„Micsoda különös család vagyunk” - letehetetlen könyv született a Mannokról

Publikálás dátuma
2019.01.30 12:45
Ebben a családban előbb-utóbb mindenki ír, megszállottan vagy kényszeresen követve a többieket
Fotó: Bibliothek Zurich
Tilmann Lahme A Mannok című kötetének az alcíme Családregény s ami az olvasmányosságot, az események dinamikáját, a szereplők különösségét illeti, a könyv feltétlenül olyan, mintha letehetetlenül izgalmas irodalom- és kultúrtörténeti lektűrt lapoznánk.
A múlt század húszas éveinek elején kezdődik, s 2002-ben, Elisabeth Mann halálával fejeződik be a grandiózus sztori, kronologikus rendben mutatva be, hogy egy-egy időszakban mi történt a szülőkkel, Thomas és Katia Mannal, hat gyerekükkel, valamint az apa fivérével, Heinrich Mannal. S mivel mindig intenzíven zajlott körülöttük az élet, a német irodalomtörténész szövege egy pillanatra sem válik unalmassá. Semmi sem szokványos ebben a családban: a gyerekek közül négynek is pszichiátriai kezelésre van szüksége, felnőtt korukban többen drogoznak, alkoholproblémákkal küzdenek, gyógyszerfüggők, depresszióra hajlamosak, a három idősebb hol szigorúan leplezi, hol megvallja szexuális másságát. Állandóan utaznak, folytonosan változik életük kerete, állampolgárságuk is időről időre módosul (miután a nácik megvonták német állampolgárságukat, hol csehszlovák, hol svájci vagy amerikai útlevelük van). Veszekednek, kibékülnek, szakadatlanul kommunikálnak, hajmeresztő terveket szőnek, bizarr kapcsolatokat létesítenek, idegesítik és inspirálják egymást: Mannok. De ha kell, sármosak is tudnak lenni: „An amazing family” – írták róluk Amerikában. S mindebben a szédítő kavargásban roppant erős bennük az önkifejezés késztetése. „… kell, hogy legyen egyvalaki ebben a családban, aki nem ír” – nyilatkozta Katia Mann élete vége felé (miután megjelentek a vele készített életút-interjúk). Mert ebben a családban a világhírű apát követve előbb-utóbb mindenki ír: megszállott hivatástudattal vagy egyszerűen csak kényszeresen követve a többieket. Alkotásaikat nézve műfajok, témák kavalkádja tárulhat elénk: regények, drámák (Klaus), monstre történeti munkák (Golo), memoárok (Klaus, Golo, Monika, Michael), gyerekkönyvek (Erika), útirajzok (Erika, Klaus), ökológiai írások (Elizabeth), irodalomtörténeti tanulmányok (Michael), és újságcikkek minden mennyiségben. S persze, szinte valamennyien megírták apjukkal kapcsolatos emlékeiket, de szóltak egymásról is (például Erika vagy Golo Klausról). A színvonal, az elismertség hullámzó ugyan, de végül mindannyian – így vagy úgy megharcolva az apa gigászi örökségével – a saját jogukon szintén sikeresek lettek. A könyv nem a rengeteg műre, hanem a családtagok belső érzelmi-szellemi viszonyaira összpontosít, valamint arra, hogyan reagálnak a drámai történelmi kihívásokra. Az válik tehát igen hangsúlyossá, hogy az extravaganciák mellett a Mannok sokaknál jóval korábban ismerték fel a Hitler és hívei jelentette halálos veszedelmet. Az elsők között emigráltak, hamar rádöbbentek, hogy a nácikkal nincs, nem lehetséges egyezkedés, s ezt a meggyőződésüket előadások, cikkek sokaságában hirdették. A testvérek közül hárman (Erika, Klaus, Golo) az amerikai hadsereg katonájaként közvetlenül segítették a Harmadik Birodalom feletti győzelmet. A család így méltán válhatott az antifasiszta ellenállás jelképévé. Éleslátásuk csodálatra méltó. A háború után Golo Mann az egységes Európában és a kelet-nyugati enyhülésben látta az itteni tartós béke fedezetét. Húga, Elisabeth pedig népszerű írásaiban, előadásaiban a korszellemet messze megelőzve emelte fel a szavát az esztelen környezetpusztítás ellen. A Mannok jó ügyeket szolgáltak. „Micsoda különös család vagyunk mi! Később majd könyveket írnak rólunk – nem csak egy-egy családtagról” – jegyezte meg Klaus Mann 1936-ban. Prófétának bizonyult.  Info:  Tilmann Lahme: A Mannok   Európa, 2018 
Frissítve: 2019.01.30 12:45

Hangok várjátéka

Publikálás dátuma
2019.04.23 10:30

Fotó: Népszava/ Draskovics Ádám
Kodály Zoltán öröksége megelevenedett a homokhátságban. A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hét programján gyerekek játszottak világhírű művészekkel. Egyenrangú partnerként.
A hárfaszóló elején még le-leestek az izgő-mozgó gyerekek alkalmi hangszerei, Marcel Tournier: Sonatine-jának igazán csendes részeinél azonban már mindenki elhalkult. A Budapesti Fesztiválzenekar közösségi hetének Zenevár című programján Kiskunfélegyházán, az Aranyalma Népmesepontban, a Mesevárban jártunk. Tojástartó-befőttes gumival, műanyag flakon színes cukorkákkal – a gyerekek tudják, hogy nem létezik olyan tárgy, ami valójában nem hangszer. És tudják ezt az együttes művészei is. Tizenöt muzsikus és nagyjából száz gyerek – együtt játszanak. „Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy karmester-király. Országának lakói, a nemesek, udvarhölgyek és lovagok mind-mind örömmel engedelmeskedtek a királyi varázspálca intésére. Így lett a Zenevárban a káoszból rend és a zajongásból harmónia. Saját készítésű hangszereinkkel együtt mi is vendégei lehetünk ennek az országnak, amelynek neve: Zenekar.” - szól Illési Erika meséjének eleje. „Minden családban vannak örök lázadók, kételkedők, kicsit cinikusok – ő a cselló”- hangzik a különleges jellemzés, ami tökéletesen illeszkedik a mesébe. A Mesélő első megszólalásuk előtt egyenként bemutatja a vonós, rézfúvós és fafúvós hangszereket felvetve az obligát kérdést is: hogyan lehet fafúvós hangszer a fuvola? A csellót nagyon sok gyerek felismeri, a fuvolát öten-hatan, a klarinétot többen, a fagottnál csak három kéz lendül a magasba. Szomorúan tapasztalhatjuk a világ múló dicsőségét: a legismertebb magyar fagott-dallam, a valaha volt Tévémaci főcímzenéje, Vajda József műve hallatán egyetlen gyerek arca sem derül fel, csak mi felnőttek mosolygunk némi nosztalgiával. Az egy órás programba belefért Hacsaturján és Dittersdorf, Strauss, és charlestone is. A gyereksorokat pásztázva látszott, hogy ragtime-ot hallva nagyon nehéz mozdulatlannak maradni, a hangos rézfúvós zene alatt viszont befogott fél füllel is jól lehet táncolni. A Mesélő a két széksor között perdül táncra egy-egy kisfiúval, a király pedig hiába király, nem tudja, mire való a hatalmas fakard, Hacsaturján: Kardtánca közben vívás helyett inkább bohóckodni kezd. Viszont bebizonyítja, hogy a fából készült szék éppúgy alkalmas dobolásra, mint a hangszere. A záróakkord, Susato: Mór indulója papír tojásdobozokon lévő befőttes gumik pengetésével és a műanyag flakonokban zörgő színes cukorkák rázásával válik igazivá, a közös zenélés végénél pedig kiderül, amit profi zenekarokat hallva is tapasztal néha a koncertjáró: karmesteri leintés ide, utolsó akkord oda, egy több mint száztagú alkalmi együttesben nem ritmust tartani, nem dinamikát mozgatni és tökéletesen intonálni nehéz igazán, hanem egyszerre befejezni. 

Műsor

A királylány Bernard Andres: Dal Marcel Tournier: Sonatine, Op.30 – I. tétel Polónyi Ágnes - hárfa A királyi család Johann és Joseph Strauss: Pizzicato-polka Carl von Dittersdorf: g-moll kvintett – I. tétel Bíró Ágnes, Illési Erika – hegedű Bolyki László – brácsa Szabó Péter – cselló Lévai László – nagybőgő A nemesek és udvarhölgyek Norman Hallam: Táncszvit – I. Waltz, II. Bossanova III. Quickstep, IV. Charleston Varga Fruzsina – fuvola Berta Bea – oboa Csalló Roland – klarinét Tallián Dániel -fagott A lovagok Tom Hurpin: Harlem Rag Aram Hacsaturján: Kardtánc Póti Tamás, Tóth Zoltán – trombita Bereczky Dávid – kürt Szakszon Balázs – harsona Bazsinka József – tuba A király Beautiful Love – jazz-dal Herboly László – ütőhangszer Csalló Roland – klarinét Lévai László – nagybőgő A zenekar Tielman Susato: Mór induló A gyerekekkel közösen a Zenevár lakói Mesélő: Illési Erika Király: Herboly László  Résztvevő kiskunfélegyházi iskolák: József Attila Általános Iskola, Dózsa György Általános Iskola és a DGYÁI Platán utcai tagintézménye, Göllesz Viktor Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Ki a menő?

- Nekem a hárfa tetszett a legjobban, és amikor mindannyian együtt zenéltünk. Nekem a fagott, nekem a fuvola, nekem a hegedű! Voltunk már szabadtéri koncerten és van kedvem zenélni – csacsogja három kislány. Osztálytársak, a tanítónőjük hozta el őket. - Nekem is a hárfa szóló, és az tetszett a legjobban, amikor kardoztak és amikor táncoltunk. Zenélni nem szeretnék, csak olyat szoktunk csinálni, hogy áthívom a barátomat, van egy játékgitárja, azt pengeti, én pedig két fakanállal dobolok – mondja Gillion Gergely. A kérdésre, hogy nehéz volt-e egyszerre abbahagyni? bólintanak. - Igen, van aki direkt tovább csörgött, hogy menőnek tűnjön, de a mi osztályunk megpróbálta egyszerre befejezni, amikor leintett a király – mondják.  (A képen balról jobbra: Urbán Jázmin (9), Kiss Dorina (10), Gillion Gergely (9), Czombos Petra (8))

Megszállók másképp

Illési Erika, hegedűművész, a Zenevár Mesélője anyaként tudja, hogyan közelíthet a gyerekekhez. – Azért írom ezeket a meséket, hogy a gyerekeknek bemutassuk, hogyan épül fel egy zenekar. Lehet, hogy számukra távolinak tűnik egy zenész, azt hihetik, hogy egészen másfajta életünk lehet, mint nekik. A játékkal megpróbáljuk közel hozni hozzájuk, elképzelhetővé tenni, hogy a saját életük része is lehet a zene és a tánc. Hiszen – Kodállyal szólva - a zene mindenkié – mondja Illési Erika, a Mesélő. - Az ingyenes Közösségi Hét programja négy éve szerveződik, ilyenkor kisebb produkciókkal szinte az egész országot megszálljuk. A zenekar minden muzsikusa fellép valahol, ki templomi koncerten, ki zsinagóga koncerten, más idősek otthonában, mi pedig a gyerekekhez jövünk el a Zenevárral – részletezi.- Nagyon sok mesénk van, a műsor mindig más, most hat-hét mesét játszunk váltogatva. Minden évben születik bennem új történet, koreográfia- és jelmezterv. A kollégákat is bármire rávehetem. Bár mi adni jövünk, nagyon sok mindent, rengeteg inspirációt, ötletet kapunk tőlünk -.utal a kettősségre. - Egyszer egy ózdi kisfiú a produkció előtti hangolásnál a hárfa hallatán megszólalt: hamis! Kiderült, hogy abszolút hallása van. Addig otthon csak úgy mellesleg szoktak az édesapjával gitározni, de zeneiskolába nem járt. A Zenevár előadása után felkarolta őt az ózdi Van Helyed Alapítvány és támogatta a tanulását – választ egy különlegeset a rengeteg élmény közül Illési Erika, hegedűművész, a Zenevár kitalálója.

Hősök

"A Fesztiválzenekar évadonként három Közösségi Hetet szervez, melynek keretében kamaraformációink idősotthonokban, gyermekgondozási intézményekben, iskolákban, templomokban, zsinagógákban muzsikálnak. Elhatároztuk, hogy nemcsak mi megyünk el a hátrányos helyzetű térségekbe, hanem az ott élőknek is megadjuk az esélyt, hogy eljöjjenek Budapestre, és közösen hozzunk létre egy fontos és nagyszabású eseményt. Így jött létre a TérTáncKoncert; a zenekar élő muzsikájára idén is több száz hátrányos helyzetű fiatal táncol együtt, egy napra valódi hőssé válva." (BFZ) Infó: TérTáncKoncert június 16. 19.00 A Bazilika előtti téren (Szent István tér 1.)  

Frissítve: 2019.04.23 10:30

Tao már, támogatás pedig még nincs - talán májusban

Publikálás dátuma
2019.04.23 06:45
Az egri Gárdonyi Géza Színház erre az évadra 61 millió forintos taotámogatást kapott
Fotó: MTVA/ Faludi Imre
Az eddiginél több pénzt is kaphatnak a színházak, ha a kormány valóban rájuk költi az erre a célra félretett 37 milliárd forintot. A vidéki teátrumok azt remélik, hozzájuk is „csorog” majd ebből, bár egyelőre csak ígéreteket kaptak, többletfinanszírozást még nem.
- Talán májusban – ezt válaszolta több vidéki direktor is arra a kérdésünkre, mikor kapja meg az általuk vezetett teátrum is azt a többlettámogatást, amelyet a fővárosi önkormányzat által fenntartott 11 színháznak - 3,5 milliárd forint értékben - már kiutaltak. A jegybevételek alapján számolt előadó-művészeti taot idén megszüntették, helyette lehet többlettámogatásra pályázni. A rendszer működése egyelőre bizonytalan, beszéltünk olyan vidéki színházigazgatóval, aki szerint nem is kell pályázni, mert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő égisze alatt működő EPER-programban ezt automatikusan leosztják majd a teátrumoknak. Az EMMI a támogatási rendszerrel kapcsolatos kérdéseinkre – például arra, hogy a többlettámogatására szánt keretből mennyi jut a fővárosi és mennyi a vidéki színházaknak, s hányan adtak be eddig támogatási kérelmét – egy hét alatt sem válaszolt.

Több, általunk megkérdezett vidéki igazgató azt mondta: a budapestieknek könnyebb, mert "Tarlós István érdekérvényesítő képessége” nem vethető össze egy megyeszékhely polgármesterének lobbierejével. Ezzel utaltak Fekete Péter kulturális államtitkár szavaira, miszerint a főpolgármester „oroszlánként harcolt a budapesti színházak támogatásáért.” Miként lapunkban beszámoltunk, Tarlós maga is hangsúlyozta, hogy a 3,5 milliárd forintos támogatás 540 millió forinttal haladja meg azt az összeget, ami 2018-ban a fővárosi színházak tao-befogadása volt. Tucatnyi vidéki színház vezetőjét kérdeztük meg arról, hogyan épül fel a költségvetésük, s mire számítanak a tao kivezetése után, de a legtöbben nem válaszoltak. Arról, hogy egy ilyen színháznál nagyjából hogyan épül fel a költségvetés, s miként terveznek a jövőben, Blaskó Balázstól, az egri Gárdonyi Gáza Színház igazgatójától kaptunk precíz adatokat. Eszerint az intézmény idei évadra tervezett költségvetése 677 millió forint, ebből 180 millió az önkormányzati támogatás, 218 millió az előadó-művészeti törvény által meghatározott állami normatíva, 150 millió a saját bevételük, amelynek kétharmada a jegybevételből, a többi terembérleti díjakból származik. Erre az évadra 61 millió taot kaptak, s a költségvetésükből még hiányzó csaknem hetvenmillió forintot pedig pályázatokból fedezik. Blaskó Balázs azt reméli, hogy a színházakra szánt 37 milliárdos keretből is hatékonyan pályáznak majd olyan programokra, amelyek például a fiatalok színházba szoktatását segítik, s arra szolgálnak, hogy minden gyerek legalább évente egyszer jusson el egy darabra. - Tavaly 155 millió forint taóhoz jutottunk a jegybevételeink alapján – mondta Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója -, ha maradt volna a rendszer, az idei évben 172 millióra lettünk volna jogosultak. Hozzátette: egyelőre nincs információjuk, mekkora kiegészítő támogatás kerül hozzájuk. A várostól biztosan nem kapnak többet, mert ahogyan legutóbb, úgy most is 250 millió forintot szavazott meg a közgyűlés. Felvetésünkre, hogy az évadtervezés közepén okoz-e bizonytalanságot, hogy nem tudnak konkrét összegekkel számolni Rázga Miklós úgy reagált: ugyanúgy készülnek a 2019-20-as évadra, mint a korábbi években. - Optimisták vagyunk, nem gondolkodunk megszorításokban – mondta -, pontosan ugyanazon elvek alapján zajlik az előkészítő munka, mint esztendők óta. A vidéki teátrumok másutt sem igen számíthatnak plusztámogatásokra a településeiktől.
- A város költségvetésében csak az állami normatíva és az önkormányzati támogatás szerepel – felelte lapunk megkeresésére Kiss Ferenc, a zalaegerszegi közgyűlés MSZP-s tagja. – Annak idején, a büdzsé tárgyalásakor rá is kérdeztem, ha úgy adódik, lesz-e forrás a Hevesi Sándor Színház esetleges megsegítésére, ám kiderült, nem számol ilyesmivel a városvezetés, s az önkormányzati támogatás sem nőtt tavaly óta. A város ugyan elég komoly tartalékkerettel rendelkezik, de ez elvileg bizonyos pályázatok majdani önrészéül szolgál, vagyis nehezen elképzelhető, ha valamiért a korábbi taónál kisebb lesz a kiegészítő támogatás, akkor majd az önkormányzat csak úgy kipótolja. Ezt erősítette meg Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója is: a várostól kapott támogatásuk ugyanannyi maradt – igaz, szerinte nem is lesz szükség pótlásra. - A tavalyi évben 76,79 millió taót vehettünk igénybe – tájékoztatott a Hevesi Sándor Színház vezetője -, viszonyításképpen: az összköltségvetésünk 735,25 millió forint volt. A tao kivezetése után az idei évre 80 millió forintra számítunk az EMMI-től, elvileg májustól, több részletben kapjuk meg a pénzt, vagyis – tette hozzá – a tao kiesése tehát nem befolyásolja a következő évad biztonságát. 

Nehéz tervezni

Az egyik legismertebb és legsikeresebb független vidéki társulat a 2000-ben alakult kaposvári Roxínház, amelynek belvárosi színházépülete a bérletes és bérletszünetes előadásokra is megtelik, s vendégjátékai is telt ház előtt futnak. Repertoárjukban megannyi népszerű felnőtt és gyerekdarab szerepelt és szerepel, emellett színitanodát is működtetnek több mint hatvan gyerekkel. Bérleteseik száma közel 4000 egy olyan városban, ahol a Csiky Gergely Színház is működik.

- Mennyire hiányzik majd a jegyek után járó tao-támogatás a büdzséjükből?
- Tavaly 21 millió forintot kaptunk – felelte Pintér Kata, a Roxínház egyik alapítója és rendezője -, ami nagyjából a negyven százalékát jelentette a költségvetésünknek. - Ekkora lyukat nehéz saját erőből betömni. - Beadtuk a kérvényünket az előadóművészeti többlettámogatásra. Miután harminc nap a határidő, elvileg április 19-ig eldől, megkapjuk-e az igényelt összeget.
- Mi lesz, ha kevesebbet ítélnek meg?  - Akkor megkezdjük a harcot a túlélésért. De erre nem is gondolunk. Az előzetes információk alapján mindenkinek jut pénz.
- Konkrétumok nélkül hogyan lehet tervezni az új évadra? - Nem egyszerű, máskor ilyenkor pontosan tudtuk, mekkora költségvetésből dolgozhatunk, most azért akad egy meglehetős kérdőjel. Bizonytalanságot okoz, hogy úgy tudjuk, a taopótló támogatás szigorúan erre az évre szól. A jegybevétel után járó taót viszont teljes évadra fel lehetett használni. Egy színház viszont két költségvetési évvel számol egy évadnál, így egyelőre nem tudjuk, mi lesz 2020 első felében, miből működünk majd januártól.  - Vas András

Frissítve: 2019.04.23 06:45