gyár;Pénzügyminisztérium;IKEA;elbocsátások;

2019-01-29 16:58:31

Az IKEA is megszólalt a bajba jutott Szarvasi-gyár ügyében

A svéd lakberendezési áruházlánc szűkszavúan, de sokat sejtetően reagált a korábbi partnerével kapcsolatos aggasztó hírekre. Az elbocsátott 400 dolgozó sorsán a Pénzügyminisztérium is rajta tartja a szemét.

"Az IKEA számára a legfontosabb a vásárlók elégedettsége, ezért a vállalat úgy döntött, hogy megszünteti az együttműködést. Ennek oka pedig az, hogy az IKEA mindig úgy hoz döntéseket hogy az mind az üzlet, mind a vásárló számára a legjobb legyen. Legfőképpen pedig a minőség az, amiben az IKEA nem köt kompromisszumot." - idézi a közleményt az Index. A svéd cég megjegyzi, jogi megfontolásból és a velük 20 éven át dolgozó beszállító iránti tiszteletből nem osztanak meg további részleteket az ügyben.

Ahogy azt korábban kiderült, az 1952-ben alapított Szarvasi-gyár már egy ideje bajban volt, a vezetőség már októberben leállította a beruházásokat, és a cég eszközeinek értékesítése mellett döntött. A Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az IKEA-nak is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-től nyár óta már 200 dolgozót elküldtek, múlt héten pedig kiderült, az összes dolgozót, több mint 400 embert, elbocsátanak. Az IKEA alighanem azért is érezte szükségesnek a megszólalást, mert a válságba sodródott cég részéről elhangzott, többek között egy IKEA-megrendelésre számítottak nagyon.

A több mint 66 éves gyár vezetése azt mondta, igyekeznek minél több dolgozónak új munkahelyet találni a cég partnereinél. Az ügyben a Pénzügyminisztérium is megszólalt, közleményükben úgy fogalmaztak, fokozott figyelemmel kísérik a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. munkavállalóinak sorsát, ezért felkérték a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse az elbocsátott dolgozók mielőbbi elhelyezkedését.