő okok híján a kifogásolt törvényi előírások – a többi között – az erdőgazdálkodói érdekekkel szemben háttérbe szorítják a természetvédelmi célokat. A természetvédelem „látszólagos elsődlegessége” mellett megengedik a gazdasági érdek tényleges érvényesítését és csökkentik a helyi védett természeti területek védettségi szintjét, alapjaiban változtatják meg a védelem eljárási garanciáit. Az uniós jog által meghatározott Natura 2000 fogalmától eltérő módon leszűkítik az e hálózathoz tartozó erdők védelmét és a szükségesség-arányosság tesztjével nem igazolható módon korlátozzák a természeti értékek védelmét szolgáló természetvédelmi előírások érvényesítésének lehetőségét. Mindezek miatt a biztos indítványában kezdeményezte az erdőtörvény azon bekezdéseinek megsemmisítését, amelyek új rendelkezéseket bevezetve csökkentették a védelmi szintet, vagy amelyek módosítással nem helyrehozhatók. Emellett indítványozta a módosított, hatályos szöveg egyes részeinek törlését.