Tudomány;diagnózis;hasnyálmirigyrák;

2019-01-31 15:45:00

A nyelven élő baktériumokból korán felfedezhető lehet a hasnyálmirigyrák

A nyelven élő baktériumok elemzése segítheti a hasnyálmirigyrák korai diagnózisát egy új tanulmány szerint.

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában lévő ember nyelvén élő mikrobák összetétele eltér az egészséges emberétől, mert a betegnél egyes baktériumok elszaporodnak, mások elpusztulnak - állapította meg a Journal of Oral Microbiology című szaklap friss számában megjelent tanulmány.

A szervezet más szöveteinek mikrobiomjában - vagyis a testben élő mikroorganizmusok populációjában - megfigyelték már a változást a hasnyálmirigyrákos pácienseknél, a nyelv esetében azonban most bizonyították először - olvasható a tanulmányt ismertető ScienceDaily tudományos hírportálon.

Ha az eredményt nagyobb léptékű kutatások is megerősítik, az a súlyos betegség új, életmentő, korai diagnózisához vezethet.

Évente majdnem tízezer embernél állapítanak meg hasnyálmirigyrákot Nagy-Britanniában, kevesebb mint egy százalékuk marad életben a diagnózis utáni tíz éven túl. A korai diagnózis jelentősen növeli a kezelés sikerének esélyét, azonban a betegség nagy kihívást jelent, mivel gyakran kevés tünetet okoz továbbterjedése előtt. A legtöbb betegnél ezért már előrehaladott stádiumban van a rák, amikor orvosi segítséget kér.

A kutatók olyan biológiai változásokat keresnek, amelyek pontosan jelzik a betegséget a korai szakaszban, és amelyek alapján új szűrővizsgálatokat lehet kidolgozni. Az új kutatáshoz 30 olyan pácienst kértek fel, akik a betegség korai szakaszában voltak, valamint egészséges emberek egy 25 fős csoportját. Mindannyian 45-65 évesek voltak, se más betegségük, se szájhigiénés problémáik nem voltak.

A kutatócsoport bonyolult génszekvenálási technológiával vizsgálta meg a résztvevők nyelvlepedékének mintáiban található mikrobákat. Azt találták, hogy a hasnyálmirigyrákos páciensek nyelvén jelentősen eltért a mikrobaösszetétel az egészségesek mintáihoz képest.

Különösen két baktériumfajta, a hemofilusz és a porphyromonas kis mennyisége, valamint a leptotrichia and fusobaktérium nagy mennyisége különböztette meg a betegek mintáit az egészségesekétől. Lancsuan Li, a kutatás vezetője, a Csengcsiangi Egyetem tudósa és csapata feltételezi, hogy a hasnyálmirigyrák és a nyelv mikrobiomjának megváltozása közötti kapcsolatot az immunrendszer jelenti. Lehetséges, hogy a növekvő daganat úgy befolyásolja a védekező rendszert, hogy az némely baktériumfajták szaporodását, mások pusztulását okozza.